Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-15 / 165. szám

1994. július 15., péntek Megyei Körkép 3. oldal A csányi romák és az önkormányzat (Folytatás az 1. oldalról) Lóié Mihály ismertette az idei programjukat, amelynek egy részét - mint elhangzott - már a közeljövőben meg le­hetne valósítani. Dr. Pálfi Miklós hangsú­lyozta: a program csak prog­ram marad, ha nem követik cselekedetek. „Akarjátok-e a saját kezetekbe venni a sorso­tokat?” - tette fel a kérdést, s a hallgatóság egyöntetűen he­lyeselt. A jogász nyomban meg is válaszolt néhány felve­tést: a munkanélküliség egy­aránt sújt mindenkit, s ezt nem lehet helyben megoldani. A cigányoknak „ki kell ter­melni” a maguk értelmiségi rétegét, hiszen csak így kép­zelhető el a felemelkedés. Lukács Mihály szerint az önszerveződés rendkívül fon­tos, mivel a romák soha nem látott módon sodródtak a peri­fériára. Hetven-nyolcvan szá­zalékuk munkanélküli, ami fő­leg aluliskolázottságuknak tudható be. Úgy látja, a cigá­nyok szociális helyzetét elkü­lönítve, kiemelten kell kezelni az önkormányzatnak. Az utóbbi kijelentésre rea­gálva Morvái István rámuta­tott: a település segélykereté­nek több mint háromnegyed részét e népcsoport megsegí­tésére fordítják. Számokkal is szolgált: 7,5 milliót juttattak a rászorulóknak, s ez az összeg nagyobb, mint a fejlesztésre rendelkezésre álló pénz. Nem „légből kapott” a gázra való hivatkozás sem, hiszen a prog­ram valóban rengetegbe ke­rült. Ami az utak állapotát il­leti, ezek felújítására sincs mód, éppen az említett okok miatt. Negyvenkilenc szakasz szorulna pormentesítésre, s va­jon mit szólna a többi csányi polgár, ha pont a Széchenyi utcával tennének kivételt? Ugyanez vonatkozik a gáz­csonkokra is, amit más épüle­tekbe is pénzért kötnek be. A napközit valóban meg kellett szüntetni - így a jegyző -, mivel elmaradt a központi támogatás. Csak az idősek klubjára, az óvodára és az is­kolára futja a keretből. A sportra mindössze 50 ezer fo­rint jutott, azonban mind a mai napig ennek elköltéséről nem kaptak igazolást. Csányban a munkanélkü­liek száma 140 fölött van, többségük roma származású. Mintegy ötmillió forintot fi­zetnek ki jövedelempótló tá­mogatásra, s „ha erre nem lenne szükség, az mindannyi­unknak a javára válna” - tette hozzá. A problémák megoldása ér­dekében mindenki tehetne sa­ját maga is az életkörülménye­inek a javításáért - összegezte Morvái István. - Sok még az elhanyagolt kert, udvar, a megműveletlen terület. Aki ráér, kiirthatná a portáján a gyomot, ültethetne krumplit, zöldséget, s nem kellene min­denért a hivatalba járni. A jelenlévők - a fórum vé­geztére számuk igencsak megcsappant - egyetértőleg bólogattak. Itt-ott még taps is felhangzott, s mindkét fél konstatálhatta: az első lépést megtették egymás felé... (t. o.) KSH-elemzés: hogyan is változott megyénk élete a két választás között? Autósok figyelmébe: sebességkorlátozás Még mindig él a forgalomkor­látozás a hatvani vasúti felüljá- róhídon, illetve Pétervására belterületén. A közúti munkák miatt az erre haladóknak félpá­lyás útlezárásra, illetve 40 km/ óra sebességkorlátozásra kell számítaniuk. A forgalmi rend változására egyébiránt jelző­lámpák és táblák hívják fel az autósok figyelmét. Pszichológiai szűrés, ingyenes tanácsadás Egyes lelki zavarok - neurózis, depresszió, szorongás - ingye­nes pszichológiai szűrését végzi az egri Egészségügyi Alapellátás Mentálhygiénés csoportja. A rossz lelki köz­érzettől szenvedőket keddi na­pokon délután 3 és 5 óra között várják a szakemberek az Arany János u. 20/A alatt, a Módszer­tani Bölcsőde épületében. Barokk fesztivál - énekszó a bazilikában Az egri „Barokk fesztivál” ma esti programja a bazilikában tartandó kórushangverseny. A közreműködők - Almássy Ti- bomé, Szécsi Edit, Lukács Mó­nika, Daragó Rita - mellett fel­lep a Nemzetközi Ifjúsági Énekkar is. A rendezvény este 8 órakor kezdődik. Vizuális meglepetés az egri Ifjúsági Házban Az egri Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskola elsőéves hallgatójának, Karakó Zsuzsá­nak a képeiből nyílik kiállítás az egri Ifjúsági Ház kísérleti ga­lériájában. A sajátos hangulatú, szokatlan szemléletet tükröző képeket augusztus 8-ig tekinthetik meg a különlegeset kedvelő érdek­lődők. Föld alatti rongyrázás, randevú Derecskén Hétvégi csemegével szolgál a kulturáltan szórakozni vágyók­nak az újonnan nyílt Randevú söröző Mátraderecskén. A ma, illetve holnap este 9 óra­kor kezdődő diszkóra a belépés ingyenes. A táncos mulatságra a szervezők helyi és környék­beli fiatalokat egyaránt várnak. Boston Füzesabonyban és egyéb MAS-őrületek Július 16-án, szombaton Füzes­abonyban, a városi művelődési központban Harde ore-buli lesz az egri MAS-klub és a Heves Megyei Művelődési Központ szervezésében. A délután 3 órakor kezdődő rendezvényen a Forcas Corpse, a Boston Kli­nika, a Persona Non Grata, a Necropsia, a Leukémia együt­tes lép fel. Az egriek a 13.37, il­letve a 14.50-kor Füzesabonyba induló vonattal utazhatnak el a koncertre. Képviselő-választás ’94 címmel nemrég kiadványt tett közzé a KSH Heves Megyei Igazgató­sága. Ebben áttekintést adnak szűkebb pátriánk legfontosabb társadalmi, gazdasági jellem­zőiről. Többek között kitűnik, hogy megyénk az ország terüle­téből 3,9 százalékkal részese­dik. A lakosság 118 településen - közöttük hat városban - él. Legtöbben az iparban tevé­kenykednek, de jelentős a me­zőgazdaságban, az oktatásban és a kereskedelemben dolgozók száma is. Tavaly év végén a munkanélküliek száma 46 szá­zalékkal haladta meg az 1991 végit. Eközben - 1993 zárása­kor -1355 gazdasági szerveze­tet tartottak nyilván. A számuk két és félszerese volt a három évvel ezelőtt nyilvántartottnak. Megyénk hazánk egyik fontos idegenforgalmi területe, része a Mátra-Bükk kiemelt üdülőkör­zetnek. Ez a szálláshelyekben és a vendégek számában is meg­mutatkozik. A közlekedést és az áruszállítást meghatározó országos közutak hossza táj­egységünkön közel ezerkétszáz kilométer. Tömeges baleset volt tegnap este a 3-as főközlekedési út detki szakaszán. A szem­tanuk a helyszínen elmondták, hogy egy szlovák rendszámú BMW szabálytalan előzés közben irányváltozatásra kényszerített egy Trabantost, aki egy japán gépkocsival frontá­lisan ütközött. Négy súlyos és két könnyű sérültet szállítottak az egri kórházba. A vizsgá­lat még tart. (Fotó: Szántó György) PIACI ÁRAK Eger: a tojás 7-8,50, a burgo­nya 30-40, a sárgarépa 80, a zöldség 40, a vöröshagyma 30, a fejes káposzta 50, a kelká­poszta 70, a karfiol 60, a para­dicsom 40-50, a zöldpaprika 80-90, a tök 30, az uborka 50- 60, a zöldbab 80-100, a fok­hagyma 200, a gomba 120- 170, a kukorica 16-20, a sárga­dinnye 50-60, a görögdinnye 60, az alma 100, a sárgabarack 50-120, az őszibarack 120-130 forint. Hatvan: a tojás 11, a burgonya 40, a sárgarépa 30, a zöldség 40, a vöröshagyma 50, a fejes káposzta 30-40, a kelkáposzta 70, a saláta 10, a karfiol 80, a paradicsom 30, a zöldpaprika 50-80, a főzőtök 10, az uborka 30, a zöldbab 60, a fokhagyma 200, a paraj 10, a sóska 10, a kukorica 20, a gomba 150-220, a sárgadinnye 60, a görögdiny- nye 70, az alma 25-30, a cse­resznye 80, a meggy 30, a sár­gabarack 80-100, az őszibarack 100 forintba kerül. Gyöngyös: a tojás 11, a burgo­nya 35, a sárgarépa 30, a zöld­ség 30, a vöröshagyma 50, a fe­jes káposzta 50, a kelkáposzta 50, a karfiol 50, a paradicsom 50, a paprika 60, az uborka 40- 50, a gomba 200, a sárgadinnye 60, a görögdinnye 60, az alma 50, a cseresznye 80, a meggy 50, a sárgabarack 60, az ősziba­rack 70 forint. Heves: a tojás 9, a burgonya 30, a sárgarépa 30, a zöldség 30, a vöröshagyma 30, a fejes káposzta 30, a kelkáposzta 50, a karfiol 60, a paradicsom 30, a zöldpaprika 50-80, a főzőtök 20, az uborka 20, a fokhagyma 180, a gomba 180, a szárazbab 150, a sárgadinnye 50, a görög­dinnye 50, a cseresznye 40, a meggy 40, a sárgabarack 50, az őszibarack 100 forint. Bélyeget csak a postán? Sokak számára jelenthet kel­lemetlenséget az a január el­sejétől életbe lépett változás, amely szerint az, aki levelet szeretne feladni, bélyeget ki­zárólag