Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-11 / 239. szám
1994. október 11., kedd Gazdaság 9. oldal Az agrotechnika immár jubiláló műhelyében... A Földművelésügyi Minisztérium Gödöllőn levő Műszaki Intézete nemrég ünnepelte alapításának 125. évfordulóját. Az 1869-ben létrehozott intézmény elsődleges feladatául kapta, hogy a gépek vizsgálatával segítse elő a magyar királyság gazdasági egyleteinek, kis- és nagybirtokainak gépesítését. Ezáltal fontos szerepet töltött be a gőzekés szántás, a gépi vetés és aratás, a gabonacséplés meghonosításában. A két világháború között sokat tett a később nemzetközi hírnevet szerzett hazai mezőgazdasági gépgyártás megalapozásáért. Az alapító Fuchs János Miksa mellett a világhírű Thallmayer Viktor és iff. Spor- zon Pál nevét külön is érdemes megemlíteni ebben. A második világháború után, 1949-ben Rázsó Imre vezetésével Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet néven szerveződött újjá az intézmény, és akkor kezdték meg a kutatásokat is. A szakosodás, a fejlesztő tevékenység indítása ugyancsak Rázsó profesz- szor nevéhez fűződik. Az ötvenes években a közreműködésükkel bontakozott ki a hazai traktorok, majd a kombájnok és munkagépek gyártása. 1957-től több mint három évtizeden át Bánházi Gyula irányította az intézetet. A ' 70-es évek nem csupán a hazai mezőgazdaság gépesítésének aranykorát jelezték, hanem az intézetét is. Több mint hatszáz kutató- és fejlesztőmérnök dolgozott abban az időszakban, és eredményesen oldották meg a szántóföldi és a kertészeti növények termelésének gépesítését. Jelentős előrehaladást értek el az állattartási technológiák, a takarmányfeldolgozás modernizálásában is. A ’80-as években a minőségi követelmények kaptak nagyobb hangsúlyt, s ennek megfelelően módosultak az intézet feladatai. A műszaki és technológiai fejlesztések a mezőgazdasági termelés korszerűsítését, a kivitelre szánt áruk bővítését szolgálták. Az intézet úgy is irányította az ágazat műszaki fejlesztését, hogy részt vállalt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a Világbank által támogatott programok kidolgozásában. Elsősorban a gabona-hús vertikum műszaki-technológiai megújításában, a tápanyag-gazdálkodás és a környezetbarát növényvédelmi technika fejlesztésében. Az elmúlt öt év átalakulása az intézet életében is nyomot hagyott. A mezőgépgyártás szétesésével lelassultak a fejlesztések. A magán- és kisgazdaságok megjelenésével viszont még inkább szükség van a magas szintű technikai háttérre. Jelenleg a fő törekvésük az átalakuló mezőgazdaság gépesítési problémáinak megoldása, a minőségi termelés műszaki megalapozása. Az intézetben már a jövőre tekintenek, hiszen az ágazat modernizációjában jelentős szerep jut ennek a tudományos műhelynek. Mentusz Károly (ezer fő) 50000 C | A külföldi látogatók száma pi A külföldi turisták száma ma 40000 30000 1992 10000 1985 1990 I IN Ä: 1993 1994* Januártól júliusig a vendégforgalom hazánkban. Kétszázöt és fél millió dolláros aktívumot ért el az idegenforgalom július végéig. Tavaly ugyanebben az időszakban csak 196,6 millió dollár volt. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint július végéig 711,3 millió dollár bevételt könyvelhettek el a hazai turizmusból, 19 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. A kiadás ugyanakkor 505,8 millió dollárt tett ki, ami 26 százalékkal magasabb, mint 1993 hasonló időszakában volt. Ezeket a szép szőnyegeket kintről hozták, mert jobban megérte (Fotó: Kaposi Tamás) Olcsóbb a német termék, mint a magyar! Ez a megállapítás Jékli Antalnak, a Füzesabony határában található Supermarkt 2000 Áruház társtulajdonosának szájából hangzott el. Márpedig ha valaki, ő aztán össze tud ja hasonlítani az itthoni és az ottani árakat, hiszen idestova huszonöt éve él Németországban. Kari Heinz Kutterrel együtt hozták létre a Teppichwelt, azaz a Szőnyegvilág elnevezésű üzletet, amely négy német városban működik. Egy hónapja Magyarországon is kereskednek. A profil természetesen hasonló, padlószőnyegek, PVC-k, tapéták adják az árukínálat zömét. Mivel Jékli Antal kerecsendi születésű, a környéket szemelték ki első áruházuk helyszínéül. így esett a választásuk a 33-as út mellett már működő T and T élelmiszer- és vegyi- áru-diszkontra, s hamarosan birtokba is vették az emeleti kilencszáz négyzetmétert. No persze, amíg minden engedélyt megszereztek, pár lapot hajtani kellett az asztali naptáron.- Valóságos papírháborút vívtunk a különböző hivatalokkal - mondja Jékli Antal. - Nem csodálom, hogy sok külföldi befektető visszariad, látva a magyarországi bürok- } ráciát. Szerintem a törvények- J nek rugalmasabbnak kellene ] lenniük, mert a mostani merev j hozzáállás nem segíti a vállalkozásokat. A Supermarkt 2000-ben javarészt Németországból importált termékekkel találkozhatnak a vevők. Ennek is nagyon egyszerű a magyarázata.- Eltökélt szándékunk volt -r folytatja -, hogy magyar termelőkkel, nagykereskedőkkel is felvesszük a kapcsolatot. Ez több céggel meg is történt, ám eredménytelenül. A szállítási költséggel, a vámmal együtt is jobban járunk, ha Németországból behozzuk az árut. A magyar termelői árak a csillagos égig szöktek, arról már nem is beszélve, hogy amíg kint 15 százalék az általános forgalmi adó, addig nálunk 25 százalék. De olyan abszurd helyzettel is találkoztunk, hogy a Magyar- országon gyártott szőnyeghez olcsóbban hozzájutunk, ha Németországban vásároljuk meg, mint ha itthon. Az áruház választéka önmagáért beszél. Csak szőnyegpadlóból nyolcvan tekercs, vagyis tízezer négyzetméternyi a kínálat, s legalább száztízféle tapétából lehet válogatni. A megállapítás cseppet sem túlzás, a Supermarkt 2000 a térség legnagyobb szőnyegpadló- és tapéta-áruháza.- Az első hónapot kedvezőnek ítéltük meg - vélekedik a tulajdonos. - Az árakat igyekeztünk a magyar pénztárcákhoz igazítani, ami nem jelenti azt, hogy a drága, „különleges” igényeknek ne tudnánk megfelelni. Folyamatosan bővítjük az árukészletet, épp a napokban érkezik egy kamionnyi szállítmány. Már most készülünk a karácsonyi vásárra, a háztartási textíliát és a kisbútorokat is felvesszük a palettára. Ami a terveket illeti, Jékli Antal elmondta, hogy a német Obi Markt üzletlánccal karöltve szeretnének egy új lakberendezési áruházat nyitni. Ebben a padlószőnyegektől a csempén keresztül a kerti szerszámokig minden megtalálható lesz, vagyis egy olyan üzletet terveznek, ahol a lakásépítők, az otthonukat fel- | újítók egy helyen mindent I megvásárolhatnak. Októberben mezőgazdasági összeírás A Központi Statisztikai Hivatal a Földművelésügyi Minisztériummal együttműködve mező- gazdasági gazdaságszerkezet-összeírást végez október első három hetében. A 17 ezer ös.szeíróval 1,5-2 millió családot érintő információgyűjtés célja az 1995-től induló új mezőgazdasági