Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-22 / 171. szám

1994. július 22., péntek Eger Es Körzete 13. oldal Családoknál nyaraltak, a beregszászi gyerekek Csodálatos két hetet töltöttek Bélapátfalván a beregszászi já­rásból érkezett gyerekek, kísé­retükben nevelőjükkel, Pet- ruska Erzsébettel. A Máltai Szeretetszolgálat helyi csoport­jának vezetője, Lengyel János fogadta a vendégeket, akik elő­ször jártak Heves megyében, és a különféle programok során nemcsak a környék természeti szépségeiben gyönyörködtek, hanem ellátogattak Szilvásvá­radra, és megtekintették a me­gyeszékhely történelmi neveze­tességeit is. Barokk vacsoraestek - különleges ételek, italok Ma este még megízlelhetik az ínyencséget kedvelők a barokk kor különleges ételeit az egri Park Szállóban. Választhatnak előételként a „tenger gyöngy­szemeiből”, a kertek adomá­nyaiból, és megkóstolhatják a Mária Terézia korát idéző fő étket is. Mindemellé e vidék borait kortyolgathatják a ven­dégek. Bükkszentmártonban - ötven új telefonvonal Bükkszentmárton polgármeste­rétől, Magyar Árpádtól kaptuk az információt, miszerint októ­beri határidővel a település öt­ven telefonvonallal bővül. Mindemellett az idén több olyan beruházást is végeztek a faluban, amelynek költségeihez nemcsak az önkormányzat, ha­nem a lakosság is hozzájárult. Ilyen volt például a gázvezeték építése, a templom felújítása. A közintézményekben számító­géppel dolgoznak, s új műsze­reket kapott az orvosi rendelő. Felsötárkányi búcsú - sok vigassággal Ma délelőtt 11 órakor a temp­lomkertben a petöfibányai fú­vószenekar hangversenyével folytatódik a tegnap megnyílt felsötárkányi búcsú. Este fél 9-kor a tóparti szabadtéri szín­padon pedig Nóti Károly: Nyi­tott ablak című zenés színpadi művét mutatja be az adácsi Ve­ritas Színpad. Holnap, délután 4 órakor ugyancsak itt néptánc- és népzenei bemutató, este 8 órától bál várja a közönséget, míg vasárnap délután 5 órakor az egri fúvósok koncerteznek. Szerzetesnövendékek az egyik, még működő tibeti kolostorban Környezetvédelmi expedíció járt Kínában (Folytatás az 1. oldalról) Mivel az ehhez szükséges rész­letes kérdőíves felmérésekre nincs mód Nyugaton, ezeket azonban Kínában rendszeresen elvégzik, de a mozgásfolyama­tokat már itt sem kísérik figye­lemmel, így Sanghaj remek vizsgálódási „alanynak” bizo­nyult. A tengerparttól egy harminc órás, a Dél-Kínai Hegyvidéken keresztül vezető vasúti utazás után ékezett a kutatócsoport Kantonba. A rendkívül fá­rasztó, helyenként 20 kilométe­res alagutakkal tarkított vona­tozás után más kellemetlen meglepetés is várta itt a magya­rokat: a monszun. Ha nálunk azt mondják: úgy esik, mintha dé­zsából öntenék - mondja tréfá­san dr. Karászi István —, az ott ilyenkor csendes szemerkélés- nek se számítana... Hongkongban és Macauban, még az ezredforduló előtt az anyaországhoz visszakerülő, ennélfogva gyarmati mivoltuk utolsó éveit megélő két város­ban a legfontosabb feladat az volt, hogy felmérje az expedí­ció, miként élik meg a helybé­liek ezt a történelmi változást. Kína legdinamikusabban fej­lődő területei és a két gyarmat között alig-alig észlelhető a kü­lönbség, és ami igazán meglepő - állítja az adjunktus -, hogy nem is igazán tartanak az otta­niak a kínai fennhatóságtól. Macaunál még egy érdekes­séget is megvizsgálhattak a föl­drajzosok. Itt üzemelnek ugyanis a világ legjobban fel­szerelt meteorológiai állomá­sai. Az itteni fejlesztési tapasz­talatokból világosan kiderült: éghajlattani és környezetvé­delmi területen lehet tovább lépni a magyar szakemberek­nek. Yangsouban, a világörökség részét képező trópusi kúpkarsz­tos vidék központjában a trópusi lepusztulási formákat, e ritka képződmények, barlangok kia­lakulását vizsgálták kutatóink a viszonylag érintetlen vidéken. Hasonló feladat várt az ex­pedícióra a kétezer méter