Heves Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-13 / 163. szám
2. oldal Világtükör 1994. július 13., szerda m Apadó népesség és csökkenő átlagéletkor Romániában Románia népessége 1991-1993 között mintegy 400 ezer fővel csökkent, és a lélekszám apadása várhatóan a jövőben is folytatódik - derül ki a román statisztikai hivatal legújabb adataiból. Románia történetében, a békeéveket számítva, 1992-ben született a legkevesebb gyerek. A halandósági ráta ugyanakkor 11,6 ezrelék volt, ami a háború utáni évek legmagasabb értéke. Ha állandósul a jelenlegi, 1,5 ezrelékes születési ráta, akkor 2020-ban az ország lélekszáma 20,6 millió lesz a mostani 22,8 millióhoz képest. A statisztikai hivatal adataiból az is kiderül, hogy Romániában a várható átlagos élettartam 69,5 év, ami 6-7 évvel alacsonyabb, mint a legtöbb európai országban. (MTI) Virágszőnyeg Genáanóban. Volt egyszer egy kis falu, Rómától 350 kilométerre. A kis falu arról volt híres, hogy emberemlékezet óta július közepén virágba borul. A főutcán virágszirmokból világhírű festmények másolatát rakják ki. Elkészül virágból a Biblia számos jelenete is. A 250 méter hosszú „virágszőnyeget’’ a látogatók ezrei tekintik meg. 250 asszony és gyerek dolgozik a körülbelül 50 tonna virágsziromból készülő alkotásokon. A virágfesztivált ebben az évben a D Day jegyében rendezték meg. (FEB-fotó) • Csak a Westel Rádiótelefon Kft. kínálja Önnek a mobiltelefonok teljes választékát. • Csak a Westel Rádiótelefon Kft. nyújtja Önnek szolgáltatásait az ország teljes területén. • Csak a Westel Rádiótelefon Kft. rendelkezik 4 éves mobiltelefon tapasztalattal. t A Westel Rádiótelefon Kft. a GSM telefonok és az Eurofon kártya megbízható és európai színvonalú forgalmazója. 900-AS, 450-ES EGY HELYEN! MOZGÁSBAN AZ ÜZLET (»)))))) WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT. A 1 Westel hivatalos forgalmazója Westel WO GSM»Mobil TírtMési Rt. WESTEL IRODÁK: Balatonvilágos: M7-es enyingi elágazás Tel.: (8B) 380-644 Rádiótelefon: (06 601 327100 Békéscsaba: 5600 Cyóni G.u.21. Tel.: (66) 447-111 Rádiótelefon :(06 601384000 Budapest: Ilii Karinthy Frigyes út 21. Tel.: 265-8023 Rádiáááoo: (06 601327087 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/8. Tel.: 1521318-038 Rádiótelefon: 106 60) 327800 Győr 9022 Pálffy Dénes u. I. Tel.: I%l 3IB896 Rádktáehn: (06 601 327400 Miskot. 3530 Széchenyi u. 70. Tá: (46) 411-550 Rádiótelefon: (06 60) 351000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel.: (93) 310-460 Rádiótelefon: 106 60) 327408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tá: 172)445-111 Rádiótelefon:(0660l327900 Szeged 6720 Tisza Lajos kit 24.M: 162) 421-575 Rádióteláon: 10660)327600 Székesfehérvár 8000Ptohszkaútl7.Tá:l22)328-717 Rádiótelefon: (06 60) 327200 Szolnok: 5000 Baross u. I. Td:l56) 422-232 Rádióteláon: (06 60) 386001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel.: 194) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 377000 WESTEL FORGALMAZÓ: APEX KFT.-GYŐNGYÖS 3200 Gyöngyös, Fő tér 10. Tel: 06/37 311-665 Rádiótelefon: 60 327 678 USA: 31 áldozata van az árvizeknek Georgia állam területének egy- harmad része áll víz alatt annak ellenére, hogy levonulóban van az árhullám az Egyesült Államok délkeleti részének egyes körzeteiben. Georgia után, ahol az évszázad legkiterjedtebb áradásai pusztítanak, a szomszédos Floridát is katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította Clinton elnök. Az egy hete kezdődött árvíz eddig harmincegy emberéletet követelt, s igen sokan eltűntek. Az idei nyár első trópusi vihara nyomán kiöntött folyók több mint 100 ezer hektárnyi mezőgazdasági terményt pusztítottak el, teljesen megsemmisítve az amerikaiak által oly kedvelt, zamatos georgiai őszibaracktermést, tönkretéve az állam híres mogyoróültetvényeit. Több mint félmillió lakos még mindig palackozott vízen él, amit csónakokon, hajókon tudnak eljuttatni egyes, szinte teljesen víz alatt álló településekre. A Flint folyó partján fekvő Albanyban a háztetőkig ér a kiáradt víz, s a folyó az előrejelzések szerint majd csak szerdán tetőzik az Albanynál délebbre fekvő Bainbridge-nél, ahol a vízállás már hétfőn is hat méterrel volt magasabb a szokásosnál. Bainbridge lakosságának nagy részét már kitelepítették a környező településeken sebtében létrehozott menedékhelyekre. A városban lévő vegyiüzem dolgozói éjt nappallá téve hordják a homokzsákokat az üzem területén álló, több mint kétezer kilónyi folyékony ammóniát tartalmazó tartály védelmére. Ha a tartály fűtőrendszerét eléri a víz, a mérgező ammónia a levegőbe kerül, további katasztrófát okozva a térségben. (----------------------------------^----------------------------------> CONCORDAT CSŐDGONDNOK ÉS TANÁCSADÓ INTÉZET (1118 Budapest, Késmárki u. 8.) Telefon: 185-0816,166^1218 Fax: 166-5009 mint a Heves és Vidéke Takarékszövetkezet "FA" (3360 Heves, Fő u. 8.) bíróság által kijelölt hivatalos felszámolója pályázatot hirdet 1. / Volt GÓBIS ÁRUHÁZ 2. / Volt TANÉP-TELEP (BELTERÜLET) 3. / Volt TANÉP-TELEP (KÜLTERÜLET) 4. / Volt KUNHEGYESI FAÜZEM 5. / FEGYVERNEK! FAÜZEM, volt VEGYESIPARI KISSZÖVETKEZET 6. / BUDAPEST XVI. KÉR. CENTENÁRIUMI LTP. 99 m2-es bérlemény bérleti jogának átruházása. A pályázati kiírás átvehető, a Heves és Vidéke Takszöv. "FA"-nál, 1994. július 15-ig 10.000 Ft befizetése után a fenti címen. A pályázatok bontása 1994. július 20. de. 10.00 óra közjegyző és Hitelesítő Bizottság jelenlétében. A pályázaton való részvétel feltételeit a kiírás szabályozza. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Babus Gyula ügyvezető igazgató Heves és Vidéke Takarékszövetkezet "FA" 3360 Heves, Fő u. 8. Telefon: 06-36 346-698,346-677 Telefax: 06-36 346-896 A meghirdetett vagyontárgyak előzetes egyeztetés alapján megtekinthetők. ISMÉT A MI ÁRAINK A LEGJOBBAK! FÓLIAVÁSÁR DUPLA ÁRENGEDMÉNY! Aki 1994. július 31-ig megvásárolja, vagy 20 % előleggel megrendeli a kiváló minőségű TVK-s agrofóliát, az tekercsenként 500 Ft-os vásárlási utalványt kap. Az utalvány bemutatásakor az 500 Ft ingyenes vásárlási lehetőségen túl, a vásárlás teljes értékére 10 % további engedményt adunk az Agrodiszkontok teljes áruválasztékára a fóliák kivételével. JV AGRO WVDISZKONT Jászberény, Kossuth u. 44. T: 57/312-800 Jászfényszaru, Szabadság u. 46. Detk, Árpád u. 56. Gyöngyös, Gáspár Zs. u. 4. Csány, Vasút u. 50. T: 37/357-026 Boldog, Árpád u. 31. T: 37/355-046 .......................... P50!