Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-14 / 164. szám

Ötvenöt esztendő után újra együtt - A sors viharai alaposan szétszórták a valamikori hatvani osztályt (5. oldal) Egy kultúratámogató vállalkozás - „Most sem rózsás még az életem a hitelek miatt, de sikeres munkát kell végeznem” (6. oldal) Zsófia, akit nem hódított meg Amerika - A Soros Alapítvány révén jutott el a gyöngyösi diáklány az USA-ba ________(6. oldal) H EVEST1 EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1994. JÚLIUS 14., CSÜTÖRTÖK HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA V. ÉVFOLYAM 164. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT Heves megye és Ázsia „kis tigrisei” A megyei közgyűlés alelnöke, dr. Molnár Miklósné a közel­múltban tért haza Tajvanról és Dél-Koreából. Olyan üzleti körúton járt, amely során egy nemzetközi szervezet segítségével az európai, ezen belül a magyar befektetési lehetőségekről tájé­koztatták az ottani üzleti köröket. Tapasztalatairól kérdeztük. A televízió vezetőjelöltjei Horn Gyulánál, Pető Ivánnál Az új kormány megalakulásáról Az új kormány - az alkotmány rendelkezése szerint - a minisz­terek kinevezésével alakul meg. A minisztereket a miniszterel­nök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A kinevezési eljárás első ak­tusa a miniszterjelöltek meg­hallgatása az illetékes parla­menti bizottságokban. Erre kedden és tegnap került sor. A törvényhozás egyszerre határoz - a köztársasági elnök javaslata alapján - az új kor­mányfő személyéről és az ala­kuló kormány programjáról. A megválasztáshoz, illetve a kormányprogram elfogadásá­hoz az Országgyűlés tagjai többségének igenlő szavazata szükséges a nyílt szavazáskor. Az előzetes országgyűlési tá­jékoztatás szerint ma Horn Gyula, az MSZP miniszterel­nök-jelöltje egyórás szóbeli ki­egészítést fűz a képviselőkhöz eljuttatott, 162 oldalas kor­mányprogram-tervezethez. Ez­után a frakciók vezérszónokai 25 percben fejthetik ki állás­pontjukat, s újabb öt percet kapnak, hogy reagáljanak az elhangzottakra. Felszólalásra minden képviselőcsoportnak összesen 60 perce lesz. Hóm Gyula válaszára holnap délelőtt kerül sor, majd a Ház megvá­lasztja a kormányfőt, s állást foglal a kormány programjáról. A miniszterelnök eskütételét a miniszterek kinevezése és eskü­tétele követi, majd Hóm Gyula szól az Országgyűléshez. A nyugdíjemelésről tárgyal majd a Ház A Házbizottság tegnapi döntése szerint a törvényhozás pénte­ken - a kormányprogram vitája és a kabinet tagjainak esküté­tele után — határoz a tervezett magyar-brit közös hadgyakor­lat ügyében, és megkezdi a nyugdíjemelésről szóló vitát is. A hadgyakorlatról már az új miniszter előterjesztésében döntenek, míg a nyugdíjkér­désben az MSZP frakciója vál­lalta, hogy benyújtja a határo­zati javaslatot. Mint elmondta, a magyar résztvevőket az NGKM és a Magyar Befektetési és Keres­kedelemfejlesztési Rt. válasz­totta ki, hazánkból három me­gye képviselői utaztak: Győr-Sopron, Jász-Nagy- kun-Szolnok és Heves megye kapott meghívást. Ennek a kiál­lításnak és szemináriumnak az volt az egyik érdekessége, hogy nem országok, hanem régiók képviselték Európát, így pél­dául Galícia, a Kanári-szige­tek, és így tovább. A rendez­vény június 20. és 30. között zajlott, a két ázsiai ország fővá­rosaiban, Szöulban és Taipei- ben három-három napot töltöt­tek. A megyei közgyűlés alel­nöke 20-25 projektet, befekte­tési ajánlatot vitt magával, munkatársaival megpróbálták összegyűjteni a vállalatoktól, önkormányzatoktól, hogy mi­lyen lehetőségek is vannak. így például bemutatta a távoli or­szágokban a Mátrai Hőerőmű rekonstrukciós programját, több gépipari üzem fejlesztési elképzeléseit, élelmiszeripari terveket, illetve idegenforgalmi és kereskedelmi koncepciókat. Az üzleti út Szöulban indult, ahol a különböző országok ré­gióinak kis standokat, kiállító- helyeket alakítottak ki. Ott ad­ták meg az érdeklődők számára az információkat, nyújtották át a különböző tájékoztató anya­gokat. A legnagyobb élménye az volt itt dr. Molnár Miklósné- nak, hogy talán a legtöbben a magyarokat keresték fel, nagy érdeklődés övezte a hazai kiál­lítókat. A legnagyobb és Euró­pában közismert cégek is je­lentkeztek, de olyanok is, ame­lyek még ismeretlenek a világ más részein. Azt tapasztalták, hogy a ko­reai üzletembereket nagyon komolyan foglalkoztatják a magyar befektetések, sokféle együttműködésen gondolkod­nak. Felmerült a tárgyalások során például a közös beruhá­zás, a vegyes vállalat alapítása, a meglévő üzemek megvásár­lása, újak létesítése. Erezhető volt, hogy elsősorban az ipar bizonyos ágai felé irányul a fi­gyelmük. Elénk érdeklődést ta­núsítottak az alumínium-fel­dolgozás, a vegyipar, a gépipar vagy a textilgyártás több terüle­tével kapcsolatban. (Folytatás a 3. oldalon) A koalíciós pártok vezetői - Horn Gyula leendő miniszter- elnök, az MSZP elnöke és Pető Iván, az SZDSZ elnöke és par­lamenti képviselőcsoportjának vezetője - tegnap, a szabadde­mokraták Mérleg utcai székhá­zában találkoztak a televízió elnök- és két alelnök-jelöltjé- vel. Mint az elmúlt napokban ismertté vált, az MTV elnöki székében a koalíciós pártok Horváth Adámot látnák szíve­sen, a műsorokért felelős alel- nöknek Székely Ferencet, gaz­dasági ügyekben illetékes alel- nöknek pedig Somosi Pétert ja­vasolják. Pető Iván, a találkozó házi­gazdája a bő egyórás megbe­szélést követően az MTI mun­katársának elmondta: emlékez­tetőt készítettek arról, hogy Indiai vadkender-ültetvényre bukkantak a rendőrök Monor közelében, egy tanyán. Kide­rült: a marihuána alapanyagául szolgáló növény szaporítását egy Hollandiából hazatelepült férfi irányította, és többi között Romániából érkezett vendég- munkásokat foglalkoztatott fe­ketén. A bérelt tanyán moder­nül berendezett telepen feltehe­Kedden délután ülést tartott Füzesabonyban, dr. Pásztor József polgármester elnökleté­vel a város képviselő-testülete. Végül minden napirendi pontot megtárgyaltak, bár arról volt szó az elején, hogy pár fonto­sabb ügyet „csúsztatnak”, míg néhány önkormányzati tag szolgálati útjáról megérkezik. Először a városi könyvtár médiatörvény, illetve működési szabályok hiányában milyen módon képzelhető el a televízió tevékenysége Horváth Ádámék vezetése alatt - a médiatörvény megszületéséig. Az emlékezte­tőt Pető Iván tájékoztatása sze­rint a kinevezési javaslattal együtt megkapja az illetékes országgyűlési bizottság, így nem szóbeli feltételek és ígére­tek hangzanak el, hanem létezik azok írott változata is. Az MDF kedden este, a hat parlamenti párt médiaegyezte­tésén bejelentett új személyi ja­vaslatairól - Kosa Ferenc tele­vízió- és Glatz Ferenc rádió-el­nökségéről - a pártelnökök és a televíziósok nem tárgyaltak, ezt ugyanis komolytalan dolognak minősítették, amellyel nem ér­demes foglalkozni. Titkos marihuánaültetvény egy Monor melletti tanyán Ülésezett Füzesabony képviselő-testülete... tőén hosszabb ideje termesztet­ték e drogalapanyagot. Csöpög- tető öntözéssel, fóliasátrak alatt nevelték a palántákat. Megkezdődött a - feltehe­tően - kiterjedt nemzetközi drogtermesztő és -forgalmazó hálózat felgöngyölítése, ám a nyomozás sikere érdekében a rendőrség egyelőre nem ad az ügyről bővebb tájékoztatást. igazgatói állására benyújtott pá­lyázatot bírálták el. A dolog ez év februárjától húzódott, és most is majdnem így történt, mert a 10 „városatya” közül egy tartózkodott, egy pedig - a jelölt férje - nem szavazhatott, s ezért nem született minőségi többség, ahogy azt - mint hitték - a rendelkezések előírják. (Folytatás a 3. oldalon) A NAP HÍREI IDŐJÁRÁS Többnyire napos idő lesz, majd időnként erősen megnövekszik a felhőzet és a déli óráktól helyi záporok, zivatarok várhatók. m A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 26 és 31 fok között aiakuL A mennyiségi mutatók vagy a minőség fontos? Magyarországnak tudatosítani kellene az Európai Unióval, hogy az integrációra való al­kalmasság megítélése során nem a piacgazdasági normák számszerűségét, hanem az át­alakulási folyamat dinamikáját kellene mércének tekinteni - olvasható a Világgazdasági Kutatóintézet „Kihívások” so­rozatában megjelent legutóbbi munkájában. A Kritériumok és teendők Magyarország Euró­pai Uniós tagságával kapcso­latban című tanulmány szerint az integrációérési folyamatot kellene meghatározó kritéri­umnak tekinteni. Az önma­gukban is kétséges mennyiségi mutatók helyett a minőségi­ekre kell helyezni a hangsúlyt, hisz a piacgazdasági átmene­tet, s még inkább a csatlakozni kívánó országokban rejlő jö­vőbeli potenciát csak ilyen adatokkal lehet jellemezni. Igen veszélyesek az „álökológusok”... Hazánkban hozzávetőlegesen 200-300-ra tehető az ökológus szakemberek száma, az e tu­dománnyal megfelelő, szaktu­dás nélkül foglalkozóké pedig több ezer. Utóbbiak - komoly pénzekért - gyakorta vállal­koznak különféle szakvélemé­nyek készítésére anélkül, hogy azokat megalapozott vizsgála­tokkal alátámasztanák. Egye­bek között a kontárok ellen is szóltak a közelmúltban Szege­den tartott III. Magyar Ökoló­gus Kongresszuson, amelyen a szakemberek állásfoglalásban fejezték ki aggodalmukat a szakmai érdekképviselet meg­oldatlansága miatt. A kong­resszus elnöke, Gallé László szegedi tanszékvezető egye­temi docens elmondta: ha lét­rejön az érdekképviselet - amelynek előkészítő bizott­sága már dolgozik -, feladata lesz az is, hogy ne adhasson bármilyen társaság, cég ökoló­giai szakvéleményeket. Példa­ként említette az 5-ös autópá­lyát és a déli autópályát, ugyanis mindkettőnél jelentős összegekért készítettek szak- véleményeket „álökológusok”. A Tisza-tavon nincs fertőzésveszély Az elmúlt időben több hazai sajtóorgánumban is megjelen­tek hírek a Tisza folyó fertő- zöttségéről. A népszerű üdülő­körzet tavának állapotáról dr. Borsos Anikó, az ANTSZ ti­szafüredi városi tiszti főorvosa elmondta: működési területén- ez a Tisza-tó bal partját je­lenti Tiszafüredtől Tiszaburáig — a sajtóban napvilágot látot­tak nem felelnek meg a való­ságnak. Június végi, július eleji laboratóriumi vizsgála­taik eredményei azt mutatják: a Tisza szabad strandjainál a víz fürdésre nagyon alkalmas. Igazságügyi delegáció utazott Brüsszelbe Dr. Kecskés László, az igaz­ságügyi tárca helyettes állam­titkára vezetésével delegáció utazott Brüsszelbe tegnap. A küldöttség részt vesz az Eu­rópa Unió és a Magyarország közötti jogharmonizációs bi­zottság ülésén. A tárgyalás na­pirendjén szerepel: a magyar jogharmonizációs program egyeztetése, a Phare-program hazai hasznosítása és a jogi szakfordítók EU-képzése. VALUTA vételi eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 154,06 157,06 Ausztrál dollár 72,43 73,77 Dán korona 16,34 16,64 Finn márka 19,41 19,75 Francia frank 18,72 19,06 Görög drachma (100) 42,50 43,30 Holland forint 57,23 58,27 ír font 152,09 154,89 Japán yen (100) 100,74 102,60 Kanadai dollár 70,98 72,50 Kuvaiti dinár 332,80 339,46 Német márka 64,17 65,37 Norvég korona 14,63 14,91 Olasz líra (1000) 64,77 65,99 Oszt. schilling (100) 912,40 929,10 Spanyol peseta (100) 78,03 79,49 Svájci frank 76,08 77,40 Svéd korona 13,03 13,27 USA dollár 98,26 100,26 ECU (Közös Piac) 122,55 124,79 Az Eger melletti Pünkösd-tetői kajszibarackosban is javában tart a szezon. Csalá­dok apraja-nagyja szedi az ízletes termést, ami - a válogatást követően - a Zöldért hűtő­házaiba kerül, hogy onnan azután a külföldi piacokra is eljusson... (Fotó: Szántó György)

Next

/
Thumbnails
Contents