Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-26 / 226. szám
6. oldal Horizont 1994. szeptember 26., hétfő Tárlaton: szép fejek a felhők között Profán a szöveg, amivel ezt a beszámolót kell kezdenem: a Mazda Autószalon Budapest, XVI. kerületében galériát üzemeltet, a sashalmi HÉV-megállótól öt percre, és oda hívta meg Korponay Margót meg a képeit. Nem a világ vége ez, rangja is van már a galériának, ezt a tárlatot is dr. Pogány O. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója nyitotta meg, veretes szavakkal méltatva ezt a kereső-kutató művészegyéniséget. Jó néhány évvel ezelőtt Egerszalókon láttam a festő első anyagát. Komor kékek, erdei tisztások, rohanó-tob- zódó felső-alakok népesítették be a vásznakat, a táblákat, a papírlapokat. Akadt fej is, a karakter sajátos rajzaival, a megmintázandó szemmel bajlódó asszony izgalmával, aki mindig, mindenben lírai önmagát láttatja vagy véli felfedezni... Azóta Egerben, Kazincbarcikán, Mosonmagyaróváron nyitotta meg emlékezetes sikerű szerepléseit. A tájban él, oda rakja, helyezi ki, az erdők, fák, bokrok, indák és folyondárok közepébe azokat a lány- és asszónyalakokat, rendszerint a menyasszonyi fehérség öltözetében. Ahogy az első nagy létezési mámor, a fiatalság, az egyéniség a boldogságot, az érzelmeket, a szenvedélyek tisztaságát megéli, kivallja. A környezet, a táj az ő számára annyit jelent, hogy valahol találkoznia kell azzal a tükörképpel, amelyet ő alkot belül magának azért, hogy az alakok úgy köszönjenek visz- sza neki, kívülről, azzal a jámborsággal, szelídséggel, szeretettel, otthonossággal, ahogyan ő azokat elképzelte, megteremtette. Évről évre, átmenetről átmenetre szolgált eddig is meglepetésekkel Korponay Margó. Néha a hatalmas törzsű fák az ember alakzata helyett jelennek meg nála, hogy kimesélje, mit tart ő azokról a szálfa tartásé egyéniségekről, jellemekről, akiknek a létezéséről szeretne tudni, vagy legalábbis hírt kapni, hallani róluk. Azt a szépet, amit ő elképzelt. Egyszer csak kinyílik az erdő, leereszkedik a tekintet arra a síkságra, ahol éppen véKorponay Margó: Emlék get ér a bozontos rengeteg, akár a Bükk sűrűsége, és a vi- háncolóan kedves, fénnyel átszűrt kékség közepén, inkább a felhők taraján, feltűnik a vörös hajú lány, aki feltűnően hasonlít Berenikéhez. Mert az szép, mert az fiatal, mert az táncban, ritmusban, álmodozásban kifejti magát az Édesanya előtt, hogy aztán az ecset engedjen a belső parancsnak, amely csakis előre vihet, a „leképezésig”. Addig a pontig, amelyen túl már a valóság, a fizikai test elválik mindattól a mítosztól, mindattól a mitológiától, amit az anya beleszug- gerál abba a fiatalságba, amely csak áttételesen az övé, de ő mindenképpen maradandóvá akarja tenni azt. Kissé ábrándozó fejjel, túlragozva talán az illendőség határán ezt a bensőséges kapcsolatot és lírát, le kell írnom: a harmónia, a képben megjelenő vallomás és forró búcsú az ihletés pillanatától - ha már kész a kép! - bizonyára elgondolkodtatja a művésznőt, merre tovább? Mert itt és most a fény most mindent áttetszővé varázsol, az előcsalt délibáb megteszi a magáét, de látjuk, látni véljük az újabb rejtőzködés, a továbbfutni akarás nyomvonalát is. Már fel-felissza az arc nagy részét a fény és a felhősereg, már csak a kékben felbukkanó, egymástól messze ellátó szemek jelzik, hogy a Táj, az Ég, a Végtelenség minden részlete csak ürügy arra, hogy ezt az angyalinak mintázott tekintete „keretezze”. És mert ezzel az érzéssel, feltöltődéssel távoztam a képek elől, kértem is, hogy fotózzanak le legalább emlékbe egyet-kettőt. Nekem, aki tanúja lehettem egy lélek látványos fejlődésének. Mert ez a festészet, túl a színeken és'a vonalakon - egy