Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-18 / 167. szám

1994. július 18., hétfő Panoráma 7. oldal Júniusi őzbak az egri Berva-völgyben Abban az évben mindkettőnk­nek volt egy bak-járandósága az erdészet területén, és Gö- möri Jóska barátommal együtt indultunk ki a Berva-völgybe. Ő a Meleg-oldalt választotta ma esti cserkelésre. Júniusban leghosszabbak a nappalok és legrövidebbek az éjszakák. Kívánatos vadászs- zsákmány a sima, vörös csu- hájú bak teljesen érett barna agancsa. A nyár eleji lombos erdő, a vadvirágos rét, az üde zöld mező júniusban a leg­szebb (meg júliusban, meg au­gusztusban - meg mindig mindig...). Nehéz ám ilyenkor őzekkel találkozni, mert bő­séggel találnak mindenütt ne­kik való ínyenc csemegét. So­kat kell hát júniusban egy-egy őzbak után járni, míg terítékre kerül, de szebb is, értékesebb is ez a trófea, mint kora má­jusban. A Nyugodó-tető alsó részén ismertem - már harma­dik éve - egy derék bakot. Nem szabályos agancsa volt, hanem abnormális, laposra nyomott szárakkal. Rövid, sima, sötét, öreg legény a hor­dozója. Hirtelen meleg jött a hosszú, esős tavasz után, s úr lett végre a nyár. A tikkasztó melegben az egész természet mintha va­lamit várt volna, valamiről ál­modozott volna. Állt a levegő,- a teljes szélcsendben mozdu­latlan volt minden falevél. Hi­ába óvakodtam végig a cserkészutakon, majd a száler­dőben a régi szekérúton, a bak eltűnt, mintha föld nyelte volna el. A szálas túloldalán zabtábla volt, a zsenge zabot nemcsak a disznó; az őz is kedveli. Reménykedtem, hátha kint van rajta a bak. Amint csendesen lopakodók az erdő széle felé az ösvényen, golyó­lövés csattant a Meleg-oldal­ból, s vagy két perc múlva újabb lövés hangzott. - Na, Jóska barátom már meglőtte a bakját. - Mert csakis az lehet, első lövésére sebezte, és a má­sodik már a kegyelemlövés volt. Na, gyerünk tovább, nem megyek át Jóskához, ki mit lőtt, tegye rendbe, különben is, lent a völgyben kanyargó mű­úton áll a kocsija. A cserké­szösvény végén őrt állva tere­bélyesedett egy hatalmas, tán több száz éves tölgyfa, az egész környék legnagyobb fája, nálunk hagyásfának ne­vezik az ilyen famatuzsálemet. Kiérve az erdő széléig, a nagy fa alatt megálltam. Jó takarás­ban, messzelátómmal alaposan végigkutattam a zabtáblát. A bak kint volt. Megtaláltam! Alig 120 méterre feküdt a zab­ban, csak agancsos feje magas­lati ki belőle. Sokáig nézeget­tem, amint meg-megrázta a fe­jét, füleivel csapdosva a körü­lötte rajzó legyeket, szúnyo­gokat. Néha bele-belecsípett a még tejes zabba. Agancsa olyan, amilyennek korábban megismertem; rövid, vastag, majdnem fekete, és az agancs­tőhöz közel már elágazik. Lőni való, nekem igen kívánatos, jó selejt. Ilyen közelről, ilyen nyugodtan még soha nem sike­rült meglátnom. Próbáltam megcélozni, de a testéből semmit se láttam. Míg magamban tanakodtam, múlt az idő és nőttek az árnyak, kö- zelgett az alkony a Bükk táján is. Valamit tennem kellett hát... Nekikészülődtem a lö­vésnek, majd kettőt vakkantot- tam. A bak felugrott, s amint figyelve kereste a kutyát, már csattant a lövésem, és végig- morajlott a hosszú völgyön. A bak a sebzést alig jelezte. Nagy ugrásokkal futásnak eredt, de csakhamar lassult irama, támolyogni kezdett, és az erdő szélétől vagy 50 mé­terre hirtelen megállt, majd el­dőlt... Nagyon jólesett most a pipámat elszívni, mert a szú­nyogok igen csípős megjegy­zéseket tettek nyakamon, ar­comon, kezemen. Kicsi a pi­pám, olyan „félórás”, érdekes, Jóska barátomnak szintúgy, ő is pipázik, neki is ilyen „kali­berű”. Amúgy a pipás emberek a megbízhatóak - mondjuk mi, vagy igaz vagy nem, de ez a mondás se árt senkinek. Aztán odaballagtam a bakhoz... Sima, vörös, nyári ruhájában valóban derék agancsú bak volt. Leültem mellé kicsit ün­nepelni egymagámban, majd kizsigereltem - na, ez az, amit nagyon nem szeretek, még szerencsém, hogy jól lőttem, magas lapockán érte a golyó. A nap lehanyatlott már, mire végeztem, valahonnan a látó­határ mögül világította meg a még fölöttünk úszkáló gömbö­lyű kis felhőket, vöröses-sár­gás színnel szegve be a szélü­ket. Csodaszép volt... Az alko- nyatot jelezve két lappantyú megkerült, hát most már iga­zán ideje lemenni a kocsihoz. Nehezen cipeltem le a bakot, többnyire a füves szekérúton húztam. Már Jóska is ott volt, fülig a szája, mert nagyon jó bakot lőtt. Kölcsönösen örül­tünk és gratuláltunk egymás­nak, és itt a kocsi mellett ad­tunk is töretét egymásnak.- Hát megvagytok! Hallot­tam a lövéseket, már tudtam, ti vagytok, és gondoltam, meg­nézem, mit lőttetek - messzi­ről láttam a kocsit is délután, csak nem akartam zavarni! - Nahóczky Laci bácsi volt, a szarvaskői erdész-vadász. Vagy harminc éve járta már a Paphegy - Cseres-bérc - Berva-völgy környékét, jó er­dész, jó vadász és jó EMBER volt. Sajnos, csak volt, meg­halt már régen, sőt annak is több tíz éve, hogy a fia - ugyancsak Laci - ott most a kerületvezető vadász. Ekkor került elő a kocsiból egy kis üveg tokaji, nemes ital pár kor­tya - illik megünnepelni a két bakot. Teljesen beesteledett ezenközben. Mi is mindhár­man a kocsiba ültünk, Laci bá­csit hazavittük Szarvaskőre. Másnap aztán Jóskáék kertjé­ben főztük le a koponyákat, készítettük ki a trófeát... Szép vadászemlékek; júniusi őz- bak-trófea, s még inkább fel­edhetetlen akkor, ha ahhoz egy erdőt-vadat egyaránt szerető, atyai jó barát emléke is fűző­dik... Ferenczy Ferenc HUMOR Két férfi sétálgat a műszaki egyetem előtt, nézegetik az épületet. Megszólal az egyik:- Te egykomám! Sokat gondolkoztam a dolgokon, és úgy vélem, bizony el kéne vé­gezni nekem is ezt az egyete­met.- Ne légy már gügye, hiszen írni sem igen tudsz.- Ugyan má’! Hát nem leve­lezőre gondoltam. Az autószerelő kérdi a sofőrt:- Hogyan tudott így elre­pedni az autógumija?- Ráhajtottam egy üvegre.- És nem vette észre?- Nem bizony! Az üveg egy férfi zsebében volt!- Önöknél mikor lesz sza­bad szombat? - kérdezi a fér­fivásárló az üzlet egyik eladó­nőjétől.- Én a jövő szombaton va­gyok szabad, mert a mostani szombaton otthon lesz a fér­jem...- Szóval, ön feleségül akarja venni a leányomat. Az én döntésem az ön anyagi helyzetétől függ.- Az én anyagi helyzetem pedig az ön döntésétől fiigg. Jeges őszibarack, fagylalttal 6 személyre. Elkészítési idő: 20 perc. Könnyű étel, 220 kalória adagonként. Hozzávalók: 3 nagy sárga- belű őszibarack, 6 gombóc va­níliafagylalt, 3 kanál méz, 3 kanál fahéjas cukor, 2 kanál cit­romlé, 6 dl rozé bor, 2 ágacska citromfű. Mossuk meg alaposan a ba­rackokat, vágjuk félbe, és ve­gyük ki a magjukat. Öntsük a bort egy akkora lábosba, ami­ben majd elférnek egymás mel­lett a fél barackok. Tegyük a borhoz a cukrot, a mézet, a cit­romlevet és egy kis citromfü­vet. Forraljuk fel, és merítsük bele a barackokat, először a homorú oldalukkal lefelé, az­után fordítsuk meg, és főzzük 5-10 percig, attól függően, hogy mennyire volt érett a ba­rack. A lábasból kivéve jól csö- pögtessük le, és hagyjuk ki­hűlni. Tegyük vissza a bort a tűzre, és addig főzzük, amíg szirup állagúvá nem válik. Mi­kor már elég sűrű, vegyük le a tűzről, és kavargassuk, amíg ki nem hűl. Helyezzük a baracko­kat egy tálra, közepükbe te­gyünk 1-1 gombóc fagylaltot, tetejüket locsoljuk meg a telje­sen kihűlt sziruppal. Citromfű­ágacskákkal díszíthetjük. Híres emberek könyvekről, olvasásról Könyvtárakban az ember érzi azt a hatalmas tőkét, amely egyre magasabb kamatot fizet. (Goethe) Mindig nehezen válók meg a könyveimtől, és nem szívesen hagyom el a könyvtárakat. Már régen kétségbeestem volna könyvek nélkül. (Schopenhauer) Könyvre, mindig több könyvre van szükségünk. Nem karddal, hanem a nyomtatott betű segít­ségével győzi majd le az em­beriség a hazugságot és az igazságtalanságot, hogy meg­valósítsa a népek közötti békét. (Emile Zola) Azt a könyvet, amelyet nem ér­demes kétszer elolvasni, kár egyszer is kézbe vennünk. (K. J. Weber) Akinek sok a könyve, de egyikben sem mélyed el, úgy jár, mint a fösvény, aki egyre csak halmozza kincseit. (Fr. Rücken) Ha jól olvasunk, a betűkből új világ születik lelkűnkben. (Novalis) Azok közül a világok közül, amelyeket az ember nem kapott ajándékba a természettől, ha­nem szelleme segítségével maga alkotott - a könyvek vi­lága a legnagyobb. (Hermann Hesse) A jó olvasó tovább szövi a szerző gondolatát. Egyetlen költő sem adja a kék eget, csak nekitámasztja a létrát szép földgolyónkról az égi tájnak. (Eichendorff) Bőrápolás. Ha télen 1 gfamm krémet kenünk az arcunkra, akkor nyáron ennek a há­romszorosát igényli bőrünk. A legfontosabb, hogy azok a bőrfelületek legyenek krémmel a legjobban ellátva, ahol a ráncképződés a legkönnyebb. Szemünk alatt, szájunk körül, homlokunkon bőven krémezzünk. Divatparádé menyasszonyoknak Párizsban a Montmartre-on 100 menyasszonyi pár mutatta be Zelia divattervező esküvői ruháit. A hitelesség kedvéért a bemutató rizs-záporban zajlott le, szerencsét kívánva a manökeneknek és a ruháknak.

Next

/
Thumbnails
Contents