Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-17 / 271. szám

1994. november 17., csütörtök Hatvan Es Körzete 5. oldal A Monteverdi-trió zenészeinek koncertje Csodálatos estet ígér a Hatvani Városi Művelődési Központ no­vember 21-i, 18 órakor kez­dődő programja. Ekkor lép pó­diumra a Monteverdi-trió, azaz Bendzsák Erika, Fias Gabriella és Hargitai Géza. A fúvóshang­szerek mesterei többek között Bach-, Mozart- és Bdrtók-dara­bokat adnak elő. Határidőn túl is várják az érdeklődőket Az önkormányzati akadémia alapos ismereteket nyújt a tele­pülések döntéshozói számára. A Hatvan Városi Művelődési Központ népfőiskolái baráti köre által szervezett, a Pro Re- novanda Cultura Hungáriáé Alapítvány által támogatott képzés e hét végén indul. A művelődési központ munkatár­sai várják a képviselőjelölteket. Bővebb felvilágosítást a Gras- salkovich-kastélyban, vagy a 37/342-383-as telefonszámon lehet kérni. Az időseket ünnepelték a lőrinci erőműnél... A Mátravidéki Erőmű vöröske­resztes szervezete nagyszabású ünnepséget szervezett a napok­ban az idősek tiszteletére. A mintegy százhúsz résztvevőt az óvodások kedves műsorral és virágokkal köszöntötték. „Egy húron pendülők” a hatvani szentmiséken A kecskeméti középiskolások kórusa közreműködik a szom­baton este 6, valamint vasárnap reggel 8 órakor kezdődő szentmisén a hatvani belvárosi templomban. Az Egy húron pendülünk nevezetű kiskórus vezetője, Adomát Lajos piarista tanár vasárnap 14.30-tól ze­nés-dalos randevút ad az ipari szakképzési intézet aulájában a muzsikabarátoknak. A Kol- ping-család várja az érdeklődő­ket. A drogfogyasztásról szülőknek, nevelőknek Rendőrök tartanak előadást és válaszolnak a felvetett kérdé­sekre a drogfogyasztás elleni küzdelem témakörében. A ren­dezvény november 24-én 17 órakor kezdődik Hatvanban, az Ady Endre Könyvtárban. Egy óvatlan pillanat, s már a dzsekiben rejlik a szajré... (Fotó: Kaposi Tamás) „Torkos” télikabátok Hatvanban A tolvajlásnak is megvan a maga szezonja. Amíg a nyár a be­főzés, addig a tél az „eltevés” évszaka. Az áruház vezetői ret­tegnek a hidegtől. Mert ha nem elég szemfülesek az eladók, a télikabátos „szarkák” kilopják a szemüket is. Csapódik az üzletajtó, és ki- száguld rajta egy srác. Kisvár­tatva utána egy rákvörös ábrá- zatú, dühödt férfiú. „Fogják meg!” - üvölti, de a járókelők bénultan nézik kettejük verse­nyét. Az első kicsi és nyesz- lett, a második hatalmas és izmos. Sejthető, ha az üldöző beéri az üldözöttet - törik a csont, szakad a fül. Senki sem akarja ezt. Legalábbis nem mozdulnak. A fiú átcikázik az autók között, az áruházi ember ezt nem meri megkockáztatni, így a menekülő egérutat nyer; kergetője feladja, dohogva kullog vissza a boltba. A kö­zönségben most már iránta éb­red részvét. „Mi történt?” - kérdi tőle egy kötött sapkás asszony. A kárvallott, mintha személy szerint a nőre hara­gudna, vicsorogva feleli: „el­lopott egy üveg pálinkát”. Szinte mindennapos ese­tekké váltak az áruházi lopá­sok. Akár ak életszínvonal zu­hanására is kenhetnénk a je­lenséget, amennyiben kizáró­lag élelmiszereket tulajdoníta­nának el az arra rászorulók. Csakhogy, mint azt Maksa Mátyástól, Hatvan egyik leg­forgalmasabb, a centrumban található üzletének vezetőjétől megtudtuk, nem a kenyeret és a tejet viszik. — Ha valaki bejön hozzánk, és azt mondja, éhes, de pénze nincs, szívesen adok neki in­gyen egy veknit és fél kiló zsírt - mondja Maksa úr. - Ám itt nem erről van szó. A legkelendőbb árucikk a sze­szes ital, a cigaretta, a drá­gább dezodorok, a csokoládék és a téliszalámi. A reggeli csúcsforgalomban nem ér rá a pénztáros arra, hogy minden zacskóba belekukkantson. Blokkolja a két kiflit, ami ki­kandikál a stanicliból, de azt már nem veszi észre, hogy a péksütemény mellett ott lapul a tíz deka szalámi is. Amíg sorban áll a vásárló, egysze­rűen belepottyantja a 120 fo­rint értékű felvágottat, s a kasszánál 15 forintot fizet.- Gondolom, az eladóik kellő tapasztalatokkal rendel­keznek, s ha betéved egy topi­sabb illető, máris a nyomába erednek...- Tévedés, hogy csak a sze­gény emberek lopnak. A gya­korlat inkább azt mutatja: a tehetősebbek is, akik szívfáj­dalom nélkül kifizethetnék a megkívánt terméket. Fogtunk már diákot, de doktornőt is. Ők passzióból csennek.- Mekkora kára keletkezik az üzletnek egy hónap alatt?- Még kimondani is sok. Közel százezer forint.- Ha sikerül megcsípni a tolvajt, átadják a rendőrök­nek?- Fenéket! Visszavesszük tőle, amit elemeit, aztán futni hagyjuk. Sem a rendőrségnek, sem pedig nekünk nincs arra időnk, hogy néhány száz forin­tos tételekkel bíbelődjünk. Ha észrevesszük az enyveskezűt, bevisszük a raktárba, és szé­pen megkérjük, adja vissza, amit eltett. Volt már arra is példa: egy lány sztriptízt ren­dezett - a férfi vásárlók legna­gyobb örömére -, hogy bizo­nyítsa, nincs nála semmi. Az­tán a bugyijából csak kipotyo­gott a csokoládé. Nemcsak a nyalánkságokra, hanem a lábbelikre is „éhe­sek” egyesek, értesültünk Hatvan egyik legnagyobb ci­pőboltjában. Az üzletasszony - aki attól tart, ha megneve­zem kereskedését, odacsaloga­tom a tolvajokat - elmesélte, náluk is a tél a legrizikósabb időszak. Kiment már a divat­ból, hogy valaki próba után ottfelejtse a használt surranót, és az új szerzeményben slaty- tyogjon az utcára. Ä lopásokat csoportosan követik el, a tár­saság egy része leköti az el­adók figyelmét, egyvalaki pe­dig a kabátja alá, hatalmas sporttáskája mélyére sül­lyeszti, ami a keze ügyébe ke­rül, majd boldogan távoznak. A cipőboltosok sem tehet­nek mást: nyitva tartják a szemüket. Gyakorta keresik fel őket „régi ismerősök”, akikről még azt is tudni lehet, hogy nem hatvaniak. Átutaz­nak a városon, s ha már itt jár­tak, magukhoz vesznek némi tárgyi emléket. Csizmát, már­kás edzőcipőt, bármit, ami mozdítható. Ha rajtakapják őket, az eladók visszaszedik a holmit, ám nem készül jegy­zőkönyv, nem értesítik a rend­őröket.- Minek? - kérdi enerváltan az üzletvezető. - El sem ítélné a bíróság, tekintve, hogy fél­bemaradt a „cselekmény”. Öröm lehetne, hogy a kultú­rára is „szomjasak” az áruházi szarkák. A bazársori könyves­bolt alkalmazottai viszont egy cseppet sem lelkesek.- Számítógépen tartjuk nyilván cím szerint a könyve­ket. így pontosan tudjuk, mire mutatkozott a legnagyobb „kereslet” - mondja az egyi­kük. - Leginkább a „szakiro­dalmat”, a krimiket lopják szí­vesen. De - főleg ilyenkor, ka­rácsony táján - lába kél a me­sekönyveknek is. Négyessy Zita Mit is csináltak Heréden az eltelt négy esztendőben? Ez a takaros, Hatvan melletti kis falu csak földrajzilag található „gödörben”. Amúgy jól mennek itt a dolgok - s erre a helybe­liek igencsak büszkék hiszen infrastruktúrája, településképe a környéken a legirigyeltebbek közé tartozik, s ha nem is egy­könnyen, de azért mindent sikerült megvalósítaniuk, amit an­nak idején elterveztek. Ez utóbbi állításra sokan fel­kaphatják a fejüket, mondván: a gázhálózat kiépítését még a mai napig sem oldották meg. Ehhez azonban tudni kell: rajtuk kívül álló okok miatt szenvedett ké­sést a tervezés, ám jó hír, hogy a beruházás - az időjárástól függően - még az idén elkez­dődik. így a következő fűtési szezont már gázzal kezdhetik a herédiek. Az elmúlt választási ciklus­ban a 9 plusz 1 tagú képvi­selő-testület legfőbb célul az in­tézmények működőképességé­nek megőrzését tűzte ki. Ennek maradéktalanul eleget tettek, sőt, kisebb fejlesztésekre is le­hetőségük nyílt. Ezek közé sorolható az is­kola részére három számítógép vásárlása, az orvosi rendelő kis- laborral, EKG-műszerrel tör­ténő ellátása. A leglátványosabb siker két­ségtelenül a nemrégiben épült tornaterem, amelyet a diáksá­gon kívül a helybéli felnőttek is igénybe vehetnek. Ugyancsak szép eredmény, hogy a falu gyógyszertárat alakított ki, amelynek szolgáltatásait Nagy- kökényessel közösen vehetik igénybe'. A településen két fő házi­gondozó működik. Valamennyi igényt kielégítik, a jogosultak szociális étkeztetésben része­sülnek. Az óvodába minden jelent­kezőt felvettek. A szakvélemé­nyek alapján ez az intézmény a környéken a legkorszerűbbek közé tartozik, s e minősítést igyekeznek megtartani, miután a feltételek továbbra is adottak. A tanulók évente tankönyvtá­mogatásban részesülnek, ennek mértéke az idén elérte a 100 százalékot. A 12 ezer kötetes könyvtár nagy látogatottságnak örvend a helybéliek körében. Az utak teljes kiépítettsé- gűek. Az elmúlt négy év során 25 ezer négyzetméter közterü­letet aszfaltoztak, a hiányzó járdákat pótolták, a közvilágí­tást korszerűsítették. A temető­ben egy kilométer hosszú bekö­tőút épült. A templom tatarozásához a képviselő-testület egymillió fo­rinttal járult hozzá. Heréd is bekapcsolódott a telefonháló­zatba. A jövő nagy feladatai közé tartozik a már említett gázberu­házás. Ennek költsége mintegy 55 millió forint, amelyből a la­kosság 24 millióval veszi ki a részét, míg a fennmaradó ösz- szeget egyéb forrásokból fede­zik. S ami szinte példátlan: hi­telt még e célra sem vesznek fel! A későbbiekben a szenny­vízelvezetést is szeretnék meg­oldani, ehhez mintegy 72 millió forintos kötelező érvényű ígére­tük van. Keresik a még szüksé­ges pénz előteremtésének lehe­tőségét. Erre már csak azért is szükség van, mert nem szeret­nék, ha a lakosságot a házi be­kötésen kívül egyéb költségek is terhelnék. Szintén a tervek között sze­repel az idősek otthonának lét­rehozása is. (fari) A kis üzlet kedves színfoltja a falunak (Fotó: Kaposi Tamás) Az izmos tolvaj Még mondja valaki, hogy a jó rendőrnek nincs is szüksége Fortuna segítségére! Máskü­lönben hogyan került volna a „szerv” kezére az a tolvaj, akit a minap csíptek el Apc térségé­ben, a Zagyva partján, kábel- vonszolás közben? De nem csupán néhány kiló- nyi színesfém huzalt cibált ám maga után a Qualital-béli „lá­togató”! Amikor az éppen arra járó rendőrök - Martonosi Imre és Srej Ferenc főtörzsőrmeste­rek - lefülelték, maguk is el- ámultak: a harmincmétemyi, karvastagságú alumíniumveze­ték több mint két mázsát nyo­mott. Ezzel birkózott nagy se­rényen az apci származású, je­lenleg Budapesten élő Sz. E., s talán maga sem tudta, hogy kö­zel hetvenezer forint értékű zsákmányt vontat. Remélhetőleg -most majd lesz ideje elgondolkodni, meg­érte-e a tréning. „Úgy látom az elhunytat, ahogy meghalt” Van egy kis ház Lőrinciben, olyan, mint a többi, régi kort idéző, egyablakos, hosszú porta a városban. Csupán a homlokzatra erősített hatalmas kártyalap hirdeti, hogy itt la­kik a jósnő, Marika.- Két foggal és burokban születtem - kezd bele kérdés nélkül is a történetébe. - Első látomásként hétéves korom­ban megjelent előttem a nagy­anyám. Már nagylány voltam, éppen a padlót súroltam ott­hon, amikor az ablakon ki­nézve egy iskolatársam testét láttam cafatokban. Percekkel később érkezett haza az édes­anyám, s hozta a szomorú hírt: a lányt felrobbantotta egy vas­gyűjtéskor talált akna.- Azóta is látja a halotta­kat?- Bizony, mégpedig úgy, ahogy elhunytak. Félek is egyedül, mert sokszor borzal­masan néznek ki.- Maguktól jelentkeznek, vagy megidézi őket?- Olykor a hozzátartozók kérik, szeretnének beszélgetni az eltávozottak szellemével. Az is előfordult, hogy a halott jelentette be élő rokona látoga­tását, aki másnap valóban megérkezett. Eltűnt személy felkutatására is kértek tőlem segítséget. Többször megmu­tattam - rendőröknek is -, hol találják az áldozatot. Magyar kártyából jósolok, ahol min­den lapnak megvan a jelen­tése. Sokan kíváncsiak, mit vetek ki. Mindig az igazat mondom, de - sajnos - keve­sen bírják ezt elviselni, feldol­gozni. Emiatt többször is az életemre törtek.- Mikor lett önből hivatásos jósnő?- Még tavaly kiváltottam a vállalkozói engedélyt, így adót is fizetek.- Kik keresik fel azért, hogy lássák a jövőjüket?- Elsősorban lelki sérültek, akiknek gondot jelent a csa­ládi problémákkal, anyagi ne­hézségekkel megküzdeniük. Mások elveszett vagy ellopott tárgyaikról szeretnének hal­lani. Segítséget kémek akkor is, ha döntés előtt állnak: elad- ják-e a házukat, változtassa­nak-e munkahelyet, visszafo­gadják-e a férjüket. Voltak már itt Szécsényből, Dombó­várról, Egerből, de Ameriká­ból, Ausztráliából is.- Ismeri a saját jövőjét?- Válságos helyzetben elő­veszem a kártyát. Mi tagadás, szomorú az én sorsom. (P.Á.-A.T.) Harangszó a csányiakért Nyolcvan éve már, hogy 1914. június 28-án Szarajevóban me­rénylet áldozata lett Ferenc Ferdinánd főherceg, trónörökös és a felesége. A gyilkosság az első világháború kirobbanásá­nak az ürügyéül szolgált, és mire a falevelek lehullottak, már Csánynak is voltak hősi ha­lottal. A politikusok által ígért gyors háború helyett hosszú évek szenvedése, ártatlan em­berek ezreinek pusztulása kel­lett ahhoz, hogy a világégést a trianoni békediktátum lezárja. Sajnos, ez a szerződés közreját­szott abban is, hogy a második világháborúból sem maradha­tott ki országunk. Ami 1914-18 között Galícia, Isonzo, az negyedszázaddal ké­sőbb a Don-kanyar. Mind egyet jelentettek: sebesülteket, hadi­rokkantakat, hősi halottakat. Fejfákkal „ültették” tele Euró­pát. S vajon mi lett azokkal, akiket a Holocaust vihara so­dort el Csányból? Ötven éve, 1944. november 17-én hajnalban robbanás rázta meg a környéket: a visszavo­nuló német csapatok így sem­misítették meg a római katoli­kus templomot. A község szá­mára gyakorlatilag ezzel véget ért a háború. Sokáig azt mond­ták, e napon szabadult fel Csány. Keserves „felszabadu­lás” volt ez, mivel a falun átvo­nuló front harci eseményei, az idegen katonák garázdálkodása következtében civil lakosok is áldozatokká váltak. Reájuk emlékeznek azon a gyászmisén, amelyet november 19-én, szombaton este 5 órakor tartanak az újjáépített temp­lomban. Őértük is szólnak a csányi harangok ezentúl min­den év november 17-én. Pádár Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents