Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-15 / 269. szám
6. oldal Nyugdíjasok Fóruma 1994. november 15., kedd Az Egri Rendőrkapitányság nyugdíjasait köszöntötték az elmúlt hét utolsó munkanapján. A megyei főkapitányság éttermében először a délután főszervezője, Bartos Sándor r. alezredes, igazgatásrendészeti osztályvezető üdvözölte a bűnügyi szolgálatban hosszú éveket eltöltött hajdani kollégákat. Ezután dr. Farkas Sándor r. alezredes, kapitányságvezető köszöntötte rövid beszédben őket, majd a jó hangulatú estebédet követően dolgos éveikre emlékeztek a rendőrség nyugdíjasai. (Fotó: Kaposi Tamás) A lélek békéje mindig megteremthető Veszélyben a tűrőképesség Minden negyedik német allergiában szenved, mert immun- rendszere károsodott. Ezt állapította meg a környezeti mérgezésekkel foglalkozó német társaság (DGUHT) kongresszusa, amelyet Würzburgban tartottak. A betegségek növekvő száma jelzi, hogy az emberi szervezetben fokozódó mértékben szaporodnak a káros anyagok. „Eiértük azt a pontot, amikor a szervezet bizonyos mérgek tekintetében nem bír el több terhelést” - jelentette ki a társaság szóvivője, Tino Merz. Az embernél ugyanolyan „öko-összeomlás” következik be, mint az erdőpusztuláskor. A tudósok megállapították, hogy a szervezet mind erőteljesebben reagál azokra az állandóan jelen lévő vegyi anyagokra, amelyek a levegőben, a vízben és az élelmiszerekben találhatók. Főképpen az immun- és az idegrendszer, valamint a hormonháztartás károsodik. Ilyen károsodott szervezetnek azután elég egy kis mennyiségű vegyszer, füst vagy egyéb mérgező anyag, és máris bekövetkezik az „öko-összeomlás”... Az ilyen lassú mérgezés első jelei: fejfájás, szédülés, depresszió vagy alvási zavar. A reakció hevessége függ a ráhatás időtartamától, a méreg koncentrációjától és az egyén szervezetének érzékenységétől. Mi a jelgyógyászat? A nevezetes teáiról ismert Balogh Gyula, Bogumil az elmúlt másfél év során az ősi népek hagyatékából is merítve kialakította a modem jelgyógyászat sajátos rendszerét. Az egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében november Ib-án, szerdán délután 4 órától a Szilágyi-gimnázium (Eger, Ifjúság u. 2.) ebédlőjében erről is beszél majd. A vendéggel Pécsi István, lapunk olvasó- szerkesztője készít nyilvános interjút. Ennek keretében a meghívott nemcsak régi termékeit mutatja be, hanem eredeti módszeréből is gyakorlati ízelítőt ad. Utal arra, hogy miként állította a betegek szolgálatába a szabad energiában rejlő lehetőségeket. Tippeket kínál speciális eszközök - fejfájást megszüntető fejpánt, a káros sugárzást jelző érzékeny pálca - házi készítéséhez, amelyek megkönnyítik az önkezelést. Az egyesületi tagok fényképes igazolványuk felmutatásával juthatnak be a rendezvényre. A helyszínen egyébként új jelentkezőket is készséggel fogadnak. A régmúlt embere november 11-e, Márton napja után tes- tét-lelkét megaszalva nagyböjtbe fogott. Azt ugyanúgy hat hétig tette, mint a farsang és húsvét közötti időben. Mára mindez a karácsonyt megelőző négy hétre korlátozódott, és egybeesik advent idejével. November 30-ával, András nappal eltörött a hegedű, minden zene elcsendesült, és befelé fordultak az emberek. A nappalok egyre rövidültek, az éjszakák hosszabbodtak; a kozmikus rendben jó alkalmat teremtve a belső csendességre, a lélek megújulására. Keresztbe-kasul felszántott világunkban, a kor diktálta tempóban erről a személyiséget összerendező, regeneráló lehetőségről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, holott ez az évezredes, kipróbált ciklus! Nem is csoda, ha nagy árat fizetünk — testben és lélekben - a kozmikus rend felrúgásáért, vagy emelkedettebben fogalmazva — elvetéséért. Napjainkat öntörvényűén szervezgetjük a megszokottak szerint, és csodálkozunk, ha nem egészen úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk. Mindez azért következik be, mert kiesünk az időből. Ahogy az emberen napról napra araszolgatva múlik az idő, hajlamossá válik arra, hogy nyugtalanságtól vezérelve elégedetlenkedjen, zsörtölődjön. Ez sem jó, az sem jó! Már nem annyira rugalmas és plasztikus a lélek, a tűrőképesség is alább száll. Az időből is gyakorta azt ragadjuk ki, ami lehúz, s nem azt, ami felemel. A múltból a rossz emlékeket, holott hálát kellene adnunk, hogy immár a múltéi azok. Ha pedig valami szép volt a múltban, akkor sóhajtozunk: régen jobb volt, mint most; - pedig hálát kellene adnunk, ugyanis megérhettük azt a jót. S ha jobban meggondoljuk, jó is volt szép számmal. Ugyanígy vagyunk a jelennel is. Vagy felelőtlenek vagyunk, nem érdekel semmi, élünk a mának, vagy túl sokat akarunk a jelentől, még azokat a feladatokat, gondokat is a mába hozzuk át, a mában várjuk az eredményt, amelyek a holnapra tartoznának... Avagy sehogyan sem akarunk megbékélni a jelennel, összehason- lítgatjuk a múlt könnyebbségével. Mindez alaposan megtévesztő! Akkor még fiatalabbak voltunk, mindent derűsebben láttunk, aztán azt az örök igazságot se feledjük: ha valaki túlél bármi procedúrát, utólag hajlamos elégedetten nyilatkozni! A jövővel kapcsolatban is sajátosan viselkedünk: vagy félünk tőle - nem bízunk sem Istenben, sem emberben -, vagy vakmerőén, elbizakodottan gondolunk a jövendőnkre, mintha máris a mienk lenne. Más esetben felelőtlenül kijelentjük: nem is érdekel, hogy mi lesz! Az a fontos, hogy most jól éljek, mindenem meglegyen, nem izgatom magam. Az az enyém, amit megeszem, megiszom. Nem törődöm a jövő embereivel, a gyermekekkel, az ifjúsággal, az utánam következő nemzedékkel. Majd kijárják ők is az élet iskoláját, és megtudhatják, hogy az sem lesz fenékig tejfel. Itt álljunk meg egy pillanatra! Csak egy kívánságunk lehet, ha meg akarjuk őrizni magunkat a fatális tévedésektől, fölösleges gyötrelmektől: Isten tanítson úgy számba venni az időnket, hogy mindennapjainkat meggazdagítva, bölcsen élhessünk, és jó példát mutathassunk. Ehhez pedig mégicsak a világ legnagyobb példányszámú könyve, a könyvek könyve, vagyis a Biblia ad támpontot. Elsősorban onnan vehetjük a tanítást, a bátorítást, az üzenetet. így a közelgő advent csendességében olvasgatva, ízlelgetve remélhetjük, hogy nem teher, gond lesz az idő, hanem áldás a múltbeli visszaemlékezés, a jelen napjaival és a jövővel való foglalkozás. Patkós Attila Egyedül, betegen, támasz nélkül, szeretetre vágyva így él özv. Horvát Pálné Gyöngyösön (Dózsa György út 50.), akit az utcában csak Teréz néninek hívnak. Férje, aki a tsz-ben kertész volt, alig két éve halt meg, itt hagyta szegény élete párját, lánykori nevén Tuza Terézt egy szoba-konyhás lakásban, amelyért havi 400 forintot fizet. A villany 246 forint, a szemét 200, a kéményseprő 140, a vízdíj 160 forint. Összesen 9000 forint nyugdíjat kap a férje után, mert Teréz néni nem dolgozott a tsz-ben. Öt gyereket nevelt a szűk lakásban, nem volt lehetősége a munkavállalásra. Teréz néninek nem kell feltenni a kérdést, folyik belőle a panasz, mint a gyors patak, amelyik csak azért siet a meredekről valamilyen nyugalmasabb síkságra,, hogy fogyjon ki a panaszból, könnyekből, sírásból. Már 83 éves, magas vérnyomásban szenved, és idegnyugtatókat szed. Öt gyermeke közül négyen élnek, már nagy unokái vannak, de nem tudják őt segíteni, mert ők is szegények. Özvegy lánya, aki szintén beteg, megszánja néha, és délben ad neki egy kis levest, amikor odamegy. Belgiumban is van egy fia, Ferenc, de ő sem tudja segíteni, mert ők is alig élnek.- Hogy mire volna szükségem? Hát pénzre, hogy tudjak élni. Egy hallgatókészülék is kellene a jobb fülemre, de azt mondják, négyezer forintba kerül. Annyi pénzt nem tudok kiadni. Meg aztán beteg vagyok, szedem a sok drága gyógyszert, de nem tudom mindig fizetni. Akkor aztán kimarad... Tessék elhinni, nem bánnám, ha nem ébrednék fel holnap... Lehet, hogy csinálnak egy könyvet, arra kapom a gyógyszert, de ki tudja, mikor lesz belőle valami... Egy dobozt mutat, benne Dopegyt és többféle nyugtató. Van olyan doboz is, amelyik már üres.- A lányom nem adja ide az összesét, csak hatot naponta, mert azt mondja, hogy „anya ideges lesz, és beszedi az egészet”... A nyugdíjból nem jut többre, csak egy negyed kenyérre, tejre, egy kis krumplira, és vége. A húsféle drága, de meg se tudnám rágni rendesen... Nézze, a hűtőszekrény is üres, még hideg víz se kell már nekem... A villanyt is meg kellene csináltatni, de miből? Mindjárt, a semmiért, amiért csak megnézi a villanyszerelő, 800 forintot kér. Arra nekem nincs. Nem is volt nekem soha semmim, csak egy drága jó uram, aki itthagyott. Kertész volt a tsz-ben, jöjjön, nézze csak, itt a falon egy csoportkép a falon, 1957-ben készült, a katolikus egylet vezetőivel ő is ott a sorban... De jöjjön csak a szobába, megmutatom, itt a szobor e, amit nagyon szeretett. Az oroszok kidobták az utcára, de ő szépen felemelte a Szent Antalt, és behozta a házba. Körülrakta villamos gyertyákkal, ihol e, még most is úgy van, ahogyan ő hagyta. Látja, nem is bántom, úgy hagyom, ahogy ő hagyta. Ennyi maradt nekem belőle. Se földem, se szőlőm, semmim nincs, csak az óra ketyeg a fejem fölött, hogy elüsse a tizenkettőt, s avval vége mindennek. El vagyok keseredve, minek élni tovább? Aki nyomorog, az nem él, csak hálni jár beléje a lélek, és nem kell senkinek... A múlt héten talán a polgármestertől kaptam egy kis segélyt, várjon, hozom már, megmutatom, olvassa el... A tiszta asztalon kiteríti Teréz néni a hivatalos papírt, amely írja: 3 ezer forint átmeneti segélyben részesül, figyelembe véve anyagi körülményeit... Nem sok, de valamit enyhít a nyomorúságon. Azért mégis van valamije Teréz néninek - a tisztaság. Látom, a szerényen berendezett szoba-konyha példásan tiszta, minden a helyén, csak a jólét, a boldogság hiányzik az asztalról. Megkérdezem, főz-e magának?- Ritkán, csak legyen mit. Mondták, menjek az öregek otthonába, ott kapok. De azt felelték, fizessek be 6 ezer forintot, akkor egy hónapig ott ehetek, de az ételt hazahozni nem szabad.- Teréz néni, hol tölti a karácsonyt? - kérdezem, nem is tudom, helyesen tettem-e.- Nem tudom, hol. A pesti lányom hív, de én ott nem szeretek lenni, mert a pesti víztől megy a hasam. Kétszer voltam ott, de én nem szeretem, hogy engem szolgáljanak. Nincsen papucsom, a pesti lányom adott ezer forintot, hogy vegyek papucsot, de nem megy a lábamra. Hát ezért nincs. Nem, én nem csinálok karácsonyfát, és Pestre se megyek... De itt a szobor, a Szent Antal, akit az én uram hagyott, és ezt megsimogatom, ennyi lesz nekem a karácsony. Már készülődöm, hogy menni akarok, és akkor látom a konyha falára függesztve a Házi Áldást, múlt századi betűkkel nyomtatva: „Hol Hit - ott Szeretet,/ Hol Szeret - ott Béke,/ Hol Béke - ott Áldás,/ Hol Áldás - ott Isten,/ Hol Isten,/ ott szükség nincsen.” Itt azonban, Teréz néninél, van Isten, mégis a szükség uralkodik nála nyomasztóan. Valószínű azért, mert sokan nem hallják Isten szavát, hogy segíts a szűkölködőknek. Gál Elemér E G R I C S I L L A G 0 K Gárdonyi Géza müvének képregény-változata * Feldolgozta: Márkusz László, Rajzolta: Zórád Ernő
