Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-27 / 227. szám

6. oldal Horizont 1994. szeptember 27., kedd r Goralszky Éva: „Lefilmeztem egy UFO-t” Takargatnivalóink: a titkok titkairól Titkolódzunk. Pedig társadalmunk egyre nyitot­tabb, így viszont kevesebb lehetne a takargatni- valónk. Mégis sok a titok! Miért?- Mert létezik állami és szolgálati titok, üz­leti titok, magántitok. Ez utóbbi lehet levéltitok is. Ha valaki a foglalkozása során jut megőr­zendő információhoz, adathoz, akkor speciális titokról beszélünk, úgymint gyónási, ügyvédi, orvosi titokról - sorolja „titokügyi szakértőnk”, akinek a neve...- titok. Az utóbbi esztendőkben a kormány egyik szakértője voltam. Ragaszkodom az in- kognitóhoz, így a nevem személyes titokként is kezelendő. Szakértőnk kiemelte, hogy az utóbbi időkben különösen az üzleti titok jelentősége növeke­dett. Társadalmunk, s így a gazdasági, az üzleti élet nyitottsága adott nagyobb hangsúlyt az ad­dig csupán üzemi titoknak minősített ügyeknek. Ma már ismert például a banktitok fogalma is. Eszerint az állampolgár pénzügyi helyzetére, banki adataira vonatkozó információkat titko­san kell kezelni, mi több, ezek az adatok szep­tember elsejétől csak bírósági ítélet nyomán, a végrehajtási eljárást megelőzően adhatók ki, azért, hogy a végrehajtást segítendő, kiderüljön, milyen értékek vannak az illető birtokában. Altaában az államtitkok a legrejtélyesebbek.- Már csak azért is, mert még ma sincs tör­vény arról, milyen információk sorolhatók az államtitkok kategóriájába. Még kerettörvé­nyünk sincs, pedig a korszerű törvénykezéssel bíró nyugati országokban ilyen jogszabályok határozzák meg az államtitkok körét. Magyar- országon is ez volna helyénvaló. Az államtit­kok megőrzésére, védelmére, azok birtoklásá­nak illetékességére viszont van szabály: az ál­lamtitkok megsértése bűncselekmény, a bün­tet és két esztendőtől akár nyolc évig is terjed­het. S vajon kik titkosíthatnak adatokat, és kik azok, akik feloldhatják a titkos minősítése­ket?- Általában az adott tárca minisztere rendel­heti el különféle információk, adatok titkossá minősítését, s ő is oldhatja fel ezt a tilalmat. Az állami hierarchia szerint a miniszteri minősítést persze a miniszterelnök megmásíthatja. Az el­múlt napok botrányszagú titokügye kapcsán vi­szont meg kell jegyeznem: a jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint képviselők csak akkor ismerhetnek meg államtitkokat, ha az illetékes miniszter, vagy a miniszterelnök feloldja a tit­kos minősítést. Ilyen értelemben az adott bizottságokat al­kotó képviselők illetékessége ma még igen vita­tott. Egyébként minden magyar állampolgárnak kötelező megjelennie és beszámolnia az Or­szággyűlés adott bizottsága előtt. Az is igaz, hogy ha ezt valaki nem teszi meg, nem büntet­hető. Voltaképpen hatalmi kérdés, hogy az Or­szággyűlés bizottságait milyen titkokhoz juttatja hozzá az adott minisztérium, hiva­tal.- Hogy pontosan értsük, arról van szó: egy adott bizottság a demokrácia játéksza­bályainak megfelelően felügyelheti akár a Nemzetbiztonsági Hivatalt, vizsgálhatja a hiva­tal működésének törvényességét, ám ha maga elé rendeli a hivatal képviselőjét, az szolgálati vagy államtitokra hivatkozva akár meg sem szólalhat?- Pontosan így van. Az Országgyűlés bizott­ságainak jogosítványai nem teljesek. Hazánk­nak még nincs nemzetbiztonsági törvénye, csu­pán az 1990-ben született átmeneti törvény van érvényben. Alapvető elveit illetően korszerű, de maga a törvény összességében igen gyenge. Ugyanakkor a közelmúltban megszületett az adatvédelmi törvény, amely elsősorban a sze­mélyes jellegű titkokat hivatott védeni, illetve azt biztosítja, hogy az állampolgárok megis­merhessék a rájuk vonatkozó, különböző állami szervek által összegyűjtött adatokat. Bencze Szabó Péter Dr. Benjamin Spock szomorúsága - Interjú a gyermeknevelés apostolával Dr. Benjámin Spock immár 91 esztendős, és - nem érzi jól magát. De nem a kora miatt („két évvel ezelöttig azt sem tudtam, mi az öregség...."), nem családi problémák miatt (boldog házasságban él negyven évvel fiatalabb feleségével), és anyagi gondjai sincse­nek (csecsemőápolásról, gyermeknevelésről szóló könyvét még mindig évente félmillió példányban veszik meg). Montreálban a számos ma­gyar utazási iroda egyikét Goralszky Éva vezeti, akiről köztudomású, hogy a jegy megrendelése és kifizetése kö­zött bizton elmond egy-két UFO-sztorit, illetve beavat a legújabb kutatások eredmé­nyeibe. Augusztusi látogatá­som alkalmával nem találtam öt igazán jókedvében, mert a számítógépben való hosszas kutatás után kiderült: nem tud elutazni Moszkvába, ahol az UFO-kongresszus repre­zentáns előadója lehetett volna.- Későn kaptam kézhez a meghívót. Az űrhajós hölgy, aki legtovább volt az űrben, és a világ egy időben csak róla be­szélt, annyi tekintéllyel bír csak- úgy látszik - a postások és el­lenőrök körében, hogy sorait három hónapig röpítették át a tengeren - zsörtölődik az egyébként rendkívül barátságos asszony. - így hát nem tudok gépre szállni, minden hely el­kelt a moszkvai járatokra. Szomorúságát enyhítendő, lakására invitál, hogy egy mu­zeális teremben folytassuk be­szélgetésünket. A polcon és a vitrinekben tibeti kardok, harci eszközök, sumér táblák, írásos emlékek, egyiptomi és görög festmények a régi időkből, s a polcokon mindenféle ősi szob­rok, edények. A rövid bemutató után kinyit egy szekrényt, amelyből tucat­jával kerülnek elő az UFO-fil- mek, videokazetták, jegyzetek, újságcikkek. Pillanatok múlva- szavaival, vetítéseivel - a csodák birodalmába kalauzol.- Ezek a filmkockák New Mexicóban készültek, s az 1947. június 2-án bekövetkezett UFO-tragédiát mutatják be. Ezen a tájon gyakoriak a viha­rok és a villámlások. Az emlí­tett időpontban is így küzdöttek egymással az égi elemek. A tör­ténetet egy hiteles tanú meséli el, akinek megbízhatóságára minden barátja, szomszédja és ismerőse megesküszik. A „sztorit” az akkor 11 éves fia meséli el, a következőképpen: „Apám kilovagolt a farmra, hogy a rossz időben hazaterelje az állatokat. Ekkor különleges, szétszórt fémdarabokra lett fi­gyelmes. Rögtön a szomszé­dokhoz sietett, hogy nézzék meg, mi történt. Valóban nem fémek, hanem fémszerű mű­anyagok borították be a mezőt. De hát akkor, 1947-ben még nem volt műanyag...! Megpró­bálták meggyújtani, de nem si­került. Kalapácsütésre nem re­agált, pedig olyan volt, mint' az alumínium, de iszonyúan ke­mény. Különös jelek voltak rajta, olyanok, mint az ékírás. Talán az is volt... Ha a kezem­ben nem fogtam volna akkor, 11 éves koromban, nem hin­ném, hogy ilyen lehet. Ezután nagy erőkkel kivonult a katona­ság, s a szétszórt darabokat fel­rakták az egyik repülőre, hogy eltüntessék... Az egyik tanú azonban el­mondta az újságnak, hogy a ka­tonaság talált egy UFO-t. A fegyveres testületnél akkoriban még nem volt a mai értelemben vett demokrácia, azt csináltak, amit jónak láttak. .Jöjjön sze­mélyesen, aki mondott valamit, s igazolja, amit látott!” - har­sogták. így az egész megrekedt, semmire nem derülhetett fény. Apám barátja ezzel egy idő­ben a közelben, saját farmján ugyancsak felfedezett egy má­sik lezuhant UFO-t, s a roncsok között négy földönkívüli lényt. Fejük nagy volt, a ruhájuk is­meretlen. Ennek az esetnek számos tanúja volt, mert a régé­szek azonnal megjelentek. De sajnos, a katonaság is gyorsan kiszállt, összepakolták a bizo­nyítékokat, és elszállították. „Ez tiltott terület, menjenek in­nen!” - ordítozták. „Ez katonai titok!” - harsogták. Azt állítot­ták, s bizonygatják még ma is, hogy meteorológiai bolygó volt. Aki ott volt, mint tanú, mind elvitték. Tíz fiú és egy lány tűnt el egyszerre. Valaki lefotózta a lezuhant ufonautá- kat, s elküldte az FBI-nak. A dokumentációs tárból ezek - valami különös csoda folytán - 1989-ben eltűntek. Apám is csak halála előtt né­hány órával mert minderről be­szélni, mert félt, az utolsó pil­lanatig félt. Már csak néhány tanú maradt. Amikor az újra- filmezés gondolatát felvetettük, csak páran jelentkeztek, hogy látták, mi történt akkor. Lehet, hogy vannak többen is, csak félnek... — Az UFO-témától itt Kana­dában és Amerikában reszket­nek a hivatalos szervek. A Ja­pánok szerencsére még költe­nek is rá. Magyarországra azért is szeretek menni, mert ott ügyesen kutatnak. Ezt az ufo- nauták is tudják persze, azért láthatják ott igen gyakran őket. Itt nálunk is volt egy UFO-kongresszus, de elhallgat­ták. A téma lejáratására szerve­ződött e féltekén a média is. Én magam már közzé sem tettem, hogy az egyik autóutam alkalmával magam is lefényké­peztem egy UFO-t. íme, a film­kockák. Csak néhány másod­perc, igaz, de fénylő bizonyíték a létezésükre ez is. Nemrégiben ezen az ablakon tekintettem ki éppen, amikor láttam, hogy az Antarktisz közelében feltűnt egy UFO, de sajnos, a kamerám akkor éppen nem volt kéznél. Miről tudom, hogy az volt? Mert éppúgy vibrált, remegett, mint az, amelyet sikerült len­csevégre kapnom. Most megnézhetnénk pél­dául azokat a filmeket, melyek a mexikói napfogyatkozáskor megjelent két UFO-t mutatják be (ezt szintén tagadják a hiva­talos szervek), és azt a páratlan szenzációt, amely a németek UFO-iról szól, Útban a Mars felé címmel. Sajnos, arról is igen kevesen tudnak, hogy ezek a csodarepülők eljutottak a há­ború alatt a Marsra. — Sok embert elrabolnak mostanában az ufonauták. Erről több könyvre való riport jelent már meg. Én hiszek ezekben a vallomásokban, mert engem is eltérítettek már. Ez azonban le­gyen egy újabb találkozás té­mája... Sziki Károly Dr. Benjamin Spock azért nem érzi jól magát, mert úgy gondolja, hogy Amerika gyer­mekei rosszabb körülmények között élnek, áldatlanabb vi­szonyok között nőnek fel ma, mint évtizedekkel ezelőtt, ami­kor sajátosan apostoli munkás­ságát elkezdte. Hát minden hiábavaló volt? - kérdi rezignáltan az idős pro­fesszor. „Nem vagyok afféle vaskalapos konzervatív, aki csak azt szeretné, ha azok a régi szép idők visszatérnének. Nem, nem. Van szemem ahhoz, hogy az életem során lezajlott jó változásokat is észreve- gyem.” Ám Spock professzort elke­seríti, hogy a mai gyermekeket sokkal lélektelenebb, zordabb környezet veszi körül, mint ré­gebben. Vége a család szentsé­gének, a házasság intézménye teljességgel bizonytalanná vált, a kegyetlen és állandó hajsza, ami az iskolában kezdődik és a munkahelyeken már-már elvi­selhetetlen, igen megviseli ko­runk fiataljait. Az őket is körül­vevő erőszak növekszik, és az olyan oktatási rendszerek, ame­lyek nem adnak életcélokat, és nem készítik fel őket egy ter­mékeny, megelégedett életfor­mára, Spock szerint apokalipti­kus következményekkel fenye­getnek. A legfőbb baj: nem örökítjük gyermekeinkre az ál­talános etikai értékeket, spiri­tuálisán nem törődünk utóda­inkkal, akikből következéskép­pen érzelmileg sivár felnőttek lesznek. „Mindent egybevéve, egy szociálisan és lelkileg sza­kadék felé közelítő társadalom képét regisztrálhatjuk” - kese­reg a gyermeknevelés világhí­res professzora. Gondolatai összefoglalójá­nak, egyszersmind figyelmezte­tésnek szánja a tudós legújabb könyvét, amely Egy jobb vilá­got gyermekeinknek címmel a New York-i könyvpiac szenzá­ciója. Kötetében nem tetszeleg azzal, hogy a „hogyarí’-ra tudná a választ. Már csak azért sem, mert az ilyen kérdések egy részét még saját életében is csak nehezen tudta megoldani. Amikor 48 évi házasság után - 20 évvel ezelőtt - otthagyta feleségét egy nála 40 évvel fia­talabb hölgy kedvéért, aki az új házasságba akkor tinikorba lévő lányát hozta hozomány­képpen, a gyereknevelés világ­szerte elismert apostola - mint bevallotta - tanácstalanul állt mostohalányának ridegségével, idegenkedésével szemben. „Borzasztó volt, évek alatt sike­rült csak 'kiegyenesíteni' ket­tőnk dolgát. Ha időm engedné, a mostohaszülőknek külön köte­tet szentelnék. Ez a legnehezebb mindazon dolgok közül, ame­lyeket valaha is megtapasztal­tam...” (EEB) Imádkozzon, és semmi rendőrség, Atyám...! A fővárosba is Gusztuval uta­zik. A belvárosi önkiszolgáló étteremben azt mondja neki Matula, már vagy öt éve figyeli ezt a helyet, itt biztosan sok pénz van, érdemes lenne be­tömi. Gusztu körülnéz a mos­dóban, az alagsorban, s azon­nal jön vissza: erős vasrács van az ablakokon. A társa nem hisz neki, maga is terepszemlét tart.- Oké a balhé - tér vissza -, lábbal be lehet rúgni a vasrá­csot. A konyhában biztosan van húsvágó bárd, azzal ki le­het feszíteni az ajtót, ahol a pénzt tartják.- Én ebben a balhéban nem vagyok benne, lakások vannak az önki fölött, meghallhatják a zajt, s talán nem is ér annyit - nyűgösködik Gusztu, mire a másik begurul.- A lelkeden szárad száz rongy...! - hajtogatja egész éj­szaka, míg meg nem érkeznek Egerbe. - Akkor maradunk itt... Gusztu azonban fél a lebu­kástól, s azt válaszolja: itt, Egerben nem tör be. Matulát ez nem győzi meg, járja a maga útját: Dobó presszó, Mecset ét­terem, várállomási italbolt, Belvárosi étterem, Dobó téri borozó, s újra a Szépasszony- völgy. Ezúttal a Kertvendéglő.- Gyere, nézzük meg, hogy egyáltalán üzemel-e télen - adja az ötletet Matula, s neki is indulnak.- Te, itt még ég a villany! Amikor megfordulnak, hogy elinduljanak lefelé a piacéról, a lépcsősorról látják, hogy kijön egy nő az ajtó elé, és a távolból végigméri őket.- Később visszajövünk - mondja Matula.- Ide ma nem - ellenkezik a másik. - Hát hülye vagy, nem láttad, hogy észrevették ben­nünket? Ha visszajövünk, tuti, elkapnak, tudni fogják, hogy mi voltunk, akik nem mentünk be, hanem visszafordultunk, és elmentünk... Másnap éjszaka két árny lo­pakodott a völgy kis kápolnája mellett, fel az épület hátsó be­járatához. Ezúttal tiszta volt a levegő.- Látod, érdemes volt aludni rá egyet...- Egy piszok nagy vasrács van az ajtón. Le kéne emelni, segíts... A védőrács enged az erő­szaknak, miután kiemelik a pántból, az ajtó következik. Szerszám nincs náluk, ezért le­törik az ott álló főzőüst fogan­tyúját, és ezzel feszítik ki a be­járati ajtót. A zsákmány egy kisméretű televízió, zsebszámológép, két zakó, több karton cigaretta és körülbelül 200 forintnyi apró­pénz, ami ahogy jött, úgy el is ment. Karácsony táján már alig van néhány forintjuk.- Hogy állsz lóvéval? - ér­deklődik Matula.- Vagy 60-70 forintom van. És neked?- Százharminc körül... Újí­tani kellene valamit.- De hol? Van valami ötle­ted?- Nekem mindig van - kezd hozzá a terv ismertetéséhez Matula. - Van kedved bu­szozni egy kicsit...? A 21.30-as busz nem sokáig razza az utasokat, amíg eler Noszvajra. Innen meg egy kis séta, és a két fiatalember meg­áll a mozi mellett, Szomolyán.- Mit látsz?- Oké minden. Egyetlen szemvillanásból is ér­tik már egymást. Pillanatok alatt teszik meg az utat a szom­szédos kocsmáig, az utcára néző nagykapu nyitva áll, a gyér világításban könnyedén surrannak be az udvarra. Az italbolt ajtaján jókora lakat lóg, első látásra úgy tűnik, meg kell majd izzadniuk vele. Matula körbejárja az udvart, és talál egy fél méter hosszú gömbva­sat.- Ezzel próbáld meg - nyújtja Gusztunak, aki nekive­selkedik, és a lakat enged. De még ott van a zár, ahhoz is idő kell, néznek össze, s nekidől­nek az ajtónak. És.majdnem azzal együtt esnek be a sön- tésbe, a zár ugyanis olyan rossz állapotban volt már, hogy nem sok kellett neki... Odabenn csendben lépeget­nek az asztalok, székek között, néhány lépésnyire feldereng a kármentő bádogja.- Itt vártak bennünket... - ékelődik halkan Matula, és a pulton kis oszlopokban álló fémpénzekre mutat. Az 5-600 forintnyi készpénzt gyorsan zsebre vágják, de ennél sokkal többet szimatolnak. Meg kell keresni a lemezkazettát, annak a mélyén lapul a csinosabb összeg. Az egyik fiókban rá is akadnak a kisméretű páncél- szekrény kulcsára.- Hogy az a... - ereszt meg egy vaskos káromkodást, mert a kulcs váratlanul roppan egyet, s körbe-körbe forog a lyukban. (Folytatjuk) Szilvás István „Engem is eltérítettek már egyszer...”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents