Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-13-14 / 190. szám

Hétvégi Magazin 9. oldal 1994. augusztus 13-14., szombat - vasárnap W Helyzetelemzés - válasz Farkas Andrásnak A Heves Megyei Hírlap 1994. augusztus 2-i számában Farkas András: „Ősbemutató előtt: udvari színpadra születik a da­rab” című írásában egy Eger­ben, a Franciskánus-udvarban készülő színielőadás kapcsán olyan tendenciákat vélt felfe­dezni, olyan véleményt fogal­mazott meg és olyan következ­tetésekre jutott, amelyek tar­talmukban pontatlanok, erede­tükben alulinformáltak, és ha­tásukkal erkölcsi kárt okoznak a Gárdonyi Géza Színház ve­zetésének, társulatának, vala­mint a színház és közönsége kapcsolatának. Mind a társulat, mind a ma­gam nevében fájdalmasan el- hibázottnak, érthetetlenül túl- dimenzionáltnak ítélem a cikk írójának ránk vonatkozó gon­dolatait. Nem lenne azonban elegendő csupán visszautasíta­nom azokat, mert az élet való­sága bonyolultabb, mint a sommás ítéletek. És fontosabb. Ezért vagyok kénytelen részle­tesen válaszolni Farkas András állítására és állításokat tartal­mazó kérdéseire.- „Ősbemutató, színházi ős­bemutató van Egerben, és eh­hez a Gárdonyi Géza Színház­nak semmi köze?” - kérdezi a cikk írója. Válaszom: Valóban semmi közünk hozzá. „Sem a készülő színpadi műről, sem a készülő előadásról nem volt tudomá­sunk (ma már úgy vélem: talán nem is véletlenül). Hamarabb olvastam Farkas András cikkét a Hírlapban, mint ahogy a meghívót (rajta lévén a proto- koll-listán) megkaptam. Amelyből azt tudtam meg, hogy a három éve szünetelő Agria Játékszín helyett az Ag- riArt Fesztivál iroda (Erős Pé­ter úr vezetésével) és a városi önkormányzat így kívánja a nyári szabadtéri színházat fel­éleszteni kényszerű álmából. Nem a Gárdonyi Géza Színház produkciójáról van tehát szó. Nekünk az Agria Játékszín 17 évig élt hagyományához van közünk, igen erősen. E mos­tani vállalkozás megteremtői egyébként nem is kértek tő­lünk semmiféle támogatást vagy közreműködést. Nem ér­tem, mit kér tehát számon raj­tunk a cikk írója. Farkas And­rás bemutatja az előadás anya­gát szolgáltató művet, amely színészekről szól. A szerep és a szerepet játszó színész között mutat ki azonosságokat, legfő­képpen azt, hogy mindkét fia­tal pályakezdő (a szerep és a szereplő) elmegy a vidéki színházból Pestre, szabadú­szónak.- „Hogy van ez? Az ember nem mer tovább kérdezni, csak csodálkozik azon, hogy egyre kevesebb a fiatal és tehetséges színész az egri társulatnál.” Válaszom: üdvös dolog lett volna pedig, ha Farkas András nem marad meg a csodálko­zásnál, hanem tovább kérdez. Autentikus személyektől. Pél­dául a színház igazgatójától is, aki válaszolt volna a kérdésére. Ekként: színházunkhoz min­den évben szerződnek színé­szek. (A jövő évadra is szer­ződtek.) Fiatalok és kevésbé fiatalok egyaránt. A színészek átlagéletkora 36,4 év. Farkas András bizonyára nem tudja, hogy ennél az aránynál csak a Rock Színház társulatáé keve­sebb a kőszínházak között. Az pedig egy speciális karakterű műhely. Nem csupán a színhá­zalapítás dátumát tekintve va­gyunk az ország legfiatalabb színházainak egyike tehát. És ebben a színházban Farkas András állításával ellentétben egyre több a tehetséges szí­nész, ezt objektív tények bizo­nyítják. A szakmai kitünteté­sek örvendetes száma például. Éppen az utóbbi három évben két művészünk (Agárdy Ilona és Bakody József) kapott szakmai elismerést kifejező Aase-díjat, Agárdy Ilona el­nyerte a Déryné-díjat is. Az idén tüntették ki Jászai-díjjal M. Horvát Józsefet. (Társula­tunkban öt Jászai-díjas, egy érdemes és kiváló művész sze­repel.) A film-, tévé- és egyéb szerepek növekvő száma is színészeink tehetségét bizo­nyítják. Csendes László István király alakításának tavaly au­gusztus 20-án örülhettünk. De gyakran filmezik Bakody Jó­zsef, Áts Gyula, Blaskó Ba­lázs, Vizi György, Tunyogi Pé- ter, Pálfi Zoltán, Deák Éva, Fésűs Tamás, Venczel Valen­tin. Néhányan közülük ezek­ben a napokban is. Örvendete­sen nőtt továbbá a színházun­kat bemutató szakmai televí­ziós műsorok száma. Magyar- országi és külföldi szakmai bemutatkozásra, fesztiválva is több alkatommal kaptunk meghívást. Éppen az idei sze­zon végén szerepelt társula- ■ tunk a Kortárs Színházak Nemzetközi Fesztiválján, amelyre magyar együttes elő­ször kapott meghívást, és ahol az országból csak mi lehettünk jelen. Előzetes zsűrizés által kiválasztottan jutott el oda a Komámasszony, hol a stukker? című produkciónk. Dolgozunk - és munkánkat a szakma is el­ismerően fogadja. Azt sem nekem kell bizonyí­tanom, hogy az utóbbi években hozzánk szerződött Áts Gyula, Bakody József, Dánffy Sán­dor, vagy a fiatal Bajcsi Lajos, a még fiatalabb Moravek Krisztina (26 éves!), Nádasy Erika (27 éves!), valamint Venczel Valentin, Losonczy Ariel, Bessenyei Zsófia, Altor- jai Attila, továbbá a pálya­kezdő Rudas Attila (22 éves!), Almássy Bettina (21 éves!) és a nemcsak címében, hanem ér­demei szerint is az ország egyik legkiválóbb művésze (akinek jelenlegi betegségében javulást kívánunk), Berek Kati - szóval ők és a többiek nem azért szerződtek a Gárdonyi Géza Színházhoz, hogy annak művészi színvonalát süllyesz- szék.- „Mi van itt, kérdezem tisz­telettel?” - teszi fel a költői kérdést a cikk írója. Válaszom: Itt, kérem, társu­latépítés folyik: komolyan át­gondolt műsortervvel, megfe­szített munkával, amelynek eredményeként többnyire sike­res előadások születnek. Fel­építettünk itt (a nulláról in­dulva!) egy színházat, és azt a közönséggel együtt működtet­jük, óvjuk-védjük, mert szeret­jük. Az évi 110-120 ezer néző­jével színházunk látogatott­sága az országos élvonalban van immár hét éve. Vannak te­hát hála Istennek, akik szeretik ezt a színházat. Van olyan része is Farkas András írásának, amely tartal­maz részigazságokat, csak az a baj, hogy ezekből úgy von le általánosító következtetéseket, hogy azáltal elítéli a színház vezetését, és kétségbe vonja a társulat értékei. Lappangó tit­kokat sejtet és vészharangot kongat. Jogászember létére, ám újságírói minőségében is tudnia kellene: az ítélet előtt szükséges, hogy audietur et al­tera pars, vagyis meg kell hall­gatni a másik felet is. Ha ez megtörtént volna, akkor mó­domban lett volna elmondani: igaza van, tényleg nem tudnak megélni a fizetésükből sem a színművészek, sem a segéd- szülészek, sem a gyakorlatos színészek. Nemcsak az általa említett fiatalok, hanem az öt-tíz-tizenöt éve pályán lévő diplomás művészek sem. A megyei és városi önkormány­zatok erőfeszítései ellenére jö­vőre már harmadik éve lesz, hogy (az országos helyzettől eltérően) nem kapnak fizetés- emelést a színház dolgozói. Jövő évi szerződésüket lénye­gében a tavalyi fizetéssel írták alá. Tessék ezt átgondolni az infláció fényében. De mi mégis tesszük a dolgunkat, Bánk bán szavait megfogadva: „Munkálkodó légy, ne panasz­kodó.” Azt is elmondtam volna, hogy az anyagi helyze­tünk ellenére, az országban egyedül a mi színházunkban egyetlen színművész sem kí­vánt elszerződni az idén. A tár­sulat együtt maradt. Mert együtt akarnak maradni. Nem az anyagi előnyök reményé­ben, hanem a feladatok, az al­kotói légkör megbecsüléséért, színházunk és közönségünk szeretetéért. És azzal a harcos akarattal, hogy egységes társu­lat akarunk lenni. Vannak te­hát, akik akarják és tudják is szeretni ezt a színházat és ezt a várost - de olyan is akad, aki elmegy. Innen nem „kergetnek el” senkit, és főleg senkitől nem válunk meg méltánytalanul. A három fiatal segédszínésznek (mert háromról van szó, nem kettőről, ahogy Farkas András tudja) szintén szerződést aján­lottunk fel. Kettejüknek a szer­ződési tárgyaláskor megfo­galmaztuk: sajnáljuk, hogy elmennek, de mikor senki nem kap egy fillémyi béremelést sem, akkor nem adhatjuk meg azt a 8 ezer forint emelést (50 százalékos béremelés), amit a másik színház felajánlott. A harmadik fiatalembert pedig óva intettük a számára még túl korai és kilátástalan szabadú­szói életformától. De azt is meg kellett értenünk, hogy csa­ládalapítási szándéka Buda­pesthez köti. Azt is tudnia kellene to­vábbá Farkas Andrásnak, hogy úgy váltunk el: ha mégse lenne szerencsés a mostani döntésük, visszavárjuk őket. Ugyanúgy, ahogy annak idején visszafo­gadtuk ugyanezt a három fiatalembert, akik egyszer már - mint stúdiós hallgatók - el­hagyták a Gárdonyi Géza Színházat, hogy Budapesten egy magániskolában folytat­hassák tanulmányaikat. Nem­csak visszafogadtuk őket, ha­nem biztosítottuk számukra, hogy szakmailag továbbfej­lődhessenek, vizsgázhassanak és értelmes feladatokban gya­korolhassák a szakmát. Hátra­van még a teljes jogú művészi besorolásukhoz, véglegesíté­sükhöz szükséges vizsgájuk. Reméljük, hogy új színházuk­ban erre hamarosan sor kerül­het. A Szegedre távozó volt két tanítványunk úgy búcsúzott tő­lem az évadzáró társulati ülés után, hogy köszönetét mondtak az eddigi gondoskodásért - én pedig megígértem, hogy figye­lemmel kísérem működésüket a továbbiakban is. Mindhár­man annak a Kelemen László Színészképző Stúdiónak vol­tak hallgatói, amelyet az idén hat(!) tehetséges és fiatal mű­vészjelölt fejezett be sikeresen. Meggyőződésünk, hogy nem kevésbé tehetségesek, de biz­tosan fiatalabbak, mint a szó­ban forgó három művészjelölt.- így hát, kedves Farkas András, ha csak a számokat nézzük, akkor is 6:3 a javunkra. A hat gyakorlatos színészen kívül még 9(!) olyan fiatal pálya­kezdő működik nálunk, akinek az életkora közelebb van a 20 évhez, mint a 30-hoz. Szemte­lenül fiatalok és tehetségesek. Övék a jövő. Egyébként szíve­sen láttuk volna az ötödik éve működő Stúdió nyilvános vizsgáin Farkas Andrást. Ak­kor talán láthatta volna, hogy sok, egyre több fiatal és tehet­séges ember dolgozik a Gár­donyi Géza Színházban.- „Jól informáltak itt min­ket?” - kérdezi a cikk írója. Válaszom: Nem, nem jól in­formálták.- „Vagy ez csak amolyan kánikulai lázálom?” Válaszom: Még ha három prominens művész távozott volna tőlünk, az sem lenne ká­nikulai lázálomba illő kataszt­rófa. A színházban ugyanis az évados szerződés van érvény­ben (elsősorban éppen a színé­szek védelmében), amely lehe­tővé teszi, hogy egy színész vagy egy segédszínész kedve szerint továbbállhasson. A fluktuáció tehát nem kataszt­rófa. Még csak nem is szenzá­ció. Természetes folyamat. A mi esetünk pedig, hogy az ösz- szes színművész együtt ma­radt, ritka, pozitív kivétel.- „Vagy mindezt egészen máshonnan kellene szemlél­nünk? Dosztojevszkij Egér­lyukából?” Válaszom: Nem értem a Dosztojevszkij-műre történő utalást. Nekem ez: csizma az asztalon. De lehet, hogy a hiba az én felfogó képességemben van. Sajnálom. A régebben eltávozott mű­vészek máshol történt „jól meggyökerezésükről” tett megjegyzése sem kellő infor­máción alapszik. Erről a cikk írójával folytatott beszélgeté­sem győzött meg. Én ugyanis pontosan tudom az eltávozott művészek pályájának minden jelentős eseményét. Ezért is fordulhatott elő nemegyszer, hogy olyan művészeket (és más munkatársakat) is szer­ződtettem a Gárdonyi Géza Színházba, akik egyszer már eltávoztak az általam vezetett másik színházból (Debrecen­ből). A közönség jól ismeri például Fésűs Tamás, Vókó János, Kelemen Csaba, Fekete Györgyi nevét. Végezetül engedtessék meg­jegyeznem, hogy a színházi műhely egy szerves képződ­mény, öntörvényű szervezet, sok olyan funkcióval és fo­lyamattal, amelyet csak belül­ről lehet igazán megérteni. Aki kívülről közeledik hozzá, na­gyon óvatosnak és érzékeny­nek kell lennie. Ha segíteni akar. Mi nagyon fontosnak tartjuk a rólunk leírtakat. Le­ginkább az előadások elemzé­sét, a szakmailag értékelő kri­tikát - még akkor is, ha néha sebeket kapunk. Az „érted ha­ragszom, nem ellened” maga­tartást. Úgy gondolom, Farkas András jobban használna Thá- lia ügyének, ha többet kér­dezne és kevesebbet állítana a Gárdonyi Géza Színházról. Gáli László igazgató-főrendező Tarka sorok Nyelvtanórán A tanító felszólítja Pistikét:- Ragozd el a menni igét je­len időben!- Én megyek, te mész, ő megy...- Kicsit gyorsabban, ha kér­hetném!- Én futok, te futsz, ő fut. Gyenge érv Négyen horgásznak a Duna partján. Egy járókelő megkér­dezi tőlük, miért csinálják.- Sportból - feleli az első.- Szórakozásból - mondja a másik.- Én a levegő miatt - vála­szol a harmadik. A negyedik szégyellősen szólal meg:- Én meg csak egyszerűen halat akarok fogni! Sikerélmény- Képzeld, papa, a tanító úr ma kihívott a táblához!- Remélem, nem váltottál szégyent?- Ugyan már! Hát ki nem tud egy táblát letörölni? Orvosnál- Doktor úr, adjon valami jó erős nyugtatót, ma éjjel házibu­lira hívtak.- Minek ahhoz altató?- Nem nekem kell, a felesé­gemnek! Gyógyír A férj emésztési zavarban szenved. Felesége ezt javasolja:- Igyál minden reggel két pohár vizet, az majd segít!- Ezt teszem húsz éve, csak te kávénak hívod! Hihetetlen- Tudod, hogy én hány óra­kor születtem? - kérdezi az óvodában Pistike az ötéves Ju­cikét.- Na, hánykor?- Reggel fél ötkör.- Ne mondj ilyet, a te mamád csak délben szokott felébredni. Idegen tollak- Móricka, szép volt, ahogy a szikláról ruhástól a fuldokló után ugrottál.- Csak azt tudnám, hogy ki lökött meg hátulról? Felfedezés A tudósok felfedezték a sze­rénységvírust. Sokáig tartott az azonosítása, mert elbújt a többi vírus mögé. Justo Algaba, a leghíresebb spanyol ruhatervező készíti a matadorok díszruháit. Ő készített a sevillai világkiállításra egy 18 karátos arannyal kirakott díszruhát is, melynek az ára 60 ezer dollár volt. A híres, nagy matadorok ruháit - Espartaco, Chamaco Paco Ojeda stb. - 2500 és 60.000 dollár között készíti el. (FEB-fotó) Négynapos, négyéjszakás fesztivált rendeztek az utca művészei a franciaországi Chalon-sur-Saone-ban. A látogatók százai gyönyörködhettek 32 csoport 41 show-mű- sorában, melyből 17 készült az itteni program részére. A művészek Franciaországból és egész Európából gyűltek össze. (FEB-fotó) I ___________________________________________________________!__________________________________________________________:_

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents