Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-19 / 246. szám

2. oldal Világtükör 1994. október 19., szerda Az észak-koreai atomprogram átalakításáról Kozirev Irakról Kozirev orosz külügyminiszter szerint az amerikai kollégájá­val, Christopherrel tartott New York-i találkozóján sikerült bi­zonyos dolgokat tisztázni a két ország Irakkal kapcsolatos poli­tikájáról. Kozirev kifejtette: ér­zése szerint mind Washington, mind Moszkva ugyanazt akarja, csak különböző irányból köze­lítenek a közös cél felé. Bagdadi tárgyalásairól el­mondta: Húszéin különféle magyarázatot adott az iraki csapatmozgásokról, így azt, hogy ezzel kívánta felhívni a figyelmet az Irakkal szembeni szankciók tarthatatlanságára.- Azt válaszoltam neki, hogy ha valóban ez volt a célja, ak­kor éppen negatív hatást ért el a lépésével - közölte Kozirev. Kérdésre válaszolva beis­merte: Moszka azért tartja szem előtt az olajszállítási tilalom feloldását, mert Irak hétmilliárd dollárral tartozik Oroszország­nak, s fizetni csak akkor tudna, ha eladhatná olaját. Kovács László Brüsszelben tárgyal Hétfőn a késő esti órákban két­napos hivatalos látogatásra Brüsszelbe érkezett Kovács László magyar külügyminisz­ter. A magyar diplomácia veze­tőjének a Hom-kormány júni­usi megalakulása óta - a Manf­red Wömer emlékére tartott augusztusi gyászszertartás al­kalmával tett rövid látogatástól eltekintve - külügyminiszteri minőségében ez az első hivata­los látogatása a belga főváros­ban. A két nap során a tervek sze­rint Kovács László mások mel­lett találkozik majd valamennyi brüsszeli székhelyű nemzetközi védelmi, illetve európai integ­rációs szervezet vezetőjével: fogadja őt Jacques Delors EK-bizottsági elnök, Willy Claes NATO-főtitkár, Wim van Eekelen, a Nyugat-európai Unió főtitkára, valamint Klaus Hänsch, az Európai Parlament elnöke. Egyetem Iránban: csak nők számára Iránban megnyílt az első „női egyetem”: a pszichológiai fa­kultás összes oktatója is nő - je­lentette a San-e-Rus című iráni lap. Rövidesen több hasonló in­tézmény megnyitását is terve­zik országszerte. A fakultáson egyébként va­lamennyi oktató és alkalmazott csadorban jár, hogy ezzel is kö­vetendő példát mutasson a diá­koknak. A női orvosképzésre nagy szükség van Iránban, hiszen Teheránban például már műkö­dik két „női” kórház, ahol kizá­rólag nők gyógyítanak. Az Egyesült Államok és Észak-Korea hétfő este megál­lapodott egy, a phenjani atom­program átalakításával kapcso­latos keretdokumentumról. A megállapodást még a két ország kormányának is jóvá kell hagy­nia - jelentette be Robert Gal- lucci, az amerikai küldöttség vezetője. A Robert Gallucci külügyi államtitkár-helyettes vezette amerikai és a Kang Szók Dzsu külügyminiszter-helyettes ve­zette észak-koreai küldöttség három hete folyó tárgyalásai után megszületett megállapo­Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár be­jelentette, hogy nincs változás a boszniai légicsapásokra vonat­kozó eljárási szabályokban. Az erről szóló közleményt azután hozták nyilvánosságra, hogy befejezte New York-i tárgyalá­sait a NATO hattagú küldött­sége. Az AFP jelentése szerint Gáli közölte: újabb konzultáci­ókra kerül sor, miután az Ant­hony Craig NATO-főtitkárhe­Az amerikai kormányzat a kö­vetkező két héten belül a Biz­tonsági Tanács elé terjeszti ja­vaslatát a Bosznia elleni fegy­verszállítási tilalom feloldásá­ról, a határozat azonban még el­fogadása esetén sem lépne ha­tályba jövő tavasz előtt. Bili Clinton elnök a kongresszushoz írt levelében a nyáron vállalt kötelezettséget arra, hogy kez­deményezi a fegyverembargó beszüntetését, ha október 15-ig a boszniai szerbek nem fogad­ják el a közvetítő csoport ren­dezési tervét. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője jelezte, hogy a kormányzat még dolgozik a határozattervezet szövegén. Utalt rá, hogy az Egyesült Államok roppant fon­tosnak tekinti a közvetítő cso­Különösen brutális bűncselek­mény rendítette meg a minap a lengyeleket. Lomza városa egyik pénzváltójának üzletét fegyveresek támadták meg, s az ott tartózkodó két alkalmazottat - egy 18 és egy 21 éves lányt - többször fejbe lőtték. A táma­dás áldozataira mintegy negyed órával később a pénzváltó tu­lajdonosa talált rá. A többórás műtét ellenére nem sikerült a lányok koponyájából vala­mennyi golyót eltávolítani. A rendőrség szerint egyértelmű, hogy a támadók álarc viselésé­nél egyszerűbbnek találták megölni áldozataikat. Szomorú sorozat része csu­dás célja annak megakadályo­zása, hogy Észak-Korea atom­fegyvereket fejlesszen ki. En­nek fejében Phenjan nemzet­közi gazdasági segítséggel el­avult, grafithűtéses reaktorait könnyűvizes nukleáris techno­lógiával válthatja fel, amely el­járásnál jóval kevesebb katonai célokra felhasználható plutó­nium termelődik. Az amerikai küldöttség veze­tője nem volt hajlandó részle­tekbe bocsátkozni, csupán any- nyit árult el, hogy a tárgyaláso­kon politikai-diplomáciai kér­désekről is szó volt, nevezete­lyettes vezette szakértői csoport visszatér Brüsszelbe, és tájé­koztatja az atlanti szövetséget New York-i tárgyalásairól. Az ENSZ főtitkára erről négy- szemközti megbeszélésén tájé­koztatta Kozirev orosz kül­ügyminisztert is. Az ITAR-TASZSZ szerint Kozirev tájékoztatta Gálit a Perzsa(Arab)-öbölbeli útjáról, majd megvitatták az iraki. porton belüli összhang megőr­zését, és az egyeztetést a javas­lat megfogalmazásánál is szem előtt tartja. Hangoztatta, hogy nem is annyira a tervezet megszövege­zése a lényeges, hanem a közös cél megvalósítása, vagyis an­nak elérése, hogy a boszniai szerbek beleegyezzenek a köz­vetítő csoport béketervébe. A fegyverembargó beszünte­tésének ügye kényes politikai döntést jelent Bili Clinton szá­mára, bár némileg enyhített szorongatott helyzetén, hogy Bosznia kezdeményezte a tény­leges feloldás hat hónapra való elhalasztását. A közvetítő cso­portban és a Biztonsági Ta­nácsban egyaránt képviselt Oroszország, Franciaország és pán ez a tragédia. Az idei év első 9 hónapjában 631 fegyve­res rablótámadást hajtottak végre Lengyelországban, s 5 3-an haltak meg a bűnözők golyóitól. A rendőrség ez idő alatt több mint kétezer lőfegy­vert kobozott el. A fegyveres rablótámadások száma két év alatt a duplájára emelkedett. Az általános liberalizálódás óta megakadályozhatatlanul áramlanak be a fegyverek ille­gális csatornákon át a bűnö­zőkhöz. A legegyszerűbb mód­szer a gázpisztolyok átalakítása éles lőszerre. Varsóban a bűnö­zők kedvelt fegyvere a 6,35-ös Walther. Állítólag néhány év­sen arról, hogy tervbe vették képviseletek megnyitását a két országban. Egy kérdésre vála­szolva Gallucci rámutatott, hogy a megállapodás kiterjed a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hatáskörére is az észak-koreai atomlétesítmé­nyek ellenőrzését illetően. Az észak-koreai küldöttség nem nyilatkozott a megállapo­dásról. Dél-Korea és Japán^ tegnap üdvözölte az Egyesült Államok és Észak-Korea között az észak-koreai nukleáris prog­ramról létrejött megállapodást. boszniai és tadzsikisztáni hely­zetet, valamint az ENSZ-főtit- kár küszöbön álló kaukázusi lá­togatását. Az AFP úgy értesült, hogy a délszláv válság ügyében közvetítő nemzetközi össze­kötő csoport szakértői hétfőn New Yorkban újabb tárgyalá­sokat kezdtek a volt Jugoszlá­via területén kialakult konflik­tusok megoldásához vezető kö­zös stratégia kidolgozására. Nagy-Britannia azonban to­vábbra is ellenzi a tilalom be­szüntetését. A külügyminiszté­rium szóvivője elméleti felve­tésnek minősítette és nem volt hajlandó válaszolni arra a kér­désre, hogy vállalja-e az Egye­sült Államok a beterjesztés kockázatát akkor is, ha tudja, hogy valamelyik szövetségese megvétózza a javaslatot. Az amerikai kongresszus vonatkozó határozata úgy szól, hogy az Egyesült Államok no­vember 15-ével beszünteti anyagi hozzájárulását a fegyverembargó fenntartásá­hoz, ha a Biztonsági Tanács addig nem lép az ügyben, vagy a boszniai szerbek továbbra sem fogadják el a rendezési tervet. vei ezelőtt az e fegyvereket gyártó német üzemből eltűnt egy jelentős szállítmány ilyen kaliberű, de éles lőszerrel is használatos pisztolycső. Való­színűleg e szállítmány lett a pisztolyok átalakításának alapja. A rendőrök szerint a lő­fegyverek elterjedéséről egy­aránt tehet az enyhe törvény és a bírák. Illegális fegyverviselé­sért 1993-ban 483 személyt ál­lítottak bíróság elé, de közülük csak harmincat ítéltek egy év­nél hosszabb börtönbüntetésre, és a törvény nem tesz különb­séget aközött, hogy a támadó pisztolyt vagy furkósbotot használ tettének elkövetéséhez. Fegyveres bűnözök Lengyelországban Butrosz Gáli bejelentése a légicsapásokról Boszniai fegyverembargó: kényes döntés Újabb botránykönyv. Dolly Parton szexszimbólum és -sztár megírta életének történetét. Címe: Az életem és más befejezetlen dolog. A könyv már megjelenése előtt komoly viharokat kavart. Dolly ugyanis megígérte, hogy mindenkiről szó lesz, akivel valaha is - akár az ágyban,' akár fehér asztalnál - kapcsolatba került... Bezárta kapuit a híres párizsi autószalon Bezárta kapuit a világ egyik legnagyobb autós seregszemléje, a párizsi autószalon. A rendezvény a nyitva tartás 11 napja alatt körülbelül egymillió látogatót vonzott: ez tíz százalékkal keve­sebb, mint a legutóbbi, 1992-es szalon idején, csakhogy két év­vel ezelőtt - az ideitől eltérően - a kamiongyártók is felvonul­tatták termékeiket. A szervezők igen elégedetten vonják meg a kiállítás mérlegét: mint mondják, rengetegen próbálták ki a ko­csikat, s ez később a rendelések növekedését jelentheti. Nem volt túlzottan nagy pánik Kuvaitban... A kuvaiti jegybank csaknem 400 millió dollárnak megfelelő ér­tékű valutamennyiséget ömlesztett az ország bankrendszerébe a legutóbbi iraki katonai fenyegetés napjaiban a lakossági kész­pénzpánik elkerülése végett. Az emirátus központi bankjának kormányzója elmondta: az összeget a kereskedelmi bankok és a pénzváltók kapták röviddel azután, hogy az iraki alakulatok felvonultak a határ mentén. A négy évvel ezelőtti iraki megszál­lás idején a kuvaitiak számára hozzáférhetetlenné váltak banki megtakarításaik, de a kormányzó szerint ezúttal nem volt jele tömeges pániknak. Az intézkedés is mindössze „néhány aggódó ügyfél nyugalmának helyreállítására” volt hivatott - tette hozzá a jegybank vezetője. / Szöul kereskedelmi irodát nyit Eszak-Koreában Észak- és Dél-Korea nemrégiben megállapodást írt alá arról, hogy Szöul kereskedelmi képviseleti irodát nyit az észak-koreai Nadzsin-Szonbong szabadkereskedelmi övezetben - jelentette a Csoszun Ilbo című szöuli lap. A Pekingben aláírt megállapo­dás értelmében a dél-koreai kereskedelemfejlesztési társaság (KOTRA) várhatóan az év végén nyitja meg az irodát. Mihelyt Kim Jung Szám dél-koreai elnök jóváhagyja a tervet, a KOTRA képviselőiből és más üzletemberekből álló küldöttség utazik a Nadzsin-Szonbong övezetbe - fűzte hozzá a lap, egy meg nem nevezett szöuli kormánytisztviselő tájékoztatását idézve. A cárok vezetnek a „látogatási listán” Az angol és az orosz uralko­dók kölcsönös látogatásai ed­digi mérlegének nyelve a cá­rok felé hajlik - minthogy II. Erzsébet angol királynő, aki e hét elején kezdte hivatalos lá­togatását Oroszországban, az első angol uralkodó, aki lábát orosz földre tette. 1814 és 1909 közt ugyanis négy orosz cár, három cáre- vics (trónörökös) és egy cámé tett látogatást Nagy-Britanni- ában. (1814-ben a Napóleont legyőző szövetséges országok uralkodói jöttek össze Lon­donban, 1909 pedig az az év volt, amikor egy cár utoljára tett látogatást a brit főváros­ban.) II. Miklós cár, akit a bol­sevikok 1918-ban kivégeztek, anélkül, hogy angol unoka- testvérei bármit is tehettek volna életének megmentésére, négyszer látogatott Angliába. Az első látogatása alkalmá­val, 1893 júliusában, 25 éves volt és cárevics. Viktória ki­rálynő a legmagasabb angol rendjellel tüntette ki. Rá egy évre Miklós ismét visszatért a szigetországba - a nyár egy részét Windsorban töltötte. 1896-ban - már mint II. Mik­lós cár - tíz napot töltött a skóciai Balmoral kastélyban Viktória királynő meghívá­sára. Végül 1909-ben gyerme­keivel együtt a cári jachton ér­kezett az angol partokhoz, hogy meglátogassa unokatest­véreit, és ebből az alkalomból kölcsönösen felkeresték egy­más jachtját a Wight szigete előtti vizeken. Nem lépett ugyan orosz földre, de mégis viszonozta a látogatásokat VII. Edward an­gol király, II. Erzsébet déd­apja, 1908-ban, amikor Tal­linn kikötőjében a Victoria and Albert nevű királyi jach­ton üdvözölte II. Miklós cárt, majd annak vacsoravendége volt a Standard nevű orosz császári jachton. A walesi hercegek, a brit trón örökösei ezzel szemben gyakran látogattak Oroszor­szágba 1866 és a bolsevik for­radalom között. A forradalmat követően azonban 56 évre megszakadtak a kapcsolatok az angol uralkodóház és Oroszország között. 1973-ban Fülöp herceg, az angol királynő férje - mint a nemzetközi lovasszövetség elnöke - Moszkvába látoga­tott. Károly walesi herceg in­kább megvárta a Szovjetunió felbomlását, és csak tavaly májusban kereste fel először Oroszországot - három napot töltött Szentpétervárott. Az olasz médiaháború és a katolikus sajtó Az egyre terebélyesedő olasz médiaháborúban a katolikus sajtó eddig gondosan tartózko­dott attól, hogy bárkinek az ol­dalára álljon. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy az egyháznak ne lenne vé­leménye. Ez a vélemény fo­galmazódott meg nagyon is ha­tározottan a minap, amikor az olasz egyházmegyék által ki­adott hetilapok szövetségének tanácskozásán bejelentették: az olasz és a vatikáni sajtó egysé­ges hírhálózatot kíván létre­hozni. Az olasz televíziózásban végső leszámolásra készül a két nagy vetélytárs: az állami RAI és a miniszterelnök, Silvio Ber­lusconi tulajdonában lévő Fi- ninvest cég három-három or­szágos csatornája. Az írott saj­tóban egyre jobban formálód­nak a szekértáborok. Az újság­írók szakmai és érdekképvise­leti szerveiben elkerülhetetlen­nek látszik a szakadás. A katolikus sajtó a készülődő háborúban nem lát jót és rosz- szat. Az 1990-ben életbe lépett olasz sajtótörvény a rossz, mert lehetővé teszi az olyan hatal­mas sajtóbirodalmak kialakulá­sát, amelyek a nézettségi muta­tóért és a példányszám növelé­sért folytatott kíméletlen harc­ban egységesen kommersszé válnak, s mint ilyenek, ösztö­nösen igyekeznek a hírek vilá­gának peremére szorítani a val­lási információt - vallják egyöntetűen a katolikus sajtó munkatársai. A háborúnak biztosan lesz­nek győztesei és vesztesei, de a harc kimenetele a katolikus sajtó helyzetén nemigen fog változtatni. Ám a háború arra meglehe­tősen jó alkalmat biztosít, hogy addig, amíg a RAI és a Finin­vest egymást gyilkolja, össze­fogjon és egységes erőként lép­jen fel az egyházi újságírás. Nem lebecsülendő erőről van szó. Az egyházmegyék 135 he­tilapot adnak ki 1,2 millió pél­dányban. A legnagyobb országos kato­likus hetilap, a Famiglia Cristi- ana egymaga 1,1 millió pél­dányban jelenik meg. Az olasz püspöki kar napilapja, az Av- venire példány száma most 120 ezer, három évvel ezelőtt 87 ezer volt. Az írott sajtóhoz kell számí­tani az egyház támogatását él­vező Corallo-konzorciumhoz tartozó 30 helyi televízió- és 300 helyi rádióadót. S az egy­séges katolikus hírhálózat tagja lesz a Vatikán hivatalos lapja, a L’Osservatore Romano és a Föld minden pontjára sugárzó Vatikáni Rádió. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents