Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-19-20 / 273. szám
1994. november 19-20., szombat - vasárnap Sporttükör 15. oldal Kemény Ferenc, az újkori olimpiai játékok magyarországi vezéralakja ötven éve halt meg Sportolva idézi alakját Eger város diákifjúsága Eger város tanulóifjúságának részvételével olimpiai emléktornát rendeznek öt sportágban hétfőn Egerben, Kemény Ferenc halálának 50. évfordulója alkalmából. Az alsófokú tanintézetek délelőtt, a középfokúak délután veszik birtokukba a körcsarnokot és a Hadnagy úti edzőtermet, közben találkozhatnak városunk néhány olimpikonjával is. Délután 13 órakor emlékünnepségre kerül sor a Magyar Olimpiai Akadémia részvételével, amelynek keretében megkoszorúzzák Kemény Ferencnek, a magyar olimpiai eszme elindítójának emléktábláját. Az eseményekhez kapcsolódva röviden felidézzük az Egerben is munkálkodó pedagógus alakját. Kemény Ferenc 1860-ban született Nagybecskereken, a mai Zrenjaninban (Jugoszlávia). Középiskoláit Budapesten végezte, tanári diplomát fizikából és matematikából szerzett. Párizsban nyelvismereteit bővítette, közben megismerkedett Pierre de Coubertin báróval, akivel együtt az olimpiai játékok felújításának gondolatával foglalkoztak. Egerbe kerülve 1891-ben az Egri Állami Reáliskola igazgatóhelyettese, majd 1893-tól igazgatója lett. Coubertin 1894-ben kérte fel Kemény Ferencet, hogy kapcsolódjon be az első olimpiai játékok megszervezésébe. Párizsban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakulásakor a testület tagjának választották. Azért is kérte áthelyezését Budapestre, hogy az olimpiai szervezőmunkát eredményesebben folytathassa, mint vidéken. Kemény Ferenc tagja volt a millenniumi bizottságnak is, így felvetődött részéről az első olimpia budapesti megrendezése, amit aztán némi bonyodalom után a görögök elvállaltak. Közben kezdeményezésére 1895-ben megalakult a Magyar Olimpai Bizottság, amelynek titkárává választották. A magyar küldöttséget Kemény Ferenc vezette Athénba, ahol a görög király magas állami kitüntetésben részesítette. Részt vett még három olimpián. Publicisztikai munkássága fontos eszköze az olimpiai eszme célkitűzéseinek. „Az olimpiai játékok jelentősége az ifjúság testi nevelésében” címen tanulmányt írt. A pedagógiai szakirodalom terén végzett munkájáért a Magyar Tudományos Akadémia még Nobel-díjra is felterjesztette. A NOB alapítói sohasem feledkeztek meg róla, 1936-ban Coubertin a következőket írta számára: „A játékok valóban nem szűntek meg továbbfejlődni, és alkotásunk, amelyben önnek is része van, s ezt sohasem felejtem el, becsületünkre válik.” A háború megpróbáltatásai közben 84 évesen, 1944. november 21-én feleségével együtt az öngyilkosságba menekült. Kényszerű átszervezés az FC Hatvannál Hatpontos meccset játszanak Tenken A labdarúgó NB II-ben még két forduló van hátra az őszi szezonból. Az FC Hatvan szebb napokat megélt csapata csakúgy, mint legutóbb, ismét idegenben lép pályára, vasárnap délután a Hévízi úton a III. kér. TVE otthonában vendégeskednek a kék-sárgák. Azzal nem mondunk újat, hogy egyre fontosabb a pontszerzés, hiszen 13 forduló után kiesőhelyen áll a Hatvan, bár nincs leszakadva a középmezőnytől. A kerületiek csak egy győzelemmel tartanak előbbre, vagyis nincs lényeges különbség a csapatok között. Tegnap reggel arra kértük Az őszi szezon utolsó fordulójára kerül sor a labdarúgó NB Hl-ban. A finálét viszonylag nyugodtan várhatja az FC Eger, de nem közömbös számára az évzáró Rákospalotán. A fővárosiak feltehetőleg presztízsnek tekintik a mérkőzést, hiszen tekintélyt szerezhetnek maguknak egy Eger elleni esetleges pontszerzéssel. Bízunk az Eger csapatában, amelyben egy változás feltétlen lesz, hiszen Ka- racsun három sárga lap miatt már csak tavasszal játszhat. A Gyöngyösi AK eddig úgy menetel, hogy egyértelműen pozitív lehet őszi szereplésük, ha legyőzik a Szécsényt. Papíron esélyesebbek Hegedüsék, A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban csak a mostani zárófordulóban dől el az őszi bajnoki cím sorsa. Erre legnagyobb esélye a Selypnek van, két ponttal lemaradt üldözője, a Besenyőtelek előtt. A selypiek hazai pályán fogadják a Novújt. A vendégek az utolsó három csatájukat megnyerték, és jó szezont zárhatnak még akkor is, ha most a papírforma érvényesül. A Kinizsinél Szekeres az ügyeletes góllövő, de ez olykor mit sem jelent. Nemoda sérülés, Vona és Bekecs sárga lapok miatt hiányzik, ami óvatosságra intő. A Füzesabony három győzelem után utazik a gyengélkedő Balassagyarmathoz. A gyarmatiak egyszer nyertek az ősszel, sajnos éppen Tenken. Reméljük, hogy nem a végére táltoso- dik meg a nógrádi gárda. Csóka „besárgult” a hajrára. A Recsk minimális vereségek után a Szolnok ellen próbál javítani. Nem egy könnyű „nóta” a végére, bár a szolnokiak sincsenek valami káprázatos formában. A hazaiaknak az ősszel gyakran hiányzó Farkas Rudit kell nélkülözniük ismét, aki eldönti a találkozókat fontos találataival, a csapat adós otthon a gólerős támadójátékkal. Talán éppen ezen a hétvégén indul be a gólgyártás? A Besenyőteleknek nincs más feladata, mint hazai pályán legyőzni a Poroszlót, amire minden esélye adott. Érdekesen alakul a helyzet az alsóházban. A Nagyréde zuhanórepüléssel elérte az utolsó helyet, és a Pétervására ellen sem valószínű, hogy megszüleakinek újból betelt a sárga kártyája. A második helyre zárkózott Dunakeszi látogat Apcra egy újabb siker reményében. A vendéglátóknál nem jó előjel, hogy eltiltása miatt nem léphet pályára Tamássy és Kiss. Jó lenne, ha az apciak tanulnának a recskiek korábbi botlásából, és arra alapoznának, hogy a Dunakeszi ellen az egy pont is nagy siker. Tenken viszont még a három pont sem siker, csupán a remények életben tartásának eszköze. Az őszi első győzelem megszerzése a tét a hazaiaknak, a Palotást vendégül látva. Most éppen a csapatkapitány Gádornak gyűlt össze a sárga lapja. tik az első hazai pontja. Nagyot javított pozícióján a Párádon nyertes Tarnaörs, és ha most legyőzi az Energia SC-t, jó helyen várhatja a tavaszt. A Tar- nalelesz győzelemben is reménykedhet a Gyöngyöshalász ellen. Hazai siker várható a Felsőtárkány - Petöfibánya és a Bélapátfalva - Heves találkozón. A Párádnak a Sírok otthonában is nagy szüksége lenne a pontokra, de a hazaiak az esélyesebbek. Sportműsor Szombat Kosárlabda: NB I-es, B-cso- portos női mérkőzés, Egri TK - Ikarus, Eger, körcsarnok, 13. Sakk: Flórián-emlékverseny, megyei csapatbajnokság. A-csoport: Bélapátfalva — Mátra SE II., HMÖ SE II. - Hatvan. B-csoport: Füzesabony- Makiár, HMÖ SE III. - Párád. Egységes kezdés: 9. Teke: NB I-es férfi csapatbajnoki mérkőzés, Eger, tekecsarnok, Bélapátfalvi Építők - Ag- ria Bútor, 8. Vasárnap Kézilabda: NB I/B-s női mérkőzés, Recörd-Sirok - Terra SE Vác, 15. Röplabda: NB Il-es férfimérkőzés, Energia SC (Gyöngyös)- Salgótarján, Vak Bottyán János Szakközépiskola, 14. Teke: NB Il-es férfi csapatbajnoki mérkőzés, Széchenyi SE - Gyula, 9.30. Természetjárás: a Bükki VM SE túrája. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.40. Edzők a kispad mögött A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában meglehetősen nagy vihart kavart a Selyp - Felsőtárkány és a Heves - Gyöngyöshalász találkozó alatt, illetve utána történtek. A vezetői sportszerűtlenséggel kapcsolatban a következő döntést hozta a Helasz Fegyelmi Bizottsága: László István, a Felsőtárkány edzője, és Szabó András (a mérkőzésen sportvezetői minőségben volt jelen) 3 bajnoki mérkőzésen nem ülhet csapata kispadján. A Gyöngyöshalász edzőjét, Szabó Gyulát - mivel nem jelent meg a tárgyaláson - a következő fegyelmi határozat meghozataláig tiltották el a kispadtól. Az angolok vádolják Schumachert Nagy-Britanniában még mindig nehezen emésztik meg, hogy nem Damon Hill nyerte az idei Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságot. A szigetországi bulvárlapok azzal vádolják Michael Schumachert, hogy az emlékezetes adelaide-i ütközésnél szándékosan akadályozta Hill útját, azért, hogy megtarthassa pontelőnyét a brit pilótával szemben, és világbajnok legyen. Schumacher arra hivatkozott, hogy miután nekiütközött a falnak, elvesztette uralmát a kormány fölött. A kárvallott Hill egyébként eddig nem hibáztatta az esetért a német versenyzőt. Pályáról - pályára: Székesfehérváron az FTC Labdarúgó NB L, szombat: Parmalat FC - Ferencváros, 16, Kispest-H. - Debrecen, 13, Békéscsaba - Csepel, 13, Sopron - Stadler FC, 13, Zalaegerszeg - Vasas, 15, ETO FC - Nagykanizsa, 16. Vasárnap: BVSC - PMSC, 13. Hétfő: ÚTÉ-Vác FC, 19. Labdarúgó NB II., Keleti csoport, vasárnap: III. kér. TVE - FC Hatvan, Hévízi út, 13, Horváth O. (Balajti, Szőke). Labdarúgó NB III., Mátra-csoport, szombat (13): Apc - Dunakeszi, Molnár L„ Balassagyarmat - Füzesabony, Székely, Recsk - Szolnok, Kiss Gy„ Pásztó - Jászberény, Multi-Rocco - Monor. Vasárnap (13): Rákospalotai EAC - FC Eger, Inges, Tenk - Palotás, Saskői, Gyöngyösi AK - Szécsény, Molnár A. Megyei I. osztály, szombat (13): Bélapátfalva - Heves, Tóth B. (Varga L., Farkas), Felsőtárkány- Petöfibánya, Berva pálya, Nógrád m-i jv., Nagyréde - Pétervására, Szilágyi (Csukás, Mészáros), Besenyőtelek - Poroszló, Ducsai (Györgyfi, Szabad), Selyp - Novaj, Szolnok m-i jv., Tamalelesz - Gyöngyöshalász, Berta (Lán- ezos, Dévai). Vasárnap (13): Tarnaörs - Energia SC, Nagy S. (Gombos, Ducsai), Sírok - Párád, Borsod m-i jv. Megyei II. osztály, szombat (13): Hatvani Lokomotív - Erdőtelek, Kerepesi, Maklár-Nagytálya- Gyöngyöspata, Kovács L., Tárnáméra - Kisköre, Gergelyi. Vasárnap (13): Atkár - Tisza- nána, Györgyfi, Gyöngyösoroszi - Egerszólát, Csukás, Domoszló - Abasár, Pest m-i jv., Istenmezeje - Kompolt, Berta, Szűcsi - Mátrade- recske, Lánczos. NB Il-es utánpótlás bajnoki mérkőzések, szombat, 10 órától: FC Hatvan - SBTC, Buda. A Novaj bánhatja a Selyp őszi bajnokságát Tekében megyei rangadó A teke NB I. 9. fordulójában megyénk csapatai egymás ellen mérkőznek szombaton 8 órától az egri pályán. A bajnoki tabellán előkelőbb helyen álló Bélapátfalva - fennállása óta - az első bajnoki mérkőzését játssza az Agria Bútor ellen. Az eddig mindig magasabb osztályban szereplő bútorgyáriak mellé zárkózott fel az Építők gárdája az évek során, és most vele egyenrangú. Az elmúlt fordulóban nagy formajavulást mutattak az agriások, és az akkori csapateredmény feltehetően elég lenne Bótáék legyőzéséhez is. Az Építők remekül kezdett a bajnokságban, a számukra is hazai pályának számító egri csarnokban még veretlenek, és ötvenszázalékos teljesítménnyel a középmezőnyben foglalnak helyet. A területi egyéni bajnokság eredményei alapján szoros, jó színvonalú mérkőzésre van kilátás. Döntő lehet a pillanatnyi forma, az idegállapot és az, hogy a mindkét csapatot sújtó sérülések milyen hatással lesznek az egyéni teljesítményekre. Az apátfalviaknál az edzési gondok rontják az esélyeket, mivel a pályaépítés miatt otthonukban nem tudnak dobni, az egri gyakorlások pedig munkahelyi elfoglaltságok miatt nem mindig megoldottak. Egy biztos: a két pont a megyehatáron belül marad. Vasárnap délelőtt sem marad üresen az egri tekecsarnok, amikor 9.30-tól NB Il-es mérkőzést rendeznek. A Széchenyi SC, a kitűnően szereplő Gyula csapatát fogadja. Már a lányok is idegenben A labdarúgópályák többségén ezen a hétvégén befejeződik az őszi szezon, a fedett létesítményekben azonban még javában tartanak az idei bajnoki küzdelmek. A vízilabda OB l-ben a 6. forduló mérkőzéseit rendezik úgy, hogy az ÚVMK-Eger férficsapata után már a nők is idegenben játszanak a bajnoki pontokért, megkezdve a visszavágó-sorozatot. Ami az esélyeket illeti, nincsenek irigylésre méltó helyzetben a mieink, nem lehetnek vérmes reményeik Ancsánéknak a Vasas-Plakett, Denk Zsuzsáéknak pedig a Szentes otthonában. A fiúktól várhatunk szorosabb eredményt, ez nem kétséges, de jobb helyzetkihasználás kell, mint a Fradi ellen. Kevés eséllyel pályázhat sikerre az Egri TK NB I-es női kosárlabdacsapata is szombaton a körcsarnokban, hiszen vendége, az Ikarus, lényegesen kedvezőbb helyet foglal el a bajnoki táblázaton. Kézilabdában a hajrához érkeztek az NB I. B-s csapataink. A lányok közül a Füzesabony a Postás csapatánál vendégeskedik, a Re- cord-Sirok otthonában játszik ugyan vasárnap, de a jobbik Vác a Terra SE ellen. Az Egri KC férfijai Balassagyarmaton próbálnak szerencsét, bízva abban, hátha rájuk mosolyog egyszer Fortuna. Röplabdát Gyöngyösön láthatnak a sportkedvelők, ahol vasárnap délután a Salgótarján férficsapata vendégszerepei. Győzelmet leginkább az FC Eger-Lendület női labdarúgóitól remélhetünk, Dalkáék Szegeden játszanak a Petőfi SE otthonában. Ha nem bízza el magát a kórház gárda, simán bezsebelheti a három pontot. a SUZUKI AUTÓ-EGER KFT néi a Centrum Áruházban. Remek hiteleink:- kamatmentes kölcsön 3 évre- 10 % előleg, 4 éves futamidő, jövedelemigazolás nélkül,- Lízing - és egyéb vásárlási lehetőségek ÚJDONSÁG /Cavácsenififl ayánbák ’ózinn! Érdeklődni: Bemutatóterem: Centrum Áruház Eg< T: 36/312-444 Szerviz: Eger, Bajza u. 3. T: 36/310-668------------------------------------------—— az 1,6-os magyar Sedan kedvező áron, gazdag felszereltséggel, a fenti hitelekkel elvihető. Haszongépjárművek kedvező feltételekkel. Tóth Dénes edzőt, hogy mondjon valami biztatót nehéz helyzetükben:- Egyetlen pozitívum - kezdte a szakvezető hogy vereségünk ellenére Balmazújvárosban fegyelmezetten játszott a csapatunk, és valós esélyünk volt a pontszerzésre. Sajnos, egy-két hiba eldöntötte a három pont sorsát. Bosszantó, hogy Nagy Igor egy tévedés áldozata lett, amelynek nyomán kiállították, és három mérkőzésre szóló eltiltást kapott.- Szabados viszont letöltötte eltiltását, így játszhat, noha persze egy kapust nem helyettesíthet a hátvéd csapatkapitány.- Teljesen átszervezett csapattal megyünk a fővárosba. Hatvani Béla, a tartalék kapus még nem szerepelt kezdőként. A hátsó sorokból Károly és Krasnyánszki sérült, hasonló okból nem játszhat Nyikos és Bíró sem. Varga a sárga lapjai miatt kerül ki a csapatból. Reálisan nézve minimálisra csökkentek így pontszerzési esélyeink, de fontos, hogy a kellő önbizalom ne hagyja el a fiákat. Amennyiben minden szóba jöhető játékos igyekezete és tudása legjavát adja, még mi is jól járhatunk.