Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-08 / 159. szám

1994. július 8., péntek Sporttükör 15. oldal Vancsik Ákos a dobogó harmadik fokán Egri atléta a válogatottban Szinte érthetetlen, hogy olyan sportág, mint az atlétika, meny­nyire háttérbe szorult az utóbbi időben. Elfogadhatatlan ugyanis az olyan érvelés, hogy nincsenek korszerű pályák és más eszközök, amelyek szükségesek a nagy eredményekhez. Ez legfeljebb részigazság. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy kevés szakember, testnevelő tanár vállalja a gyermekek felké­szítését az egyik alapsportágra. Sokkal inkább a labdajátékok kötik le a figyelmet, annak nagyobb a népszerűsége mostanság. Pedig az atlétika centiméterekkel és másodpercekkel kitűnően és hitelesen mérhető sportág, az ember alaptermészeteként téte­lezzük fel, hogy szeret futni, ugrani, dobni. Az Egerszólát, Eger körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokcsapata. Állnak (balról): Hangácsi, Kovács, Nagy, Horváth I. László edző, Búzái, Hilyák, Linkecs, Kiss. Guggol- : nak (balról): Prokaj E., Montvai, Orovecz, Bata, Prokaj I., Verebélyi, Horváth L. II. Az MLSZ-nél tiltakoznak a körzeti csapatok Szerencsére nem teljesen halt még ki az atlétika me­gyénkben sem. Egerben is van igazi elkötelezettje, például Szalóki Gábor, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- iskola tanára, az Egri Diák SE edzője. Elmondása szerint min­den tanév elején hozzá kerül legalább 15-20 igen tehetséges ifjú, akik közül rövid idő alatt a többség lemorzsolódik. A könnyebb élet irányába kalan­doznak el a fiatalok, még jó esetnek számít, ha nem fordíta­nak teljesen hátat a sportnak. Vannak azért olyanok is, akik a tehetségükhöz párosítják a szorgalmukat, és vállalják a kemény alapozást, a heti öt edzést nyáron is, és a hétvégi versenyeket. Szalóki Gábor most Vancsik Ákosra joggal büszke. Ver­senyzője, mint iskolájuk tanu­lója, ezen a hétvégén a magyar serdülő „válogatottban nemzet­közi eseményen is bemutatko­zik Kassán. A szlovén-szlo- vák-magyar hármas viadalon hármasugrásban képviseli ha­zánk színeit a 195 centiméter magas atléta. Vancsik tizenhá­rom versenyen indult már az idén, és remek átlagot ért el. Olyat, amit egy hete is teljesí­tett a felnőtti!) Budapest-baj- nokságon, ahol bár a korosz­tályból sokan hiányoztak, a 17 éves fiú 13,70-es eredménnyel harmadik lett. Egyéni csúcsa: 13,78. Ebben az évben jóval több, mint egy métert javult. Az igazsághoz tartozik, hogy a hármasugrást nem is tanácsos túlságosan fiatalon kezdeni, mivel megterheli a szervezetet. Ákos tavaly még inkább csak a távolugrással volt elfoglalva, jóval 6 méter fölött tud abban a számban is. Szalóki Gábor azonban elsődlegesen a hár­masugrásra készíti fel, hiszen Vancsik adottságai arra a leg- ideálisabbak. Gyorsasága nem haladja meg az átlagot, éppen ezért a technikai munkára he­lyezték a fő hangsúlyt. Úgyne­vezett orosz stílusban dolgoz­nak, pontosan megszerkesztett edzésterv szerint. A főbb or­szágos versenyeken elsődlege­sen az aranyjelvényes szint el­érésére törekedett az edző és a tanítvány, ez eredményezte a jó átlagot és a válogatottságot. Je­lenleg Vancsik harmadik az or­szágos serdülő ranglistán, sike­reit úgy növelheti, ha tapasztal­tabb lesz, hiszen edzője szerint meglehetősen bizonytalan még az egyes ugrásoknál. Ezzel együtt nem kizárt, hogy még az idén eléri a 14 métert, jövőre pedig a 14,50 szerepel a célki­tűzések között. Az, hogy az atlétika a sze­rény lehetőségekkel rendelkező sportok közé tartozik, össze­függ az eredményekkel. Van­csik Ákos, az Egri