Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-21 / 222. szám

1994. szeptember 21., szerda Bűnügyi Kaleidoszkóp 7. oldal Határtalan bűnözéssel szemben határtalan összefogást Dr. Petrovits János füzesabonyi kapitány köszöntője, Öcsödről érkezett családjával a Rendőr-kék totó egyik mellette dr. Pintér Sándor, az ORFK vezetője nyertese Az idei Rendór-kék Héten a szervezők - a korábbi kettő ta­pasztalataiból kiindulva igyekeztek az előző évekénél még gazdagabb programokkal emelni az elsősorban megelő­zési és kapcsolaterösítési célo­kat szolgáló rendezvénysorozat színvonalát. Visszatekintve rá, valóban elmondható, hogy soha még annyi vendég nem fordult meg ez alkalomból me­gyénkben, mint éppen ebben az esztendőben. írásos és szó­beli megállapodások születtek, az állampolgárok személyének és javainak megóvása érdeké­ben. Hogy pontosan milyen „haszonnal” járt ez az egy hét és az azt záró füzesabonyi rendőrnap, arról a leginkább illetékeseket kérdeztük. Komoly reklám volt Füzesabonynak — Olyan hagyományokról van szó immár - felelte érdeklődé­sünkre dr. Petrovits János r. alezredes, a Füzesabonyi Rendőrkapitányság vezetője -, amelyet vétek lenne megszakí­tani! Mind 1992-ben Egerben, mind tavaly Gyöngyösön az esemény csúcspontja a rend­őrök, katonák együttes esküté­telét magában foglaló, a fegy­veres testületek munkáját ér­zékletesen bemutató rendőrnap volt. A múlt esztendőben mi kaptuk ennek megrendezésére a felkérést. Örömmel vállaltuk, s az különösen sokat sejtető tény, hogy Füzesabony önkormány­zata és dr. Pásztor József pol­gármester úr rendkívül pozití­van álltak a rendezvényhez. A képviselő-testület 400 ezer fo­rinttal járult hozzá a rendezési költségekhez. Megköszönöm rajtuk kívül valamennyi me­gyénkben szponzor támogatá­sát is, hisz ők azok, akik értéke­lik annyira a rendőrség tevé­kenységét, hogy áldozni is ké­szek rá. Ilyen összefogással erősíthetők a jó közbiztonság alapjai. Azt is el kell monda­nom, hogy a rendőrnap igen komoly reklám magának a vá­rosnak is, amely ennek meg­rendezésével tett újabb nagy lépést a várossá válás immár öt esztendeje tartó útján. A vendéglátó város ötéves jubileumán... A házigazda füzesabonyiak képviselő-testülete jelentős összeggel támogatta a Rendőr-kék Hét fénypontjának számító egynapos programot. A miértre dr. Pásztor József pol­gármestertől kaptuk meg a vá­laszt:- A testületi ülésen kétségkí­vül főképp anyagi megfonto­lásból felvetődtek bizonyos kérdések, de sikerült egyetér­tésre jutnunk. Az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a szombati nap olyan esemény volt, amelyre még nem adódott példa városunk történetében. Il­lusztris kül- és belföldi vendé­gek sora látogatott el települé­sünkre, s távlati szempontból is hasznot hajtó reklámnak bizo­nyult.- Cserébe bizonyára még többet várnak magától a bűn­üldöző hatóságtól a közbizton­ságot illetően...-Természetesen ezt szabtuk feltételül: minél jobban erősöd­jön az együttműködés a lakos­sággal, a rendőrség tegyen meg mindent a még szilárdabb köz- biztonságért. Ebben persze, a magunk eszközeivel és lehető­ségeivel mi is segítünk.-Mit gondol, miért épp Fü­zesabonyra esett idén a válasz­tás?- Mindenekelőtt nagyon örü­lök annak, hogy Eger és Gyön­gyös után a nálunk nagyobb Flatvant és Hevest mögénk so­rolva, mi részesülhettünk ebben a megtiszteltetésben. Gondo­lom, annak is köszönhető a fel­kérés, hogy Füzesabony ebben az esztendőben ünnepli városi rangra emelkedésének ötéves jubileumát. Széles körű nemzetközi kitekintés Az egyhetes változatos ese­ménysor rövid, szakmai szem­pontokat is figyelembe vevő ér­tékelésére dr. Lantos Bálint r. ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vállalkozott a szombati záróna­pon Füzesabonyban lapunknak adott nyilatkozatában:- Az eddigi három közül az idei volt a legmagasabb szín­vonalú Rendőr-kék Hét. Jelzi ezt az is, hogy most öt nemzet - Hollandia, Lengyelország, Né­metország, Olaszország és Uk­rajna - delegációja vett részt rendezvényeinken. A szombati eseményre pedig eljött az izra­eli rendőrség informatikai fej­lesztési főnöke is. Három csúcspontja is volt az egy héten át tartó programnak: a nemzet­közi rendőri tanácskozás, a dip­lomataszüret és a füzesabonyi rendőrnap.- Nyilván tovább erősödtek a bűnözés elleni nemzetközi ösz- szefogás alapjai is a vendégek­kel folytatott tárgyalásokon...- Fontos volt, hogy felvettük a kapcsolatot az észak-kö- zép-hollandiai Ijsselland tar­tomány rendőrségével, illetve az ukrajnai rahói kapitányság­gal. Tanácskozásunk jelmon­data így hangzott: „Határtalan bűnözéssel szemben határtalan bűnüldözői összefogás!” Az igazi hatást nem százalékban, a bűntények számának változá­sában érdemes mérni, hanem a hosszú távú együttműködés eredményeiben. Hasznosnak bizonyult a külhoniakkal való találkozás azért is, mert meg­ismerhettük egymás jogrendjét, a mindennapi munkában al­kalmazott módszereket. A hol­land, ukrán és lengyel kollé­gákkal folytatott megbeszélé­sek révén megteremtettük a többoldalú információáramlás csatornáit is, ami különösképp segítheti a küzdelmünket a drogkereskedőkkel és a fehér- galléros bűnözéssel szemben. Egyfajta közvetítő szerepet is játszunk a nyugat- és kelet-eu­rópai régiók rendőrségei között. VILÁGBŰNÖK Megölték késsel a frissen elítéltet A bíró, a rendőrök és a nézőkö­zönség szeme láttára gyilkoltak meg egy éppen elítélt férfit egy hamburgi bíróságon. Mellesleg - miként az az alábbiakból is kiderül - eléggé gyakori újab­ban, hogy tárgyalóteremben tör ki bonyodalom. Ilyen esetekről is olvashatnak a most követ­kező sorokban. A vádlottból áldozattá lett 39 éves férfi azért került a bíróság elé, mert egy pásztoróra után megfojtotta barátnőjét. Az ügyészség nyolcévi szabadság- vesztés kiszabását indítvá­nyozta, a bíróság azonban há­rom év és kilenc hónapos bör­tönbüntetésre ítélte. Közvetle­nül az ítélet kihirdetése után egy 57 évesféifi - aki a megfoj­tott hölgy atyai jó barátja volt - egy hatalmas konyhakéssel há­tulról kétszer nyakon szúrta az elítéltet, aki a helyszínen bele­halt sérüléseibe. A magán kívül lévő támadót a rendőrök már csak késve tudták megfékezni. Német bíróságon legutóbb márciusban történt gyilkosság. Akkor a Bonn melletti Euskir- chenben egy testi sértésért pénzbüntetésre ítélt férfi agyon­lőtte a bírót, majd táskájából robbanószerkezetet rántott elő, és a terem közepére dobta. Vele együtt heten meghaltak. 1981-ben Lübeckben egy hatéves kislány gyilkosának ügyét tárgyalták, amikor az anya fegyvert rántott, és lelőtte a vádlottat. Az asszonyt később hat év börtönre ítélték. A legfurfangosabb olasz csaló: Carlo A bolognai Carlo Caranese vi­lágrekordja: harminc éven ke­resztül csapta be klienseit, és ezalatt legalább 15 milliárd fo­rintnyi zsákmányra tett szert. Caranese igazi gentleman benyomását kelti, több nyelven beszél, anyagi körülményei ra- gyogóak. Van egy villája a Ri­viérán, Milánóban pedig szép irodát tart fenn. Nemzetközi ke­reskedőnek adva ki magát, gyanútlan" ügyfeleinek eladta azt, amije nem is volt. Arukat, amelyek - mint állította - vala­hol a világtengereken hajóznak éppen. És mindig akadtak, aki­ket rászedhetett... Utoljára egy szaúd-arábiai kereskedőt vert át, aki négymil­lió márkáért vásárolt tőle cuk­rot. Ám a sok ezer tonna édes rakomány csak Caranese fantá­ziájában létezett! Ezért ül most röpke kilenc évet egy angliai börtönben. De nem ez az első eset, hogy Justitia karmai közé került az olasz főcsaló. Hazájá­ban egyszer már tíz évre elítél­ték, ám perújrafelvétel révén kiszabadult. Franciaországban egy 60 millió frankos csalás miatt jelentették fel, Kínában pedig 25 millió dollár a sara. A szolgálati ebek látványos bemutatót produkáltak , (Fotó: Perl Márton) (-lay) Köszönet a támogatásért A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság veze­tése - dr. Lantos Bálint r. ezredes, főkapitány aláírásával - levelet juttatott el szerkesztősé­günkbe. Ebben köszönetüket fejeük ki mind­azoknak, akik szponzorként vagy más egyéb módon hozzájárultak az idei Rendőr-kék Hét si­keréhez. Külön is köszönik Füzesabony képvi­selő-testületének és dr. Pásztor József polgár- mesternek a rendkívül jó hozzáállást, segítséget a múlt szombati rendőrnap lebonyolításához. Az egyhetes rendezvénysorozat támogatói voltak:- ONYA Eger Mészkőfeldolgozó és Értékesítő Kft., Mátra-Nyugat-bükki EFAG, Eger Invest Rt., Takarékszövetkezet Bélapátfalva, Agria Trade Rt., Panoráma VIK. Rt., Universal Rt., Top-Car Kft., Mátra Füszért, WVM Lízing Kft., Szabóker Kft., Eger MJV Önkorm. Képv.-testületé, Bársony Károly, Egri Útépítő Rt., HESI Rt. Eger, MNB Eger, Aroma Kér. Rt., Neoplasztik Műanyag-feld. Kft., Egervin Borgazd. Rt., Mátraaljai Szénbányák, Vertex 2000 Kft. Gyöngyös, Füzesabonyi Polgármes­teri Hív., Takarékszövetkezet Verpelét, AG-KER Kft. Gyöngyös, Express Utazási Iroda, Egri Nyomda Kft., Postabank Rt., Ma­gyar Hitelbank Rt., Duna Bank Rt., Heves Me­gyei Önkormányzat, Agrobank Rt., Andornak - tálya Tsz, Egerszalók Tsz, AS-M. Hm. Iroda, MEBIB, Hungária Biztosító Rt., Magyar Taka­rékszövetkezeti Bank Rt. Eger, Konzumbank Rt. Eger, Sasszem-2000 Kft., Holló Albin vál­lalkozó Bekölce, Kálimag, THUR Rt. Gyön­gyös, Vitamin Kft. Felsőtárkány, Ostoros 94. Kft., VADEX Kft. Eger, Welcome Tours Eger, Precust Bűnmegelőzési Alapítvány, Borászati Kutató és Laboratórium Eger, Országos Ide­genforgalmi Hivatal, Heves Megyei Hírlap, Váraszó Önkormányzat, Kisfüzes Onkoijnány- zat, Pétervására Önkormányzat, Ivád Önkor­mányzat, VOSZK Verpelét, IBÚSZ Rt. Eger, Állami Biztosító Rt'., Csépány és Társai Kft. Gyöngyös, East-West Kft., Agria Volán, ELKO Eger, Berecz József órásmester, Va­dászbolt Eger, Pallas vadászbolt Eger, Stühmer édességbolt, Kedvenc édességbolt, Hotel Flóra, Hotel Éger, Hotel Unicornis, MD Computer In­formatika, Vasvill Eger, Egri Centrum Áruház, Pool söröző Eger, Kerékpáros-centrum Eger, Domus Áruház Eger. Vigyázat: traffípax! Mivel sokan járnak - üzleti utakon - Jász-Nagykun-Szol- nok megyében, ezért az ottani sebességmérők mozgását is figyelemmel kísérhetik. Szeptember 22-én, 6-14 . óra: Eger és környéke, 4-es ‘ főút Szolnok-Karcag. 14-22 óra: Gyöngyös, Hatvan és környéke, Szolnok, 31-es főút Jászberény. Szeptember 23-án, 6-14 óra: Eger, Szolnok-Török- szentmiklós, 46-os főút Mező­túr. 14-22 óra: Gyöngyös és környéke, Hatvan, Szolnok külterület. Szeptember 24-én, 6-14 óra: Füzesabony, 3-33-as főút. 14-22 óra: Gyöngyös, 3- 24-es, Hatvan, 3-21-es, 4- es főút Szolnok-Karcag. Szeptember 25-én, 6-14 óra: Eger, 3-25-ös főút. 14- 22 óra: Gyöngyös, 3-24-es főút, Hatvan, 3-as főút. Szol­nok 4-es főút, Fegyvernek 31-es főút Jászapáti. Szeptember 26-án, 6-14 óra: Hatvan, Szolnok, 32-es főút Jászberény. 14-22 óra: Eger, Gyöngyös, Szolnok kül­terület, 44-es főút Kunszent- mártoUj 34-es főút Kunhe­gyes. Szeptember 27-én, 6-14 óra: Hatvan és környéke, Szolnok 4-es főút, Fegyver­nek. 14-22 óra: Füzesabony, Gyöngyös környéke, 4-es főút Kisújszállás, Jászberény bel­terület. Szeptember 28-án, 6-14 óra: Hatvan és környéke, Szolnok, 32-es főút Újszász. 14-22 óra: Eger és környéke, Gyöngyös belterület, 3-24-es főút, továbbá 4-es főút Szol­nok-Karcag, 31-es főút Jász­apáti. 14 karátos honosított aranyékszerek. 20 - ■%© ®/® Nyaklánc: 1980 Ft-tóí, Medál 690 Ft-tóí Körtánc: 2600 Ft-tóí, Fülbevaló 2160 Ft-tói Gyűrű 1980 Ft-tóí FEÄTAZÄM'ä 1994. szeptember ZZ. csütörtök: Városi Műv. Közp. 10-13 óráig HBVSS: 1994. szeptember ZZ. csütörtök: Városi Műv. Közp. 14-17 óráig &TÖm&TÖBt 1994. szeptember Z3. péntek: . _ Városi Műv. Közp. 10-13 óráig SOfijK: 1994. szeptember Z3. péntek: \ \ Ijjúsági Ház 14-17 óráig (11214) Az International Nederlanden Group multinacionális holding legsikeresebben indított vállalkozása az N-N Magyarországi Biztosító Rt. Az N-N Magyarországi Biztosító Rt. Gyöngyösi Igazgatósága pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Adminisztrátor (asszisztens) Pénzügyi és befektetési tanácsadó Üzleti igazgató Folyamatos hazai és nemzetközi továbbképzési rendszerünk az Ön szakmai sikereinek záloga lesz. Ha Ön egy sikercsapat tagja kíván lenni további felvilágosítást ad munkanapokon 8-16 óráig Pál Lajosné irodavezető. Tel.: 37/312-042 (10990)

Next

/
Thumbnails
Contents