Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-20 / 169. szám
10. oldal Sporttükör 1994. július 20., szerda Nem bánom meg, hogy Egert választottam Kasziba István meghódította Egert. Két bajnoki cím, egy Magyar Kupa-győzelem, hogy csak a legfontosabbakat említsük, noha az elmúlt négy esztendő eredményeinek, sikereinek a felsorolása korántsem ér véget a három aranyéremmel. Mindenki Pista 'bája, a szurkolók körében istennek titulált szakvezető újabb három évre kötelezte el magát a Kordax-Egerhez. A mester új szerepkörben. Ilyesfajta kikapcsolódásra ritkán nyílik lehetőség- Negyvenkilenc évesen hogyan véled, az életed alakulásában mennyire játszottak szerepet a véletlenek?- Kapásból azt kellene hogy válaszoljam: rengetegszer. Csak ha végigfutok az elmúlt esztendőkön, a véletlennek köszönhetem, hogy a Vasasba kerültem, de ugyanígy Katarba is a sors kiszámíthatatlansága juttatott el, és hadd ne mondjam, hogy a véletlen játszott közre abban is, hogy Egerbe vezetett az utam. Ilyen szempontból kiszámíthatatlan volt az életem. Hogy mást ne mondjak, amikor megnyertük a Vasassal a bajnokságot, rá egy-két hétre beállított egy arab menedzser, és kijelentette, hogy neki kell egy edző, de csak a bajnokcsapat edzőjét hajlandó szerződtetni. Ráadásul hozott egy zsák pénzt is, aminek nem lehetett ellenállni. Lehet, hogy Egerben telepednek le- Ha most ismét megjelenne az ajtóban az a bizonyos menedzser, és azt mondaná, hogy Kasziba úr, Ön ismét bajnokságot nyert a csapatával. Megkétszerezzük az öt évvel ezelőtti fizetését, itt a repülőjegye, szeretettel várjuk Katarban. Mit tennél?- Azért nem mennék el, ami miatt hazajöttem. Szüleim betegeskednek, még így is távol élek tőlük. És hát a pici fiunk miatt sem vállalkoznék arra, hogy családostul elköltözzem olyan klimatikus viszonyok között.- Csak a szülők és a fiad tartanak vissza? Egert könnyű szívvel itt hagynád?- Egert biztos, hogy előbb-utóbb itt kell hogy hagyjam. Edző még sehol a világon nem tudta azt megcsinálni, hogy hosszú távon egy városban, egy csapatnál ragadjon.- Nem akarsz Te lenni a kivétel?- De, nagyon szeretnék. El is határoztam valamit, bár ez ellentmond az előbbi állításomnak. Ha a most megkötött hároméves szerződésem lejár, és hasonlóan korrekt hosszabbításban meg tudunk állapodni a klub vezetőivel, akkor letelepszem Egerben. Mert szeretem annyira a várost, hogy el tudom azt képzelni, hogy itt éljek.- Szóval akkor mind ez idáig, hogy is mondjam, önvédelemből nem vettél Egerben lakást, sőt nem is olyan rég a fővárosban vásároltál egyet a korábbi csepeli helyett.- Ne felejtsd el, hogy az elmúlt fél évet leszámítva a csapattal napról napra éltünk, s bár a segítőkészség nem hiányzott, tisztában kellett lennünk azzal, hogy bármelyik pillanatban megszűnhet a röplabdázás. Ha én Egerben bármilyen ok miatt megbukok mint edző, mondd, hova megyek dolgozni? Budapesten legalább van négy-öt együttes, ahol kopogtathatsz. Nos, ezért rendeztünk be egy „hadállást” a fővárosban. Kasziba kapós az edzői piacon- Kíváncsi lennék arra, hogy mostanában, vagy úgy, mint a bajnoki cím várományosának edzőjét, vagy már úgy, mint bajnok és kupagyőztes szakvezetőjét, hány klub keresett meg? Remélem, ez nem titok?- Miért lenne az? Három egyesület tett ajánlatot.- Kettőre hadd tippeljek. Tungsram, Extrádé. Ki volt a harmadik?- Eltaláltad. Rajtuk kívül a Vasas is megkömyékezett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy konkrét tárgyalásokat csak az Extradc-del folytattam.- Mivel hárítottad el az ajánlatokat? Felteszem, ha valaki megpróbált elcsábítani, legalábbis magasabb fizetést emlegette húzta el előtted a mézesmadzagot.- A röplabdában a piaci viszonyok miatt legfeljebb egy-két ezer forintos különbségek léteznek úgy az edzők, mint a játékosok keresete között. Maradni akartam Egerben, ezért írtam alá hároméves szerződést.- A honi labdarúgásban számon tartjuk a sztáredzőket. A röplabdában is léteznek hasonlóak?- Inkább azt mondanám, hogy bizonyos edzőknek sikeres szakaszait lehet felsorolni. A női vonalon, úgy tűnik, én ezek közé tartozom. Nekem annyi előnyöm van Botossal, Nagy Pistával vagy Sun de Li- vel szemben, hogy én egy hosz- szú, sikeres periódust tudhatok magaménak, kezdve a Vasassal elnyert bajnoki címmel, folytatva Katarral, nem is beszélve az egri négy évről.- Jól figyelj, memóriateszt következik. Szerinted mikor láttalak az elmúlt négy év alatt a legnyúzottabbnak?- Hú, melyiket mondjam? Nagyon-nagyon megviselt az a decemberi néhány hét, amikor úgy volt, hogy megszűnik az első osztályú csapat. Ez egy érdekes megfogalmazás volt, hisz nem a szakosztály feloszlatásáról döntöttek, hanem csak (csak?) az NB I-es csapat torkához tették oda a kést. Kemény időszakot jelentett ezt megelőzően, amikor szinte a nulláról kellett megépíteni a csapatot, mivel Fésűs Zsóka, majd Bánhidi Viki is itthagyott bennünket. Akkor még nem voltunk profik, ma már azok vagyunk, mert a teljes játékos- garnitúrával aláírattuk a szerződést, egyedül Bárdi Gyöngyi vacillál. De tudod, ez az elmúlt év rettenetesen nehéz volt. Mert Egerben nem az a kérdés, hogy NB I-es maradsz-e, netán bekerülsz a legjobb négy közé. Itt döntőt kell játszani! Alighogy elkezdtük az évet, jöttek a sérülések, megjelentek a porondon a türelmetlen figurák, vereség vereséget követett. Nem sorolom. Néha pokoli pillanatokat éltem át. Bőgött, mint egy gyerek- Elhiszem neked. Mégis, bennem az elmúlt évek együtt töltött napjai, órái, percei, villanásai közül az idei bajnoki finálé negyedik mérkőzése utáni arc maradt meg. Azon az estén a ráncaid, a pillantásod elárulták nekem, hogy micsoda idegi feszültségen mentél át az elmúlt hónapokban, sőt meg merem kockáztatni, hogy ez egészen visszanyúlik a tavaly elvesztett bajnoki aranyig. Egyszóval a két aranynak ára volt, s ezt csak te és a tanítványaid tudják igazán.- A sors igazságtalansága lett volna, ha megszűnik a csapat, vagy teszem azt, nem mi nyerjük a bajnokságot. Hegyeket cipeltünk a váltunkon, iszonyatosan kemény fizikai munkát végeztünk el a cél érdekében. Amikor azon a budapesti emlékezetes mérkőzésen beütöttük a mindent eldöntő pontot, és egyáltalán felfogtam, hogy vége, nyertünk, valóságos bombaként robbant bennem a siker. Nem tagadom, le kellett részegedni a sárga földig, hogy az egy év alatt felgyülemlett feszültséget kiűzzem magamból. Másnap olyan fáradt voltam, mintha egy kőbányában dolgoztam volna egy hetet megállás nélkül.-Magadban fel tudod idézni, hogy miután Vojth Ildi megszerezte az aranypontot, mi történt a pályán? Az eksztázis menynyire kerített hatalmába benneteket?- Amikor a pálya közepén .összeborultunk, előttem lepergett az elmúlt négy év. Talán ilyet csak az akasztófa alatt érez az ember, vagy mit tudom én, hogy hol. Bennem viszont olyan érzések kavarogtak, amit még soha életemben nem tapasztaltam. Nem is tudom néhány mondatban visszaadni azt a pillanatot, ahhoz egy könyvet kellene írni.- Biztos vagyok benne, hogy a televízióban nemegyszer végignézted ezt a meccset. Milyennek láttad az ünneplést immáron „külső szemlélőként” ?- Érzelmileg ekkor tudtam feldolgozni, hogy bajnokok let' tünk. Bevallom férfiasán, hogy amikor először néztem vissza a bajnokavatást, az egri fogadtatást, úgy bőgtem, mint egy gyerek.- De napokkal az események után még mindig a történtek hatása alatt éltek, úgy vélem, mert tegnap, amikor Bárdi Gyöngyit kérdezgettem, a beszélgetés végén neki is könnybe lábadt a szeme.- Szerintem ha tíz év múlva újból megnézzük a videofelvételt, akkor is elhomályosulnak a tekintetek... A véletlen, mint mentőkötél- A véletlen szerepével kezdtük, szabadjon most visszakanyarodnom ehhez. Ezerszer végiggondoltam azt, hogy vajon mi van akkor, ha azon a decemberi estén Kelemen Ivánnak, a Kordax elnök-vezérigazgatójának nem támad kedve egy videofilmhez, és nem veszi a fáradságot, hogy elmenjen a közeli kölcsönzőbe. Vagy teszem azt, az utcán összefut egy ismerősével, és pár percre leáll vele beszélgetni. Szóval a véletlen, mint olyan sokszor a bevallásod szerint, megint közbeszólt, mert Kelemen úr talán isteni sugallatra felkapta a fejét a tt-ben közölt riportra, ami egyben segélykiáltás is volt, s rá három napra megalakult a Kordax-Eger klub. Ha ezt nekem valaki elmeséli, őszintén szólva, nem hiszem el.- Pedig van ilyen, láthatod. Nem találok jobb kifejezést, ez a sors keze volt. Ezzel az ember el is intézi a dolgot, nem filozofál rajta többet. Hogy mi lett volna, ha? A szakosztály kínkeservesen befejezte volna az évet, de mindnyájan annyira belefáradtunk volna a létért való küzdelembe, hogy velem ma biztos nem tudnál csevegni ezen a patakparti teraszon.- Nem érzed úgy, hogy a csapat az elmúlt négy évben nyújtott teljesítményével mintegy rászolgált arra, hogy „emberek, figyeljen ide valaki, hiszen itt értékekről van szó, ne hagyjuk elpusztulni"!- Ha tegyük fel, az Eger a bajnokságban a tizedik hely körül végez, nem valószínű, hogy a problémájával a képernyőre kerül. Sajnos, nap mint nap szűnnek meg szakosztályok, többre hivatott csapatok, amelyekről legfeljebb egy rövid hírt olvashatunk. Azzal, hogy a magyar női röplabdasport évek óta a mi nevünktől hangos, mert fogcsikorgatva küzdünk, mert sikert sikerre halmozunk, nem lehetett úgy elmenni a gondjaink mellett, hogy ne jelentek volna meg terjedelmes beszámolók a helyzetünkről. Mi megteremtettük annak a lehetőségét, hogy felkaroljanak, mert eredményeket mutattunk fel. De biztos vagyok abban is, ha elúsztatnánk a csapatot, a szponzor köszönés nélkül itthagyna bennünket. Nyugaton azért magas szintű a sport, mert mindenki tudja, hogy mit miér csinál. A szekeret egyfelé kell húzni- A klub vezetését fűzhetik-e egymáshoz baráti szálak, vagy csak munkatársi kapcsolatról lehet szó?- Is-is. Lehetnek késhegyig menő viták, lehetnek békés periódusok, viszont azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy akár barátok vagyunk, akár csak szimpla kollégák, nekünk éppúgy egyfelé kell húzni a szekeret, mint a játékosoknak. A csapatban sem mindenki puszibarát, de amikor meg kell fogni a munka végét, akkor nincs mese. Miénk a győzelem, miénk a vereség. És hidd el, én mindenkivel megosztom a sikert, aki szíve mélyén úgy érzi, hogy ez az övé is.- Mennyire tekinted a gyerekeidnek a fiatalabb évjáratú, épp hogy csak húszéves, vagy épp tinédzserkorú játékosaidat, mint például Czakót, Nagy Ma- riannt, Tímárt, Feketét?- De nehezet kérdezel! Persze, hogy a gyerekeimnek tekintem őket, abból a szempontból, hogy felelősséggel tartozom irántuk. De gondolod, hogy a két külföldi lány, több ezer kilométerre a hazájától, nem szorul pátyolgatásra? A személyiségük formálásában, a nevelésükben szerepet játszom, s ilyen értelemben az apjuk vagyok. De ez csak érzelmi alapon működhet, úgy, ahogy az egy „rendes” családban is működik.- Akkor tehát van tíz lányod és egy fiad. Pétiké, akit a hazai mérkőzések végén örömittasan emelsz a magasba, mit jelent neked?- Nézd, az én koromban nem általános, hogy valaki gyermeket vállal. Amikor a feleségemmel összeházasodtunk, tudtam, hogy tőle megvonni azt a nagyszerű érzést, hogy gyereke legyen, nem lehet, ehhez nincs jogom. Ezzel az élettapasztalattal, közel az ötvenhez, fantasztikus élményt jelent nekem a fiam jelenléte, a mindennapi találkozások, az új és új felfedezések. Ezt egy huszonéves srác biztosan másként éli meg, mint én. Örülök, hogy így történt. Péter, aki Egerben született- Ha már a családnál tartunk. Beszélhetünk egri röplab- dás családról?- Feltétlenül. A csapat, a szurkolók, a vezetők, mind eggyé olvadunk a mérkőzéseken. A család tagjai még természetesen az utánpótlással foglalkozó edzők, azok a városi sportvezetők, akik szívügyüknek tekintik a röplabdát, nem szabad kifelejtenem a felsorolásból Eger polgármesterét, aki felfedezte azt, hogy micsoda erő rejlik a röplabdában, mit jelent a városnak, hogy létezünk. Nem akarok saccolni, de szerintem Eger hetvenezres lélek- számából legalább tízezren figyelemmel kísérik a mérkőzéseinket, ha nem a helyszínen, akkor az újságokból. Olyan pedig alig akad, aki ne tudna arról, hogy ebben a városban van egy női röplabdacsapat.- Negyedik éve döntöttél úgy, hogy Egerben maradsz. Meg- bánod-e valaha, hogy a várost, ezt a miliőt választottad, nem feledve a szavad, hogy még az is elképzelhető, itt telepedtek le.- Sohasem bánom meg, hogy Egert választottam. Elmondok egy történetet, ami elárulja a kötődésemet a városhoz. A feleségem nőgyógyásza a budapesti sportkórházban praktizál. Amikor terhes volt, sokat tépe- lődtünk azon, hol szülje a kisfiút. Azt mondtam neki, hogy Egerben hozza világra a gyermeket, mert az anyakönyvi kivonatában akkor majd ez áll: Kasziba Péter, született Egerben... Budai Ferenc Ha valakit a piacon is ismerősként köszöntenek, az már le se tagadhatja, hogy egri... (Fotó: Szántó György)
