Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-04 / 155. szám
10. oldal Sporttükör 1994. július 4., hétfő A triatlon győzött Kiskörén Zsibongó méhkashoz hasonlított tegnap és tegnapelőtt a kiskörei szabadvízi! strand. Az OTP Tisza-tó triatlon ranglista- verseny résztvevői népesítették be a környéket. A triatlon térhódítása egyre szembetűnőbb. A víz, a szabad levegő, a mozgás lehetősége, a versenyek izgalma több órára rabul ejtette a sportág híveit, amely három próbára serkenti az ifjakat, de a hajlottabb kordákat is. Versenyeztek nők (sokan először), láttunk mozgássérültet a sportban újjá születni. Hihetetlenül ügyesek voltak a gyerekek. A nyolc-tíz éves apróságok a világ legkomolyabb dolgának tekintették a próbatételt. A szülők, a testvérek ott izgultak a vízparton, majd a gáton. Biztatták az Ákosokat, a Gergőket, a Csabákat, a Balázsokat, az Esztereket és a többieket. Az úszás után lihegett a több, mint 130 fős mezőny, hogy elérje a kerékpárokat, a depóban néhányan nagy izgalmukban alig találták járgányukat. Kerekeztek négy kilométert, majd még futottak 1000 métert. Fáradtan borultak a szülők karjaiba, továbblépve nagyokat hörpintettek a Phármává cég üdítőjéből. A gyermekeket a serdülök, az ifjúságiak, a juniorok, a felnőttek, végül a seniorok követték. Nagy stáb dolgozott azért, hogy minden úgy menjen, ahogy elképzelték. Az idősebb korosztály természetesen nagyobb feladatot kapott. Azzal, hogy 20 és 40 kilométert is kellett kerékpározni, a versenyből a közeli települések, Tiszanána és Kömlő is részesült. A szinte szakadatlanul informáló kommmentátor Péter Attila többször is hangsúlyozta: a támogatók jóvoltából. Igen, mert az ilyen események anyagi alapjait valahol meg kell teremteni. A 20 sponzor, élén az OTP-\e 1, de mondhatnánk a megyei önkormányzatot, az idén is részt vállalt a Tisza-tó triatlon anyagi gondjaiból. A sportág szerelmesei régen ráéreztek a triatlon szépségére, önkéntelenül is létrehozták az éltető erőt, amiből táplálkozik. Egy héttel korábban a Mátra-Cukor triatlon jelentette a sportág megyei eseményét, most a már hagyományos kiskörei randevú hozta lázba a próbázókat. De nincs megállás. Már ezen a versenyen is széles körben téma volt, hogy hol találkoznak legközelebb. A nyár további versenyeinek rendezői már szórták felhívó röplapjaikat, amelyeken megtalálhatók a legfontosabb tudnivalók. Egyébként csak úszni, kerékpározni és futni kell. Lehetőleg minél gyorsabban és megszakítás nélkül. Az utolsó is győztes. Az ünneplés mid- nenkinek jár, aki a sportban találja meg egészsége ápolásának eszközét. A triatlon úgy mindenestől, felér egy gyógymóddal. (fesztbaum) Bornemissza neve alatt jól bunyóztak az ifjak Gazdag az idei megyei ökölvívó versenynaptár. Egymást követik a rangos események, a junior magyar bajnokságot Gyöngyösön, az ifjúságiak hasonló erőpróbáját Egerben rendezik. A Dobó István emlékverseny, a Mátra Kupa van még hátra ebben az évben, mert az elmúlt hét végén lebonyolították a Bornemissza Gergely ifjúsági és junior emlékversenyt. Egerben, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium aulájában első alkalommal volt nemzetközi a verseny, román és szlovák ökölvívókkal együtt 21 klub 87 öklözője lépett kötelek közé. Három napon át színvonalas verseny zajlott, állapította meg Bárány Ede a megyei szakszövetség főtitkára, aki lankadatlan szolgálója - számos társával együtt - megyénk ökölvívásának. Ami a mieink eredményeit illeti, a Mátraházi Lendület színeiben versenyző gyöngyösiek két első és két harmadik helyezést szereztek az ifjúsági korosztályban, részükről Bagi Attila és Szmirt- nik Zsolt vehetett át aranyérmet az eredményhirdetéskor. A rendező Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet szakosztályának, a junior Asztalos Péter gyűjtött be egy aranyat, mellette két ezüst is jutott a házigazdáknak. Vitányi Antal edző ezúttal inkább a szervezésből vette ki részét:- Szeretnénk a versenyt továbbra is évente megrendezni, sőt ha lehet, még több nemzet fiait is meghívni Egerbe. Jó kapcsolat alakult ki a kolozsvári és kassai klubokkal, ez a kör még bővíthető - mondta. A Mátraházi Lendület birkózóit felkészítő Fischer László elégedett volt „fiai” teljesítményével, egyben méltatta a verseny színvonalát. Elmondta a szakember azt is, hogy rövidesen erőik összevonására kerül sor Petőfibá- nyával, de ez nem szűkítené az öklöző fiatalok körét, inkább a bővítésen munkálkodnak. Székely Sándor egyéb hathatós segítséget is kíván nyújtani a Mátraalján lévő ökölvívóknak. A súlycsoportok győztesei, valamint megyénk ökölvívóinak helyezései a Bomemisz- sza-emlékversenyen. Ifjúságiak, 45 kg: 1. Ladányi (Vasas). 48 kg: 1. Salán (Hajdúhadháza). 51 kg: 1. Danes (Vasas), 3. Báder Z. (Mátraháza). 54 kg: 1. Horváth (Paks). 57 kg: 1. Du- harszki (Paks). 60 kg: 1. Bagi A. (Mátraháza), 3. Bagi T. (Mátraháza). 63 ő kg: 1. Gomán (Paks). 67 kg: 1. Szmirt- nik (Mátraháza). 67 kg: 1. Bige (Miskolc), 2. Tari (Eger). 75 kg: 1. Balogh (Csepel Autó). Juniorok, 48 kg: 1. Miuzat (román). 51 kg: 1. Moldován (román). 54 kg: 1.Rumpf (Ve- csés). 57 kg: 1. Fekete (Vasas). 60 kg: 1. Asztalos (Eger). 63,5 kg: l.Szijjártó (Vecsés). 67 kg: 1. Zudor (BVSC), 2. Mihók (Eger). 71 kg: 1. Lestár (UTE). 75 kg: 1. Turányi (UTE), 2. Dorkó (Eger). 81 kg: 1. Kiss (Vecsés). A vándordíj idei védője a Paks lett. (fb) Évzáró a birkózószőnyegen A tanév zárásának is beillő, országos meghívásos diák B-kor- csoportos szabadfogású birkózóversenyt rendeztek Gyöngyösön. Hét szakosztály 40 indulója vette fel a küzdelmet, és sok szép hazai siker született. A Heves megyei birkózó szakosztályok versenyzőinek eredményei. 26 kg: 1. Béres (GYAK), 2. Gulyás (GYAK). 30 kg: 3. Tópai (Egri Vasas). 33 kg: 1. Csömör (GYAK). 37 kg: 2. Mező (E. Vasas). 41 kg: 1. Csépány, 2. Kun, 3. Nagy (mind E. Vasas). 45 kg: 2. Nagy R. (Mátraderecske). 50 kg: 2. Mik Zs. (E. Vasas). 66 kg: 1. Lehoczki, 2. Dobrocsai, 3. Császvai (mind GYAK). 73 kg: 1. Harmos (GYAK), 2. Mácsai (E. Vasas). +73 kg: 1. Juhász (GYAK), 2. Elek (M.derecske), 4. Zsolya (GYAK). Egriek is vízilabdáztak az amerikai utánpótlás ellen A fehér sapkás magyarok ontották a gólokat (Fotó: Szántó György) Két csapattal, népes küldöttséggel jött Magyarországra tanulni a vízilabdázó amerikai utánpótlás-válogatott. Szombaton és vasárnap hivatalos országok közötti válogatott mérkőzésre került sor az egri Bárány-uszodában, serdülő és ifjúsági szinten mérték össze tudásukat a csapatok. Szombaton a himnuszok elhangzása után előbb a serdülő, majd az ifjúsági korosztály szállt vízbe, a mieink mindkét találkozón iskola-játékot mutattak be. Fiataljaink tetszés szerint dobták a gólokat, enyhén szólva nem volt egy „súlycsoportban” a magyar és az amerikai válogatott. Nemzeti csapatainkban helyet kaptak az egri ÚVK utánpótlásából is néhányan, mint Seress Tibor, Kőteleki Dénes, vagy Gajdacsik Attila. A serdülő Seressel, aki most fejezte be az általános iskolát és ősztől a Közgazdasági Szakközépiskolában tanul majd, néhány szót is váltottunk a lelátón, miközben az ifjúságiak bőven szórták góljaikat a medencében. A 14 éves Seress Tibor öt éve vízilabdázik, előtte egy évig a birkózókhoz járt, de édesanyja javaslatára átpártolt az uszodába. Ott Szilágyi Péter az edzője, akitől Tibor - elmondása szerint - nagyon sokat tanult minden tekintetben. Az 1980-as korosztály egri legjobbjának számít, tagja a Balassi Bálint Általános Iskola kétszeres országos SuliSeress Tibor serdülő-válogatott póló-bajnok csapatának. A júniusi dunaújvárosi siker fő részese volt Tibi, 23 góljával a torna gólkirályaként különdijat kapott. Az egyéb sportokat is szívesen játszó, főleg a labdával ügyesen bánó, a kézilabdában is jeleskedő Seress Tibor szeretne még jóval magasabb szintre is eljutni, mint a serdülő válogatottság, ami önmagában sem csekélység. Mellesleg versenyszerűen is úszik, a Pro Ag- ria úszóverseny alkalmával is felfigyelhettünk rá. Egy tűzkeresztségen most átesett, amiből a maga módján nem csinál különösebben nagy ügyet. Végtére is, talán így helyes az ő korában. (F. B.) AtlZ BT. S ZŐNTEGVÁSÁR & 5 9 • Az ALIZ BT. szenzációs ajánlata!- Szőnyeg, padlószőnyeg, bútorszövet legnagyobb választékból, a legalacsonyabb áron!- Microplüss bútorszövetek, fantasztikus színekben, középszőnyegek hihetetlen választéka! MINDEN TERMÉK, MELY ÜZLETÜNKBEN TALÁLHATÓ MOST 10 % árengedménnyel vásárolható! kínálatunkból: 2x3-as középszőnyeg 7.450 Ft/db-tól paldófilc 243 Ft/ma padlószőnyeg 440 Ft/m'-től. EGER. Klapka György u. 1. sz* (Technika Háza) Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 9-17-ig szombaton 9-13-ig. (3845) SZÖ.WIvG VASÁR PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Panoráma Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Részvénytársaság az Állami Vagyonügynökség és Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala jóváhagyásával nyilvános egyfordulós pályázatot hirdet az állami tulajdonban lévő Csákós Üzletház Eger, Rákóczi u. 48/A. ingatlan tulajdonjogának megvásárlására. Az ingatlan alapterülete (m2) Telek 1.410 Beép. 1.076 Helyrajzi száma 2059/5. tulajdoni lapszám 36 Telek tulajdonos: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Felépítmény tulajdonosa: Panoráma Rt. (Eger) A pályázatot 1994. július 26-án 9-11 óra között lehet benyújtani az Rt. titkárságán személyesen vagy meghatalmazott útján (Eger, Bajcsy-Zs. tömbbelső) A vételi szándék bizonyítására 500 ezer forintot az ajánlattevőnek a pályázat benyújtásával egyidőben letétbe kell helyezni a társaság Eger OKHB 350-19570 számú elkülönített bankszámlájára. Csak készpénzes ajánlatok kerülnek elfogadásra. Kárpótlási jegy vagy E-hitel nem vehető igénybe. A kiíró a pályázóktól ajánlatuk módosítását kérheti. A kiíró a benyújtás napján értesíti a pályázókat a pályázat eredményéről. A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A társasággal megkötendő adás-vételi szerződés érvényességének feltétele a szerződés ÁVÜ általi jóváhagyása. Jelen pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben a kiíró által rendelkezésre bocsátott részletes pályázati kiírás rendelkezései és az ÁVÜ versenyeztetési szabályai az irányadók. A pályázaton való részvétel feltétele a részletes tenderfüzet titkossági nyilatkozat ellenében történő átvétele az alábbi megjelölt címen: Panoráma Rt. 3300 Eger, Bajcsy-Zs. tömbbelső Privatizációs Iroda A tender megvásárlását követően az ingatlan főbb adatairól és jellemzőiről információ beszerezhető a Társaság címén személyesen, előzetes időpontegyeztetés alapján (Permay Gyula tel.: 36/312-172) _________________________ffiJ Tervek Detken... Váltakozó sikerrel szerepeltek a detki labdarúgók az elmúlt szezonban, elszállni látszott a kezdeti buzgalom az ökölvívókból is. Pedig, a helyi önkormányzat most is szép tervekkel készül a következő évekre. Elkezdték az új tornacsarnok építésének tervezését, a mintegy 26 millió forintos költséggel megépítendő létesítményben helyet kap a diáksport éppen úgy, mint az asztali- tenisz, az ökölvívó vagy a testépítő szakosztály. Rövidesen közgyűlésen rendezik soraikat a detkiek, hogy újra lendületbe jöjjön a labdarúgás, Fischer László edző vezetésével az ökölvívás, és sikeres legyen az augusztusban megrendezésre kerülő fekvenyomó verseny is. (-ács!) „KUTYÁS BIZTONSÁGI ŐR” munkája (Járőrszolgálat)- HATVAN város területén - felvételt hirdetünk férfiak részére. Alapvető felvételi követelmény:- maximum 40 éves életkor (katonavlseltség)- egészségügyi alkalmasság- legalább 8 ált. Iskolai végzettség- büntetlen előélet-erkölcsi feddhetetlenség- saját, képzett őrző-védőkutya (A szükséges igazoló okmányokat, valamint bemutatásra az őrző-védőkutyát, kérjük hozzák magukkal!) Jelentkezés: 1994. július 07-én 09.00 órakor, s Hatvan, Kossuth tér 1. sz. Kossuth Lajos Általános Iskola s Securln^pll Biztonsági Szolgáltató Kft. Tenk Község Önkormányzatának Képviselőtestülete tornaterem tervezésére és kivitelezésére nyilvános pályázatot hirdet. Részletes pályázati kiírás, átvehető a Polgármesteri Hivatalban 20.000 Ft ellenében. (Tenk, Fő u. 58. sz.) Az ajánlat benyújtásának határideje: 1994. július 11. 9 óra. Nyilvános bontása: 1994. július 11-én 10 óra. Eredményhirdetése: 1994. július 11-én 13 óra. _____________________________________________(4502)