Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-21 / 248. szám
Pokoli tornyok sora Lengyelországban? A napokban a lengyelországi Lódz központjában történt katasztrófa arra hívta fel a figyelmet, hogy tűzvédelmi szempontból az ország legtöbb felhőkarcolója életveszélyes. Lódzban egy szállodának is helyet adó, több mint 20 emeletes épület közepe gyulladt ki, és csodával határos, hogy csupán ketten vesztették életüket és tizennégyen sebesültek meg. Egyrészt ugyanis a kivonult tűzoltó-alakulatok nem rendelkeztek a mentéshez szükséges felszereléssel, másrészt maga az épület halálos csapdának bizonyult. Lódzban egyetlen 44 méteres tűzoltólétra található, amely azonban elromlott a bevetés közben, s csak az időt vesztegették azzal, hogy mindenáron megpróbálták teljes hosszában kinyitni. A második leghosszabb létrájuk mindössze 9 méterre ért fel, vagyis a harmadik emeletig. Ekkor felfújták azt a hatalmas, gumírozott szövetből készült mentőpámát, amely biztosan megmenti a ráugró életét - ha az nem 16 méternél magasabbról ugrik. Ketten ugrottak ki 40 méter magasról. Az első életét megmentette a párna, de kipukkadt a becsapódásnál. A másik ugró ekkor már a levegőben volt, s - a párna helyén földet érve - halálra zúzta magát. A tűzoltók elmondása szerint tisztában voltak vele, hogy a nagyobb magasságról ugrókat nem tudják megmenteni, de ennél erősebb légpárnájuk nemcsak nekik nincs, de egész Lengyelországban sem található. A másik áldozat halálát füstmérgezés okozta. A lépcsőház ugyan el volt látva olyan szelepekkel, amelyeknek célja, hogy éppen ilyen esetben a füstöt kivezessék a szabadba, azonban évek óta nem ellenőrizték működőképességüket, s olyan rossz állapotban voltak, hogy a tűzoltóknak még feszítővassal sem sikerült kinyitni őket. A tűz gyors terjedését az is elősegítette, hogy nemhogy automata oltóberendezések, de még automatikus tűzriasztók sem voltak az épületben. A lengyel szabvány csak jövő év elejétől teszi kötelezővé ezek beépítését magas épületekbe. A szakértők szerint a lódzi eset nem egyedi, hasonló katasztrófára bármikor sor kerülhet, elsősorban az irodaházakként használt magas épületekben. Világszerte elfogadott szabály, hogy a felhőkarcolóknak maguknak kell tudniuk védekezni a tűz ellen. A lengyel felhőkarcolóknak nemhogy belső védelmük nincs, de még olyan vízvezetékrendszerük sem, amely lehetővé tenné, hogy a tűzoltók az épület belsejében vegyék fel a harcot a lángokkal... SZUPEREXPRESSZ 1,5 szobás önkormányzati lakás bérleti jogát átadom. Érd.: Eger, Kallómalom u. 12. 4/17. T: 356-125 17 után. (13762) 120 q szárított, nagyszemű, csíkos napraforgó eladó. Érd.: tel: 06-60/353-832 Lakás: Eger, Olasz u. 29. V/15. 16 után. (13650) 2 éves 1500 cm3, 5 ajtós Lada Samara eladó. T: 36/314—750 v. 06-30/433-115. (13770) 2-400.000 Ft-tal csendestársat keresünk. Rövidtávú befektetéssel, "Magas jövedelem 13844" jeligére a kiadóba Eger, Pf. 23. (13844) 7 éves Trabant eladó. 36/356-033. (13765) A Lila iskolában bálásmha vásár okt. 22-én (szombat) 8- 15 óráig! Kilós és darabos áruval várjuk Önöket! Gerő és Horváth Gmk. (13698) A MINI-MONEY pamut pulóver, kord nadrág, sötétítő függöny bálát bont szombat- vasárnap 10-18-ig 650 Ft/kg- ért. Kaphatók még: dzsekik, sínadrágok, tolikabátok. Eger (Felnémet-Pásztorvölgy), Sólyom u. 6. (13727) Eger környékén kocsmát bérelnék. Ajánlatokat Eger, Pf. 492. címre kérem. (13541) Eger, Remenyik Zs. úton IV. em-i 63 m2-es gázfűtéses lakás eladó. Érd.: 36/317-269 du. 15-től. (13683) Egri és noszvaji határozatos kárpótlási jegyet vásárolunk. Érd.: egész nap 36/318-576. (13700) Ford Escort Kombi 1600 dízel extrákkal eladó. 36/322- 826. (13776) Hőtárolós kályhát (3,15 kW- os vagy 4,5 kW-os) veszünk. Tel.: 36/320-296 v. 36/313- 878. (13797) Kis Polski friss műszakival 60 eFt-ért eladó. T: 37/360-160. (13657) Lada Combi 1500 1,5 éves eladó. Cím: Hatvan, Mészáros Lázár u. 39. T: 37/342-107. (13718) Megkímélt állapotban lévő Lada Combit vennék 5-8 évesig reális áron. 36/316-338. (13743) MŰHOLDVEVŐK REKLÁMÁRAKON! 90-120 cm tükrök, fejek: 1,0-0,7 dB, 99 csatornás, sztereo, programozható beltérik! Párád, Kossuth u. 304. Ny: K-Sz-Cs: 7.30-15.00, szó: 9-13-ig, 22- én ZÁRVA! Tel.: 36/364- 369. (13755) OLTOTT MÉSZ LEGOLCSÓBBAN KERECSEN- DEN! 1 q 350 Ft. Ny: 9-17- ig. (13748) Ruhavásár! Divatos új termékekből MA Eger, Telekessy u. 2. fsz. 9-16-ig. (13771) Selyemblúz vásár a GÁLÁnál. Eger, Törvényház u. 3. Heves Áfész Áruház Divat osztály 2450 Ft helyett 1400 Ft-ért 3 fazon, 5 szín a választék. (13672) Sofőrt keresek hétvégékre 2000 Ft-ért. Kereskedelmi munkára 1 főt felveszek fix fizetéssel. Eladó új faragott ágy, ülőgarnitúra, fotelok. Érd.: 36/361-697 9 órától. (13768) Szobafestő kft. szakmunkás alkalmazottakat felvesz. Eger, Attila u. 9/A. (13572) Vállalkozók, Bt-k! Adózási, könyvelési tanfolyam indul a hétvégén Egerben. Tel.: 36/311-015. (13562) Vállalkozók figyelem! Vállalkozáshoz tőkét biztosítunk, fedezet szükséges. Érd.: 56/378-219 9-16-ig. (13798) Építkezők! BRAMAC tetőcserép 1/1—es 10 + 5 %, kiegészítők 5 %, Velux tetőtéri ablak 10 %, ETERNIT sík- és hullámpala 5 % engedménynyel, térburkoló elemek, TÉTÜL FB fakonzerválók, üveg- , tükör értékesítés, méretre vágás, bedolgozás Oszlánczi kiskereskedőnél Eger, Szalóki út. Tel: 36/320-296. (13795) Az alábbi termékek árai az Áfa-t is tartalmazzák! LIVIT I I I 10(1 2750 - 3800 I Lm* VB. Ol I I NIÁI. Ál LILÁI öl 530 llllll V|( N( II I MI I Il: IOI.MI FALAZÓ/szilikát/ OVÖSI VIAVIM 8 I ÁI 13 FCNACÉLCr II II WCOI18 HŐSZIGETELŐ) II I MIÉI I • Érdeklődni: Jacsé András Eger, Homok u. 26. Munkanapokon 7-15-ig szombaton 7-12-ig TEL.: 36/311-438 Házhoz szállítást is vállalunk! 78 I O dll 175 Ft/db 45-50 Ft/ka 252 I t/m' (6221)| A MOSZKVICS^^^ AUTÓSBOLT új üzlethelyiséggel és kibővített áruválasztékkal várja régi és új vásárlóit. Kínálatból: gyári ÚJ LADA, NIVA, SAMARA alkatrészek kaphatók. Eger, Mátyás király u. 83. Tel.: 36/321-945 Ny: K-P: 7.00-17.00 Szó: 8.00-12.00 (13518) „Csináld magad koporsók” MOZI EGRI URÁNIA Du. 3 és fél 6 órakor: Végveszélyben Színes, amerikai akciófilm Este 8 órakor: Mr. Jones Színes, amerikai film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4, este 6 és 8 órakor: Maverick Színes, amerikai film HATVANI APOLLÓ Este 6 és 8 órakor: A holló Színes, amerikai film FÜZESABONY Este 6 órakor: Philadelphia Színes, amerikai film SZÍNHÁZ Harlekin Bábszínház De. 10 órakor: Piroska és a három kismalac A beperelt apuka Egy tízéves kislány Kína Hunan tartományának Anhsziang nevű járásában beperelte apját, mert nem adott neki pénzt az iskolai költségekre - jelentette a kínai televízió híradója. A bíróság helyt adott a gyermek, Jan Csiao panaszának, és kötelezte az atyát a szükséges ösz- szeg kifizetésére. Kínában évente több millió gyermek marad ki az iskolából, mert a szülők nem hajlandók vagy nem képesek viselni az oktatás költségeit. Városban ritka az ilyen eset, mert a költségek csekélyek a városi jövedelmekhez képest. Falun azonban, ahol a havi átlagjövedelem 80 jüan (kb. 9,4 dollár) körül mozog, számos szegény családnak jelentenek elviselhetetlen terhet még e szerény költségek is. Meghiúsult csalás Tízmilliárd dolláros csalási kísérletet hiúsított meg egy nagyszabású nemzetközi rendőri akció, amelyet a Scotland Yard irányított; a még időben leleplezett bűncselekmény áldozata a négy legnagyobb kínai bank egyike lett volna. A Financial Times névtelen informátorra hivatkozva tárja a nyilvánosság elé a szövevényes esetet. A Kínai Mezőgazdasági Bank egyik fiókja által kibocsátott hitellevelek még tavaly tavasszal eljutottak a brit fővárosba, ahol az összesen 10 milliárd dollárra szóló papírokat a Barclays banknak nyújtották be. Itt gyanút keltett a csillagászati ösz- szeg, s a vezető brit bank riadóztatta a Bank of Englandet, a kínai bankot, a brit és az amerikai rendőrséget. Az összesen 200 hitellevelet időben begyűjtötték, s a kínai bankot nem érte kár. A papírokat Londonban bemutató személynek nyoma veszett, de Kínában több személy a rács mögé került. A - divatos kifejezéssel élve : „csináld magad temetések” rendkívüli népszerűségre tettek szert az utóbbi időben Nagy-Britanniában - írja a Reuter. A koporsót tulajdonosa maga dekorálhatja, de megbízhat ezzel művészeket is, akik saját elgondolása alapján festenek küPontosan 218 kilogrammot nyomott az a 13 méter átmérőjű menyasszonyi uszályköltemény, amelyet a dél-olaszor- zági Casertában öltött magára egy 25 éves hajadon a boldogító igen kimondására. A szabászi-mémöki mestermű minden bizonnyal bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe, ám a túlzás nélkül extravagánsnak nevezhető ruha kiváltotta a casertai püspök, Raffaele Nogaro érthető megütközését. Az uszálynak köszönhetően országra-világra szólónak sikeredett a casertai lakodalom. A bonyolult fémvázra feszített tüli- és selyempalástot speciális szállítójárművel vitték a város központjában lévő templom elé, s ott öltötte magára a menyasszony. A városközpontot a szertartás idejére lezáratta a forgalom elől a polgármester. A templönböző mintákat rá. A szemfedőkre a rokonok már előre rányomtathatják elképzeléseiket. - Koporsót vásárolni hovatovább annyit jelent, mint ruhás- szekrényt venni - nyilatkozta egy művészeti csoport egyik tagja, aki alaposan bedolgozta magát az új üzletágba. (MTI) lomban és környékén szorongott egész Caserta ap- raja-nagyja. A hatalmas felhajtás miatt jogos haragra gerjedt Nogaro püspök nemtetszését fejezte ki az esketést végző lelkésznek. „Senki nem értesített előre a készülő ízléstelenségről, s csak ezért történhetett meg mindez. Pedig már jó ideje figyelmeztettem az egyházmegye minden parókiáját, hogy előzzék meg a botrányos cselekedeteket” - nyilatkozta a püspök. A fiatal pár a Polinéziában tett nászút után személyesen kér majd bocsánatot a feldúlt püspöktől. Ä ruhaköltemény kivitelezője, Gianni Molaro, aki a rekordok megszállottja, az elmúlt esztendőben elkészítette a világ leghosszabb menyasszonyi fátylát: az egészen pontosan 326 méter 70 centiméterre sikeredett. Súlyos menyasszonyi uszály Holnapi számunkból... Egerben született gyermekmesék Bodnár Mária nemrégiben megjelent mesekönyve gyermekévei történéseiről, valamint a gyermeki fantázia szülte figurákról szól. A szerzővel beszélgetett Szilvás István. Néhány gondolat a Bajza-album ürügyén „... nem engedik elhomályosulni Bajza emlékét.” Azok a kis, erőszakos emberkék A nemrégiben elhunyt kolozsvári Okos György utolsó, a Hírlapnak elküldött írása. HEVEST HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, Wf&J» LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az árus példányok ára: 16,30 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Humor- Meg szeretném venni ezt a piros papagájt.- Ön francia, ugyebár?- Igen, de miért?- Mert akkor önnek meg kell vennie ezt a sárga papagájt is.- De miért, kérem?- Azért, mert a piros csak angolul beszél, a sárga pedig angolból fordít franciára. Recept Savanyú tojásleves Hozzávalók: 4 tojás, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál zsiradék, ecet, cukor, só, pirospaprika. A zsiradékból, lisztből barna rántást készítünk, kicsit megpaprikázzuk, 1 liter hideg vízzel felengedjük. Megsózzuk, ízlés szerint kevés ecetet és cukrot teszünk bele, és jól felforraljuk. Ha kész, beleengedjük egészben a tojásokat. Vigyázzunk, ne érjenek egymáshoz! Ha a tojások megfőttek, levesszük a tűzről, és azonnal tálaljuk. 1994. október 21 péntek A Nap kél: 6.11 órakor, nyugszik: 16.46 órakor. A Hold kél: 17.24 órakor, nyugszik: 8.00 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ORSOLYA nevű kedves olvasóinkat! Az Orsolya latin eredetű név, jelentése: kis medve. Virága: medvetalpkaktusz A katolikus liturgikus naptárban Szent Orsolya vértanú (+ 300). Különös „hegymászás”. Alain Robert világhírű hegymászó különös feladatra vállalkozott nemrégiben. Megmászta a párizsi Défense városrész híres Elf Tower- jét. A 47 emeletnyi magas, csupa üvegből és acélból álló épület 30 percig állt ellen a vállalkozó kedvű férfinak...