Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-16 / 218. szám

1994. szeptember 16., péntek Sporttükör 11. oldal KEK A tegnap este lejátszott nemzetközi labdarúgó-ku­pamérkőzés eredménye: CSZKA Moszkva - Ferencváros 2-1 (0-0) Megbízva: Kolozsvári Kedvező anyagi helyzet indo­kolja Recsken, hogy főállású edzője legyen az Ércbányász NB III-as labdarúgócsapatának. A felkínált lehetőséget Rozs­naki István, az eddigi edző nem fogadta el, ezért amíg az utód­jának a személye nem tisztázó­dik, a szakvezetői feladatokkal a csapatkapitány Kolozsvári Imrét bízták meg. Súlyemelő­emlékverseny Nyolcévi szünet után újból megrendezik Egerben a Dobó István elnevezésű súlye­melő-emlékversenyt. Szeptem­ber 17-én, szombaton 10 órától kerül sor a kölyök I—n. és a serdülő korcsoport erőpróbá­jára, az ifjúsági, junior, felnőtt és a női súlyemelők 14 órától mérik össze tudásukat a Had­nagy úti edzőteremben. A ren­dezők 70 indulóra számítanak. Gyászol a modellezés Nehezen pótolható veszte­ség érte a megyei repülő­modellezést, 69 éves korá­ban váratlanul elhunyt Fodor István tanár, a sportág recski vezetője. Alig egy éve, hogy jót beszélgettünk szertárában, közben várta a gyermeke­ket. Négy évtizedes mun­kálkodását még Dormán- don kezdte, amit nagyrészt Recsken folytatott. Ahol - mint mondta - alkalmas a térség, szép a környezet és termikes, ami kedvez a re­pülésnek. Szerény körül­mények között gazdálko­dott a meglévő eszközök­kel, az általa irányított munkát a minőség jelle­mezte. Kísérleteket folyta­tott, szakmai értekezéseket írt, tanácsokat adott. Sportbarátai szerint a lel­kiismeret példaképe volt. Távozásával nagy űrt ha­gyott, csak remélni lehet, hogy tanítványai közül akad méltó követője. Pista bácsi elment. Le­het, hogy utolsó gondolata­iban éppen azt a derék két- szárnyút vette célba, ame­lyik az egyik alkalommal fittyet hányva a versenyre, kilépett a légtérből... RÖVIDEN Szüreti Kupa Gyöngyö­sön. Jól segítheti a bajnoki előkészületeket az a tizenhárom férfi röplabdacsapat részvételé­vel rendezendő, Szüreti Kupa elnevezésű kétnapos torna, amelyre szombaton és vasárnap kerül sor Gyöngyösön. A Kó­csag úti sportcsarnokban mind­két napon 9 órakor kezdődnek a mérkőzések, az eseményen in­dul többek között a Magyar Oregfiúk Válogatottja is. Toboroznak a vívók. Az Eger Sportegyesület nagy ha­gyományokkal rendelkező ví­vószakosztálya szívesen látja köreiben azokat a 8-14 éves lá­nyokat és fiúkat, akik kedvet éreznek a víváshoz. Az érdek­lődők keddtől péntekig, na­ponta 17 és 20 óra között je­lentkezhetnek a Hadnagy úti edzőteremben, Fekete György vezető edzőnél. Olomouci nyolcas az Egerrel Csütörtökön délelőtt elutazott a Kordax-Eger a csehországi Olomoucba, ahol mától egy nemzetközi, nyolc csapat részvéte­lével sorra kerülő röplabdatornán vesz részt. A rendezőktől ka­pott előzetes információk szerint a viadalt két négyes csoport­ban kezdik a csapatok, majd ezt követi a keresztbe játszás, amikor eldőlnek a helyezések. Különösen a kanyarokban mutatott jól, ahogy futottak a sírollerezők (Fotó: Peri Márton) Egerből Olaszországba vezetett az útjuk Rangos sportesemény színhe­lye volt két napon át Eger vá­ros Északi-lakótelepe, ahol sí­roller Európa-bajnokságot, egyben Világkupa-futamot rendeztek tizenegy nemzet 150 sportolója részvételével. A versenyek alatt és után többször is szót váltottunk a lebonyolítás gyakorlatában különösen aktív szövetségi fő­titkárral, Holéczy Tiborral. A sportvezető az eredményhirde­tést követően kissé bosszús volt az értelmetlen kapkodás miatt. A magyarok eredmé­nyeivel viszont elégedett volt, mert a dobogós helyezések igazolták a várakozását. A Magyar Sí Szövetség ne­vében Holéczy Tibor emlék­serleget adományozott Mákos Mártonnak, a szövetség alel- nökének, az egri verseny elő­készítésében és lebonyolításá­ban vállalt munkájáért. Pihenésre nem sok idő ma­rad a sírollerezőknek, hiszen a magyar válogatott - benne a gyöngyösi Panyik János - a következő napokban az olasz- országi világbajnokságon is­mét színre lép. Egyesülnek az erők az egri kézilabdáért - nem volt hiábavaló a vezetők fáradozása Hosszú évek óta tengeti „száraz kenyéren” életét az egri kézi­labdasport. A tanintézeteken túli női kézilabdát már régen elfe­ledtük, a férfiak azonban minden nehézséggel szembeszáliva, nem hagyták magukat eltiporni. Jogelődjét is számítva, az Egri KC NB II-es szinten ápolta a hagyományokat, de a játékosok fe­jükbe vették, hogy mielőbb magasabb osztályba lépnek. Céljuk az elmúlt bajnokságban megvalósult, holnap már NB I/B-s csa­patként kezdhetik az őszi szezont Lajosmizsén. A feljutással azt is elérni szándékoztak a fiúk, hogy felhívják magukra a megye- székhely figyelmét, a működés anyagi feltételeinek megterem­tése érdekében. A bajnoki felkészülés ez irányú történéseiről Szabó Péter ügyvezető elnökkel és Réti György megyei szövet­ségi elnökkel beszélgettünk. A két sportvezető most vi­szonylag jóval nyugodtabb, mint két-három hónappal ez­előtt, de még messze nem elé­gedett. Csak az alapfeltételek álltak össze arra, hogy az Egri KC az NB I/B-ben szerepeljen, a játékosok még mindent a sza­badidejük terhére tesznek. Amatőrök a szó teljes értelmé­ben, noha legalább a mezőny fele egészen más kategóriába tartozik. A nyári időszakban si­került stabilizálni a csapat helyzetét mindenekelőtt azért, mert az Egri Nyomda Kft. ma­gára vállalta a legfőbb szponzor szerepét. Mellette az EV AT Rt., a Mecman Eger Kft., a Tele- star-Kábelkom Kft., valamint az Agria Volán számít anyagi tá­mogatónak, de nem közömbös az erők összefogásának egyéb tényezője sem. Önállóan működő, hivatalo­san bejegyzett baráti kör alaku­lása van folyamatban, amely egyesítené mindazokat, akik szimpatizánsai az egri kézilab­dának. Bereczky György, Bóta Mihály és mások vezetésével már szerveződik egy olyan erő­forrás, ami biztos pillére lehet a klubnak a jövőben, noha már a közelmúltban is mutatott fel kézzelfogható eredményt. A kézilabda-alapítványtól is sokat várnak a jövőben, a kuratórium elnöke Herman István. A szakmai munka javítását szolgálhatja, hogy az utóbbi időben lényegesen szorosabbá vált a kapcsolat a tanárképző főiskolával. Valószínű, hogy já­tékost is kapnak az intézettől, amire azért is szükség lehet, mert átigazolásra nem is gon­dolhattak. Sőt, inkább búcsúz­tattak visszavonult játékosokat, mint a már korábban leállt Te- renyei Jánost, valamint Lakatos Lászlót és Aczél Attilát. Vizes Lajost sérülése akadályozta ab­ban, hogy ilyen szinten foly­tassa, ezért alacsonyabb osz­tályban Verpeléten játszik. Ifjú­sági csapat indítása még ugyan nem kötelező, de a felnőttekkel párhuzamosan szerepelve, az Egri DSE gárdája képezheti a közvetlen utánpótlást. Az Egri KC szeretné kiszol­gálni a kézilabda híveit. Az első hazai mérkőzését még a pász­torvölgyi iskolában játssza, de aztán a körcsarnok lesz az ott­hona. Cél: a bentmaradás. Ezen a szinten ez sem csekélység, sőt a szurkolók majd tapasztalhat­ják, milyenek a mérkőzések az NB I/B-ben. A színvonal lé­nyegesen magasabb, mint az NB II-ben. Érdemes lesz kilá­togatni a mérkőzésekre, hiszen akár NB I-et megjárt csapatokat is láthatnak majd a nézők, mint például a hétközi Magyar Kupa-találkozón a Békéscsa­bát. Az igazság része, amit a szakemberek joggal hangoztat­nak, a magyar kézilabda sok más labdajátékot megelőz a nemzetközi összevetésben. Az alapfeltételek összeálltak Egerben, de a sportvezetők még természetesen nem elégedettek. Az összefogás növelése, az anyagi bázis kiszélesítése vál­tozatlan, soha nem csökkenő feladat. Csak úgy lendülhet át az egri kézilabda a mélyponton. Fesztbaum Béla Mirkóczki góljaival Az Egri Fiúk kispályás labda­rúgócsapata számára is elkez­dődött az őszi szezon a Buda­pest kiemelt bajnokságban, ahol megyénket már Hatvanból is képviseli együttes. Horváth Tamás csapatvezető játékosnak kissé át kellett szer­veznie a gárdát, hiszen Lehnen, Szabó és Tóth (kapus) játékára nem számíthat, mivel az FC Egemé 1 nem tartják helyesnek a hétfői kiruccanást kispályára. Helyettük Mirkóczki (Besenyő- telek) és Bóta B. (Novaj) került a keretbe. Mirkóczki mindjárt négy góllal mutatkozott be a szezonnyitón. Az NB I-es játé­kosokkal kiálló Mező FC 6- 4-re győzte le az Egri Fiúkat az első fordulóban. A jövőben az egri szurkolók is rendszeresen láthatják majd a csapatot, ugyanis pályaválasz­tóként októberben már a kör­csarnokban játsszák mérkőzé­seiket a teremfoci mesterei. A seregszemlére meghívást kapott az UK Bratislava, a Post Wien, a Bialsko Biala, a Zsilina is, valamint a házigazda, és az Eger mellett még két első osztá­lyú cseh együttes is pályára lép. A napokban két, röplabdával kapcsolatos hír is napvilágot lá­tott az országos sportlapban, amely érinti, érintheti a Korda- xot is. Mint köztudott, az egriek új szerzeményét, Dambendzetet kizárták az ifjúsági válogatott­ból, mert az edzőtábor alatt ön­kényesen - mondják a szövet­ség vezetői - elutazott nyaralni. A játékos hiába védekezik az­zal, hogy amikor befizetett a külföldi útra, még bizonytalan volt a felkészülés menetrendje, sőt máskor is előfordult, hogy öten-hatan voltak csak ott a vá­logatott foglalkozásain, mindez - úgy tűnik - nem hatja meg az MRSZ­1. A szövetség elnöke, Bánhegyi Emil még azt sem tartja kizártnak, hogy eltiltják Nathalie-1, ami érzékenyen érintené az Egert.- Tudunk arról, hogy az MRSZ vezérkara milyen dön­tést fontolgat az ügyben - mondta dr. Sike József, a Kor- dax klubigazgatója. - Egyelőre nem teszünk ellenlépéseket, hi­Az idei Hevesi Napok rendez­vénysorozatának záróprog­ramja a hagyományos kerék­párverseny volt. A helyi OTP-fiók előtti par­kolóban tartott gyülekező után a versenyzők rendőri biztosítás mellett kikerekeztek a benzin­kút melletti útszakaszra, ame­lyen már előre kimérték az egy kilométeres távot. Ezt kellett minden versenyzőnek páros in­dulásokkal teljesítenie. A részt­vevőknek itt csak az idő lehe­tett az ellenfelük, mégis sok pá­rosnál érvényesült a szolidari­tás - bevárták egymást. Akad­tak persze igen szép eredmé­nyek, és láthattunk jó futamo­kat is. A gyorsasági számokat követően a mezőny visszakere­szen hivatalos formában még sem a játékost, sem bennünket nem értesítettek a várható fej­leményekről. Abban viszont biztos vagyok, hogy kellő idő­ben, ha muszáj, harcolni fo­gunk Dambendzetért. Ugyancsak a sportlapban ol­vashattuk azt is, hogy zűrök vannak az Extrádé háza táján. Még a nyáron újabb válogatott röplabdázókat igazolt le a fővá­rosi klub, többek között Fésűst és Polgárt a Tungsramból. Nos, elképzelhető, hogy kipukkad az Extrade-„birodalom”, mivel anyagi gondokkal küzd a csapat támogatója. Bár a játékosok bíznak a kedvező fordulatban, az sem kizárt, hogy nem sokkal a bajnoki rajt előtt szélnek eresztik a csapatot. Fésűs egyébként már visszatért a lámpagyári együtteshez, ami jelzi, hogy valóban nem rózsás a nagy dérrel-dúrral beharan­gozott Extrádé helyzete.- Ha felosztana az Extrádé, legfeljebb egy játékos meg­szerzése fordulna meg a fe­jünkben - vélekedett dr. Sike. - Hangsúlyozom, csak egy poszt jöhet szóba, hiszen a mi csapa­tunk mégiscsak egy bajnok és kupagyőztes együttes. kezett a parkolóba, ahol négy csoportban lehetett nevezni az akadályversenyre. Volt szlalom, léc alatti átbú- jás, vizespohár-átvitel sík és egyenlőtlen terepen, természe­tesen kerékpárral. Mindkét versenyszámban sok gyermek próbálta ki ügyes­ségét, mintegy hetven főt szá­moltak a szervezők kerékpárral, és ebből körülbelül ötvenen tel­jesítették a távot, és mentek vé­gig az akadálypályán. A versenyek végén előkerül­tek az ajándékok, amelyeket, mint a Hevesi Napok más prog­ramjaira is, a hevesi és kör­nyékbeli vállalkozók és cégek adtak össze. Molnár Csilla Az Antal Beton-kupán második az ÚVMK Eger A közelmúltban az egri Bá­rány-uszodában rendezték meg az Antal Beton-kupa gyermek-vízilabdatomát. A rangos eseményen a tavalyi bajnokság első hat helyezett csapata - FTC, BVSC, Tungs­ram, Szolnok, Szeged és a há­zigazda Eger - vett részt. A nagyszerű mérkőzéseket hozó felkészülési tornán az egri fiatalokat csak a kupa­győztes Tungsram győzte le, így Holló Tivadar edző le­génysége a második helyen végzett, ami - ismerve az el­lenfelek erejét - igen értékes­nek mondható. A dobogó harmadik fokára a Szolnok ifjú vízilabdázói léphettek. A szakemberekből álló zsűri szavazatai szerint a torna legjobb játékosa címet a korosztályos válogatottban is szerepelt egri Bajzát Zoltán érdemelte ki. Szombaton már az orszá­gos I. osztályú bajnoki mér­kőzések nyitófordulóját ren­dezik meg a Bárány uszodá­ban. Az ÚVMK Eger fiatal vízilabdázóinak a Szeged lesz az ellenfelük. A program: 11.00 serdülő-, 12.00 ifjúsági, 13.00 órakor gyermekmérkő­zés. A hétvégi nyitány előtt biz­tató lehet az egri pólósok számára az Antal Beton-ku­pán elért második hely, remél­jük, a nehéz uszodai helyzet ellenére a bajnokságban is ha­sonlóan jól szerepel a megye- székhely pólós-utánpótlása. Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézet gazdasági igazgatósága nyilvános versenytárgyalást hirdet építőipari kivitelezői szervezetek részére: Eger, Baktai u. 38. számú telephelyen, az Alkohológiai osztály épület rekonstrukció kialakítása, kivitelezési munkálatainak elvégzésére. • A versenyajánlat feltételéhez szükséges részletes kiírási anyag a Műszaki- Üzemeltetési Osztályon 3300 Eger, Árvaköz 1. (Tel.: 36/411-444/2361) vehető át. Az átvétel feltétele: 25.000.- Ft + ÁFA átutalási postautalványon történő befizetése. Fenti nevezési díjat nem téríti vissza az intézet. A versenyajánlatok benyújtásának címe: Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézet Gazdasági Igazgatósága 3300 Eger, Széchenyi út 27-29. A versenyajánlatok benyújtási határideje: 1994. szeptember 30. 9 óra A pályázatok felbontásának ideje: 1994. szeptember 30. 10 óra ______________________________________________(10862) K erékpárverseny zárta a Hevesi Napok programját

Next

/
Thumbnails
Contents