fölötti Kumningban. Az itteni „kő­erdő” keletkezését tekintve megegyező jegyeket mutat a yangsoui kúpkarsztokkal, ám - állítja dr. Karászi István - erre­felé lényegesen kevesebb a csapadék, növényzet sincs és a pusztulás is lassúbb. Miután a két évvel ezelőtti - ugyancsak dr. Makra László vezette - ex­pedíció itt konkrét méréseket végzett, alkalom nyílt ezek ösz- szehasonlítására is. Innen vonattal a Vörös-me­dence székhelyébe, Csengtuba, a kolostorairól híres vidékre vezetett az út, majd Tibet fővá­rosa, Lhasza következett, amit a fel-fellángoló zavargások mi­att csak repülővel lehetett meg­közelíteni. Itt a klasszikus tibeti falvakat és népszokásokat vet­ték „nagyító alá” az egri és a szegedi kutatók. Lhaszában a dalai láma téli, illetve nyári re­zidenciáját is megcsodálhatta a csoport. Igaz - jegyzi meg Ka­rászi doktor-, az 1959-es tibeti felkelést követően - melyben az önkéntes száműzetésben élő XIV. Dalai Láma is aktívan részt vett - az itteni kolostorok jelentős részét felrobbantották a kínaiak. Ennek ellenére lehető­ség nyílt az egyébként roppant puritán életet élő lámák igen gazdag stupáinak megtekin­tésre. Ezek közül a leggazda­gabb - ez 5370 kiló aranyat tar­talmaz - a VII. Lámáé, míg a „legszerényebb” a XlII-é, ebbe „csak” 1370 kilót „építettek be” e nemes fémből. Ugyancsak nem hétköznapi élményt nyúj­tott a séta egy-egy ma is mű­ködő kolostorban - vallják a nagy útról visszatértek. Ezekbe - mondhatni - csak a Dalai Láma fényképével jutottak be honfitársaink, mivel e képecs- kék arrafelé szinte fizető esz­köznek számítanak. Szintén a régmúlt emlékeit idézte Hszian, az egykori csá­szári főváros, ahol a Csín és a Ming dinasztia temetkezési szokásait vizsgálták Karászi doktorék. A Csin császárok ha­talmas, alföldi síremlékeinél ta­lálható a híres terrakota hadse­reg is: eddig mintegy ötezer agyagfigurát tártak fel a régé­szek, de a híres sereg nagy ré­sze még a föld alatt pihen. Ez a vidék még híres arról is, hogy itt fekszik a világ legna­gyobb löszterülete, és itt műkö­dik a legmodernebb technoló­giával fölszerelt löszkutató in­tézet is, ahol a tudósok a lösz keletkezését és ásványi összeté­telét vizsgálják. A csoport egri részének a Pekingbe történő visszatértével véget ért a nagy kaland. A fel­sőfokú földrajz- és biológiaok­tatás terén azonban kirajzolód­tak azok a lehetőségek, ame­lyek ma Nyugaton már „hét­köznapinak” számítanak: a hallgatók kiutaztatásának lehe­tősége e távoli, sok helyütt még érintetlen országba. Az úton szerzett tapasztala­tok rövidesen oktatási seéd- anyagként is napvilágot látnak, a tervezett dia- és videóanya­gok - ígérik a kutatók - a maga nemükben egyedülállónak ígérkeznek, de szöveggyűjte­mény, illetve jegyzet szintén készül az útról, amelynek létre­jöttében sokat segített a Gumex Kft., az Egri Dohánygyár, a Jangce Aruház, a Hungária Biz­tosító, a Martfűi Sörgyár és az Aroma Rt. Kühne Gábor „A táj szépsége vonzott...” Szilvásváradon, az idegenfor­galomtól zajos Szalajka-völ- gyétől távol él egy kerámikus házaspár. Gyorsan rájuk talá­lunk, kerti szoborparkjuk messziről árulkodik arról, hogy itt nem mindennapi em­berek élnek. A hatalmas bun- dás ugatása túlszárnyalja a gyerekek zsivaját, s hamaro­san Debreczeni Zsóka nyit kaput. Férjével, Pelcz Zoltán­nal hét éve élnek itt, s 11 éve dolgoznak közösen a meg­kapó, különleges formájú és kivitelezésű alkotásaikon.- Gyönyörű környezetben éltek. Távol a város zajától, igazán idilli. Tudatosan vá­lasztottátok ezt a helyet a csa­lád és az alkotás otthonául? Debreczeni Zs.: Először csak nyaralónk volt itt, pi­henni jártunk le. Majd úgy döntöttünk, ideköltözünk és elkezdtünk építkezni. Pelcz Z.: Az áttelepülésben közrejátszott a táj szépsége is.- Könnyebb ebben a kör­nyezetben dolgozni? Pelcz Z.: Inkább úgy fo­galmazok, lehet dolgozni. Az embernek szüksége van a nyugalomra, de nálunk négy gyerek van, ami nem teszi le­hetővé, hogy hétvégeken ki­rándulni járjunk. A falusi élet­forma nekünk tökéletesen megfelel, eltekintve néhány nehézségtől, például attól, hogy a város messze van... Debreczeni Zs.: A város most fontosabb, mint néhány évvel ezelőtt. Akkor elég volt egy telefon, most szinte ál­landó készenléti állapotban vagyunk, hogy időben ott le­gyünk a megbeszéléseken. Pelcz Z.: Gyakran már olyan érzésem van, hogy a vi­déki alkotót emberszámba sem veszik...- Az alkotó szabadsága hogyan érvényesül akkor, amikor munka közben egy­másra is figyelnetek kell, s fo­lyamatosan alkalmazkodni a másikhoz? Pelcz Z.: Ez úgy kezdődik, hogy leülünk egy asztal mellé és elkezdünk beszélgetni. Mindent megterveztünk lé­pésről lépésre, gyakran végig sem kell mondanunk, mert fél szavakból értjük egymást. Amikor az elképzelésünket megvalósítjuk, újabb alkalom adódik arra, hogy beszélges­sünk. Ezt a fajta munkát én Ilf-Petrov kettőséhez tudnám hasonlítani, habár lehet, hogy a hasonlat most nagyképűnek tűnik.- A benneteket körülvevő természet mennyire jelenik meg az alkotásaitokban? Pelcz Z.: Maga az anyag a természet. Az anyag a föld. Mi figurális dolgokat csiná­lunk, a táj csak az embereken keresztül jelenik meg.- Meg lehet ebből élni? Pelcz Z.: Egy darabig még igen, de nagy egzisztenciát nem lehet teremteni. Most jöt­tem haza Miskolcról, ahol egy Duisburgba menő anyagot készítettünk elő. Vannak ter­veink, de hogy ezekből mik valósulnak meg, az még a jövő titka.- A jövőből térjünk vissza a jelenbe. Milyen munkán dol­goztok? Pelcz Z.: Most éppen Gyöngyös címerét csináljuk a polgármesteri hivatal kéré­sére.- Közös alkotással, gondo­lom, közös élmények is jár­nak... Pelcz Z.: Minden élmény, amit együtt csinálunk. Ezeket egy ideig rakosgatjuk, őriz­getjük, amikor viszont pénz kell, eladjuk őket. Debreczeni Zs.: Ez sokkal szárazabb dolog, mint gon­dolnád. Vannak lila gőzös el­képzelések erről, pedig ez munka. A legjobb munka - mi így fogjuk fel. Itthon dol­gozunk, nem függünk senki­től, mi osztjuk be az időnket, s csakis rajtunk múlik, hogy meg tudunk-e élni belőle vagy sem. Pelcz Zs.: Sokan megszól­tak bennünket azért, mert nem megyek el reggelente aktatás­kával a kezemben a munka­helyre. Az emberek nehezen fogadják el ezt az életformát. Pedig reggeltől estig kemé­nyen dolgozunk, még nya­ralni sem jutunk el. Ha nincs munka, azon gyötrődünk, hogy kitaláljunk valamit. Ha van, akkor meg azért, hogy megvalósítsuk. Ebben élünk és ebből élünk.- Saját magatoknak is ké­szítetek szobrokat, plasztiká­kat? Debreczeni Zs.: Azokat mindig odaadjuk a barátok­nak. Amit itt láttok, azok kol- lágák művei. Segesdy Györgytől van két plaszti­kánk, Szalay Lajostól hét gra­fikánk, és Nagy Ernőtől is jó néhány.- A faluban azt mesélték, hogy itt mozgalmas élet zajlik, szinte felpezsdítitek a kulturá­lis életet Szilvásváradon... Pelcz Z.: Ezidáig tizenegy alkalommal szerveztünk há­zimuzsikát. Először csináltat­tunk meghívókat, elküldök őket és bemondattuk a han­gosbemondóba is. Nagy csa­lódás volt az első ilyen pró­bálkozásunk, mert nem sokan mozdultak meg rá. Azóta el­telt egy kis idő, és volt rá példa, hogy ötven széket kel­lett betennünk, ami mellett még gumimatracokon és he­verőkön is ültek. Járt nálunk fúvósötös, hárfa- és zongora- művész. Most már nemcsak barátok, hanem érdeklődő is­meretlen emberek is eljönnek ezekre az alkalmakra... (sz. r.) Patikaprivatizáció - ez egyszer gyógyszerész-szemmel Több cikkben is foglakoz­tunk már az utóbbi idők egyik legvitatottabb privati­zációs ügyletével, a gyógy­szertári központok körül zajló huzavonával. Utóbb Halász Károly, Poroszló pol­gármestere, majd dr. Jakab István, a megyei közgyűlés elnöke is megfogalmazta ez­zel kapcsolatos gondolatait, azonban az „ügy” koránt sem jutott nyugvópontra: ezúttal egy gyógyszerész kereste meg szerkeztöségünket, vitába szállva néhány korábban le­írt gondolattal. * A Heves Megyei Hírlap 1994 július 13-i számában „Pati­kaprivatizáció - de kié is le­gyen a negyvenmilliárdos va­gyon?” címmel közölt cikkben az interjúalany a gyógyszertá­rakat és a gyógyszertári köz­pontokat tipikusan tanácsi ala­pítású közüzemi vállalatoknak nyilvánítja, és sérelmezi, hogy ezen a jogon mind a mai napig nem történt meg a vagyonáta­dás az önkormányzatok javára. A cikkben foglaltakra észrevé­teleim a következőek: A mai napig az idevágó tör­vényeket és törvényerejű ren­deletek figyelembe véve, az egészségügy szerves részeként működnek a gyógyszertárak, gyógyszertári központok ko­rábban az Egészségügyi, jelen­leg a Népjóléti Minisztérium felügyelete alatt. A gyógyszer- tárak és egészségügyi intéz­mények tevékenységében egy­séges szakmai elvek érvénye­sülnek, így a kereskedelem ál­talános előírásai nem használ­hatók a gyógyszertári munka megfelelő szabályzásához. A gyógyszertárakat nem a taná­csok alapították, hanem a ma­gángyógyszerészek, akiknek gyógyszertárát egy tollvonás­sal 1950-ben államosították a bennlévő bútorzattal és készle­tekkel, minden térítés nélkül. A gyógyszertári központok önállóan működtek, önfenntar- tóak voltak s ha kaptak is „ta­nácsi pénzt”, ezeket az állami költségvetés juttatta a me­gyéknek. Az államosítás után feleslegesen hozták létre az el­látást gátló központokat, mint ezt a külföldi és jelenleg már nálunk is működő magán­gyógyszerészeti hálózat is bi­zonyítja. E vállalati rendszer visszásságait - hogy például a vagyont az államosítás után a dolgozók gyarapították, ám ebből a hálózat keveset látott viszont -, a privatizációt előké­szítő pénzügyi felmérések is igazolták. A fent említett okoknál fogva a gyógyszerészi vagyon jelentős részének leté­teményesei a gyógyszertári központok. A nagy kérdés, hogy ezek hogyan működtet- hetőek tovább, lévén Magyar- országon nincs szükség 19 gyógyszer-nagykereskedésre. Az önkormányzatokat is in­kább e vagyon érdekli és nem a gyógyszerellátás, a törvények által szabályozott gyógyszer­kereskedelem. Nincs egységes, kidolgozott koncepciójuk a privatizációra, elfeledkeznek arról, hogy e vagyont a vállalat dolgozói hozták létre, és ebből olyan településeknek is juttat­nának, ahol nem működött gyógyszertár. Az önkormány­zatoknak az a célja, hogy a hé­zagos és rossz jogi szabályzó­kat csűrve, csavarva megsze­rezzék a gyógyszerészi va­gyont, amihez sajnálatos mó­don egyes bíróságok támoga­tását is megkapták, s aminek működtetéséhez valójában nem értenek. Az Állami Vagyonügynök­ség, ha bizonyos pontokon ki­fogásolhatóan is, de a gyógy­szerészi kamarával egyetértés­ben kidolgozott egy országo­san és egységesen alkalmaz­ható privatizációs rendszert, amely az anyagi források fel- használása tekintetében nem hozza hátrányos helyzetbe a gyógyszerészeket az ország más privatizációban résztvevő polgáraival szemben. Beniczky Miklósné szakgyógyszerész Az Ifjúsági Ház nyári kínálatából Ma este igazán sokszínű prog­rammal várja a kikapcsolódni vágyókat az egri Ifjúsági Ház. Az épület előtti téren - ha­csak az időjárás nem szól közbe - este hét órakor Latin-ameri­kai népzene csendül fel, nyolc órától pedig Méhes Csaba pan- tominművész Pantomix című műsorával várja a város apra- ját-nagyját. Ezen a pénteken sem marad­hat el az éjszakai mozi: este tíz­től ezúttal Lars von Trier Eu­rópa című, dán-francia-né- met-svéd koprodukcióban ké­szült feliratos filmjét vetítik az I. H. első emeleti előadójában. A főszereplő Max von Sydow. Július 25-én, hétfőn este nyolc órakor Gaál Gasz ton, a népszerű egri jazz-zongorista közelmúltban megjelent „Té­mák és improvizációk” albuma bemutató koncertjére kerül sor.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents