Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-26 / 174. szám
1994. július 26., kedd Nyugdíjasok Fóruma 7. oldal a. D Nagyszülők figyelmébe: gügyögni szigorúan tilos! Sok családban, ahol mindkét szülő dolgozik, a nagymamák, nagypapák gyakran többet vannak együtt a pici gyerekekkel, mint maguk a szülők. Többnyire ők az unokák legszorgalmasabb "nyelvtanárai," és nem ritkán a beszédhibák akaratlan előidézői is.- A statisztikák szerint a népesség 2-3 százaléka beszédhibás, és a szálak csaknem mindig a pólyás-korhoz vezetnek. A beszéd ugyanis nem velünk született készség, csupán kialakulásának feltételei adottak a születés pillanatától. A tiszta artikuláció, a helyes szóejtés nem kis részben a környezettől, az apróságokat érő hanghatásoktól függ- mondja Hantzár János logopédus. A csecsemő már 2-3 hónapos korában képez úgynevezett őshangokat. Gagyogós korszakában nemcsak a mi anyanyelvűnk hangjait képes produkálni, hanem különböző nazális, raccsoló és egyéb hangokat — ott tehát bennük a képesség bármely nyelv megtanulására.- Nagyon fontos azután az a fejlődési szakasz, amikor utánozzák a felnőttek közvetítésével hozzájuk érkező hangok dallamát, lejtését, ritmusát. A beszédet még nem értik. De már ekkor ügyelni kell a szülőknek, s különösen a picikhez túláradó szeretettel közeledő nagyiknak, hogy jól érthetően, tisztán, minden egyes hangot pontosan ejtve beszéljenek. Úgy is fogalmazhatunk: szigorúan tilos a selypes becézge- tés, a kedveskedő pöszítés, a gügyögés. Ha a pici a maga sajátosan ejtett, sokszor kitalált szavaival jelöl meg tárgyakat, személyeket, bármilyen aranyosan hangzik is, "felejtessük el" vele, s többszöri ismétléssel vezessük rá a helyes megnevezésre.- Nagyjából 3 éves korban kezdődik a "miért"-korszak, amikor az ismeretek bővülésével együtt a gyermeki szókincs is gyorsan gyarapszik. Ekkor különösen fontos, hogy a szülők, a nagyik, a dédik pontosan ejtett, szép, tiszta beszéddel segítsenek a kicsiknek az eleinte kedves, később annál kellemetlenebb és nehezen levetkőzhető beszédhibák elkerülésében. Mire ügyeljenek a régi motorosok? Nem az évek száma, hanem a kondíció, az egészségi állapot dönti el, alkalmas-e valaki járművezetésre vagy sem. A tapasztalatok szerint a volán mögött ülők között növekvő arányt képviselnek az idősebb korosztályok tagjai. A hatvana- sok-hetvenesek teljes jogú polgárai az autósok társadalmának, de életkorukból adódóan nekik a vezetés veszélyesebb üzem, mint másoknak. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok kimutatták: az idős járművezetők lakott területen és autópályán egyaránt általában lassúbb, de egyenletesebb tempóban hajtanak, mint fiatalabb társaik. Számukra azonban gyakran okoz gondot - kivált a bonyolult kiépítésű autópályacsomópontokon - a megfelelő forgalmi sáv kiválasztása. Döntési szituációban bizonytalankodásuk és tétovaságuk sokszor veszélyhelyzetet teremt, amikor bekapcsolódnak a sztráda forgalmába. A városi forgalomban jó színlátás mellett is megesik, hogy figyelmen kívül hagyják a forgalomirányító lámpák tilos jelzését, viszont sárgánál - a fi- atalabbakkal ellentétben - a legritkább esetben hajtanak be a kereszteződésbe. A baleseti elemzések szerint a óO-on felüli vezetők számára a legveszélyesebb terep az útkereszteződés, mert a keresztező irányból elsőbbséggel rendelkező járművet nem, vagy túl későn észlelik. Különösen kockázatos manőver kereszteződésben a balra kanyarodás. Ilyenkor ugyanis figyelni kell a mögöttes forgalomra, a szemből érkezőkre, a keresztező irányból közlekedőkre és az áthaladó gyalogosokra. A volán veteránjainak számolniuk kell a látással összefüggő funkciók hanyatlásával. A látás élessége csökken, a fényérzékenységi küszöb megemelkedik, a szem lassabban alkalmazkodik a fényviszonyokhoz. Beszűkül a látótér, és valamelyest romlik a térérzékelő, valamint a szín-megkülönböztetés képessége. Az is természetes, hogy lelassul az észlelés és az információ-feldolgozás, nő a döntés meghozatalához és a mozgások végrehajtásához szükséges idő. Az idős vezetők biztonságát leginkább az önismeret és az önfegyelem szolgálja. Annak tudomásul vétele, hogy a képességek hanyatlása szükségszerűen bekövetkezik, s ennek megfelelően kell vezetni. Jól teszik hát, ha mérsékelt sebességgel haladnak - így hosszabb idő jut a veszélyhelyzetek felismerésére és elhárítására. Hasznos, ha kerülik a csúcsforgalmi órákat, az ismeretlen, bonyolult csomópontokat, útkereszteződéseket. A markazi özv. Keszthelyi Jánosné számos régi korok emlékét őrző játékot, babákat készített az elmúlt évek során. (Fotó: Kaposi Tamás) „Öröm, ha másnak tetszik, amit csinálok” Számos régi játék, különféle babák fogadták az érdeklődőket és a gyerekeket Felsőtárkányban, az általános iskolában a búcsú idején. Nem afféle ma már megszokott gyerekjátékok, amikre ilyenkor a szülők gondolni szoktak, nem többezer forintos bar- bie-baba csodák. A mai kor fiataljai nem a régi, természetes, otthon készített játékokon nőttek fel. Mesélték, volt, amikor egyszerű kissámlit öltöztettek fel és ringatták, vagy kukorica- csutkából készítettek játékokat a szülők. A régi korok játékait ajánlotta az érdeklődőknek Felsőtárkányban az elmúlt napokban a Markazon élő özv. Keszthelyi Jánosné, Marika néni. Kiállításán igényesen elkészített babák sorakoztak fel az asztalokon, jöttek is kicsik, nagyok, hogy megcsodálják a sokak által még nem is látott alkotásokat. Megtanulhatták, hogyan kell egyszerű anyagokból, kukorica csutkájából és rongyokból elkészíteni a játékokat.- Egyszerű földműves asz- szony vagyok, már nyugdíjas, van egy hold szőlőm, ott dolgozgatok naphosszat. Kedvtelésből készítem a babáimat, esténként - mondja Marika néni.- Hogyan lett hobbija a kézművesség?- Még 1982-ben, Gyöngyösön versenyt írtak ki, babakészítésből, hogy később kiállítást rendezzenek belőlük. Mondták a szövetkezetnél hogy mindenki készüljön valamivel. Én titokban, éjjelente nekiláttam. Reggelre mindig eltűntettem a nyomokat, nehogy a párom észrevegye min mesterkedem. Aztán lebuktam. De mindenkinek tetszettek. Eljött a kiállítás ideje. Megláttam a többiek munkáit, mondtam is a fiamnak, forduljunk vissza mert szégyelem az enyéimet. Rávett hogy maradjak, és harmadik díjat kaptam. Azóta nem hagytam abba. Készítettem az unokáimnak is sokat, de ők is megtanulták már hogyan kell.-Úgy hallottam számos állandó kiállítás is nyílt a babákból...- Legnagyobb öröm számomra, ha valakinek tetszik az amit csinálok. Van kiállításom a Vármúzeumban, de az egri Gárdonyi Géza Színház is felkért, készítsek nekik Ludas Matyi figurát. Nagyon gyakran keresnek, még külföldről is, any- nyian, hogy nem is tudnám ellátni őket... szeGyümölcs-mosószert a szervezetnek Hívatlanul, szinte észrevétlenül rakódnak ránk — kivált idősebb korban - a fölösleges kilók. S velük befészkeli magát szervezetünkbe egy sor egészségkárosító anyag: infarktusveszélyt fölidéző koleszterin, a különböző szervekben megülepedő salak, vegyi hulladék. A belső "portalanításra" talán a' nyár, a gyümölcsérés szezonja a legalkalmasabb, amikor aránylag olcsón hozzájuthatunk a szervezet egyik legjobb tisztítószeréhez, a friss gyümölcshöz. Ezen túl a nagy- takarítás már csak némi akaraterőt igényel. Annyit, hogy ne csak elhatározzuk, hanem meg is valósítsuk: minden hét egy napján gyümölcsnapot tartunk. A szabály egyszerű: az adott napon ne együnk mást, csak 1 kiló gyümölcsöt, öt étkezésre szétosztva. Ehhez azonban nem társulhat egy harapás hús, sajt, egy szeletke kenyér, egy korty kávé sem - tehát csakugyan semmi. Még alaposabb belső takarítást végezhetünk, ha vállaljuk a hetenkénti három gyümölcsnap - egyébként korántsem önsanyargató - próbáját. A "menü" ugyanaz, mint az egynaposnál, annyi könnyítéssel, hogy reggel-este megihatunk egy pohár borsmentából, csalánból, körömvirágból főzött teát. A kúra nyomán tapasztalhatjuk, hogy az alma, körte, barack vagy egyéb gyümölcs valóban jó hatású tisztítószer. A vaskos zsírpárnákat alaposan "leporolja", megvékonyítja, a salak- lerakodások, toxikus anyagok jó részétől megszabadítja szervezetünket. A következmény: egy-egy kúra után megcsappan a túlsúly, javul a közérzet, az emlékezet, enyhülj elmúlik a szívszorítás ... Érdemes hát megpróbálni. (FEB) A jó közérzet hét fontos titka Pszichológusok, gerontológusok és közegészségügyi szakemberek gyűjtöttek csokorba néhány könnyen kivitelezhető javaslatot éíf, ötletet, amely közvetett vagy közvetlen hatásával könnyít az öregkor nyűgjein, jobbítja a hangulatot és a kondíciót. íme, a jó közérzet hét kis titka: 1. Ha úgy érzi, elpilledt, nehezebben koncentrál és gondolatai el-elkalandoz- nak, tartson "lélegzetvételnyi" szünetet: nyitott ablaknál pár percig lélegezzen mélyeket, kis ideig tartsa tüdejében, és lassan fújja ki a levegőt. Szervezete több friss oxigénhez jut, agyműködése fölgyorsul. Oszlatja a fáradtságot, ha eközben összefonja karját a feje mögött s úgy vesz egy kis "oxigénfürdőt". 2. A távolkeletiek régóta vallják: az illatok meghatározzák a kedvet, és a hangulatot. Próbálja ki: gyöngyvirág és fodormenta közelében lassabban fárad a figyelem, könnyebben múlik a bágyadtság, élénkül az érdeklődés. Japán tapasztalat: citromillatban a rejtvényfejtéstől a levélírásig minden jobban, hibátlanabbal megy. 3. Ne időzzön sokat fényben szegény helyeken; a félhomály elűzi, a fény marasztalja a jó kedélyt. Mellesleg a narancs- sárga szín-keret lágyítja a mély vonásokat, "vasalja" a ráncokat; a zöld megnyugtat, pihenteti az idegeket. 4. Néhány fűszernövénnyel kössön napi barátságot. A hagymafélék jó őrzői a szívnek: nem engedik besűrűsödni a vért, csökkentik az infarktus-veszélyt. Napi 1/4 teáskanál fahéj fitten .tartj^, az izmokat, növelt azTiizu- lin—termelést S fkíl tarol xiázáji édesszájúaknak kifejezetten prevenció. 5. Ne forróságban, nyári melegben kezdje acélozni akaraterejét - ha nagyon száraz a torka, korr tyoljon jó hideg sört. De lehetőleg pohárral, ne korsóval. Az árpaléről újabban kiderítették: a "light"-fajta mérsékli a magas vérnyomást. 6. A virágos dísznövény kellemes, hangulatos szobatárs, különösen a szőnyegpadlóval beterített, képernyővel, számítógéppel "bútorozott" helyiségben. A tarka virágok derűjétől kár volna megfosztania magát. 7. A déli órákban általában csökken a hormontermelés, valamelyest leesik a vérnyomás, dekoncentrálttá válik az ember. Ha teheti, hidalja át legalább negyedórás sziesztával, szunyóká- lással a bioritmikának ezt a "holt-idejét" Ritka adottságok Az Egri Egészség és Környezetvédő Egyesület szervezésében, meghívására ritka adottságú házaspár érkezik Egerbe július 27-én, szerdán délután 4 órára az új helyre költözött Szilágyi Gimnázium ebédlőjébe (Eger, Ifjúság u. 2.). Bábinszki Gábor és felesége - mindketten a budapesti Ars Vivendi Asztrológiai Stúdió vezetői - mesterei a harmadik szemes látásnak, az öngyógyításnak, ajapán masszázsnak. Velük Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője készít nyilvános interjút. Ennek keretében ízelítőt adnak tudásukból. Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is megmutatják, hogy mire képesek, miként prognosztizálható a jövő. Az egyesületi tagok arcképes igazolványuk bemutatásával ingyenesen vehetnek részt a programon. A helyszínen új jelentkezőket is fogadnak. Nyugdíjasok érdekvédelmét vállalta a megyei szervezet A Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége két évvel ezelőtt alakult, tagjai közé mintegy harminc egyesület, illetve általuk több mint hatezer fő tartozik. Feladataiknak tekintik a nyugdíjasok társadalombiztosítási, szociális, és kulturális érdekvédelmét, állandó kapcsolatot tatranak az önkormányzatokkal is. A szövetség elnökével, a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége és a Magyar nyugdíjas Kamara tagjával, Tófalusi Emillel beszélgettünk munkájukról és a jövő feladatairól:- Minden olyan kérdéssel foglalkozunk, amely érinti tagjainkat. Ilyen volt legutóbb a nyugdíjemeléssel kapcsolatos állásfoglalásunk is, mikor az országos kamara tíz százalékos nyugdíjemelést javasolt. Megalakulásunkkor tudtuk, hogy a nyugdíjastársadalom a munka- nélküliek mellet a legrosszabb érdekérvénysítési helyzetben van, mára ezen változtattunk.- Milyen problémákkal találkoznak leginkább?- Minden nyugdíjasnak, időskorúnak állampolgári joga a jövedelmi és szociális biztonság.- Ézt nem veszélyeztetheti sem az állami költségvetés, sem pedig a nyugdíjbiztosítási alap hiánya. A nyugdíjasok az adótechnika hiányosságaiért nem viselhetik a hátrányos kö- ; vetkezményeket. Sokaknál viszont a napi megélhetés kerül veszélybe.- Most a gyógyszerárak emelkedtek, ami szintén érzékenyen érintett mindenkit, különösen a kispénzűeket. Ezért fordultunk legutóbb az orvosokhoz azzal a kéréssel, hogy az olcsóbb, de ugyanolyan betegségekre, ugyanolyan hatású és hatásfokú, de olcsóbb gyógyszereket írjanak fel...