a postahivatalokban vásárolhat a feladni kívánt borítékra. Többek számára így az is érthetetlen, mi késztette erre a döntésre a Magyar Postát. A korábbi évtizedekben minden trafik árukészletéhez - magá­tól értetődő módon - hozzá­tartozott a bélyeg. Annak ide­jén minden újságárusnál is beszerezhetők voltak a postai értékcikkek. Voltak, akik e változást nem is vették tudomásul, s mint megtudtuk, a postahiva­talokhoz is számos lakossági panasz, kérés érkezett ezzel kapcsolatban. Nos, e témával kapcsolat­ban megkerestük az egri 1-es számú postahivatal vezetőjét, Kállai Albertet, hogy megtu­dakoljuk, vajon mi is volt a változás oka...- Egyes trafikokban ma is árulnak értékcikkeket, ezen az értékesítési vonalon nem ve­zettünk be új intézkedéseket - mondta. - Ami viszont új do­log, az az, hogy január elsejé­től az Eszakhír Rt. nem érté­kesít postai bélyegeket. Mi minden további nélkül fizet­nénk az eladott mennyiség után jutalékot, több alkalom­mal tárgyaltunk is velük, hi­ába. Pedig csak „teríteni” kel­lene az újságárusok között. Aztán az sem mellékes, hogy a részvénytársaság számára bizony nem kis összeget je­lentene a pavilononként mint­egy 5-6 ezer forint... sze­A kormány meg a program Nem érdekel, hogy kicsoda Magyarország miniszterelnöke. Impli­citive az sem, kik állanak a kormányrúdnál. Hazudtam persze, megint, nagyon is fontos, hogy mi történt má­jus két vasárnapján, hogy ezentúl más avat autópályát és más kér elnézést, ha szét lesz verve némely szurkolótábor focicsapattal és edzővel együtt. De a lényeget, azt most mesélem el. Akarok olvasni. Nem napi- és hetilapokat, hanem könyveket, vagyis azt akarom, hogy könyveknek olvasására legyen időm, de nem éjféltől hajnal háromig, mert az rendszeresítve fárasztó: kial­vatlanság, másnapi lehangoló hangulat. Időm napközben legyen, lévén a világ is kevéssé rohanó és bizonytalan, ne maradjak le semmiről, ha nem nézem át az összes aktuális butaságot, azon egy­szerű okból, hogy ilyenek nincsenek. Idő van, meg könyvek. Akarok álmodni. Nem mint legutóbb, hogy két politikussal ebé­deltünk valahol, és ők rajtam keresztül győzködték egymást, ellen­kezőleg: például pálmafákat, tengert, kalandot, mit tudom én. Akarok menni. Nem messzire, csak Prágába mondjuk, vagy még inkább valami cseh kisvárosba inni, a főtér kocsmájának árnyas teraszán két hétig, naphosszat hideg söröket. Gondolatot se arról, mi van otthon, hiszen mi lenne, csend és nyugalom. Akarok szerelmet. Egyik legkedvesebb barátnémat évekig szid­tam, miképpen választhatott '90-ben úgy, ahogyan, szóval, vita tárgyát nőmmel ne képezze, ki kire szavazott. Mert én ám őt szeretem. Nem szocikat, madarakat, miegymást. (rénes) Kenuval végig a Kis-Tiszán Bár egész évben hallat magáról az Életfa Környezetvédő Szö­vetség, az igazán mozgalmas és változatos programokat évek óta a nyárra tartogatják. A „fő­hadiszállásuk” ilyenkor Po­roszló, a régi iskola udvara. Ide veri fel sátrát a környezetvé­delmi vízitábor. Az idén július 27-től augusztus 7-ig sokszor találkoznak majd a Tiszán hor­gászok kajakban ülő fiatalok­kal. Nemcsak a csodálatos kör­nyezet vonzza ide őket eszten­dőről esztendőre, teendőik is akadnak bőven. Megtisztítják a horgászhelyeket, a környező erdőket a szeméttől, az „ottfe­lejtett” hulladékoktól. Kelle­mesebb és érdekesebb program, amikor a madárrezervátumok­nál kötnek ki, ahol megfigyelik a ritka és védett szárnyasok éle­tét. Ottjártukat apró emlékkel jelzik majd: gyűrűk kerülnek a piciny lábakra. Emellett részletes feljegyzést készítenek a növényekről, álla­tokról, és szorgalmasan vizsgál­ják majd a víz minőségét is. Lesz olyan „lazító” program is, amikor a kenuk helyett kerék­párra szállnak, és a Hortobá- gyig pedáloznak. Esténként - a hagyomá­nyoknak megfelelően - tábor­tüzet raknak, és mindenki be­számol aznapi élményeiről, ta­pasztalatairól. • Csak a magyar ipart sújtja a cukorcsempészet? • Lakossági harc a tiszta környezetért? Visszaélések a kárpótlásijegy-cseréknél? • Ukrajna Moszkva felé nyit?

Next

/
Thumbnails
Contents