Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-07 / 158. szám
1994. július 7., csütörtök Hatvan Es Körzete 5. oldal Falugyűlés Heréden és Nagykökényesen A hét elején Heréd és Nagykökényes polgármesterei aláírták a településük gázbekötésére vonatkozó szerződést. A beruházás kapcsán holnap 18 órakor a nagykökényest kultúrházban, várhatóan egy hét múlva pedig a herédi művelődési otthonban tartanak lakossági fórumot. Ezenkívül - a jövő kedden - Kökényesen közmeghallgatásra is sor kerül. Nyári munkalehetőség - hatvani diákoknak Mindazok a tizenhét év feletti fiatalok, akik szeretnének egy kis zsebpénzhez jutni, az idén is találnak maguknak elfoglaltságot. Részletes felvilágosítást a hatvani Művelődési Otthonban (Kossuth tér) kérhetnek Deák Istvánnétól, vagy pedig a 37/342-383-as telefonszámon. Ülésezett Lőrinci képviselő-testülete A napokban tartotta soros ülését Lőrinciben a város elöljárósága. A napirendek sorában szó' esett a bizottságok és tanácsnokok éves munkájáról, újabb három helyi lakos pedig százszáz ezer forint lakásvásárlási támogatásban részesült. Felvetődött, hogy a jövőben a selypi kultúrházat a Mátra Cukor Rt. és az önkormányzat közösen üzemeltesse. Nevelési segélyt kaphatnak az apciak A helyi polgármesteri hivatal a zökkenőmentes ügyintézés érdekében felhívja az apci közép- és felsőoktatási intézményekben tanuló fiatalok figyelmét, hogy mielőbb szerezzék meg iskolalátogatási bizonyítványukat. Csak a leadott okmányok ellenében tudnak részükre nevelési segélyt folyósítani. Lelki elsősegély - a nyári szünetben is Díjtalanul hívhatják fel telefonon a hatvani lelki elsősegély-szolgálatot azok, akik senki másnak nem panaszolhatják el bajukat. A vonal túlsó végén hétfőn, szerdán és pénteken 13-21 óráig, vasárnap 21-től másnap 6 óráig hallgatják meg őket. A szám: 37/341-700. A hatvani kiállítás alulnézetben, avagy: lányok, lányok, lányok... Az idei rendezvénysorozat legjellemzőbb kísérője - némiképp talán még a lényegi dolgokat is háttérbe szorítva - kétségtelenül a hőség volt. Az a napokig tartó őrült meleg, amely megviselt kiállítót és vendéget egyaránt, s ez elől nem volt hová menekülnie az ide látogató ezreknek. Ami némi felüdülést jelenthetett a kánikulában, annak is inkább a férfiak voltak a haszonélvezői (természetesen a sör mellett). A mediterrán klíma elvisel- hetősége érdekében a nők olyan öltözék- (vagy inkább vetközék-) bemutatót tartottak, amilyenre eddig nemigen volt példa errefelé. Természetesen a meleg nemcsak a manöken- alkatúak számára jelentett kihívást, így a miniszoknya, a kivágott trikók, sortok, tangák alól előbukkanó idomok között jócskán jutott a szemnek a kevésbé „kifutóra” való látványból is. Némelyik - az elégnél is rövidebb - farmer- nadrág nyújtotta panoráma láttán (mintegy igazolandó a pavlovi reflex helytállóságát) önkéntelenül a serkenő borostámhoz kaptam. Vajon én miért hanyagolom el hetekig? Nem volna férfi a férfi, ha egy idő után nem válna szelektívvé a látása. A parádés felhozatalban mindenki az ízlése szerint kukkolhatott. * A nagy szerelmek az expón köttetnek. Ágira (ide más név kívánkozna) nem hatott az időjárás. Egy hatvani cég képviselőjeként vett részt az eseményen, gyaníthatóan azért, hogy - látva a bukaresti közértek kínálatára emlékeztető portékájukat - valami dekoratív látvány is legyen a pavilonjukban. Nem volt más feladata, mint békésen üldögélni és névjeggyel ellátni a véletlenül épp ott megálló, napi egy-két érdeklődőt. Ha szeretne valamit a kuncsaft, majd bemegy a vállalathoz, ott megtalálja a tárgyaló felet. Expo, Közép-Európa. A húszéves, csinos lány mindenesetre - ezen ne múljon! - üzletasszonynak öltözött. Fehér műselyem blúz, alatta a legszebbnek vélt csipkemelltartóval, fekete szoknya, nejlonharisnya(l). Diszkrétnek szánt érdeklődésemre - vajon nincs melege? - azt válaszolta, a főnöke kívánságának tett eleget. Szerencsétlen teremtés - gondoltam -, övé a legszívtelenebb feljebbvaló az egész kiállításon. Másnap újra találkoztunk. Ugyanaz a blúz, ugyanaz a szoknya, ugyanaz a melltartó. (Vagy több is van neki mindegyikből.) Ismét szolid bizalmas kérdés, mire a meggyőző felelet: ezúttal anyuci akarta, hogy elegáns legyen, de a harisnyanadrág helyett combfi- xet húzott, az mégiscsak szellősebb. Ahogy keresztbe tette lábait, magam is nyugtázhattam: valóban az. Sokáig beszélgettünk. Gyakran fürkészően nézett a fejem mellé, azt hittem, talán a frizurámon lát valami oda nem illőt, vagy mit tudom én. Csak távozóban vettem észre az addig a hátam mögött lévő, átelleni standon üldögélő fiatalembert, amint - egy töredékmásodpercet késve - tekintetét az előtte lévő könyvbe kapta. Harmadnap megtárgyaltuk Ágival a helyzetet. Valóban nagy dolgok vannak készülőben, mondta, és megcserélte lábait. Ez is expo. Ez is Közép-Európa. * A forgalmazók manapság minden lehetőséget megragadnak, hogy a legelőnyösebb üzletet kössék. Van, aki a média segítségét veszi igénybe, mások amolyan kikiáltóféléket alkalmaznak. Az imperialisták már régebben felfedezték az ebben rejlő lehetőségeket, s újabban felénk is ez a módi járja. Az expón egy pécsi - konyhafelszereléseket árusító - cég választotta a vevőcsalogatásnak ezt a formáját. Csinos lányok álltak a pulpitusra, folyamatosan mondták a magukét, miközben bemutatták, mit tud a gépük: sütöttek, főztek, dagasztottak, fagylaltot gyártottak. A dög melegben nézni is fárasztó volt, nemhogy csinálni. Egyikőjük — sokáig figyeltem, különösen a habverésben jeleskedett - talán a legimpo- nálóbb jelenség volt az egész kiállításon. Sudár alak, pompás mellek, kedves arc - mi kell még, hogy az ember ne csak a szövegre figyeljen? A vizuális élményen túl társalogtunk is. Természetesen azonnal lekádereztem. Baja Katinak hívják, most lett nagykorú, és már egy fél éve beszél megállás nélkül.- Ehhez a munkához egyéniség kell - tette hozzá nevetve, én meg bólogattam. Igaz, sok a precízen összeválogatott és betanult mondat, ám rögtönözni is kell olykor. Ha a közönség soraiban a lány kiszúrt magának egy megfelelő alanyt, éles humorral leszólította, és az illető vagy vette a lapot, vagy eloldalgott. Az egyik alkalommal barna hajú, barna bőrű, viseltes öltözetű legény bámészkodott a tömegben. Már végigkóstolgatott mindent a vegetaízű levestől kezdve az eperkrémig, amikor - a bemutató végén - Kati felemelte a huszonkét- ezer forintos merítős mixert, és feléje fordult:- Nos, uram, mennyit csomagolhatok? Egyet, kettőt, esetleg egy egész kartonnal?- Magácskát kérném, ha lehetne - vágta rá „szellemesen” az illető. A lány végigmérte, majd a legcsábosabb mosolyával válaszolt:- Tudja mit? Inkább maradok... * A késő esti rendezvényeket természetesen inkább a fiatalabbak látogatták. A korábbi évek tapasztalatait figyelembe véve, az illetékesek megpróbáltak olyan programokat ösz- szeválogatni, amelyekre ez a korosztály igényt tart. Szerveztek rockfesztivált, táncbemutatókat, versenyeket, és persze érkeztek neves fővárosi művészek is - haknizni. A legnépszerűbb eseménynek azonban - ahogy az ilyenkor lenni szokott - a diszkó bizonyult. Aki a környéken élt és mozgott, s úgy érezte, a hiánya csorbítaná az est sikerét, szükségesnek látta, hogy jelen legyen. Egyszer mi is odatévedtünk úgy éjféltájban, ám a Black Sabbath-on, Led Zeppelinen formálódott ízlésünknek túl sok volt a ma oly divatos, törzsi eredetű kántálás. Az első taktusok hallatán úgy döntöttünk, szedjük a sátorfánkat. Csillagos este volt, lágy szellő lengedezett, minden adottnak tűnt egy jó kis autó- kázáshoz. Azon törtük a fejünket, hová lehetne még menni, hiszen a focimeccs csak órák múltán kezdődött. Már éppen a parkolónál jártunk, amikor a sötétből egy törékeny alak tántorodott elénk. Legnagyobb meglepetésemre az egyik - nemrégiben a selypi diszkóban megismert - tizenéves „barátnőm” volt az. Patakokban folyt a könnye hamvas orcácskáján.- Mi történt veled? - ugrottam hozzá atyáskodva. - Bántott valaki? Vagy szerelmi csalódás ért?- A fenét - mondta, és kézfejével próbálta félredörgölni a fizimiskájára tapadt hajszálakat. - Csak hánytam egyet. Tari Ottó Bányai Istvánná zagyvaszántói babakészítő munkái „Nagykorú” lett az expo Aki az elmúlt héten kilátogatott a Hatvani 5. Számú Általános Iskolához, maga is tapasztalhatta, hogy a nagyközönség elfogadta az expót, igényt tart rá, élvezi az eseményeket. így voltak ezzel a kiállítók is, akik minden eddiginél nagyobb számban vettek részt a harmadik alkalommal megrendezett vásáron.- A számok önmagukért beszélnek - összegezte tapasztalatait Szinyei András polgármester. - A végleges értékelés a következő hetek feladata lesz. Ami biztos: száznál is több vállalat és vállalkozó, kereskedő, szolgáltató, népművész és egyéb kiállító gyűlt össze, hogy reprezentálja tevékenységét. A szervezés időszakában néhány jelentkezőt sajnos, vissza kellett utasítanunk.- A látogatottság igazolta a várakozásokat?- Egy reprezentatív felmérés szerint legkevesebb tizenötezer érdeklődő volt kíváncsi a szakmai jellegű bemutatókra, ám ez az adat nem foglalja magában a kiegészítő rendezvények - kulturális és sportbemutatók, szórakoztató programok - résztvevőinek a számát.- Az üzleti oldalát vizsgálva, milyen kézzelfogható eredménnyel járt a vásár?- Ákikkel beszéltem, szinte kivétel nélkül értékesítették a portékáikat, új partnerekre leltek, s ez a jövőre nézve is biztató. A kezdő vállalkozók szélesebb körben ismertté váltak, a befutottak pedig bővíthették kapcsolataikat. Már most nagyon sokan jelezték, hogy jövőre is számíthatunk rájuk.- Az előkészületek során milyen gondokkal kellett szembenézniük a rendezőknek?- Nehéz volt kialakítani a helyes arányokat a szakmai rész, a bazári jelleg és a fesztiválprogramok között. Úgy érzem, sikerrel jártunk. Voltak, akik aggodalmaskodtak az esti műsorok hangereje miatt, ám utólag örömmel mondhatom, hogy egyetlen panasz sem érkezett. A környéken élők úgy vélték: ezt a néhány napot türelemmel viselik a siker érdekében. A színvonal, az emberek vidámsága kárpótolta őket, s mi ezúton is köszönjük a toleranciájukat.- A kritikus észrevételek közül az egyik legfontosabb, hogy a tornaterem szűkössé vált, a pavilonok lehettek volna „szellősebbek” .- Ez valóban igaz. Két éve akár egy autót is kiállíthattunk odabent, a vendégek körbejárhatták, sétálhattak, nézelődhettek. Akkoriban még felkérésre jöttek a vállalkozók, ám ma ez már másképp van. A körülmények adottak, sajnos, több fedett csarnok nem áll. rendelkezésre. Szóba jöhetne a Népkert is, de ott sátoros megoldásra lenne szükség, ami árthatna a színvonalnak.- Gondot jelentett a szemetelés és a vízhiány is...- Az előbbin elsősorban mi, a lakosság segíthetünk. Egy-egy nap végén tényleg rengeteg hulladék gyűlt össze, de - hála az iskola személyzetének - másnap reggelre tisztaság várta az idelátogatókat. Ami a vízhiányt illeti, jövőre jobban fel kell készülnünk, hogy a kívánt kapacitás rendelkezésre álljon, csakúgy, mint az udvari WC-k esetében. Vállalkozók bevonásával szeretnénk javítani a helyzeten.- Hozzám nem jutott el több panasz, dicséret annál inkább.- A vendégkönyvek is erről tanúskodnak. Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy mára az expo nagykorúvá vált. (t. o.) A mestermunkák és az alkotásaikra büszke készítőik Vászonra álmodott pillangók, virágok Engedtessék meg nekem egy csipetnyi részrehajlás: írhassak arról, ami a legjobban tetszett az expón. Amikor a nagymamám ellátta a jószágokat, bennünket is lecsutakolt a nyár porától, leült a „sezlonyra” (így nevezte a heverőt), ölébe vette kézimunkáját, és - elfeledkezve a fáradtságról - öltögetni kezdett. Ilyenkor dúdolgatott is, amit még lyánykorában tanult Somogy ban. Virágok, csillagok születtek bütykös ujjai alatt, s tudtuk, nem szabad zavarnunk. Hogyan is tehettük volna, amikor csoda volt készülőben? Újra felidéződött bennem ez az érzés, káprázatot láttam, gyönyörűt, amikor beléptem a hatvani Városi Könyvtár és Közösségi Ház kézimunka szakkörének kiállítására. Pillangók „repkedtek”, tulipánok, rózsák „bontogatták” szirmaikat. Készítőik nyugdíjas nénik, akik minden szerdán összeülnek a klubban, és együtt töltenek néhány órát. Miközben a térítőkét, a függönyöket hí- mezgetik, megbeszélik gondjaikat, örömeiket, s úgy illan el az idő, hogy már menni is kell. Vezetőjük, Kopa Lajosné eredeti, még a nagymamája korából való kézimunkákat gyűjt, erről „koppintják” le a mintákat. Ellesik az öltések technikáját, a színeket. Büszkeségük, hogy sikerült megszerezni egy igazi Lesznai Anna-munkát, így az asszonyok maguk is varrhatnak hasonlókat. Székfy Tiborné a tíz évvel ezelőtt készített alkotását szereti a legjobban. Háromezer lyuknál is több található azon a fehér alapon fehérrel hímzett bükk- széki térítőn, amit már akkor hétezer forintra becsült a zsűri.- Egymástól lessük el a mintát - mondta Binder Gézáné. - Ha látunk valami szépet, addig nem nyugszunk, amíg nem varrunk magunk is hasonlót. Ahogy a kiállított tárgyak között nézelődtem, találtam itt Heves megyei palóc motívumokat, s talán a legszebbet: gö- möri bőgős párnahuzatot. Az apró öltések gyöngyként emelkedtek ki a százesztendős vászonból.- Nagy-nagy türelem kellett ehhez - bizonygatták az asszonyok. - És még hozzá kell képzelni azt is, hogyan készült. Petróleumlámpa mellett „bök- döstek” nagyanyáink. Mi erre már nem vagyunk képesek. A fonalak sem olyanok, amilyenek akkoriban voltak. Csak a türelmünk a régi. Higgye el, aranyos, ezt pénzért nem lehet csinálni, csak szeretetből. (né-zi)
