Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-05 / 234. szám
10. oldal Tudomány Es Világa 1994. október 5., szerda A XIX. század legnagyobb hazai növénytan-tudósa, a magyar flóra- és növényföldrajzi kutatás korszerűsítője, rendszerezöje volt Borbás Vince. A másfél száz esztendeje született botanikus küzdelmes életutat járt be, amíg eljutott az egyetemi katedráig. Nevéhez mintegy kétezer új növény leírása és elnevezése fűződött. A tisztelői róla számos növényfajt és a Borbásia című folyóiratot nevezték el. Négy évtizeden át a hazai flóra legjobb ismerőjeként tartották számon. Sokoldalú, széles látókörű tudós volt. Az emberi múlt felderítéséért fáradozott A növénytan-tudós Borbás Vince fényképe Megbecsülése egyre nő Életrajzírói szerint Borbás Vince különleges egyéniség volt. Széles körű tudását utazásain, kirándulásain gyarapította a természetben. Kutatásaira a tudásvágy, a megismerés ösztöne hajtotta, és egy percig sem az érvényesülés vágya. Sokat tett a magyar néprajz fejlesztéséért is. Ebben a népi nyelvkincs, a növénytani műnyelv fejlesztése is benne van. Emellett fordított görögből, latinból, németből, franciából, és verseket is írt. Hatalmas tudása és tudományos eredményei mellett a kezdeti meg nem értés ma már aligha jelent valamit. Borbás értéke, megbecsülése az idő múlásával együtt nő! Meglátásai ma is érvényesek tudományában Borbás Vince 1844. július 29-én született a Nógrád megyei Ipolylitkén. Apja Détéri Borbás Ferenc, kántor és jegyző volt. A család szegény körülmények között élt, emiatt csak 16 évesen - 1860-ban - jutott az egri gimnáziumba, ahol az osztályokat kiváló eredménnyel végezte el. Az érettségi vizsgát pedig kitűnővel tette le. Többször nyert jutalmat a Rajner-alapítványtól, később pedig a Mária Terézia-ösztön- díjat kapta meg. Eger környékén már 1861-ben kezdett növényeket gyűjteni. Abban az időben ismerkedett meg Vrabélyi Márton nyugalmazott gazdatiszttel, aki szorgalmasan kutatta Heves megye és a Mátra flóráját, és akinek társaságában a fiatal Borbás sokat tanult. Megfigyeléseit pedig rendszeresen rögzítette. 1868 őszétől a Budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karának hallgatója lett, ahol mindinkább elmélyült növénytani tanulmányaiban. Közben a a nyelvészkedés is a kedvenc foglalatossága volt. A növénytani kollokviumáért elért szorgalmi díj mellett a másikat Te- rentius egyik színművének széptani és latin nyelvű fejtegetéséért kapta. Mint alapvizsgás hallgató tanított az akkori Budapesten, a Röser-féle kereskedelmi iskolában és a VI. kerületi polgári iskolában. 1871 júniusában Jurányi Lajos, korának neves botanikusa, egyetemi tanár vette maga mellé tanársegédnek. Annak a megbízásából állította össze Pest megye flórájának főbb adatait, amely az első növénytani dolgozata volt. 1872 februárjában tanári oklevelet szerzett, magyar nyelvészet-irodalomból és természetrajzból. Ősszel az V. kerületi főreáliskolához rendes tanárnak nevezték ki. Növénytani gyűjtőútjait ezután is nagy szorgalommal folytatta. A Magyar Tudományos Akadémia 1873-tól támogatta ezt a fontos munkáját, amely - Erdély nagyobb részének kivételével - az egész országra kiterjedt. Különösen az Alföldre, a Bánságra, a Balaton vidékére, Vas megyére, Horvát-Szlavóniára és az Adria partjaira irányultak megfigyelései. 1874-ben bölcsészeti doktorátust szerzett, majd külföldi egyetemeken képezte tovább ! magát. Előbb Alexander Braun, ! a nagy rendszerező és alaktan- I kutató mellett dolgozott Ber- i linben. Azután járt a koppenhá- I gai, lipcsei, müncheni és innsbrucki botanikai intézetekben is. 1880-ban a budapesti egyetemen a növény földrajz és az edényes növények rendszertanának magántanára lett. Ettől kezdve harminc féléven át adta elő ezt a tárgyat. Időközben több alkalommal folyamodott rendkívüli tanári kinevezésért, amelyet végül 1898-ban megkapott. 1902 őszén a kolozsvári egyetem meghívta az újonnan létesített növényrendszertani tanszékre, s a következő évben megkapta a botanikuskert igazgatóságát is. Ez utóbbit egészen haláláig töltötte be. Az erdélyi nagyvárosban, Kolozsvárott hunyt el 1905. július 17-én. Borbás Vince az 1867-es kiegyezés után újraindult flórakutatás kiemelkedő alakja volt. Munkássága a neves osztrák növénykutató, Kerner Antal nyomdokain indult el. Első célkitűzése az volt, hogy összegyűjtse és tanulmányozza hazánk kétes természetű fajait. Gyíijtöútjai során számos fajt sikerült megfigyelnie és leírnia a főváros közvetlen környékén, a Csepel-sziget homokjában, a pilisszentiványi hegyen, az Alföldön, az Al-Dunánál, a Bánságban, illetve a Kazán-szoros meredek szikláin. Horvátország flórájában is számos új, érdekes fajt talált. A tengerparton szintén akadt számára jó néhány újdonság. Eredményeit naplószerüen összefoglalva készítette első értekezéseit, amelyeket hamarosan követtek az egyes rendeket monográfiaszerűen feldolgozó munkák. A legismertebb közöttük a magyar rózsák monográfiája volt. Élete végén összefoglaló rendszertani kérdésekkel foglalkozott. Eközben a mogyorófélék és nyírfafélék családja egyesítésének kisebb jelentőségű mozzanata után a forrt- szirmúak fejlődése keltette fel a figyelmét. Borbás Vince tudományos munkássága kiteljesülését a flo- risztika műveiben érte el. A magyar föld vegetációja képének hatása alatt alakította ki növényföldrajzi elgondolásait. Első ilyen természetű műve Budapest flórája volt. Már ebben is megnyilvánult az a törekvése, hogy kiderítse az emberi tevékenységnek a növények eloszlására gyakorolt hatását. A megyékről írt növénytani vázlatai már más természetűek voltak, a környezeti növényszemléletet tükröződik bennük. Tudományos működésének jelentős állomása volt Vas megye flórájának elemzése, amellyel a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XXIII. nagygyűlésén a herceg Batthyány által felajánlott száz arany pályadíjat nyerte el. Azután egyre sűrűbben foglalkozott növényföldrajzi problémákkal is. Eleinte Kemer Antal felosztását követte, később pedig önálló nézeteinek adott helyt. A történeti növényföldrajzot részesítette előnyben. Fokozottan hangsúlyozta az emberi tevékenység szerepét a növények elterjedésében. Azt a kutatást szorgalmazta, hogy állapítsák meg, melyik növény milyen geológiai korból való. Ebben a szellemben értékelte a magyar középhegységekben, az Alföldön, Nyugat-Magyar- országon és a Balaton mellékén végzett kutatásainak eredményeit. 1891-től 1897-ig csak a hínárt, később azonban az egész tómellék növényzetét tanulmányozta. Az alföldi flóra határán, a magyar középhegységek lejtőin alakult ki benne véglegesen a hazai flóra keletkezésének képe. A Balaton növényvilágának elemzése közben született meg végleges formában Borbás Vince elgondolása az Ős-Mátráról, melynek később Rapaics Rajmund az Os-Mátra-elmélet nevet adta. Ezzel Borbás a Bakony, a Vértes, a Pilis, a Cserhát, a Mátra, a Bükk hegység és a Hegyalja hegysorozatot illette. Növényföldrajzi beosztásában az Ős-Mátrát nem különítette el az Alföldtől, mert véleménye szerint a két terület flórája között összefüggés található. S ez - a rónaságnak a hegyről való füvesedése - Borbás legeredetibb gondolata volt, mellyel alapvetően eltért Kemer elméletétől, miszerint hazánk flórája az orosz sztyeppékról füvesedé tt. Borbás florisztikai munkájának csúcspontja az a megállapítása, miszerint a növényföldrajz fő célja nem csupán a növények keletkezésének, vándorlásának feltárása, hanem - a növények elterjedésével - az emberiség múltjának felderítése is. Ezzel már napjaink növényföldrajzi irányát vetítette előre akkoriban, amelyben a geográfia, az őslénytan, a régészet és a művelődéstörténet együtt tárja fel a múltat. Mentusz Károly Borbás Vince lángelméje kellett ahhoz, hogy felismerje a hazai növényvilág egyes csoportjainak addig teljesen ismeretlen alakgazdagságát. Ez vezette arra, hogy a fajok és alakok hosszú sorát különböztette meg és írta le. Kortársai azonban ezt sem értették meg, sőt még kevésbé méltányolták. A megállapított és évről évre, értekezletről értekezletre ismertetett új fajok és alakok elszédítették azokat, akiknek nem volt olyan mély bepillantásuk a részletekbe, mint a tudós Borbás Vincének. A megkülönböztetett fajok, újdonságok közötti eligazodás nem volt könnyű dolog. A nemzetségen belül, az addigi néhány faj megkülönböztetése után az esetleges új faj megnehezítette az eligazodást, talán ez is felébresztette az ellenszenvet iránta. Igaz, néha a felismert sokféleség Borbást is elragadta, a megfigyelt alakgazdagságot nem volt ideje kellőképpen átgondolni és megfelelően rendszerbe foglalni. Az is előfordult, hogy az új nevet elfelejtette az új növényhez írni, rögzíteni. így lehetett az, hogy gazdag gyűjteményében a fel nem cédulázott növény újra kezébe került, és azt ismét leírta. Ez is volt az oka annak, hogy új növénynevei közül több már nem él! Mindez azonban nem csökkentette a tudós nagyságát, azt, hogy meglátásai ma is érvényesek. Ügy emlékezünk rá, mint a hazai botanika múlt századi legnagyobb alakjára. Sajnálatos, hogy a kortársai nem nagyon értették meg. Művei a gyakorlatban A gyakorlati életben is felhasználták Borbás Vincének a homokpuszták növényvilágáról írt tanulmányát a homok megkötésében és a homokterületek fásításában. Ugyancsak közvetlenül hatott a gyakorlatra a Balaton monográfiája is. Annak eredményeként kezdődött el nagy tavunk kutatása. A balatoni flóramű és elődei, a már említett homokpuszták növényvilágáról írt tanulmánya, a Vas vármegyei flóramű a tudós legjobb alkotásai közé tartoznak. Ez utóbbiak kiválóan mutatják a szerző „műhelymunkáját”. A Vas vármegyei munkájában az akkoriban Kőszegen működött Preis Vilmos (1838-1920) gyűjtő és kutató tudóssal tevékenykedett együtt éveken át. Preis gazdag herbáriumában sok növényfajnál - mint gyűjtő vagy meghatározó -"szerepel Borbás Vince neve. Bár munkásságára óriási hatással volt az osztrák Kemer Antal, mégis függetlenítette magát mestere elméletétől. Kemer ugyanis a magyar Alföldön a fák hiányát klimatológiai okokkal magyarázta. Borbás viszont emberi tevékenységgel. Rámutatott, hogy Alföldünk flórája jellegzetesen hazai. Borbás hazánkat flóraterületekre osztotta fel, amelyet később mások továbbfejlesztettek. Ugyancsak nagy jelentőségűek voltak a növényszövetkezetekre vonatkozó megállapításai is. Ezeket a néhai Boros Adám professzor utólag a következőképpen jellemzett: „a legnagyszerűbb művében - a balatoni flóramunkájában - a növényszövetkezetek olyan mesteri rajzát találjuk, amely a mai szociológiai kutatások elöfutárjának tekinthetőd.’r Az utódok folytatták... Hazánkban a növényföldrajzi kutatás Kemer Antal és Borbás Vince munkásságával kezdődött. A formák vizsgálatával Degen Árpád és Tuzson János foglalkozott. A modem növényföldrajz úttörője Rapaics Ray- mund volt. A környezettani vizsgálatokra utaló kutatások Molnár Pál munkásságával indultak. Emellett nagy értékű eredményeket hoztak Fejér Dániel talaj-mikrobiológiai és Sig- mond Elek általános talajtani elemzései is. A korszerű magyar nö- vénytársulástani iskolát Soó Rezső akadémikus alapította. aki behatóan tanulmányozta a Kárpátok, a Bala- ton-vidék, a Nyírség és a Hortobágy vegetációját.
