Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-21 / 222. szám

10. oldal Tudomány Es Világa 1994. szeptember 21., szerda Különös feladatot tűzött élete céljául. Elhatározta, hogy megfejti a magyaroknak a finnugorokkal való rokonságát. Minderre a 175 éve született Reguly Antal, korának neves nyelvtudósa, néprajzkutatója és utazója vállalkozott. Alapvető értékű nyelvi anyagot gyűjtött össze. Térképet készített az Urál vidékéről, és fontos néprajzi anyagot hagyott hátra. Korai halála azonban megakadályozta ezek közzétételében. Az utókor viszont hálás kegyelettel adózik a tudós munkássága előtt. Életútját és gazdag hagyatékát láthatja az érdeklődő közönség a mostani hetekben Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. Kikutatta a magyarok finn eredetét... REGULY-ALBUM. TÖRTÉNETI és SZÉPIRODALMI TÁRTÁLÓMMAL JÁSZAIT, JÓKAI, JÓSIKA, LUGOSSY , PETŐFI, RISCIIEL, SZIGLIGETI, VAHOT I. ÉS VENCZEL ÁLTAL. MEGELŐZIK RESULT UTAZÁSAI TOLDY FEREXGTŐL. KIADTA A REGULY-TÁRSASÁG. PESTEN, EMICH GUSZTÁV BIZOMÁNYA. 1850. A híres Reguly-Album címlapja, amelyet nyolc évvel a tudós halála előtt, 1850-ben adtak ki. Zircen született 1819. július 11-én. Apja a cisztercita rend ügyésze volt. A gimnázium el­végzése után Győrben jogot ta­nult. Ifjabb éveiben hajlamot mutatott a művészetek iránt is. Fogékonyságát azután későbbi gyűjtőútjain jól kamatoztatta. Szorgalmasan és könnyedén tanulta a nyelveket. Tanulmányait Győr után Pes­ten, majd az egyik német egye­temen folytatta. Ezzel egyidejű­leg kezdett utazni: Beccsel, Krakkóval, Lemberggel és a felvidéki bányavárosokkal is­merkedett meg. Körútra indult, Pozsonyon, Becsen, Prágán át az északnémet városokba igye­kezett. Aztán Dánia követke­zett, majd Svédországba érke­zett. Azt követően a véletlenek sorozata érte. Stockholmban a könyvtárban találkozott a finn Arvidsonnal, aki rábeszélte, hogy szenteljen időt a finn­ugor-magyar nyelvrokonság felderítésének. Ezzel megkez­dődött a nyolcesztendős kuta- tóútja. Sajnovics János és Gyarmathi Sámuel munkáit forgatva döbbent rá: fél évszá­zad telt el, s azóta sem tisztáz­tuk feltevéseinket: valóban ro­kona-e a finn nyelvnek a ma­gyar? Stockholmból 1839. no­vember 8-án a finnországi Tur- kuba hajózott, hogy alaposan felkészüljön küldetésére. Meg­ismerkedett Castrén néprajzos nyelvésszel, akitől tudományt és kutatási módszereket is ta­nult. 1841 júniusában Szentpéter­várra utazott, ahol több mint két évig időzött. Sokat segített neki Balugyánszky János, a magyar származású orosz ál­lamtanácsos. Az ottani akadé­mia tudósai megértéssel támo­gatták nagyszabású terveit. Úti­célja: az Urál hegység északi és Szibéria északnyugati térsége, ahol a finnugorság keleti ágá­nak rokon népei élnek. Szülei leveleikben többször is meg­próbálták hazahívni, a veszé­lyes utazásról lebeszélni, de hajthatatlan maradt. Nagy elszántsággal dolgo­zott. Nyelveket tanult, de úrrá lett rajta a lázroham, és jelent­kezett gyógyíthatatlan beteg­sége: a kezdődő tüdőbaja. Ba­lugyánszky házába vitte, gyó- gyíttatta, bátorította. Néhány hetes pihenő után újra össze­szedte magát. Akkor írta meg kutatóprogramját a magyar Akadémiának, amelyben kifej­tette álláspontját nyelvünk le­hetséges eredetéről. Feltevése szerint a magyar a keleti és nyugati finn nyelvek között he­lyezkedik el, közelebb a keleti­hez, mint a nyugatihoz. Meg­bízható következtetés azonban csak „minden finn népség ösz- ves ösmérete" után vonható le. így lehet csak végére járni an­nak, hogy „valóban árván és rokontalanul állunk-e itt e nagyvilág terén... vagy hogy él­ne k-e még az ösméretlen roko­nok” . Ezért tervezett széles körű gyűjtőmunkát. Útjához kérte az Akadémia erkölcsi és anyagi támogatását. Ez nehe­zen, csak 1842 őszén született meg, amikor ezer pengőforintot szavaztak meg kutatóútjának költségeire. A következő év őszén neki­vágott a nagy útnak. Moszkván át Nyizsnyij-Novgorodha ment, majd hajóra szállt, s a Volgán haladt fölfelé. A marik és csu- vasok közé érkezve tanulta nyelvüket, s figyelte, felje­gyezte, gyűjtötte a nyelv jelleg­zetességeit, énekeiket, mondái­kat, szokásaikat. Megfigyelte életmódjukat, testalkatukat. Néprajzi térképeket készített, jegyezte a hely- és személyne­veket, sokat időzött a vásáro­kon. A tatárok és hantik földjén áthaladva, Perm környékén el­érte azt a tájat, ahol - az egyik - feltételezés szerint 4000- 5000 évvel ezelőtt a finnugor népek közös őshazája lehetett. Aztán átvágott az Urál hegysé­gen, s a tőle keletre eső tájat, a néhány ezer lelket számláló manysik - vogulok - hatalma­san kiterjedt lakhelyét járta már. Reguly pontosan látta, hogy az északi vogulok őrzik még érintetlenül az ősidők élet­formáját. Fáradhatatlanul utazott, amely akkoriban gyakran em­berfeletti megpróbáltatásnak számított. A tüdőbajos tudós­nak kétszeresen kockázatos vál­lalkozás volt. Az erőfeszítés azonban nem veszett kárba, fel­becsülhetetlen értékű anyagot gyűjtött össze. O tárta fel elő­ször Európának és a tudo­mánynak a manysik - vogulok - igen gazdag, ősi népköltészetét. 1845-ben már az északi osz- tyákok központjában, Ob- dorszkban járt. Bebarangolta az Urál legészakibb nyúlványait, az Ob völgyét. A halászatból élő osztyákok körében nyolc­van ívre terjedő kéziratos anya­got gyűjtött, amikor anyagi okok miatt vissza kellett for­dulnia. Eredetileg már 1845 közepén visszatért volna, de a magyar Akadémia újabb meg­bízatása miatt - hogy folytassa tovább a rokon népek anyagá­nak gyűjtését - még egy évvel meghosszabbította gyűjtőútjait. Két ízben is átkelt az Grálon, járt és gyűjtött a cseremiszek, mordvinok között. Eközben két­szer vette igénybe a rajfai ko­lostor vendégszeretetét, hogy hatalmas gyűjteményét nyu­galmasabb körülmények között rendezgesse. A hosszúra nyúlt és folytonos utazgatás alatt azonban nemcsak a pénze fo­gyott vészesen, de az ereje is. Egyre gyakrabban elfáradt, többször esett ágynak lázas be­tegen. Szinte csoda, hogy a vi­szontagságos utakat és mostoha körülményeket annyi ideig bírta, és nem roppant össze. Több mint harmincezer kilomé­teres utat járt be: éjt nappallá téve tanult, dolgozott, gyűjtött. Folytonos feszültségben élt, iz­zóit, és végül elégett. Az ismert útvonalon indult vissza 1846 nyarán. Augusztus végén ért Szentpétervárra. Az Orosz Földrajzi Társaság felké­résére azonban vállalta, hogy elkészíti az addig ismeretlen Eszak-Urál térképet. Aló nagy lapból álló mappa 400 ezer négyzetkilométernyi területet fogott át. Térképe a földrajzi pontokon kívül feltüntette a nép- és nyelvhatárokat, a fonto­sabb gazdasági tudnivalókat is. Úttörő müve megérdemelt el­ismerést aratott. Végre 1847 februárjában, nagy betegen hazaindult. Előbb a sziléziai Gräfenbergbe sietett, ahol több hónapon át gyógyke­zeltette magát. Szüleit és hazá­ját csak ősszel láthatta újra. Azután Sziléziába kényszerült utazni - gyógykúrára. A ma­gyar forradalom vallás- és köz- oktatásügyi minisztere, báró Eötvös József 1848 nyarán - tá­vollétében - kinevezte az Egye­temi Könyvtár „ első őri” poszt­jára. Elhúzódó betegsége miatt azonban csak 1849 szeptembe­rében foglalhatta el állását. Egészsége többé soha nem állt helyre, egyre kevesebbet tudott dolgozni. Időnként em­lékezőtehetsége is elbizonyta­lanodott. Hatalmas anyagát többször is megpróbálta feldol­gozni, de a betegsége felmor­zsolta erejét, szétroncsolta fizi­kumát. Harminckilenc éves ko­rában, 1858. augusztus 23-án Budán halt meg. Szülőhelye, Zirc, 1943 őszén a község ere­jéből emelt szoborral adózott emlékének. Mentusz Károly Reguly Antal képe, az aláírásával megörökítve. Hagyatékát később tudóstársa dolgozta fel 1864-ben a tudóstárs, Hun- falvy Pál kidolgozta és közzé­tette A vogul föld és nép című könyvét Reguly Antal gazdag hagyatékából. Ennek előszavában az alábbiakat olvashatjuk: „Regulyval, akinek utazásait mind növekedő érdekkel ki­sértem volt az elmúlt időkben, 1851-ben ismerkedőm meg itt, Pesten. Az olta igen gyakran ösztönzőm utazásainak leírá­sára, s gyűjteményeinek ki­dolgozására. De teste kifá­radva, s szelleme meg lévén tör\’e, arrul szinte hallani sem akart, másszor meg szívesen elbeszéle tapasztalásaibul egyet-mást, aminek érdekes­sége még inkább fokozza vala az óhajtást, bár Reguly leírná utazásait. Még nálam is job­ban ösztönző folyvást Toldy Ferencz, sajnálkozással lát­ván, hogy idő múltával mind bajosabbá válik majd a munka a betegeskedőnek. Végre az 1857-iki ősz egyik napján nagy örömmel hoza nekem Toldy egy csomó írást Regulytól, azon üzenetével, hogy hadd készítsem el ki­adásra. Megragadván az al­kalmat, mindjárt hozzá sieték, s arra kérőm, hogy olvassa velem a vogul szövegeket, hogy megtanulhassam a nyel­vet, mert csak azután lehetnék segítségére.... Fáradhatatla­nul kezdő rendezgetni szó- és nyelvtani jegyzeteit, emléke­zetei megújulnak, s úgy lát- szék, hogy testileg-szellemileg felidül. De ez a jókedv csak az 1858-diki év tavasz-utóhaváig tarta. Ezután megszűnők hoz­zám járni, avval biztatván en­ge met, hogy a nyári szünidő alatt a budai hegyekben fog épülni, s majd ősszel megújult erővel folytatjuk a munkát. Én is nyárhóban falura menők, s ott nemsokára az a szomorú hír éré, hogy Reguly augusztus hó 23-án meghalt... A Magyar Tudományos Aka­démia általvevén a boldo­guljak hagyományait, azok lehető kidolgozásával és ki­adásával engem bíza meg..."------------------------------------------------A ' Y OGUL FÖLD ÉS NÉP. REGULY ANTAL HAGYOMÁNYAIBÓL KIDŐLŐ ÓZTA HUNFALYY PÁL. Egy híres könyv címlapja: A Vogul Föld és Nép - Reguly hagyatékából készült. Érdeklődése az Uralon túlra esett Reguly jelentős néprajzi mun­kásságot fejtett ki Finnország­ban, a balti finn területeken, a volgai finnség településein, a tatárok és csuvasok között. Am érdeklődésének súlya az Urá- lon túli - szibériai - területekre esett. Hatalmas anyagot gyűj­tött össze. A neves nyelvész, Zsirai Miklós a következőket ál­lapította meg róla: „Az ö kézirati hagyatékának köszönhetjük, hogy összehason­lító nyelvészeti iskola fejlődött ki nálunk, és döntő jelentőségű magyar közreműködéssel oldó­dott meg a magyar nyelv erede­tének nagy kérdése..." Hasonló a megállapítás, ha a tudós néprajztudományi érté­keit vizsgáljuk. A két nagy utód, Pápai Károly és Jankó János Reguly útjain indultak el, és még a sorsuk is kísértetiesen hasonló módon alakult. Ez a térkép Reguly utazását rögzítette az Északi-Urálban 1843 és 1846 között. Mindez a Balázs Dénes által szerkesztett Magyar földrajzi utazók lexiko­nában található, amely 1993-ban jelent meg. A megfeszí­tett munkával eltöltött két év azonban aláásta egészsé­gét, és emiatt 1845 elején visszaindult Európába.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents