Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-25 / 199. szám

1994. augusztus 25., csütörtök Hatvan Es Körzete 5. óldal Hatvani Hírmondó -a jövőben pénzért A költségek növekedése miatt a jövőben nem tudja vállalni az ingyenes megjelenést a Hatvani Hírmondó. A Zagyva-parti vá­ros közszolgálati lapját a tervek szerint a jövőben tíz oldalon, példányonként 30 forintért áru­sítják, de az előfizetők ked­vezményekkel juthatnak hozzá. Januártól pedig várhatóan he­tente jelenik meg az újság. Mutatós kiadvány készült Lőrinciről A város képviselő-testületének régi óhaja teljesült azzal, hogy a napokban megjelent a Lőrinci nevezetességeit bemutató képes ismertető. A színes nyomtatvá­nyon olyan értékekre hívják fel a figyelmet, mint a polgármes­teri hivatal impozáns épülete, a Szent Anna-kápolna, vagy az első világháborús emlékmű. Külön reprodukciók adnak be­tekintést a tájház helyiségeibe, s az idegenek Varga Antal pol­gármester rövid tájékoztatóját olvashatják a település történe­téről. A kiadványt a lakóhely térképe gazdagítja. Testületi ülés Rózsaszentmártonban A hosszúra nyúlt nyári szünetet követően augusztus utolsó nap- jáií kerül sor Rózsaszentmár­tonban a képviselő-testület ülé­sére. A község elöljárói többek között beszámolnak első fél­éves munkájukról, szociális rendeleteket módosítanak, to­vábbá meghallgatják az intéz­ményvezetőket az első hat hó­napra előirányzott feladatok végrehajtásáról. Spanyol néptáncosok érkeznek Boldogra A „Gyöngy” Nemzetközi Nép­táncfesztivál keretében spanyol néptáncosok is ellátogatnak Heves megyébe. A kasztanyet­tával és egyéb egzotikus hang­szerekkel „felfegyverzett” cso­portot a boldogiak látják majd vendégül autusztus 26-án. A fa­luban más egyéb rendezvényre is készülnek, ugyanis 28-án Szünidő búcsúztató címmel a helyi amatőr színjátszók lépnek pódiumra. Déri Tibor Képzelt riport egy amerikai popfeszti­válról című darabját adják elő a Boldogi Művelődési Ház szer­vezésében. Kit, kitől véd majd a rács Hatvanban? (Fotó: Kaposi Tamás) A védőkerítéstől a célokon át Öcsiig Egy magamfajta nőnek nehezen fér a fejébe, mi jó van abban, ha valaki másfél órán át egyebet sem tesz, minthogy huszon­két, labdát kergető fickó futkosását figyeli. Gondolom, értet­lenségemmel nem vagyok egyedül, ám nagy valószínűséggel többen vannak azok, akik nemcsak hogy megértik a szurko­lókat, de gyarapítják is a fociért „megveszők” népes táborát. Sokan közülük nemcsak tévén nézik a meccseket, hanem - fittyet hányva az időjárás viszontagságainak- a lelátón izgul­ják végig a játékot. Ha - ne adj’ Isten - veszít a csapatuk, nem átallanak még a gyepre is beszáguldani. Vérmérsékletüktől függ, hogy ilyen esetekben megússza-e épp bőrrel a bíró. Elle­nük született az MLSZ azon határozata: védőkerítést kell emelni a focipálya köré. Nem bújhattak ki a döntés alól a hatvaniak sem. Ahhoz, hogy NB-II-es csapatuk továbbra is játszhasson, áldozatot kellett vállalniuk. Az FC Hatvan sportegyesület önerőből képte­len volt kinyögni a beruházás költségeit, ám segítségére sie­tett az önkormányzat. Tekin­tettel a kifosztott kincstárra, a képviselők lemondtak tiszte­letdíjuk egy részéről, így ösz- szejött az építéshez szükséges - AFA-val együtt - 5,9 millió forint. A kivitelezést a Minaj-In- vest Ukrán-Magyar Vegyes­vállalat végzi. Képviselőjük, Fekete Barnabás ügyvezető igazgató felsőfokon beszélt az önkormányzatról.- Nem győzöm dicsérni őket. Több városban megfor­dultunk már, s mindenütt máshogy álltak a kérdéshez. Volt olyan hely, ahol egy fil­lért sem áldoztak a fut- ball-csapatért. Hatvan város vezetői most megmutatták, szívügyük a sport.- Készített-e már valahol a hatvanihoz hasonló építményt a cégük?- Mi állítottuk fel például a kispesti Bozsik Stadion keríté­sét is.- Ha nem csalnak az emlé­keim, épp ott zajlott nemrégi­ben a szurkolók kontra rend­őrök „meccs”...- Ez nem a mi hibánk. Tud­tommal ott kinyitották a kapu­kat.- S ezen a kerítésen nem lesz kapu?- Dehogynem. Sőt, hatal­mas, tizennégy méteres fesz­távú bejárók lesznek. Ezekre azért van szükség, mert a költ­ségek kímélése miatt nem a futópályán kívül, ívesen lesz a kerítés, hanem szögletesen a gyep körül. S pont azért, hogy az atlétákat se zavarja ez a lé­tesítmény, kizárólag a mécs­esek idejére lesznek bezárva a kapuk. A kerítés egyébként 2,40 méter magas, acélhálóból készül, acél tartóoszlopokra szerelve. Hogy fogalmam legyen, mi­lyen is lesz a „védőketrec”, Fekete Barnabás autójával ki­visz a sporttelepre. A dolgozók szorgosan he- gesztenek, kopácsolnak, és úgy tűnik, az ígért határidőre - augusztus 28-ig - be is fejezik a munkálatokat. Műszaki elle­nőrük Takács Pál építészmér­nök, egyébiránt az FC Hatvan elnökhelyettese.- Gyönyörű oroszlánbar­lang lesz ez - büszkélkedik. - A nézők részesei lehetnek a já­téknak, hiszen négy méterre állhatnak majd a kapustól. Sajnos ahhoz, hogy csapatokat fogadhassunk, el kellett készít­tetnünk a védőrácsot.- Most, hogy ez elkészül, remélhetőleg semmi sem ál­lítja meg a fiúkat az NB-l-ig.- Ha csak ezen múlna! Egy első osztályú csapat költségve­tése minimum 60 millió forint. Magasabbak a nevezési díjak, az útiköltségek, a bérek, a prémiumok. Ezzel szemben nekünk alig 25 millióból kell gazdálkodnunk. Egy ilyen kisvárosban nem telik többre.- Érthetem ezt úgy, hogy az együttes ennek tudatában nem is törte magát a felkerülésért?- Erről szó sincs. Mindany- nyian a győzelemre hajtottak. Az erkölcsi elismerésen túl anyagilag is érdekeltek voltak- egy vállalkozó például 80 ezer forint prémiumot ajánlott fel személyenként. De sajnos nem sikerült. így aztán nehéz ősz előtt állunk, hiszen nyol­cán átigazoltak máshová. „Importálnunk” kellett az új játékosokat Budapestről, Gyöngyösről, Jászberényből és Vácról.- A „hazai" utánpótlásból nem lehetett volna válogatni?- Megint csak azt kell mon­danom, kicsi a város. Ekkora településről nem jön össze egy csapatra való NB-II-es fo­cista. Ma már a fiatalok élet­célja nem a labdarúgás. S en­nek több oka is van. Egyrészt nincs hol játszani, másfelől sokkal több szabadidős elfog­laltság kínálkozik - videózás, szakkörök -, mint a mi időnk­ben. De talán a leglényege­sebb: nem ez az egyetlen kiug­rási lehetőség. Egy üzletember többet utazhat, magasabb a fi­zetése, mint egy sportolónak. Egy másodosztályú labdarúgó- jó esetben - évi hétszázezer forintot keres bruttóban. Ráa­dásul még a kalóriapénzük is adóköteles. Következésképp nem érdemes minden nap le­járni az edzésre. Heti kétszeri alkalomtól pedig senki sem lesz Puskás Öcsi. Négyessy Zita Egy selypi „magánoktató” Még az államosítás legféktele­nebb éveiben is akadtak szak­mák, melyek nem viselhették a nagyüzemi létet. Művelői a pri­vát szektor viszonylagos sza­badságában gyakorolhatták te­vékenységüket, így amikor ránk tört a piacgazdaság, ke­vésbé értetlenkedtünk, mint páldául a románok, bolgárok, a hajdani szovjetekről már nem is beszélve. A nyolcvanas évek elején sorra magánosodtak a taxik, bu­tikok, majd egyes gyárak, s ké­sőbb ügyvédek, orvosok is. Megszoktuk. Privatizáció min­denek előtt, akár a hagyomá­nyos demokráciákban. A minap mégis meglepőd­tem, midőn a nagygombosi úton menetrendszerűen pirosán villogó vasúti lámpánál dekkol- tam. Fehér Renault Clio vesz­tegelt előttem, tetején a nagy „T” betű mellett ez állt: Marton Zoltán magánoktató. Magánoktató... ízlelgettem a kifejezést, lehet, hogy félhan­gosan ki is mondtam, valahogy annyira arisztikratikusnak tűnt. Mintha azt hallaná az ember, hogy magándetektív, magán­táncos vagy magántanár. Legközelebb a hatvani vá­rosháza előtt találkoztunk. Többnyire ide érkeznek az óra végén, hogy felvegyék a követ­kező, jogosítványra áhítozó „úrvezető”-jelöltet. Éppen egy gimnazista korú, hosszú lábú szőkeség adta át a volánt váltó­társának, a szemmel láthatóan megszeppent, alig pár foglalko­záson túl lévő negyvenesnek, amikor sikerült Marton úrral szót váltanunk.- Hatodik éve oktatok - mondta a selypi illetőségű fiata­lember, aki a mérnöki pályát cserélte fel jelenlegi mestersé­gével. Közben eszembe jutottak saját emlékeim hajdani „ma­zsola-korszakomból”, s megál­lapítottam, én bizony hat napot sem bírnék ki ebben a szakmá­ban... Azt hiszem, nem min­dennapi türelem, összpontosí­tási készség kelletik eme fog­lalkozáshoz.- És még sok egyéb tulaj­donság, ami az idők során bei­degződéssé válik - hagyta rám beszélgetőtársam. - Két éve fő­állásban csinálom, s ez alatt számtalan emberrel, ugyaneny- nyi különböző egyéniséggel volt dolgom. Nem mondom, hogy könnyű, de rengeteg fan­táziát találok benne.- Anyagilag is?- Megélek belőle, bár nehe­zebben, mint néhány évvel ez­előtt. Lehetne tessék-lássék is művelni, ám ez nem elég. Ez az a munka, ami valóban egész embert kíván. Tény, hogy ré­gebben több volt a tanuló, ma már keresni kell őket, utánuk menni, a szolgáltatásokkal a kedvükben járni. S természete­sen: alkalmazkodni. Van, aki csak este ér rá, mások hétvé­gén, ilyenkor a mi szabadidőnk bánja. De nem panaszkodom, ez az életem.- Hány tanuló fordult meg eddig a kezei alatt?- Hozzávetőlegesen négy­száz. Azt hiszem, túlnyomó többségük elégedett, hiszen a vizsgán elsőre megfeleltek ará­nya magas. Ha hozzáadjuk, hogy a magánoktatók eleve hát­ránnyal indulnak a szervezett autósiskolákhoz képest, s a je­lentkezőknek még vannak fenn­tartásaik, elmondható, hogy a nehéz körülmények ellenére is életképes ez a struktúra. Évente kétszer - szeptemberben és va­lamikor a tavasszal - indul tan­folyam a vörösmajori kastély­kertben, így mind szélesebb körben válunk ismertté. Itt tartottunk a diskurzusban, amikor hangos köszönéssel egy barna hajú, dekoratív jelenség pattant elénk mosolyogva: Maksa Krisztina, Marton úr egyik közelmúlt-béli tanítvá­nya. A kislány elmondta, alig két hónap alatt sajátította el a vezetés fortélyait. Legközelebb is hasonlóan döntene, mivel nem voltak üresjáratok, magá­nügy-intézések, hosszú várako­zások az autóban. Krisztina búcsúzóul még vál­lalta, hogy egy fotó kedvéért „pózol” egyet a szívéhez nőtt gépkocsinál. Jól esett volna még hármasban beszélgetni egy kicsit, ám a „váltás” az órájára pillantott: kezdődhetett az is­merkedés a rutinpályával. (fari) Krisztina sikerrel vizsgázott (Tari Ottó felvétele) Emlékezni muszáj... (Fotó: Kaposi Tamás) A horti hősök fala Emlékezni muszáj... Apák és anyák, nagyszülők és unokák. Egy-egy név, megannyi de­rékba tört élet a horti emlékfa- lon.r És az utókor emlékezik. Si­ratja a múltat, amely sokszor kegyetlen volt. Elátkozza azo­kat az időket, miközben a je­lenre, a jövőre is gondol. Há­lát ad, hogy most béke van - legalábbis ezen a vidéken. Hort gyászolja a halottak. És ebben egységes a község. Fejet hajt az egyház és az ön- kormányzat, szegény és gaz­dag, férfi és nő, öreg és fiatal. Mert a harang mindenkiért szólt 1994. augusztus 19-én, államalapító Szent István kirá­lyunk ünnepének előestéjén, az emlékfal-avatás felemelő pil­lanataiban. Nemcsak a jelen­lévő háromszázaknak - élők­nek és holtaknak egyaránt. (t. o.) „... mordul az égre a láng” A „vörös kakas” feltűnésének megelőzése fokozott óvatossá­got, nagy körültekintést igényel valamennyiünktől. Az országos tűzgyújtási tilalom ellenére is számos esetben előfordult, hogy a kertekben, a földeken - és nem egyszer lakott területen is - az alapvető biztonsági in­tézkedések megsértésével, fel­ügyelet nélkül égették a gazt, a tarlót, a szemetet. A hatvani tűzoltók sokszor ideálisnak egyáltalán nem ne­vezhető körülmények között látják el élet- és vagyonmentő hivatásukat. A korszerűtlen „technika” sem könnyíti mun­kájukat, ám a szorító gazdasági intézkedések őket sem kímélik. Az elmúlt két hónapban több mint száz esetben riasztották ügyeleteseiket. Ennek túl­nyomó részében tűzhöz, öt al­kalommal műszaki mentéshez, szintén ötször téves jelzés alap­ján, és - ami a legsajnálatosabb - kilenc esetben vaklárma miatt hívták őket. A legnagyobb károkat a mező- és erdőgazdálkodás szenvedte el. Itt közel 18 millió forintba került a gondatlanság. Július végén a görbeéri terüle­ten a lábon álló gabonához kel­lett nagy erőkkel kivonulni a parancsnokság munkatársai­nak, ahol a tűz átterjedt a mag­nevelőfenyvesre is. Ötmillió fo­rint bánta. A Dózsa téri ABC hulladék- tárolójában keletkezett lángo­kat feltehetően gyermekek okozták. Az éghető anyagok tá­rolására vonatkozó szabályok betartásával megelőzhető lett a 150 ezer forintos „játék”. Augusztus 3-án az egyik, vil­lámcsapás sújtotta akácosban a civil lakosság is példásan segí­tette az oltást. Szűcs Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents