Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-18 / 272. szám
1994. november 18., péntek Eger Es Körzete 5. oldal Országos játszónap a szabadidőközpontban Az egri Forrás Gyermek-Szabadidőközpont vasárnap autóbuszos kirándulást szervez a fővárosi Almássy téri intézménybe. Az országos játszónapon egyéni és csapatprogramokban vehetnek részt a gyerekek, amelynek keretében népi játékokkal ismerkedhetnek meg. Indulás reggel 8-kor a Forrás GYSZK elől. Diáknapi rendezvények a Dobó-gimnáziumban Többéves hagyomány az egri Dobó István Gimnáziumban is, hogy ősszel megrendezik a diákok napját, amelynek keretében az igazgató is a gyerekek köréből kerül ki - legalábbis egy napra. Megemlékeznek - többek között - Kemény Ferencről, az iskola első igazgatójáról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első magyar tagjáról. Népszerű vendége is lesz november 23-án, szerdán délután 2 órakor az egyik diákigazgató-jelölt, Busák Attila (Busi) programjának, mégpedig Balczó András olimpiai bajnok öttusázó. Őrizzük meg fogaink épségét és egészségét Novemberben a fogászati hónap alkalmából a Heves Megyei Gyermekfogászati Prevenciós Bizottság rajzpályázatot hirdetett óvodás és alsó tagozatos gyermekek részére. Mindenki egy alkotással pályázhatott a fogápolás témakörében. Emlékeztetőül: a műveket vasárnapig kell eljuttatni Egerben a Barkóczy u. 15. alá. Gázfáklyát gyújtanak Szilvásváradon is... A külső gázvezetékrendszer műszaki átadása után - a tervek szerint november 25-én, pénteken - Szilvásváradon is fellobban a gázfáklya a polgármesteri hivatal udvarán. A község lakói a téli hónapokban már gázzal fűthetnek otthonaikban. Új szennyvíztisztító próbája Bélapátfalván Állami céltámogatásból, 30 millió forintos beruházással készült el a községi szennyvíztisztító Bélapátfalván. Az űj berendezést három hónapig próbaüzemben működtetik. Katarin san a japán szokások szerint él Az egri Szenátor-ház kávézójába beszéltünk meg találkozót. Játszottam a gondolattal: hogyan nézhet ki egy fiatal egri lány, aki már esztendők óta Japánban él és dolgozik. Hogyan öltözködik, milyen viselkedési formák ragadtak rá, s hát, hogy meg kell-e hajolnunk üdvözlésnél. Nos, a furcsaságok elmaradtak, hiszen Horváth Kati a japán szokásokat csupán Tokióban gyakorolja...- Miért éppen Japán? - kérdezem, s azonnal érkezik a válasz is:- Pontosan azért, mert mindig is érdekelt ez a távoli ország, az ott élők kultúrája, hagyományai. A debreceni egyetemen - ahol számítástechnika-tanár szakon éppen a záróvizsgámra mentem - megpillantottam a hirdetőtáblán egy felhívást: öt év munka és tanulás Japánban. Nem sokat haboztam, jelentkeztem, de mint kiderült, kissé későn. A határidő ugyan lejárt, mégis azzal biztattak, próbáljam meg. Nem szóltam senkinek, sem otthon, sem a „lila” iskolában, ahol tanítottam. Az angol nyelvű írásbeli tesztek, az intelligenciával kapcsolatos feladatok megoldása után a japán bírálóbizottság arra is kíváncsi volt, mennyire vagyok jártas a számítástechnikában. Rettenetesen izgultam, hiszen a cég kedvesen mosolygó, meghajló képviselői semmit sem árultak el a „produkciómról”. Tizennyolcán toporogtunk a felvételi terem ajtaja előtt, míg végül kettőnk nevét - egy budapesti fiúét és az enyémet - hirdették ki. A karácsonyt már Jokohamában töltöttem.- A szeretet ünnepén, távol a családtól, egy teljesen ismeretlen világban biztosan nem volt könnyű...- Egy buddhista lelkész fogadott az otthonába. Felesége és gyermekei kedvesen, de tartózkodóan köszöntöttek, „Katarin san”-nak neveztek. Sok időbe tellett, amíg feloldódtak. A ház asszonya szinte babusgatott, érezte, mennyire egyedül vagyok, hiányoznak az otthoniak. Aztán - amikor a nyelvet nyolc hónap után már egészen jól beszéltem - megfordult a helyzet: újra kimért lett, mintha jelezte volna: már megállsz a lábadon, nincs szükséged rám.-A munka, a tanulás mellett hogyan teltek a napok? Sikerült-e barátokra lelni a „felkelő Nap országában” ?- Aki ismer itthon, tudja, gyorsan barátkozom, és igyekszem mindenből kivenni a részem. Nem maradtam le egyetlen programról sem, így keveredtem egy nemzetközi színházi társulatba, amelynek Issho, vagyis „Együtt” a neve. Annyira megtetszett a dolog, hogy kacérkodtam a gondolattal: otthagyom a programozást. Végül győzött a technika, no meg a szakma szépsége. Egy műszertechnikai vállalatnál dolgozom Tokióban, ahol konzultánsi szerepet töltök be. Emellett angolt tanítok, ugyanis a másik szenvedélyem ez.- Hogyan él? Könnyen eligazodik ebben a hatalmas városban?- „Óriási” méretű, kétszobás lakásban élek, 28 négyzetméteren. Ez nem vicc, egymagámnak ez luxuskivitel, hiszen egy hasonlóban két-há- rom gyermekes családok laknak. No és a közlekedés? Sehol egy utcanévtábla, vagyis tradicionális, európai módon nem lehet Japánban eligazodni. A vasúti megállókban kis térképek jelzik, hogyan juthatsz el végcélodhoz. A legtöbb névjegykártyán is szerepel a helyet megjelölő rajzocska. Érdekes dolog, de még egyszer sem tévedtem el. Szerencsére a mostani lakásomtól a munkahelyemre gyalogosan is kényelmesen, néhány perc alatt odaérek.- A japánok szokásait nézve talán a meghajlásuk a legszembetűnőbb...- Igen, de ennek is sok-sok változata van. Már megtanultam, hogy kit kell mélyebb hajlással - elsősorban a főnökeinket, a magas rangú személyeket - megtisztelnem, és kiket „csak” fejbólintással. Egy-egy nemzetközi partin kitűnően lehet mindezt gyakorolni, mint ahogyan azt is meg lehet figyelni, hogyan viselkednek ilyen alkalmakkor például az amerikai vagy az „öreg kontinens” diplomatái, az üzletemberek. Tény, hogy a japán emberek többnyire nem tudják, hol a csudában is lehet Magyarország. Ezért persze nem szabad elítélni őket, hiszen egy átlagos ottani ritkán hagyja el az országot. Nincs is nagyon szüksége rá - hacsak utazási kedve vagy * üzleti ügyei nem hajtják -, hogy kilépjen hazájából. Talán ez az egyetlen ország a világon, ahol nem kell nagy utat megtenni a hófödte csúcsokig, netán a mediterrán levegőig. Különös, de sokszor megkérdezik tőlem, hogy láttam-e vagy kóstoltam-e már rizst. Amikor pedig koccintunk, szinte megdermednek - főleg a japán hölgyek -, hogy milyen jóízűen kortyolgatjuk a whiskyt. Ami viszont nagyon meglepett: ha meghallják a „magyar” szót, rögtön dúdolni kezdik Brahms Magyar rapszódiáját. Az étkezési hagyományaik, a főztjük fantasztikusan egészséges. Persze, nem mindenki van ezzel így a külföldiek közül, hiszen többnyire nyersen, rövid ideig párolva tálalják fel a finomságokat. Hosszú évek óta vegetáriánus életmódot folytatok, és Japánban igazán hódolhatok ennek... Kati a beszélgetés végén elém rakott egy névjegykártyát, majd nevetve hozzátette: ezt így nem szabad Japánban, de most itthon vagyok, nem igaz...? Szüle Rita Két kiváló zenész, a Kovács-Csámpai duó muzsikál Nosztalgiaest a Szarvasban Huszonöt évvel ezelőtt, 1969. szeptember 6-án nyílt meg Egerben a Fehér Szarvas vadásztanya. A népszerűsége, látogatottsága azóta is töretlen, estéről estére megtelik a ház vendéggel. A negyedszázados jubileum alkalmából az Eger Szálló igazgatója, Bíró József, és a Fehér Szarvas vezetője, Konkoly György két napon keresztül - november 25-26-án - születésnapi programra invitálja egykori, illetve mai törzsvendégeit, és természetesen mindazokat, akik kíváncsiak a hajdani étkekre, ízekre és italokra. Az est egyik különlegessége ugyanis, hogy a 25 évvel ezelőtti étlapon „nosztalgiaárakkal” ajánlják a finomságokat, köztük a „bükkaljai vadászpecsenyét”, az almát Hubertus módra, avagy a „fá- cán-erőlevest”. Persze, lesz még más ínyencség is, de ez maradjon meglepetés. A vadásztanya jelenlegi „főnöke” - aki évekkel ezelőtt itt kezdte elsajátítani a szakma csínját-bínját - meghívta a hajdani vezetőket és társaságokat is, vagyis igazi, jó hangulat várja az ide érkezőt. Arról nem is beszélve, hogy a hangszereken két olyan nagyszerű zenész muzsikál, akiknek játékában - sajnos, csak ezen a két napon - ismét gyönyörködhetünk. Kivilágítják a bazilikát Örömmel tapasztalhatják az egriek, hogy nemcsak nappal kattognak a turisták fényképezőgépei, hiszen sok-sok vaku villan a Dobó téren este is, hogy megörökítsék a nem mindennapi látványt: a vár és a Minorita-templom díszkivilágítását. Mindez az Egri Városszépítő Egyesület és az urbanisztikai bizottság tagjainak köszönhető. Most újabb „csodára” készülnek, amelynek jelei már most láthatóak: a bazilika környékén árkokat ástak a világítás szakemberei. A városszépítők elnöke, Sós István elmondta: a munkák jó ütemben haladnak, így talán a hónap végén már fényárban úszhat e nevezetes, európai hírű épület. Több pontra - a kupolára, a szobrokra, a főhomlokzatra, az oszlopokra - ontják majd fénysugaraikat a reflektorok. A terveket a Lysis Világítástechnikai Stúdió, míg a kivitelezést a HÉSZ Kft. végzi. A különleges világítástechnika felszereléséhez sok segítséget adott a város polgármestere, dr. Ringelhann György, a Magyar Nemzeti Bank, az Egri Dohánygyár Kft., az egyház, a MEBIB, az ÁB-Aegon, valamint az önkormányzat idegenforgalmi bizottsága. A városszépítők gondoltak a Líceum díszkivilágítására is. A tervek már elkészültek, amelyeket hamarosan megmutatnak a főiskola vezetőinek is, akik remélhetően örömmel fogadják az elképzeléseket. A másodikat várták, de jött a harmadik is A gyermekáldás mindig nagy öröm. Persze, az élet gyakran okoz meglepetéseket. így történt ez az egri Murányi család esetében is, ahol a második gyermeket várták, ám egy ikerpár jött napvilágra. A kártyások nyelvén talán azt is mondhatnánk, olyan ez, mintha valaki 19-re felsőt húzna, azaz a remélt 21-nél eggyel több sikeredik.- Vajon mikor tudták meg, hogy a kétesztendős Rebekának két testvérkéje is születik? - faggatom Murányi Zoltán feleségét, Judit asszonyt.- Nos - mondja -, attól kezdve, hogy megtudtam, terhes vagyok, rendszeresen jártam orvosi ellenőrzésre. Egy ultrahangos vizsgálat során árulták el az orvosok, hogy nem egy, hanem két babára kell felkészülnöm. Sőt, azt is hozzátették: az egyik bizonyosan fiú. Hogy a másik kislány, azt csak később tudtuk meg. Mi tagadás, nem kicsi volt a meglepetésünk, s az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Mert az igaz, hogy három gyermeket akartunk, csak hát nem egyszerre. Ugyanis építkezünk, de ezt Rebeka születésekor félbehagytuk. Ám folytatni kell, hogy végre önálló lakásunk legyen. Most a szüleimnél lakunk. Ez persze, jelenleg előnyös, hiszen édesanyám és az anyósom sokat segít. — Mostanság hogyan telnek a mindennapjaik?- A három kicsi minden időnket leköti. Bár Rebeka bölcsődés, de így is jókora feladat az ikrek ellátása, különösen az etetés. Katica, aki - 3 kilogrammal - elsőnek jött a világra, mindig előbb éhezik meg, így ő ébreszti az öcsikéjét, Gellértet. Utóbbi nem olyan követelődző...- A család férfitagjai is segítenek?- Az az igazság, hogy - bár nem túl ügyesek - befogjuk őket. Igaz, csak egyszerű feladatokra.- Gondolom, nem kevés babaruha szükséges...- Amikor ezeket vásároltuk, a semleges színűeknek adtunk elsőbbséget, hiszen így mindketten viselhetik azokat. Nem beszélve arról, hogy tudok varrni, így sok-sok dolgot magam készítek el.- Mit várnak a jövőtől?- Szeretnénk minél hamarabb felépíteni a saját otthonunkat, és gyermekeinket jó körülmények között felnevelni. Ennél több nem is kell... V. Tana Judit Családi idill: Katica és Gellért az anyuka karjaiban