Diák SE sportolója, mivel végzett a há­rom iskolai esztendővel, a kö­vetkezőkben levelezőként ta­nul. Jó időbeosztással még in­kább előtérbe kerülhet számára a hármasugrás. Fontos hozzá az anyagi feltételek biztosítása is. Mivel sok versenyen indul, személye jó reklámhordozó. Felszerelés dolgában eddig a Mecman-Eger Kft. segítette, a jövőben talán többre is futja a cég lehetőségeiből, hiszen Vancsik Ákos mind teljesítette, amit vállalt. Ez örömteli a me­gyei atlétika számára is. (fesztbaum) NB III-as csapataink a Mátra-csoportban Nagy várakozás előzte meg a labdarúgó NB III. 1994—95. évi csoportjainak kialakítását. Mint azt tegnap Várkonyi Ferenctől, a Helasz elnökétől a legfrissebb ismeretei alapján megtudtuk, a Mátra-csoportba került mind a hat Heves megyei csapat. Elő­zőleg attól lehetett tartani, mint két évvel ezelőtt a Bélapátfalva esetében, hogy a megfogyatko­zott Tisza-csoportba kerül va­lamelyik csapatunk. A tavalyi Mátra-csoportból most a Kar­cag került át. A legújabb Mátra-csoport: Rákospalota (REAC), FC Eger, Szolnoki MÁV-MTE, Dunake­szi, Szécsény, Pásztó, Monor, Tenk, Gyöngyösi AK, Apc, Ba­lassagyarmat, Multi Rocco (Bp. a Duna-csoport 6. helyezettje volt), Jászberény, Füzesabony, Recsk (Heves m-i bajnok), Pa­lotás (Nógrád m-i bajnok). Vámosgyörk, Egeresein, Pély A felnőttekkel párhuzamosan befejeződtek a küzdelmek a körzeti ifjúsági bajnokságok­ban is. Az elsőséget Vámos­györk, Egercsehi és Pély csapa­tai szerezték meg. Az alábbiak­ban közöljük az 1993-94. évi körzeti ifjúsági bajnokságok végeredményeit: Gyöngyös körzet: 1. Vámosgyörk 21 14 4 2 78-28 32 2. Visznek 21 14 2 4 69-22 30 3.Adács 21 12 4 4 57-24 28 4.Abasár 21 11 3 6 73-32 25 5. Gy. sólymos 21 12 1 7 77-37 25 6.Karácsond 21 11 1 8 65-33 23 7. Heréd 21 8 3 9 57-44 19 8. Gy.tarján 21 4 2 14 29-62 10 9. Detk 21 4 2 14 17-77 10 10. R.szt.mádon 21 3 4 13 13-88 10 11.Ecséd 21 3 2 15 20-95 8 12. Z.szántó 11 5­6 31-25 10 Eger körzet: 1. Egercsehi 20 16 2 2100-14 34 2. Egerbocs 20 13 6 1 76-18 32 3. Noszvaj 20 15 2 3 59-17 32 4. Kerecsend 20 11 4 5 56-29 26 5. Kisnána 20 10 3 7 49-43 23 6. Balaton 20 8 3 9 37-47 19 7. Egerbakta 20 8 2 10 48-60 14 8. A.tálya 20 4 2 14 22-53 10 9.Vécs 20 5 . 15 24-76 10 10. Sz. várad 20 4 1 15 20-63 9 11. Egerszólát 20 3 1 16 22-93 7 Megjegyzés: az Egerbaktától 4 büntetőpont levonva. Heves-Füzesabony körzet: 1. Pély 14 10 3 1 46-14 23 2. H.vezekény 14 11 - 3 46-20 22 3. Tiszanána 14 10 1 3 39-12 21 4.Szihalom 14 10 - 4 50-15 20 5. Sarud 14 4 1 9 22-56 9 6. Kisköre 14 3 1 10 19-41 7 7. Kömlő 14 2 2 10 16-36 6 8. Boconád 14 1 2 11 8-49 4 Az utóbbi napokban tartották bajnoki évzáró értekezleteiket a megyénkben működő kör­zeti labdarúgó-szövetségek. Ezeken az üléseken értékelték a nagypályás bajnokságok eredményeit, sor került díját­adásokra is. Természetes, hogy időszerű feladatokról, sőt már a következő bajnoki esztendőről is sokat beszéltek, hiszen van érdekes, „izgal­mas” téma bőven. A legnagyobb problémát az okozza a szerény lehetőségek között működő községi egye­sületeknek, ami újként jelent­kezik számukra, mint anyagi teher. Sehogyan sem tudják „megemészteni” - és ez nem meglepő -, hogy MLSZ-ren­Az utcai kosárlabdázást - is­mertebb nevén a streetballt - az Adidas karolta fel, s ebben az évben három helyszínen is ren­dez bajnokságokat több korosz­tályban. Debrecenben volt a második rendezvény, melyen ott volt egy gyöngyösi csapat is: a Dogs Elite. Debrecenben nemcsak a jobbnál jobb ellenfelekkel, ha­nem a nyári kánikulával is meg Tegnap délután vezetői megbe­szélést tartottak a Gyöngyösi