Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-28 / 228. szám
6. oldal Horizont 1994. szeptember 28., szerda Szilágyi Erzsébet - levelét (ő is) megírta Ugye, nem veszik rossz néven, ha a történelmi Szilágyi Erzsébet jut eszembe, ha a kései gyöngyösi névrokonát említem, illetve ha említik előttem. Igaz, ebben az esetben még azt is hozzá kell mondani, hogy Baranyiné. A nemzetközi néptáncfesztivál egyhetes időszaka alatt éppen elégszer hivatkoztak rá más nemzetek lányai, fiai is. Nagy teljesítmény volt ez az egyhetes rendezvény, amelynek lelkes közönsége talán még soha nem látott módon fejezte ki elismerését a programok színvonala okán.- Amikor vége lett a fesztiválnak, mindnyájan úgy éreztük magunkat a munkatársaimmal, mintha hirtelen nagy űr keletkezne körülöttünk. Pedig a munka folyt tovább, jöttek a dolgos hétköznapok az ünnepi eseményt követően... — mondta a Mátra Művelődési Központ igazgatónője.- Mondja, hogyan lehet azt csinálni, hogy otthon nincs vacsora, a szennyes ingek gyűlnek a fürdőszobában, a nappalra éjszaka jön, és ez a kis csapat csak népművel, népművel, mintha ebből állna az egész világ?- Ezt a munkát szeretni kell. Másképp nem megy.- Csak azt ne mondja már, hogy a népművelésre születni kell. Vagy mégis...?- Alföldi szülővárosomban, gimnazista koromban mondta az igazgatónőm, hogy én népművelésre születtem. Később, évek múltán ugyanezt hallottam elődömtől, Szívós Józseftől is. Pedig én soha nem voltam nyüzsgő alkat. Nem tudtam hízelegni a hivatalos embereknek. Sőt! Mindig szerettem a gondolataimat kimondani. Bár... nem tudom, jót tettem-e ezzel magamnak.- Azt szokták mondani, hogy a művelésügyhöz mindenki ért. Sokan beleszólnak a maguk munkájába is?- Mi dolgoztunk, dolgozunk a legjobb tudásunk szerint. Ebben a házban mindenki azon töri a fejét, miként lehetne valami hasznosat kitalálni. Aztán döntünk.- De a kultúrához pénz kell. Nem is kevés. így van?- Főként a különböző költségek viszik el a sok pénzt. Okosan kell gazdálkodnunk. Színházbérletet már szinte képtelenség szervezni, olyan sokba kerül egy jobb előadás. De azért idehozunk olyan darabokat is, amelyeknek nagy a sikerük: a könnyű műfaj iránt nagy az érdeklődés. Ezért tudjuk a pénztárunkat kiegyenlíteni.- Volt itt valamikor egy szabadtéri színpad sok, színes előadással. És ma...?- Evekkel ezelőtt felhívtam az illetékesek figyelmét arra, hogy a szabadtéri színpad műszakilag alkalmatlan a használatra. Pénz kellett volna, és bizonyos bővítése a technikai résznek. Most sikerült a fesztiválra a szabadtéri mozit rendbe hozatni. Reméljük, ez a lehetőségünk továbbra is megmarad, mert nagy szükségünk lenne rá, hiszen a nyári hónapokban is kell rendezvényeket tartanunk. Várja a közönség.- Kétségtelen, hogy programban nincs hiány. Főként a kiscsoportos foglalkozások vonzanak sokakat: fiatalokat és idősebbeket. Hála az itteni népművelőknek, itt soha nem lehet unatkozni. Mégis: van valami újabb ötletük is?- Arra gondoltunk, hogy kétévenként meg kellene rendeznünk a népi zenekarok nemzetközi fesztiválját is. A néptáncfesztivál alkalmából volt egy olyan program, amikor csak a zenekarok szerepeltek, méghozzá nagy sikerrel. Miért ne lehetne ebből egy nagyobb programot csinálni?- Említettem, hogy a kultúrához pénz kell. Azon túl, amit az önkormányzat biztosít a háznak, szponzorokat tudnak verbuválni maguk mellé?- Igen, bár ez sem könnyű. Legutóbb abban egyeztünk meg a Mátrai Erőmű Rt.