fényben fürdő tudat őszinte kitárulkozása. Farkas András Távtanulási program képviselőknek Pécsett mutatták be a Képzett képviselők - hatékony önkormányzat című távtanulási programot. A szerzők és a szerkesztők - zömmel a JPTE állam- és jogtudományi karának tanárai - már elkészítették a távoktatási program kivonatos jogszabály-ismertetőjét is, amely a tankönyv és a munkafüzetek fejezeteihez kapcsolódva segíti az eligazodást a paragrafusok között. A bemutatón bejelentették, hogy a megrendelők a törvénymódosításokat tartalmazó kiegészítéseket is megkapják. Az önkormányzatoknak szánt távtanulási program és a hozzá kapcsolódó háttérhálózat nemcsak a JPTE Távoktatási Központjánál, hanem térségünkben Debrecenben, Szolnokon, Miskolcon is hozzáférhető már. ' Találkozás Jány Gusztávval - Sasvári János közlegény és a tábornok Nem mondhatni, hogy Sasvári Jánost kegyeibe fogadta a szerencse istenasszonya, hiszen alig múlt el egy hónap az esküvője után, máris behívták tényleges katonai szolgálatra 1939. október 5-én a miskolci légvédelmi tüzérekhez. Közte volt aztán azoknak is, akiket a 2. magyar hadsereg kötelékében kivezényeltek a Don-ka- nyarba, meghálálni Hitler segítségét az országgyarapításban. Annyiban azonban szerencséje volt, hogy nekik, légvédelmi tüzéreknek, nem kellett százötven-kétszáz kilométert gyalogolniuk a kivagonírozás után, mint a lövész bajtársaiknak. Persze, az ő utazásuk sem volt kirándulás, noha gépkocsin mentek Gomeltől Korotojakig. A tűző napsütésben nyelték a port, és az úttalan utakon úgy érezték, a lelkűket is kirázza a légvédelmi ágyút vontató teherautó. Nagyon megörültek hát, amikor megpihenhettek Sztarij Oszkolban. Az Oszkol folyó a Zagyvára emlékeztette őket. El is határozták, hogy megfürödnek benne, lemossák magukról az út porát. Éppen vasárnap volt. Rengetegen fürödtek a folyóban. Hanem, amikor odaértek a folyópartra, kiderült, hogy itt csak tisztek fürdőzhetnek. Kötéllel volt elkerítve számukra egy terület, ahová a közlegények nem léphettek be, nekik távolabb jelöltek ki fürdőhelyet, hogy ne zavarják a tiszt urakat a szórakozásban. Hogy aztán mi történt a továbbiakban, azt Sasvári János egykori közlegény a következőképpen mesélte el:- Velem volt két miskolci fiú, a Madarász testvérek. Nagyon belevaló legények voltak, különösen az idősebbik, Jancsi. Amikor meglátta a tiltó táblát, azt mondta, ne törődjünk vele. A bejárattól távolabb átugráltunk a kötélen, és irány a folyó. Csakhogy az őrök észrevették bennünket, és utunkat állták. Jancsi megpróbálta szép szóval meggyőzni őket, de azok nem engedtek. A vitatkozásra aztán odajött egy piros csíkos nadrágé tiszt: „Maguk melyik alakulathoz tartoznak?" - kérdezte. Madarász Jancsi rögtön kapcsolt: „Alázatosan jelentem, a bajai zászlóaljba.” Szerencsére azt nem kérdezte meg, ki a parancsnokunk, mert akkor rögtön kiderült volna a hazugság. „Na, mondják meg a parancsnokuknak, hogy jelentkezzen nálam holnap kihallgatásra! Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes vagyok." Nem kellett nekünk kétszer mondani. Összekapkodtuk a ruhánkat és elrohantunk, mintha puskából lőttek volna ki. Visszamentünk a mieinkhez, és jelentettük a parancsnokunknak: „Főhadnagy úr, baj van” - vágtuk össze a bokánkat. „Na, mi baj van? Mondjátok nyugodtan.” Elmondtunk neki mindent őszintén, mert Fehérpataki főhadnagy nagyon rendes ember volt, nem akartuk bajba keverni. Nagyon meleg nyár volt, de a főhadnagyunknak most lett igazán melege. Megvakarta a fejét, és azt mondta: „Na fiúk! Iszkoljunk Oszkolból.” Riadóztatta az egységet, ösz- szekapkodtuk holmijainkat és indultunk is, hogy minél hamarabb kívül legyünk Sztarij Oszkol határán. A szakácsunk már félig megfőzte az ebédet, de azt sem vártuk meg. Ettől kezdve nagyon igyekeztünk kerülni a találkozást a hadsereg parancsnokával, de egyszer mégis összeakadtunk vele, csak egészen más körülmények között. Nekünk kellett biztosítanunk azt a repülőteret, amelyen ott volt az ő repülőgépe is. Egy légitámadás alkalmával javában lőttük az ellenséges gépeket, amikor látjuk, hogy valahonnan odajött Jány Gusztáv, és nézte a működésünket. Szerencsére nem ismert meg bennünket. Jól a szemünkre húztuk a rohamsisakot. Később aztán sokkal nagyobb veszedelemmel is szembe kellett néznie Sasvári Jánosnak. Részt vett a nagy visszavonulásban a voronyezsi katasztrófa után. Aztán beosztották egy partizánvadász alakulathoz. 1945. május 9-én esett fogságba Csehországban. Onnan vitték vissza a Szovjetunióba, de most már fogolytáborba. A rengeteg éhezés, a hideg aláásta az egészségét. Ötven kilóra lefogyott, munkaképtelenné vált, de szerencsére életben maradt, és 1947-ben hazajött. Régebben nem volt tanácsos a katonai élményekről mesélni. Most már lehetne, de nem sok kedve van hozzá, alig tud beszélni. Németi Gábor A pedagógia hétköznapjai: különóra - teher vagy púp a gyereknek? A tanév első heteinek nehézségeit ezekben a napokban újabb gond tetézi: el kell dönteniük a szülőknek, hogy járatják-e gyereküket különórára? Csábító a választék, hiszen idegen nyelvektől a különtomáig, zenétől a számítógép-programozásig számtalan érdekes és kivált hasznos stúdium kínálja magát — rendszerint nem is túl magas tandíjért. Mielőtt azonban bármelyikre is igent vagy nemet mondanánk, néhány szempontot feltétlenül mérlegeljünk. Elsősorban azt, hogy a gyerek az előző tanévben hogyan birkózott meg a tananyaggal. A tanulással nehezen boldoguló kisdiákokat ugyanis kockázatos pluszfoglalkozásokkal terhelni: vagy iskolai feladataikat, vagy a kü- löntárgyat hanyagolják el. Fontos tárgyilagosan számot vetni azzal is, hogy kitapintható, felismerhető-e valamilyen téma, tárgykör vagy foglalatosság iránt átlagon felüli érdeklődés és tehetség a gyerekben. Megérlelődött-e már benne valamilyen komoly elhatározás jövendő hivatását, pályaválasztását illetően. Ebben az esetben nagyon is indokolt kihasználni a tanórákon kívüli ismeretszerzés, foglalkozások lehetőségét. Ha a különórán vagy iskolán kívüli foglalkozáson a tehetségének, érdeklődésének megfelelő új ismereteket sajátíthat el, aligha fogja terhesnek, fárasztónak érezni a „túlórázást”. Ugyanígy érdemes időt és anyagiakat áldozni korrepetálásokra, felvételi előkészítő tanfolyamokra az olyan utolsó éves diákok esetében, akik már most, a tanév elején tudják, hogy hol, milyen iskolatípusban akarnak továbbtanulni. Természetes ambíciója minden szülőnek, hogy gyereke magasabbra jusson, többre vigye az életben, mint ő. A jó szándék azonban könnyen visz- szájára fordulhat, ha nem veszik figyelembe az életkori sajátosságokat. A kisdiák, akit két-három vagy még több kü- löntárgyra is beíratnak, rendszerint drága árat fizet a plusz nyelvi, zenei vagy egyéb ismeretekért. Állandó időzavarba kerül, fáradékony, túlhajszolt lesz, s éppen a testi-szellemi fejlődés nélkülözhetetlen elemétől, a barátokkal való együtt- lét, az önfeledt szórakozás és játék örömétől esik el. A koravén tizenéves polihisztorok ugyan ismeretekben biztos gazdagabbak, de jókedvben, vidámságban alighanem szegényebbek osztálytársaiknál. Dr. Kecsmár Ilona (FEB) Imádkozzon, és semmi rendőrség, Atyám...! Pár pillanat kell ahhoz, hogy a belépő szeme megszokja a diszkrét félhomályt. A Kazamata étterem szolid hangulat- világításában lassan rajzolódnak ki az asztaloknál ülők sziluettjei, szinte mindenütt egy-egy vidám társaság üldögél, a félreeső zugokban összesimuló párok húzódnak meg, a pincérek halk koccanással teszik le eléjük a pohárka konyakot, s mellé a sistergő Pep- sit. A főpincér surran el a betonoszlopokkal elválasztott kerek, tömör faasztalok mellett, s arra gondol, ma jattos nap lesz, kora este van, s máris zsong a placc. Rutinosan pillant körbe, hátha int valaki a számláért, de csak koccintásra emelkednek a kezek. Még az a srác is ott üldögél, aki egyedül telepedett az egyik asztalhoz, biztosan randija van, s késik a kicsike, lép tovább, és a szakma utánozhatatlan mozdulatával tapintja meg a farzsebében lapuló briftasnit. A bal négyesnél a fiú valóban egyedül érezte magát aznap este. Ki tudja, mi járhat ilyenkor a magányos ember fejében, az övében talán az, hogy kisiklott az élete. Itt áll 26 évesen, az állami gondozottak kenyerének ízével a szájában, a kispesti szövőgyár leszázalékolt betanított munkásaként, albérletről albérletre vándorolva, mert otthon, az Eger környéki faluban semmi sem jó. Itt más minden, akadnak lányok, haverok, néha egy-egy balhé, ha összejön a társaság, az Emerson, a Szőrös, a Tata, Frédi, Indián, Felügyelő, Hippi, Kakas, meg még mikor ki. Az igazi nevüket, ha megfeszül, sem tudja, őt is csak úgy hívja mindenki, hogy Gusztu...- Mit kókadsz itt, Gusztu? - zökkenti ki gondolataiból egy hang. Jé, hát ez meg Matula, emeli fel a fejét. Az a srác, akivel úgy ismerkedett meg, hogy vagy két éve valamin összeverekedtek a Pettyes presszóban. A röpke adok-kapok után amolyan vagányhaverság alakult ki közöttük, elviselték egymást, ha éppen találkoztak. Matula leül és rendel egy italt. A 24 év körüli fiú most rövidre nyírt hajat visel, Gusz- tunak a száján van, hogy megkérdezze, csak nem a börtönből jön, de aztán lemond róla. Magánügy, gondolja, és másról kezdenek beszélgetni.- Van pénzed? - kérdi váratlanul Matula.- Nincs - rázza meg a fejét a másik magabiztosan, holott csaknem 2500 forint lapul a zsebében. - Otthon van a pénzem.- De ha több lenne, csak nem vetnéd meg...- Hát, nem.- Voltál már büntetve? - tapogatózik tovább Matula. Főként az érdekli, van-e már priusza a rendőrségen, s amikor megtudja, hogy Gusztu még „szűz”, elégedetten bólint.- Mert lenne egy jó üzlet. Lenn a Völgyben, lenézhetnénk. Gusztu gondolkodik, aztán rávágja, rendben van.- Ezt vártam tőled... A Szépasszony-völgyben az augusztusi éjszaka csendje fogadja őket, a későn záró Tulipánkert sincs már nyitva. Manila int, ez a miénk, majd lassan körbejárja az épületet. Itt-ott megnyomja az ablakokat, az egyik enged, szabad az út.- Találtál valamit? - kérdi egy idő után. Gusztu odaszól, oké a buli. S mutatja is a lemezkazettát. Azt hitték, túljárnak az eszünkön, mondja, s az italos hűtőszekrény felé int.- Becsavarták egy darab ruhába, hogy ne nagyon hűljön át — vigyorog, miközben Matula egy értékes gitárt méreget. Gusztu rászól, elég a kazetta, hagyja a gitárt. A másik nehezen, de rááll, és leteszi a hangszert.- Ide érdemes lesz még visszajönni... - mondja Matula, miután kimásznak az ablakon, s szépen behajtják maguk mögött. Amikor felfeszítik, Matula, az értelmi szerző 600 forintot ad társának, majd rágyújtanak a lopott kínai cigarettára, de csak szédülnek tőle, meg a sikertől is... * Matulát izgatja a gitár. Két-há- rom héttel az első eset után visszatérnek a szépasz- szony-völgyi szórakozóhelyre. Ezúttal nem találnak nyitott ablakot, egy kővel törik be az üvegszemet. Kicipelnek egy erősítőt, de a súlya miatt csak mintegy százmétemyire tudják elvinni az épülettől. Elvisznek viszont egy írógépet, s természetesen nem hagyják ott a szép hangszert sem. Az igazságügyi szakértő hozzávetőlegesen 20 ezer forintra taksálja az értékét, Matula 3500-ért adja tovább Budapesten. (Folytatjuk) Szilvás István
