Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-31 / 204. szám
1994. augusztus 31., szerda Sporttükör 11. oldal Edzőmérkőzésszerű - sportpályához méltatlan Az edzők mondták el véleményüket a címben megfogalmazottak szerint, az FC Fiatvan - SBTC NB Il-es labdarúgó-mérkőzés után, a szokásos nyilatkozatukban. Értve alatta azt, ami köztudott: zárt kapuk mögött játszották a találkozót. Sajátos módon ez volt a legnagyobb szenzációja a Heve s-Nógrád döntetlenül végződött foci-rangadónak, amit azért becslések szerint legalább ötszázan láttak. Az emberi találékonyság jóvoltából kerítésen kívül állva is szurkolhattak kedvenceiknek a hazai és a vendégnézők. Még a salgótarjániak is bíztak abban, hogy láthatják csapatukat, vették a fáradtságot, és elutaztak Hatvanba. Akadt annyi magaslat, ahol megfértek az érdeklődők, nem okozott számukra gondot, hogy teherautó platóján, kerékpárok csomagtartóján, vagy bármi más alkalmatosságon szorongva és toporogva figyeljék a zöld gyepen küzdőket. A mérkőzés végeredménye az első félidő közepén kialakult, öt perc alatt esett egy-egy gól, majdnem hasonló. A hatvaniak nem tudták megismételni az első fordulóban mutatott teljesítményüket, az újonc tarjániak azt igazolták, hogy komolyan veszik az NB Il-t, számolni kell B. Kovács Zoltán edző csapatával. A győzelem elmaradása érthető csalódást okozott ugyan a hatvaniaknak, de újonnan formálódó csapatukkal szemben ne támasszunk túlzott igényeket. Biztosak vagyunk abban, hogy fognak még Tóth Dénes edző „fiai” jobban és eredményesebben is játszani, méghozzá szépszámú közönség előtt. Amikor nyugodtan foglalhatnak majd helyet a lelátón a nézők, ha elkészül a pályát elválasztó kerítés. A fegyelmi büntetést ugyanis a vasárnapi mérkőzéssel letöltötte az FC Hatvan... (fb) Két Nagy Péter közül az abonyi volt nagyobb Az Atkár és a Makiár az elején - a Domoszló pedig a végén A megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályában a harmadik fordulót bonyolították le. Az Erdőtelek kivételével a csapatok általában nem jeleskedtek a góllövésben, két pályán a vendégcsapat nyert. Az eredmények úgy alakultak, hogy az Atkár és a Mak- lár-Nagytálya azonos pontszámmal vezeti a mezőnyt, a végén viszont a Domoszló még pont nélküli. A mérkőzésekről a következő jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: Atkár - Gyöngvöspata 2-1 (1-1) Atkár, 250 néző. V: Jacsó. Atkár: Habók - Bella, Szekrényes, Simkó, Csernyik, Hasz- nosi, Letoha, Zsoltész, László (Racskó), Nagy J. (Márkus), Benei. Edző: Kovács Ferenc. Gy.pata: Tari (Szlovencsák) - Sinka, Kecskés G., Morvái J., Hegedűs B., Maka (Hegedűs J. ), Morvái T., Ferencsák (Leép), Kosa, Kecskés K., Haller. Edző: Nádudvari László. G. : László, Benei, ill. Morvái T. Jók: Simkó, Zsoltész, ill. Morvái J., Morvái T., Kecskés K. Ifik: 15-0. Benei Bertalan Hatvani Lokomotív - Maklár-Nagytálya 0-1 (0-1) Hatvan, 50 néző. V: Várallyai. H. Lók.: Rozmaring - Czakó, Dávid, Pete, Pádár, Mezei (Regős), Simon, Horváth, Oldal, Petlánovics (Bodnár). Edző: Kiss György. Makiár: Nyeste - Pintér, Csomós, Alter, Sinka, Kácsor, Bagi, Molnár, Kővári, Parádi, Szigetvári. Edző: Szepesi Tibor. G.: Szigetvári. Jók: Dávid, Pádár, ill. Sinka, Kácsor, Kővári. Ifik: 2-2. Kovács Sándor Erdőtelek - Domoszló 10-0 (5-0) Erdőtelek, 150 néző. V: Perge. Erdőtelek: Tóth - Burai Gy., Pusoma B., Báder Cs. (Danó Gy.), Pusoma M., Pusoma J„ Batki, Pusoma L., Bakos, Danó L. (Dózsa), Burai J. Edző: Pusoma László Domoszló: Sztankó - Molnár, Szőllősi A., Lovagi, Szőllősi S., Paulenka Sz., Horváth, Sidló, Paulenka K., Polonkai, Becsei. Edző: Szabó István. G.: Pusoma L. 3, Burai J. 2, Dózsa 2, Batki, Pusoma M., Danó L. A nagy kedvvel játszó hazaiak közül mindenki kiemelkedőt nyújtott, a vendégektől senki sem ért el az átlagostól jobbat. Ifik: 4-0. Pusztavári Károly Abasár - Tárnáméra 3-1 (1-1) Abasár, 400 néző. V: Molnár P. Abasár: Kiss T. - Bollók, Ho- dák, Valiskó, Somodi, Orbán, Tóth Sz., Grabecz, Kiss L. (Barbócz), Gyúró (Bágyi), Czemai. Edző: Tóth Szabolcs. Tárnáméra: Juhász - Csillag, Ugrai, Szekeres, Lőrinc, Tóth (Pári Zs.), Hevér, Lőcsei (Elő- házi), Besenyei, Bártfai, Csintalan. Edző: Keresztesi István. G.: Gyúró, Grabecz, Barbócz, ill. Lőrinc. Jók: az abasáriaknál mindenki sokat tett a győzelemért, a méraiaktól Ugrai, Szekeres és Besenyei említhető. Ifik: 4-2. Bollók József Kompolt - Gyöngyösoroszi 1-1(0-0) Kompolt, 200 néző. V: Gergely. Kompolt: Pusoma (Rostás) - Bitó, Ürmös, Báder Zs., Soós, Hegedűs, Lázók, Báder A., Balog, Nagy G. (Tóth Z.), Rajnai. Edző: Beszterczei Sándor. Gy.oroszi: Tóth - Rácz I„ Molnár L., Dudás, Molnár Zs., Molnár II. L., Szecskő, Baranyi E., Ludányi, Rácz II., Szőke (Baranyi A.). Edző: Zsiska Sándor és Nagy István. G.: Báder A., ill. Rácz I. Jók: a hazaiaknál senki, ill. Tóth, Dudás, Szecskő. Ifik: 13-0. Klein Ferenc Egerszólát - Mátraderecske 1-1 (0-0) Egerszólát, 100 néző. V: Vasaik Egerszólát: Orovecz - Kiss, Verebélyi, Török, Montvai, Hí- lyák, Horváth II., Prokaj E. (Horváth I.) Nagy (Linkecs), Hangácsi, Prokaj J. Edző: Horváth László. M.derecske: Hegyi - Katona O. (Panyik), Tóth, Salamon, Bakó, Bencsok, Danyi, Percze, Zöld, Forgó (Horváth), Katona B. Edző: Magyar István. G.: Prokaj J„ ill. Zöld. Jók: Török, Horváth II., Prokaj J., ill. Hegyi, Zöld, Salamon. Ifik: 03. Horváth László Szűcsi - Istenmezeje 1-2 (0-0) Szűcsi, 150 néző. V: Szilágyi P. Szűcsi: Harmat - Hordós K., Hordós András, Dobre, Kovács T., Soós, Besze, Kovács J., Be- nus, Hordós Attila, Szundi (Barta). Edző: Benus Ferenc. Istenmezeje: Kovács S. - Föl- desi J., Kovács B„ Ország P., Nagy, Ludvig A., Utasi A., Ország Zs., Utasi J. (Földesi A.), Ludvig T., Mihály. Edző: Utasi Tibor. G.: Soós, ill. Mihály 2. Jók: a hazaiak közül senki, ill. a vendégektől mindenki. Ifik: 0-2. Hordós Attila Tiszanána - Kisköre 2-1 (0-1) Tiszanána, 300 néző. V: Dévai. Tiszanána: Kiss - Seres, Kökény P., Lakatos, Nagy B„ Tolnai, Bordács, Kökény Zs., Nagy Zs., Németh. Edző: Bordács János. Kisköre: Oláh S. - Takács, La- bancz, Kállai, Szabó, Oláh P., Molnár, Simon, Lóié, Vincze, Patkó (Kálmán). Edző: Kiss Ferenc. G.: Kökény Zs. 2 (egyet 1 Lesből), ill. Simon. Jók: a hazaiak közül mindenki, ill. Szabó, Oláh S. Ifik: l^f. Bordács János A bajnokság állása 1. Atkár 3 2 15-3 7 2. Makiár 3 2 13-1 7 3. Erdőtelek 3 21 13-2 6 4. Abasár 3 1 25-3 5 4. Kompolt 3 1 25-3 5 6. M.derecske 3 1 24-3 5 7. Gy.pata 3 1 1 1 4-2 4 8. Szűcsi 3 1 1 1 5-4 4 9. H. Lók. 3 1 1 1 4-3 4 10. T.nána 3 1 1 1 5-5 4 11. Gy.oroszi 332-2 3 12.1.mezeje 3 12 3-6 3 13. E.szólát 32 1 3-4 2 14. T.méra 32 1 4-6 2 15. Kisköre 31 2 3-6 1 16. Domoszló 33 2-17 0 Lakodalom volt a füzesabonyi labdarúgópálya szomszédságában szombaton. A bejáratnál süteményt lehetett kóstolni, közben az öltöző folyosóján Varga Zoltán és Káló Mihály edzők egymással társalogtak. Füzesabony - Tenk. A játékosok úgy ismerik egymást, mintha egy csapatban játszanának. Többen már játszottak is. Bocsi, Polgár, Csóka, mint egykori játékosai, kedves érintéssel külön is üdvözölték a vendégek edzőjét. Családiasán baráti hangulatban, legjobb összetételükben kezdtek a csapatok. Úgy, hogy közben majdnem elfelejtettek futballozni. Feltűnő módon, a Meglepően fölényes vendég- győzelmet (5-1) hozott a megyei I. osztályú bajnokság hétvégi fordulójában lejátszott Bélapátfalva - Besenyőtelek mérkőzés. A találkozó előtt a hazaiak tűntek nyugodtabbnak, akik a Selyp elleni vereség után, a Tarnaleleszen szerzett sikerélménnyel gazdagodva, kellő önbizalom birtokában léptek pályára. A besenyőiek problémák sokaságával küszködtek, ám ennek ellenére bíztak a jó szereplésben, amihez alapul szolgált az előző fordulóban Hevesnek rúgott nyolc gól. két középhátvéd Pelyhe és Nagy L. talán csapatának legkisebb embere, de a szakvezetők tudják, mit akarnak. Gállal például balhátvédet játszatott edzője, aminek taktikai okát a végén megtudhattuk. Addig előbb a vendégek vezettek, aztán a hazaiak fordítottak. Az abonyiak egyenlítő góljánál Csóka szögletét a tenkiek kapusa, Nagy Péter a saját kapujába ütötte. A kitűnő hálóőr néhány perc múltán jóvátette hibáját, amikor a hazai Nagy Péter közeli látványos lövését még tetszetősebb vetődéssel tolta léc fölé. Kettejük párharca mégis az abonyi Nagy Péter sikerét hozta, aki a válláig sem Az összecsapás igazolta a várakozást, változatos, jó iramú csatát hozott. Egyik csapat sem állt be védekezni, nyílt sisakkal, bátran támadtak, gyakrap forgott veszélyben Dávid és Bodolai kapuja. A rengeteg helyzetből a kontratámadásokat kiválóan alkamazó vendégek használtak ki jóval többet, és ez döntőnek bizonyult. A besenyőtelki edző, Kiss János rendelkezik olyan - megyei szinten - jónak nevezhető játékosokkal (Bodolai, Pásztor, Mirkóczki, Mikó), akik egyedül is képesek eldönteni egy-egy mérkőzés kimenetelét, ők ez érő Bognárt könnyedén lefejelve talált a hálóba. Azzal nyertek is a házigazdák, mert korábban a vendégeknél bemutatkozó Patócs kihagyta a mérkőzés egyik legnagyobb gólhelyzetét, valójában Varga kapusba fejelte a labdát néhány lépésről. A Füzesabony jobban tudta akarni a győzelmet. Remek hangulatban folytathatták így programjukat Bocsiék, de nem a lakodalomban, hanem még mindig a zöld gyepen. Varga Zoltán meccs utáni erőnléti edzést tartott a nyáron legyengült társaságnak. Nézőik sörözgetve idézték fel az elmúlt kilencven perc eseményeit. (fesztbaum) alkalommal is hozták magukat. A cementgyári együttes nem tudta megismételni a múlt héten nyújtott eredményes teljesítményét, aminek több oka is volt. Egyrészt a kapu előtti bizonytalanság és határozatlanság, másrészt a védelem megingásai. Mindkét tényező magyarázata lehet a kellő figyelem hiánya, néhány játékosnál pedig a tapasztalatlanság. A találkozóról következtetésként levonható a már-már elcsépelt közhely: a csatából az a csapat kerül ki győztesen, amelyik a helyzeteit jobban kihasználja... (b. cs.) Magyar Kupa Ma délután újabb fordulóra kerül sor a labdarúgó Magyar Kupa keretében.*' A nrég versenyben lévő csapataink közül a Füzesabony ^Nyíregyházi Volán együttesét fogadja, az Apc pedig Tiszavasváriban lép pályára. A mérkőzések 16.30-kor kezdődnek. Mészöly keretet adott a törökök ellen Szeptember 7-én 20 órakor a Népstadionban játssza első Eu- rópa-bajnoki selejtező mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány kedden sajtótájékoztatón ismertette a törökök ellen készülő keret névsorát. Mészöly Kálmán kerete: Petry (Gent), Brockhauser (Kispest), Végh (ETO FC) - kapusok. Mészöly (Le Havre), Urbán (Mechelen), Halmai (Ekeren), Détári (Neuchatel Xamax), Kiprich (Feyenoord), Kozma, Bérczy, Szlezák, Véber, Wukovics (mind ÚTÉ), Bánfi, Hahn, Duró, Illés, Kovács K. (mind Kispest), Telek, Lipcsei (mindkettő FTC), Mracskó (Békéscsaba) - mezőnyjátékosok. Olimpiai kongresszus a 100 éves jubileumra Látványos programmal Párizsban megnyitották a 12. olimpiai kongresszust, amelynek keretében a 100 éves olimpiai mozgalomról emlékeznek meg a világ sportdiplomatái. Nyitányként öt, az olimpiai öt karika színeiben pompázó ejtőernyős landolt az Eiffel-torony előtt. Egyikük magával hozta az olimpiai zászlót, amelyet a franciák négyszeres falmászó világbajnoka, Francois Legrand helyezett el az Eiffel- tomyon. Ezután Edwin Moses kétszeres olimpiai bajnok amerikai gátfutó kezébe vette az olimpiai fáklyát, és tíz atlétapalánta kíséretében végigfutott vele a Champs-Élysées-n. Moses és az ifjú futók rövid pihenőt tettek a Sorbonne Egyetem előtt, ahol 1894-ben Pierre de Coubertin báró megalakította az olimpiai mozgalmat. A továbbiakban a franciák kitűnő futónője, Marie-Jose Perec vezetésével a zászlót a őercv-sportpalotához vitték, ahol a megnyitóünnepségen Edouard Balladur francia miniszterelnök, Jacques Chirac, Párizs polgármestere és Juan Antonio Samaranch mondott beszédet. A négy napig tartó olimpiai kongresszus témája a modem olimpiai mozgalom helyzete. A tanácskozásokon közel három és fél ezer sportvezető vesz részt, közülük ötszázan tartanak előadást. A forduló válogatottja A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 3. fordulójának válogatottja: Bodolai (Besenyőtelek) - Balogh (Energia SC), Katona (Sírok), Szűcs (Novaj), Lukhintchuk (Poroszló), Cze- róczky (Selyp), Fenyves (Pé- tervására), Hegyi (Novaj), Farkas (Energia SC), Pásztor (Besenyőtelek), Lóié (Heves). A Besenyőtelek jobban kihasználta helyzeteit 100 NYEREMÉNY VAR ÖNRE A HERRNBÖCKNÉL! Ha Ön 1994. augusztus 15. - szeptember 15. között felújított üzletünkben 5.000,- forint feletti értékben vásárol, egy sorsjegyet kap, mellyel megnyerheti a 100 Herrnböck nyeremény egyikét. Herrnböck Műszaki Áruház Eger, Katona tér 2. Tel.: 36/310-313 Nyitvatartás H-K-Sz-Cs-P: Szó: 9.00- 18.00 9.00- 12.00 Alkalmi lelátó, kerítésen túl a ponyvás teherautó - a rendre még kutyával is vigyáztak (Fotó: Perl Márton)