-\e 1, hogy ők adnak egy bizonyos összeget, mi pedig ennek fejében bérletet adunk nekik. Jó volna erre a megoldásra szélesebb körben is támogatókra lelni. Mindebből az derülhet ki, hogy a népművelés szép munka és sikerrel jár, ha a lelkesedéshez szorgalom is járul. (gmf) Riadó: egy fotót pirosra mázoltak! - A sátánizmus nem múló influenza A Journal für die Frau című német magazinban egy kétség- beesett édesanya számolt be arról, hogy tizenöt éves fia hirtelen megváltozott: az utóbbi időben egyre zárkózottabb lett, behúzódik a szobájába, máskor meg szó nélkül eltűnik otthonról. Egyszer sápadtan és sör- szagúan állított be, majd közölte, hogy „győz a rossz". Kiderült az is, hogy temetőkben kószál. Aztán az anyja gyertyákra és egy fotóra bukkant: a szomszéd fiúról készült felvétel pirosra volt mázolva. Miért? A szomszéd srác egy sátánista csoport tagja volt. Részt vett a fekete miséken, ám egy idő múlva megelégelte a dolgot, hogy éjszakánként temetőkben grasszáltak: fellázadt, amikor egy döglött macskát akartak fel boncolni az egyik sír fölött. Otthon aztán kipakolt, és elmesélte, hogy például poharakat próbáltak táncoltatni betűkkel teleragasztott asztalon, s így akartak üzeneteket kapni a túlvilágról. A pirosra mázolt kép pedig azt jelentette: vért csepegtettek a fotóra, mert a fiú meghalt a csoport számára. Végül a két szomszédos családban összefogtak a szülők, s egy „szeánszon” meglepték a sátánista gyerekeket, akik éppen egy faasztal fölött vérrel összekent nyulat tartottak a kezükben. Mindenhol gyertyák égtek, a földön szerteszét sörösüvegek hevertek. Földöntúli erők után kutattak. A német magazinban megkérdezték a freiburgi egyetem pszichológiai intézetének professzorát, mi a véleménye az okkultizmusról, a sátánizmusról, a fekete mágiáról? Dr. J. Mischo válasza főként azért érdemel figyelmet, mert nem egyszerűen csak elítél; felhívja a figyelmet arra, hogy a fiatalok nemcsak kalandokra vágynak, hanem olyan kérdésekre is feleletet várnak, mint az, hogy ki vagyok én, mire vagyok képes, mit akarok? Elsősorban mégis a kíváncsiság, a csoportos kalandélmény, gyakran pedig a félelem élvezete hajtja őket, mint néhány veszélyes sportágnál. Ebben a viselkedésben meglepően ritka a felnőttek világa elleni tiltakozás. Sokkal inkább általános elbizonytalanodásról van szó: úgy érzik, nem kapnak elegendő támogatást különféle problémáik megoldásához a szülőktől és az iskolától. A legfontosabb mindenesetre az, hogy ha egy gyerek sátánista csoportba keveredik, az nem olyan, mint a múló influenza. Korántsem biztos, hogy nincs folytatás, és a vér csak a fényképen marad... Ezért lehet a szó legszorosabb értelmében életfontosságú az, hogy a szülők figyeljenek a gyerekekre, hallgassák őket mindig végig, vegyék komolyan őket, s ne habozzanak pszichológushoz fordulni, ha válságos helyzetbe kerülnek! Eszéki Erzsébet (FEB) Patika-perpatvar - avagy: továbbgördül a privatizáció szekere A gyógyszertári központok vagyonának privatizációja körüli jogviták, valamint a tulajdonlással kapcsolatos bizonytalanságok igencsak megnehezítették a gyógyszertárak létesítéséről és működéséről szóló törvény végrehajtását. Erről a sajátos helyzetről az egyik legilletékesebb szakembert, dr. Szabó Sándort, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökét kérdeztük.- Nem kellett alapjaiban megváltoztatni a törvényt, csupán egy, a helyzetet egyértel- műsítő jogtechnikai megoldásra volt szükség. A privatizáció jelentős elhúzódása miatt ugyanis lehetetlen lett volna megfelelni annak a szabálynak, hogy a gyógyszertárakat csakis gyógyszerész működteti, hiszen a privatizációs eljárások befejezetlensége miatt számos patika még ma is az állam vagy az önkormányzatok kezében van. A törvény 15. paragrafusa viszont egyértelműen kimondja: gyógyszertárat létesíteni, illetve működtetni csakis a népjóléti miniszter által engedélyezetten, és az úgynevezett személyi jog alapján lehet. — A magántulajdonban lévő patikákat is érintik az új szabályok?- Nem, hiszen a 450 magán-gyógyszertárnak a tulajdonlási joga már rendezett, ezeket mindenütt szakképzett patikusok vették meg, s vezetik. Az állam tulajdonában és a gyógyszertári központok kezelésében lévő mintegy 1450 patika azonban ma még nem az említett személyi jog alapján működik.- Véleménye szerint meddig tartható ez az állapot?- Csak átmenetileg. A privatizációnak legkésőbb 1995 végéig be kell fejeződnie, és addigra minden patikának olyan szakember kezébe kellene kerülnie, aki megfelel a törvényes követelményeknek.- A kamara egyetért a most elfogadott módosításokkal?- A __ szakma privatizáció-párti. Ám ahhoz, hogy ez a tulajdoni rendszer Magyarországon is megvalósuljon, a gyógyszerészek számára is előnyös hitelkonstrukcióra van szükség. Ezek előkészítéséről szeptember 30-án már elkezdődnek a tárgyalások az érdekeltek között. R. Papp Agnes E heti film- és videopremierek Két tűz között James Cameron szédületes tempójú akciófilmjében Arnold Schwarzenegger egy féltékeny férjet játszik. Harry különleges ügynök, az atomterrorizmus elhárításával foglalkozik. Megbízatása olyan titkos, hogy még felesége, Helen (Jamie Lee Curtis) sem tudhat róla. Az egyhangú életet élő asszony egy kalandra vágyik... A féltékeny férj hírszerzői módszerekkel nyomoz a hűtlen hitves után, s csak az utolsó pillanatban veszi észre, hogy csapdába csalták... Schwarzenegger új filmjét az egri Uránia mozi mutatja be. Zongoralecke A múlt században játszódó történet hőse Ada, a törékeny fiatalasszony, aki kilencéves kislányával, személyes holmijaival és zongorájával érkezik Új-Zélandra, hogy sosem látott férjhez kösse az életét. Stewart emberei nem tudják elszállítani a zongorát, s a hangszer a tengerparton marad. Ada és a félje között nem jó a kapcsolat, csak a szomszéd ültetvényes próbálja megérteni az asszonyt. A zongorát saját házába viteti, és sajátos ajánlatot tesz Adának... A remek film szakmai sikerét díjak sorozata bizonyítja: három Oscar 1994-ben, Arany Palma Cannes-ban, stb... A filmet az egri Prizma mozi mutatja be. A sötétség mélyén Charles Marlow (Tim Roth) egy brit folyami gőzös kapitánya, aki utánpótlást szállít egy eldugott telepre az afrikai dzsungel szívébe, hogy visszafelé pedig elefántcsontot hozzon érte cserébe. Az út során mindenhol Kurtz nevébe ütközik, melyet áhítattal, iszonyattal és gyűlölettel ejtenek ki. Úticélját elérve rábukkan Kurtz erődítményére. Kurtz mára beteges őrült lett, akinek - mint kiderül - mindenütt erőszak és pusztulás jár a nyomában. Joseph Conradnak ez a regénye ihlette meg Coppolát is az Apokalipszis most című alkotás elkészítésére. John Melkovich megrendítő erővel jeleníti meg Kurtz sokszínű alakját. A film videokazettán megtalálható az egri Vi- deotop videotékában. Arnold Schwarzenegger és Jamie Lee Curtis a „Két tűz között” című filmben Imádkozzon, és semmi rendőrség, Atyám...!- Majd én - jön oda Gusztu, s babrálni kezd a zárral. Matula nem akar időt vesztegetni, ösz- szevissza turkál mindent, hátha ráakad még valamire. Egy halk pisszenésre figyel fel, Gusztu int, nyitva a páncélszekrény.- Hogy csináltad?- Nem mindegy? Az a lényeg, hogy nyitva van - büszkélkedik társa. Azonnal rámolni kezdenek: húsz- és ötvenforintos címletű papírpénzek kerülnek elő. A sötétben nem nagyon látni, de az is van vagy öt-hatszáz forint. Kióvakodnak az épületből, körül-körül pillantva érik el a faluszéli kiserdőt, amelyen keresztül hajnalra virradóra érnek el abba a községbe, ahol Matula lakik.- Hát ez meg kicsoda veled?- kérdezi a korai ébresztőtől nyűgösen az anyja.- Egy munkatársam, együtt fogunk dolgozni Jászboldog- házán - hangzik a válasz. - A korai busszal indulunk is Egerbe... A városban elválnak az útjaik. Amikor legközelebb találkoznak, megkönnyebbülten számolnak be egymásnak, hogy nincsenek a nyomukban.- Nyugi - mondja Matula -, gyanún felül állunk. A múltkor a buszon találkoztam egy bajuszos, fiatal mezőkövesdi nyomozóval, még egy jót beszélgettünk is.- Csináltál még valamit?- A saját öcsémnek sem mondom meg, hogy mit csinálok. Ha csinálok, akkor azt egyedül csinálom...! - mordul rá Gusztura, majd hangnemet vált: - Ha benne vagy, veled is csinálok még egy-két balhét. A találkozás örömére felkeresik a kedvenc szórakozóhelyeiket. Matula mindenütt fémpénzzel fizet, ez feltűnik a másik fiúnak. Gyanúja megerősödik, amikor társa azt kéri, itt-ott óvatosan, ismerős pincéreknél főként, váltson be neki fémpénzeket százasokra.- Megjátszottam egy helyet - adja a tömör magyarázatot. A nap további része ezzel telik el: tíz érme cserél gazdát az Ibolyában, a Márkában, a Jóbarát vendéglőben, később a Kazamatában, a Dobó presz- szóban, a Dobosban, sőt még az autóbusz-pályaudvar pénztáránál is beváltanak néhány darabot. Közben erről-arról folyik a diskurzus, összeakadnak a „névtelen” cimborákkal, meg- vacsoráztatják a lányokat, megálmodott cuccokról - rádiókról, magnókról, divatos ruhákról - beszélgetnek. A társalgás fonala azonban mindig vissza-visszakanyarodik a „balhéhoz”. Gusztu - a szigorú orvosi tiltás ellenére - meg-megenged magának egy-egy pohár italt, s bár tudja, hogy nem használ az idegeinek, mindig hajlik a Matulával való koccintásra. Ilyenkor elfogja a hév, nem ismer félelmet, bármiről legyen is szó. A börtönviselt, rutinos Matula érzi, tudja, hogy hatalmában tartja a fiút, bármikor befolyásolhatja tervei szerint. S mivel egy újabb „kaland” érlelődik benne, gyúrni kezdi cimboráját.- Talpon vagy-e? - veszi elő kedvenc szavajárását, ami amolyan buzdításnak is érthető. A közös jelszó, amely köztük arra utal, hogy „fél szavakból is megértjük egymást”. — Talpon... - hangzik határozottan, mint amikor a katona mondja a parancsra, hogy értettem... * Hideg volt az a január. Két hete, hogy 1980-ra fordult a naptár, azóta sem enyhült egy cseppet sem, mínusz tíz fok körül „akadt meg” a hőmérő higanyszála. Matula arra gondolt, jó melegen kell öltöznie, péntek van, ki tudja, milyen hosszúra nyúlik a hétvégi kiruccanás. Amint készülődött, jót nyújtózkodott, mellkasán torz formákat öltöttek a tetoválások. Középre Drakulát formálta tűpontokból a rajzoló, a rém szeme, szája és a fenyegetően kiálló fogsor piros színben pompázott, a jobb szem még kapott egy kis zöld tónust is a komolyabb hatás kedvéért. A jobb kezét is ábrák borították, sas röppent, börtönablak rácsai feszültek, dobókocka jelezte a forgandó szerencsét, s ott húzódik a nagy szlogen betűsora: Kaland az élet... A másik karon egy szív élteti Erikát, tőr döfi át a Zoli nevet, vércse csap le, s a tetovált Erika közelében ott a másik felirat: „In vino veri- tas...” Jól néznek ki, állapítja meg Matula, miközben gyorsan összekapja magát, hogy le ne maradjon a 17.15-kor induló autóbuszról. Mert várja Eger, a haveri kör, a szórakozás, az izgalom, ami itthon almás... (Folytatjuk) Szilvás István