statisztikai rendszer megalapozása, úgynevezett gazdaságregiszterének az összeállítása. Ez három csoportot - nagy-, közepes és kisgazdaságot - különböztet meg. Az elsőben teljes körű adatgyűjtést terveznek. A másik kettőt minden évben felmérik. A jelenlegi felmérés bevallás alapján a földterületre és az állatállományra terjed ki. A mindössze kétoldalas kérdőív mintegy száz adatot tartalmaz. Az információkat természetesen titkosan kezelik, s azokat a KSH egyedileg semmilyen célra nem adja ki. A felmérés 160 millió forintba kerül, amelyből 130 millió az FM, 30 millió pedig a KSH költségvetési forrása. Az aranypiacon: átmeneti lanyhulás A londoni tőzsdéről érkezetrje- lentés szerint a nemesfémpiacon - legalábbis rövid távra - változott a képlet. Az elmúlt napok áremelkedési várakozásait változó hangulat váltotta fel. A jelenlegi helyzetben az aranypiac az igazodási pont: a számottevő kínálati nyomásnak egyelőre ellenállt a 392 dolláros technikai-alátámasztási szint, a visszaesés után tovább - 392,15 dollárig - süllyedt az arany unciánkénti ára. A 392 dolláros érték alatti újabb technikai küszöbnek a 388-390 dollár körüli szintet tartják. A kereskedők mindenesetre nem tartanak nagyobb áreséstől, a jelenlegi lanyhulást mindenekelőtt néhány már „ál- lottabb” pozíció lezárásával magyarázzák. Újabb, az árakat érdemben befolyásoló tényezőnek tekintik az Egyesült Államokban publikálandó gazdásági mutatókat, illetve ezeknek a kamatpolitikára gyakorolt hatását. A tőzsdei körök egy-két héten belül kamatemelést várnak. Magyar szakértő a Valutaalapról Az erősödő bírálatok dacára szükség van a Nemzetközi Valutaalapra, mint olyan szervezetre, amely a kormányoktól függetlenül, kizárólag szakmai szempontból képes megítélni az egyes országok gazdaságának fejlődését - jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában Cserés Ákos, aki az IMF washingtoni központjában dolgozik. A Magyarországot is magába foglaló csopbrtért felelős IMF-igazgató, a belga Willy Kiekens tanácsadója tagadta, hogy a pénzügyi szervezet valójában egyetlen szegény országon sem tudott igazán segíteni. Mint mondtaj azdME-és-a Világbank öt évtizedre visszatekintő tevékenysége nélkül ma felmérhetetlen nyomor és káosz uralkodna a fejlődő országokban. (qgJOO.M A magyar szakember jennek ellenére egyetért a pénzügyi szervezet reformját szorgalmazókkal. Az úgynevezett „átmeneti” országok a korábbi keleti tömb, Közép- és Kelet-Európai, illetve a FÁK-tagállamok. Megjelenésük „szegények” körében hatalmas pénzügyi nyomást jelent. Magyarország és a pénzintézetek kapcsolatáról szólva Cserés leszögezte: az IMF szakértői többéves tapasztalat és első kézből származó információk alapján dolgozzák ki a hazánkkal kapcsolatos elvárásokat. A Valutaalap programjának célja - a gazdaság fellendítése mellett - megakadályozni az átalakulás békés folyamatát veszélyeztető feszültségnövekedést, illetve a szociális robbanást. A GAZDASÁG HÍREI Módosul az adótörvény VALUTA Vételi Eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 169,55 172,55 Ausztrál dollár 79,03 80,37 Dán korona 17,65 17,95 Finn márka 22,49 22,83 Francia frank 20,22 20,56 Görög drachma (100) 45,25 46,05 Holland forint 61,73 62,77 ír font 167,56 170,36 Japán yen (100) 106,41 108,27 Kanadai dollár 79,40 80,92 Kuvaiti dinár 359,65 366,31 Német márka 69,06 70,26 Norvég korona 15,88 16,16 Olasz líra (1000) 67,78 69,00 Oszt. schilling (100) 981,68 998,38 Spanyol peseta (100) 83,32 84,78 Svájci frank 83,49 84,81 Svéd korona 14,50 14,74 USA-dollár 106,95 108,95 ECU (Közös Piac) 132,09 134,33 Japán Suzukihoz magyar alkatrészek Hosszú előkészületek után három magyar cég ötféle alkatrész szállítására kapott megbízást Japánba, a Suzukihoz. A Tűrik Gumigyártó és Kereskedelmi Kft. gyújtótrafó-fedeleket, motorháztetőhöz gumialátétet, valamint szélvédő bakot, a tatabányai Rugógyártó Kft. úgynevezett zárütközőt, míg a Salina Kft. fűtéstömítő gyűrűt küld. Új tudományos kertészeti folyóirat A Kertészeti Tudomány a Kertgazdaság című folyóirat jogutódjaként jelenik meg, negyedévenként ezer példányban. Az újjászervezett lappal a Földművelésügyi Minisztérium a kertészeti ágazat hazai és külhoni tudományos eredményeit szeretné megismertetni. Gazdasági alapítvány felsőfokú képzésre Alapítványt hozott létre a magyar gazdasági szakemberek felsőfokú továbbképzésének támogatására a hollandiai központú Aegon biztosítócsoport. Ennek kezelője a cég magyar leányvállalata, az AB-Aegon Biztosító Rt. A vámügyintézést gyorsító lépés Adatátviteli hálózat kialakításáról állapodott meg a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága a Matáv Rt.-vei. A távközlési szolgáltatásokkal is szeretnék lerövidíteni a vámügyintézés időtartamát, s naprakész nyilvántartást készítenek a tartozásokról. Csökken a hazai sertéshúsfogyasztás Az FM Agrárrendtartási Hivatalában készült tanulmány szerint az idén 5,6 millió sertés levágásával számolnak, 45 százalékos vágóhídi kapacitás mellett. Ebből belföldre 4,5 millió darab kerül. Az egy főre jutó hazai fogyasztás így a tavalyi 27 kilogrammról 25,2 kilogrammra csökken. Német támogatás hazai vállalkozóknak Egymillió márkát ad a német gazdasági minisztérium a magyar vállalkozások támogatására. A kezdő vállalkozások ebből a pénzből tanácsadók segítségét vehetik igénybe. A Pénzügyminisztérium jövő évi gazdasági tervének részeként elkészült az adótörvényt módosító javaslat is. Ennek alapvető célja, hogy a fogyasztáshoz kapcsolt adóbevételek növekedjenek, ugyanakkor a vállalkozások nyeresége után számított adóterhek - a jövő gazdasági kibontakozását segítve - csökkenjenek. A tárca 1995-re 285 milliárd forint személyi jövedelemadó-bevételt valószínűsít. Várhatóan az inflációval arányosan nem emelkedik a jelenlegi 110 ezer forintos adómentes jövedelemhatár. A változatlanul hagyott adótábla viszont a bérek várható emelkedése miatt 60 milliárd forint többletbevételt hozhat. A személyi jövedelemadót csökkentő kedvezmények 1995-ben csak az adóalap 30 százalékáig vonhatók le. Nagyobb támogatásban kívánják részesíteni a befektetéseket, a vállalkozásokat. A jövő évtől bárki szabadon adhatja-veheti értékpapírjait. Ha a befektetéseit valaki csökkenti, akkor csak az értékkülönbözet után kell adóznia. A befektetések éves növekménye után viszont adókedvezmény jár. Várhatóan adómentes lesz a tulajdonosok által a saját cégnek nyújtott hitel kamata is. Újdonságként a minisztérium javaslatában szerepel - a befektetések ösztönzésére - az élet- biztosítások után járó adókedvezmény bevezetése is. A vállalkozók számára kedvező javaslat, hogy a nyereséges cégek az adóalapjuk meghatározott hányadából adómentesen beruházási tartalékot képezhetnek. Szigorodnak viszont az általános forgalmi adó visz- szaigény lésének feltételei. Ferenczy Europress