AAT-nál, a tanácskozás fő tár­gyaként a labdarúgó-csapat ügyes-bajos dolgai kerültek te­rítékre. Elsődlegesen az edző személye került tisztázásra, hi­szen, mint már korábbi rövid írásunkban jeleztük, Nagy László a bajnokság végeztével delkezés szerint játékengedélyi díjat kell fizetni minden felnőtt és ifjúsági labdarúgónak. Az Eger Városi, Körzeti Labda­rúgó Szövetség ülésén az egyesületek képviselői mély­séges felháborodásuknak ad­tak hangot, és levélben fejezték ki tiltakozásukat a Magyar Labdarúgó Szövetség felé. A klubok úgy ítélik meg, hogy nem volt demokratikus az MLSZ döntése, hiszen az érintetteket nem hallgatták meg. Nem tartják helyesnek, hogy nem tettek különbséget csak az életkorban, holott sok­kal döntőbb az osztályban sze­replés minősége. Értve utóbbi alatt a szerződött labdarúgó­kat, illetve az amatőröket. A kellett küzdeniük a csapatok­nak. A végére igen kemény összecsapásokra került sor, a korosztályos döntőkbe jutásért. A gyöngyösi gárda a „hirtelen halál”-ban búcsúztatta kitűnően felkészült szolnoki ellenfelét, s így döntőbe került, ahol 21:10-re fölényesen győzelmet aratott. Ezzel a Dogs Elite meg­szerezte első országos szintű, egyébként második bajnoki cí­közölte, hogy a nem vállalja to­vább a szakvezetői feladatokat. Az elmúlt napokban, mint ál­talában ezekben a hetekben, felröppen egy-két kósza hír Gyöngyösről is, de mint utólag nyilvánvalóvá vált, kevés volt az igazság bennük. Szén József az egyesület elnöke kissé meg­lepő bejelentéssel szolgált a te­körzetekben futballozok döntő többsége nem tudja vállalni az egyéni költségeket. A klubok képviselői megér­tik, hogy az MLSZ-nek szük­sége van bevételre, éppen ezért a 700 Ft/fő, illetve 1300 Ft/fő játékengedélyi díjjal szemben 150 és 300 forint a javaslatuk. A klubok sürgős intézkedést kémek a labdarú­gás legmagasabb fórumától, mert késlekedés esetén ve­szélybe kerülhet az őszi sze­zon megkezdése. Előbbiekhez hasonló kö­vetkeztetésre jutottak és az egri körzethez hasonlóan cse­lekedtek a Gyöngyös, továbbá a Heves-Füzesabony körzet­ben szereplő egyesületek is. mét ebben az új sportágban. A csapat tagjai: Czene Péter, Haj­nal Gyula, Kecskés István és Kozma László. Mind a négyen tagjai az idén megyei bajnok címet szerző gyöngyösi férfi kosárlabdacsapatnak. Együtte­sük a jövő szezontól az NB II. Keleti csoportjának küzdelmei­ben vehet részt, ha sikerül hozzá a megfelelő anyagi hátte­ret biztosítaniuk. lefonhíváskor, melynek értel­mében ősszel ismét Ács János foglalja el az edzői kispadot a GYAK csapata mellett. Ezzel valójában visszakerült a labda a régi szakemberhez, hiszen Nagy László éppen Ács­tól vette át a posztot az elmúlt bajnokság közben, nem sokkal a rajt után. Gyöngyösi streetball-siker Debrecenben Ács János régi-új szakvezető a GYAK-nál Puhl Sándor újabb leckéje: olasz-spanyol negyeddöntő Vogts: A belgák elleni teljesítmény kell! Olvasóink hiába várják az ígé­retünk szerinti újabb helyszíni jelentéseket a labdarúgó-világ­bajnokságról. Mivel Puhl Sán­dor, aki ígéretet tett kiutazása előtt arra, hogy szívesen áll rendelkezésünkre, és tudósít az amerikai érdekességekről, ön­hibáján kívül érdemi dolgokról nem nyilatkozhat. Ezt a FIFA illetékesei tiltották meg a vb-n működő minden játékvezető­nek, munkájukat most különö­sen nagy figyelem kíséri. Kénytelenek vagyunk ezt tu­domásul venni, bár a napokban is sikerült vele kapcsolatot te­remteni. FIFA-bírónk üdvözli ismerőseit széles e hazában, szívesen gondol a barátokra, de többet nem reszkírozhat. Ezt annál is inkább elvisel­jük, mert akiért szurkolunk, az most újabb feladatot kapott. A FIFA kijelölte a világbajnoki negyeddöntő mérkőzések já­tékvezetőit. A kiválasztottak között két európai és két la­tin-amerikai bírónak jutott a megtiszteltetés, köztük Puhl Sándornak is. A 39 esztendős magyar sípmestert az Olaszor­szág — Spanyolország össze­csapás vezetésével bízta meg a nemzetközi testület. A negyyeddöntők bírái: július 9., Boston: Olaszország - Spa­nyolország: Puhl Sándor. Július 9., Dallas: Hollandia - Brazília: Rodrigo Badilla Sequeira (Costa Rica—i). Július 10., New York: Bulgária - Németország: Jose Torres Cadena (kolum­biai). Július 10., San Francisco: Románia - Svédország: Philip Don (angol). RÖVIDEN Focigála Gyöngyö­sön. A nyári nagypályás bajnoki szünetben rendez­nek focigálát Gyöngyösön, július 9-én, szombaton. A Sport út 1. alatti Energia-pá­lyán 16 órakor a helybéli Spartacus és Bányász öreg- fiúk együttese találkozik. Utánuk a GYAK és az Ener­gia csapatának válogatottja méri össze tudását azokkal a gyöngyösiekkel, akik ide­genlégiósként külföldön fut­balloznak. A mérkőzésekre várják a focit kedvelő helyi sportbarátokat. Az FC Hatvan or­vosa. Lapunk július 6-i számában, az FC Hatvan csapatának bajnoki értéke­lésében névelírás történt. Az együttes orvosának neve he­lyesen: dr. Ócsai Antal. El­nézést kérünk. A világbajnoki címvédő német válogatott eddig megbízhatóan menetelt a döntő felé, bár Matt- höusék igazán jól csak a dél-ko­reaiak és a belgák elleni első félidőben játszottak. Berti Vogts szövetségi kapitány a vi­lágbajnokság eddigi tapasztala­tairól és a következő ellenfélről nyilatkozott. Németország bejutott a leg­jobb nyolc közé, ahol egy nem túl erős bolgár válogatott lesz az ellenfele. Egyetért ezzel a megállapítással Berti Vogts?- Bulgáriának olyan játéko­sai is vannak, akik egymaguk eldönthetnek egy-egy mérkő­zést. Különösen két világklasz- szis csatárukra kell ügyelnünk, ők rengeteget mozognak, állan­dóan változtatják a helyüket. Mi lesz a taktika Sztoicsko- vék ellen?- Rendezni kell sorainkat, alaposan felépíteni a védelmet és a középpályát. Szerintem a mérkőzés nem az egy-egy el­leni csatákon fog eldőlni. Itt, Amerikában a bírók amúgy sem nagyon engedik a test test elleni harcot, s ez teret nyithat a csatároknak. A belgák elleni teljesítményünket kell megis­mételni, muszáj 90 vagy akár 120 percen át folyamatosan jól játszani, különben mehetünk haza. Óvatosságra kell intenem csapatomat, mert még soha nem láttam ilyen jó bolgárokat. Mi a véleménye arról, hogy a negyeddöntőbe hét európai or­szágjutott?- Örülök neki, hiszen ez az európai labdarúgás győzelmét jelenti. Fontos, hogy éppen itt, Amerikában erősítette meg Eu­rópa vezető pozícióját. Ezt a FIFA-mk is figyelembe kell vennie a jövőt illetően. Elégedett a játékvezetők ed­digi teljesítményével?- A bírók általában jól vezet­ték a mérkőzéseket. A Bulgária - Mexikó nyolcaddöntős talál­kozón azonban a játékvezető­nek volt néhány értelmetlen íté­lete, nagy kár, mert ezekkel tönkretette a játékot. Nem éppen kedvező elője­lekkel várja a Bulgária ellen sorra kerülő negyeddöntő mér­kőzést a német válogatott. A legnagyobb gondot Lothar Matthäus sérülése okozza. Hans-Wilhelm Müller-Wohl- fahrt, a Bayern München csa­patorvosa is az Egyesült Álla­mokba érkezett, hogy segítsé­gével Matthäus minél előbb felépüljön. A Belgium elleni győzelem után az első edzésen Riedle, Strunz és Kirsten is csak könnyebb gimnasztikái gyakorlatokat végzett. Vogts azonban optimista, véleménye szerint valamennyi sérült harc­képes lesz a bolgárok ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents