Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-25 / 251. szám

Amatőr zenészek profiként A Szűk Mátyás Ifjúsági Fúvószenekar si­kersztorijához tartozik fellépésük Vitray műsorában (5. oldal) Röplabdás szurkolók kalandos utazása A kocsiból ellopott útlevelek pótlása érdekében még Po­zsonyba is kénytelenek voltak vasárnap elutazni a pórul járt drukkerek (11. oldal) Negyven év után ecsettel... Dr. Gál István számára a festés boldogság, különösen, ha másoknak szerez kellemes perceket (6. oldal) LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA V. ÉVFOLYAM 251. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT Az őröltpaprika-őrület vége A jelek szerint véget ért a pap­rikamizéria, az őrölt fűszerpap­rikát zárjegyes terméknek nyil­vánították, így jelentősen csök­kentek a hamisítók esélyei. Gyártani csak állami engedél­lyel lehet az említett fűszert, s a régitől megkülönbözteti a zár­jegy, amely a szakértők szerint nem hamisítható, és szigorúan számozott. Kapható már a bol­tokban. Továbbra is tilos viszont az őrlemény piacokon való árusí­tása. Az egri, Katona téri piac- csarnokban Nagy Tibor fel­ügyelő elmondotta: továbbra is különös figyelemmel kísérik a termelőket, hogy senki se árulja közülük az őrölt paprikát. Költségvetés ­Az angol Civil Service College munkatársai, akik köztisztvise­lők továbbképzésével, az ang­liai költségvetési gyakorlat kérdéseivel foglalkoznak a szi­getországban, tegnaptól áthe­lyezték székhelyüket Heves megyébe. Hazánkban első alka­lommal a magyar pénzügyi szakembereknek is átadják ta­pasztalataikat, módszereiket, amelyek ma már nélkülözhetet­lenek a korszerű közigazgatás­hoz. A tanfolyam - amelyet a Belügyminisztérium nemzet­Ottj áriunkkor paprika volt bőven, csak éppen nem gondo­san becsomagolt magánter- mény-őrlemény, hanem spár­gára felfűzve, egészben, akár a fokhagyma. Az East-West és a Mátra Füszért - amelyek korábban is árusítottak üzleteikben, de mi­vel hamisított árut nem találtak raktáraikban, mentesültek a ti­lalom alól - minden boltjába megérkeztek a már zárjeggyel ellátott fűszerek. Ezzel egy időben hétfőtől - mint az Ál­lami Népegészségügyi és Tisz­tiorvosi Szolgálat Heves Me­gyei Intézetétől megtudtuk - felfüggesztették az ingyenes őröltpaprika-bevizsgálásokat. angol módra közi főosztálya szervezett - a Phare-program keretében zaj­lik egy hétig Noszvajon, a to­vábbképzési központban. A résztvevőknek, a külföldi kurzusvezetőknek lehetőségük nyílik arra is, hogy a megye- székhellyel ismerkedjenek, csü­törtökön pedig az angol szakér­tők találkoznak Habis László alpolgármesterrel. Tudvalévő ugyanis, hogy az önkormány­zatnak igen jó szakmai kapcso­lata van a Civil Service Col- lege-dzsel. Tárgyalni akarnak a vasutasok Haladéktalanul kezdődjenek érdemi tárgyalások a vasutasok 1995-ös foglalkoztatásáról, béremeléséről, a kollektív szer­ződés megerősítéséről a MÁV Rt. vezetői és a szakszervezetek képviselői között - sürgetik az rt. szakszervezetei. Állásfogla­lásuk kéri a kormányt és a Par­lamentet, csak társadalmilag támogatott döntéseket hozzon a vasútról. Sürgetik, hogy 1994 végéig szülessen a kormány és a MÁV Rt. között pénzügyi szerződés. Álláspontjuk szerint a java­solt változások - vonalbezárás, forgalomszüneteltetés, közútra terelés, létszámcsökkentés - összességében nem csökkentik, hanem növelik a közkiadáso­kat. A kormány egyébként ezen a héten kívánja tárgyalni a vasút pénzügyi rendezését és raciona­lizálását a szaktárcák előter­jesztése alapján. Az előterjesztés több ezer ki­lométer vasútvonal közvetlen és közvetett felszámolását, hét­ezer vasutas munkaviszonyá­nak felszámolását tervezi. (MTI) Az észak-hevesi települést is sújtja a nagyarányú munkanélküliség (Fotó: Perl Márton) Az istenmezejiek változatos négy éve „Változatos négy esztendőt tudhat maga mögött Istenmezeje, a falu - szerencsére - többet fej­lődött az eltelt ciklus alatt, mint az azt megelőző 15 év alatt” - összegezte ezen időszakot a he­gyek között megbúvó település jelenlegi első embere, Ország József alpolgármester. Ő második éve intézi Istenmezeje ügyes-bajos dolgait a ’90-es önkormányzati választásokon polgármes­terré választott, ám ebbéli hivatalában „pillanatnyilag” akadályoztatott Bíró Gábor helyett. Ha az önkormányzat által elért eredményeket kellene lajst­romba venni — mondja Ország József-, úgy feltétlenül az élre kívánkozik a vezetékes ivó­víz-hálózat kiépítése. A tavaly megkezdett munkálatok 83 millió forintot emésztettek fel, igaz, ennek 90 százalékát cél- támogatás formájában az ál­lam állta. A helybéliek meg­elégedésére júniusban immár a tiszta, jó minőségű víz min­denki számára elérhető „álla­potba” került. Ezzel kapcso­latban az is fegyverténynek számít, hogy a hálózatért az önkormányzat nem kért külön pénzt az istenmezejiektől. A nagyobb lélegzetvételű beruházásoknál maradva nem kerülhető ki a gázvezetékrend­szer kiépítésének - ugyancsak nem kis kihívást jelentő - kér­dése sem. Az alpolgármester szerint megfelelő ütemben ha­ladnak a munkálatok, egészen pontosan már a lakossági be­kötések zajlanak, ám az tény - erről sem szabad megfeled­kezni -, hogy e két, húsba vágó fejlesztés alaposan meg­terhelte a lakosságot. Az alpolgármester szerint annak idején kis híján kicsúsz­tak a fejlesztésből az istenme­zejiek. Történt ugyanis, hogy még '92-ben az akkori kor­mányzat 50 millió forintot szánt Pétervására és környéke gázprogramjára, ám ebből eredetileg Istenmezeje kiszo­rult. A település vezetőinek közbenjárására elérték: az ille­tékes Köztársasági Megbízotti Hivatal újra mérlegelte az el­képzeléseket, s bevonták a fa­lut is e programba. Ország József szerint azon­ban az előrelépés ugyancsak fontos zálogát jelentő szenny­vízcsatorna-rendszer kiépítése már a következő testület fel­adata lesz. Ez az egyébként el­kerülhetetlen beruházás várha­tóan még nagyobb megterhe­lést jelent az itt élőknek. (Folytatás az 5. oldalon) Az önkéntes földcsere nem elidegenítés Az Adó- és Pénzügyi Ellenőr­zési Hivatal állásfoglalása sze­rint az önkéntes földcsere nem számít elidegenítésnek, így az után adózni sem kell. Adót csak akkor kell fizetni, ha valaki a csere útján értéke­sebb földhöz jut, és az érték- többletet nem egyenlíti ki. Ilyenkor az értéktöbblet fele számít adóalapnak. A kárpótlási törvény értel­mében a földárveréseken vételi jog alapján szerzett termőföld értékesítése esetén, ha arra a szerzéstől számított három éven belül kerül sor, adót és il­letéket kell fizetni. Ekkor az in­gatlan értékesítéséből származó bevételnek számít az illetékki­szabás alapjául szolgáló for­galmi érték. Ezt csak a földön végrehajtott beruházásokra for­dított kiadás csökkenti. A NAP HÍREI IDŐJÁRÁS Eleinte sokfelé várható eső, zápor. Napközben azonban csökken a felhőzet, és inkább csak észak­keleten lesz csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 9 és 14 fok között alakul. Az MNB adóssága 800 millió dollár Az idén hét hónap alatt 800 millió dollárra növekedett a Magyar Nemzeti Bank nettó eladósodása a külfölddel szemben, miután a lakossági megtakarítások nem tudták fe­dezni az államháztartás és a gazdasági élet forrásigényeit. Ez az MNB tájékoztatójából derül ki, amely azt is közli, hogy a bruttó adósságállo­mány július végén elérte a 26,3 milliárd dollárt, a nettó pedig 17,9 milliárd dollárt tett ki. Növekvő összegű lakossági valuta Az idén szeptember végéig csaknem 50 százalékkal növe­kedett a lakosság által kivál­tott turistavaluta összege, amely így 464 millió dollárt tett ki. Az MNB közlése sze­rint az idén kilenc hónap alatt 50 milliárd forintot költött a lakosság turistavaluta vásárlá­sára. Alacsony vízállás: zárlat a Dunán Újra elrendelték a hajózási zárlatot a Duna 1803-as fo­lyókilométerénél, a közös ma­gyar-szlovák határ térségében, miután a folyó alacsony vízál­lása miatt egy német hajó meg­feneklett, és elzárta az utat. A hajózóűt felszabadítása hétfőn reggel kezdődött meg. A Fidesz kritikája a kormányprogramról A kormány eddigi gazdasági tevékenységét a Fidesz nem tartja túl sikeresnek, hiszen a 8 százalékos forintleértékelésen kívül nem sok minden történt - hangzott el a párt hétfői frak­cióülését követő sajtótájékoz­tatón. Urbán László képviselő, gazdasági szakértő hangsú­lyozta: a pótköltségvetés a meghirdetett 50 milliárd forint megtakarításhoz képest való­jában csak 10-15 milliárdot je­lent. — Érthetetlen okokból ké­sik a privatizációs törvény be­nyújtása is - szögezte le -, ami további bevételkiesést jelent. A társadalmi-gazdasági meg­állapodást pedig, úgy tűnik, nem sikerül tető alá hozni. Aranyat raboltak lányok a lánytól Gázspray-vel szembefújták, majd elvették három arany­gyűrűjét és egy nyakláncát va­sárnap este egy 17 éves lány­nak Gyálon. A bejelentés nyomán a rendőrök azonnal akcióba léptek, és forró nyo­mon indulva elfogták Szabó Tünde 18 éves gyáli lakost, aki be is ismerte a bűncselekmény elkövetését. Bűntársáról, aki ugyancsak fiatal nő, nem volt hajlandó közelebbit mondani, így az ő kiléte egyelőre isme­retlen. Az ügyben a Dabasi Rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot. Az Ausztria-lottó e heti eredményei A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint a 42. heti Auszt­ria-lottó nyerőszámai a követ­kezők: 10, 21, 29, 39, 43, 45. A pótszám: 30. A Jokerszám: 2 0 8 6 3 5. A nyeremények: a 4 hatos egyenként 3.009.343, a 11 ötös pótszámmal 364.769, az ötösök 10.982, a négyesek 363, a hármas 30 schillinget érnek. Zsidók tiltakozása Szabó Albert miatt „A magyarországi zsidóság sajnálattal vette tudomásul, hogy október 23-án szélsőséges demonstrációkra is sor került a fővárosban” - tartalmazza az MTI-hez hétfőn eljuttatott köz­lemény. Ebben több magyarországi zsidó szervezet mellett a Wal­lenberg Egyesület és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége is tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy a Széna téren és a Bem-szobomál a Szálasi Fe­renc hagyatékát nyíltan vállaló Szabó Albert - a betiltott Világ­nemzeti Népuralmista Párt ve­zetője - és elvbarátai megem­lékezést tartottak. A nyilatkozók a leghatáro­zottabban elítélik a fasiszta múlt minden dicsőítését, és a történteket az 1956-os forrada­lom és a köztársaság meggya- lázásának tartják.

Next

/
Thumbnails
Contents