Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-27 / 149. szám
4. oldal Az Olvasók Fóruma 1994. június 27., hétfő Kutyusok kerítéssel és anélkül Kohrad Lorenz, az osztrák No- bel-díjas állatmagatartás-kutató kedvenc jószágai közé tartoztak a kutyák is. Vizsgálódásai nem öncélúak voltak, megfigyelései közül nem egy az emberi társadalomra is kivetíthető. Ő, mint tudós, nem fogalmazhatott olyan élesen, mint én, akinek az „írói szabadság” és fantázia szárnyalása tán megengedhető. így merem csak leírni félig tréfás, félig komoly gondolatomat, miszerint az élőlényeket sorrendileg is három csoportba osztom. Az elsőben vannak a kutyák, a másodikban az emberek, a harmadikban pedig az összes többi élőlény. Ám még mielőtt bárki kővel dobna meg mizantróp nézeteimért, emlékeztetni szeretném kedves olvasóimat egyrészt annak a kutyának a tekintetére, aki gazdija lábánál ülve, minden idegszálával lesi parancsait. Másrészt belenéztek már egy kába, illuminált, kancsal emberi szempárba, melynek tulajdonosa révetegen kerülgeti a hirdetőoszlopot „Segítség, élve befalaztak!” felkiáltásokkal?! Nos, Lorenz leír egy bűbájos történetet két harcos kutyáról. Közülük az egyik tágas udvarban élt, mint e felségterület abszolút ura. A másik, affajta kóbor jószág, napjában egy- szer-kétszer a szomszédos utcában tűnt fel. A két eb, ha a rácsos kerítésen át megpillantotta egymást, fel-alá rohangálva, eszeveszett csatolással ugrott az akadálynak, tüzet okádtak, szájuk habzott a dühtől. Úgy tűnt, nem rajtuk, hanem a dróthálón múlott, hogy még egyáltalán életben voltak. Ám egy szép napon munkások érkeztek a megrongált pa- lánkot javítani. Lebontottak vagy öt métert... Másnap két hősünk ismét egymásra bukkant. A csata ott folytatódott, ahol előző nap abbahagyták. Ádáz ugatással kergették egymást a kerítés két oldalán. Mindaddig, míg az el nem fogyott, és a két csahos szájhős pusztán, pőrén és védtelenül nem állt egymással szemben... Hirtelen elnémultak, fü- lüket-farkukat leeresztették, tán még a békepipát is elszívták volna. Ehelyett érdeklődve és mohón elkezdték egymás hátsó fertályát szaglászni... Evekkel ezelőtt Erikával és Sylviával tölthettem egy szép nyári napot a bogácsi strandon. Erika az akkor még „létező szocializmus” országából, az NDK-ból érkezett, Sylvia pedig az NSZK-ból. Társaságunkban véletlenül ismerkedtek össze. Apróbb csipkelődésektől eltekintve a nap a „békés egymás mellett élés” jegyében indult. Sütkéreztünk, lubickoltunk... Ám a derűs napsütést hirtelen dörgés, villámlás törte meg, no nem az égbolton, hanem a két német asszony közt tört ki a vihar. Erika ugyanis azt állította, hogy az NDK piacain dinnyehegyek tornyosulnak, ott, ahol Sylvia még fonnyadt almát vagy aszalt szilvát sem látott. A majdnem szó szerint haj- bakapott amazonokat a higgadtabb férjek választották szét. Bár a barátság ege ismét kiderült, de egy fagyos északi légáramlat kellemetlenül borzongatott mindnyájunkat. Közben évek teltek el, és a történelem homokóráján évszázadok peregtek le percek alatt. A berlini kerítést lebontották, a földdel tették egyenlővé. Mit ad Isten, a két család újra nálunk járt. Ismét Bogácsra autóztunk, a strandon sütkéreztünk és napoztunk... És csodák csodája, a két asz- szonyra, a hajdani „csahos ku- tyusokra” nem lehetett ráismerni. Kedvesek voltak egymáshoz, jól elpletykáztak arról, hol, milyen bugyi az olcsóbb, hány márkáért dolgoznak a fodrászok itt és ott. Megbékéltek - amint az Lorenz magasabb- rendű lényeknél tett megfigyelései is bizonyítják -, mert le- döntötték a kerítést. Tessék mondani! Nem lehetne a többit is?! Czenkár Béla dr. j,Víztárolás” Novajon Megdöbbentő kömyezetszeny- rtyezés miatt ragadtunk tollat. Vasárnap gyalogtúráról jöttünk gyerekekkel Síkfőkútról Egerbe.Viszonylag jó időben élveztük a tavaszi levegőt. Örömünket elrontotta az, amit Nóvaj határában láttunk. A no- \laji, vízműtől (!) kb. 80-100 rh-re egy hatalmas, szennyvízzel teli medence éktelenkedik különféle autóroncsokkal, drótokkal fűszerezve. Elviselhetetlen bűz uralkodik a; Környéken, hogy még a birkák is elszaladnak tőle. Valószínűnek tartjuk, hogy ez a fajta „tárolás” szabálytalan, még inkább ezt támasztja alá a falu ivóvízraktárának közelsége. Csodálkoztunk, hogy a falu vezetői ezt elnézik, mivel az autó- vagy traktomyomokból egyértelműen látszik a rendszeres mozgás a medencéhez. Tisztelettel: Kelemen Imréné Eger Deák Ferenc út A város több pontján új, korszerű autóbusz megálló épült a közelmúltban Egerben, (gy többek között a Domus áruháznál, a Deák Ferenc úton és a Cifrakapu utcában. A tetszetős, modern építmények nem csupán praktikusak, - védenek az esőtől, a széltől - de esztétikusán illenek a városképbe is. A mostaniakat remélhetően még újabbak is követik majd. (Fotó: Kaposi Tamás) Hangtalan-Képtelenség és a reakció Évek óta figyelemmel követem és olvasom Pécsi István Hang-Kép cím alatt rendszeresen megjelent szubjektív, nagyon is egyéni véleményére alapozott írásait. Igyekeztem mindenkor keresni és megtalálni a valóságot, az igazságot, de hiába. Már arra gondoltam, hogy a lényeglátásommal van gondom, de ezt el kellett vetnem. Rá kellett jönnöm ugyanis, hogy csak nem tudom elfogadni a szolgálatban lévő igazmondók agymosásra elkészített írásait. Éz pedig abból adódik, hogy értékrendünk és annak mércéi különbözőek. Ennek magyarázata egyértelműen abból adódik, hogy gyökereink is mások. A tisztelt Pécsi úr nem győzi visszatérően kihangsúlyozni pártatlanságát, pedig nagyon is elfogultan pártos. Erre utalnak a választások után megjelent írásai, azt bizonygatva, hogy milyen kedvező, hogy nincs acsarkodás és egymásra kiabálás. Ez pedig mellébeszélés a javából. Ami az egymásra való visí- tozást illeti, azt mind azok tették az elmúlt időben, akik most úgy érzik, hogy hatalomközeibe kerültek, és most visszafogták magukat. Arcpirító és émelyítő volt ez a javából. A zsurnaliszták többsége pártosan volt gyűlöletkeltő, pártosan volt megosztó, pártosan volt elégedetlenséget keltő, pártosan volt rossz hangulatot keltő, pártosan volt félelmet keltő és pártosan volt félrevezető. Az agymosás célját szolgálta az is, hogy a sajtószabadság hiányát zengte a libe- rál-szociális sajtó. Még mindig kiskorúnak és könnyen félrevezethetőnek tartják a bennszülött magyar embert, holott már nem is azok. Ennek mintapéldája a választási események tálalása. Visszhangzik a liberális sajtó a többség fogalmától, már ami a választási eredményeket illeti. Pedig ez is félrevezetés. A felnőttkorú lakosság alig több mint 1/3-ad része voksolt a libe- rál-szociális erőkre. Ezt illene nem elfelejteni, és ennek is hangot adni. Pécsi úr legutóbbi írásaiban már megkezdődik a kirekesztés hadművelete. Itt utalnék a tv főszerkesztője és Nemes- kürthy sanda kirekesztésére. Ez pedig nem illik abba a képbe, amit megbékélésnek szokás ezen a tájon nevezni. Vagy pontosan az a cél, hogy itt, kis hazánkban szinten tartsuk a megosztottságot? Remélem, ettől távol tartja magát. Tehát Pécsi úr, továbbra is jelenjen meg egyéni véleményét tükröző írása, de nagyobb tárgyilagossággal, még akkor is, ha a Heves Megyei Hírlap alternatív napilap. Gönczi József Eger Töviskes tér 10. * Alapelvem: mások véleményének tisztelete. Akkor is, ha az szubjektív. Ennél is fontosabb az, hogy szavakban és tettekben a „segíts, ne árts” elvének következetes képviseletére vállalkoztam, s ekként cselekszem később is. A Hang-Kép műfajilag rádió- és tévékritika, vagyis az egyes műsorok megítélése törvényszerűen egyéni látásmódot tükröz. Ön politizál - szíve joga -, én soha nem tettem, s nem is akarom továbbra sem. Vannak örök érvényű, tízparancsolati regulák. Ezekre voksoltam mindig. Semmiféle hatalomhoz - sem a régiekhez, sem az alakuló újhoz - nem kötődöm, így aztán semmilyen sugallatra nem vállalkoztam agymosásra. Nincs erre szüksége senkinek. Ezért nem értem meg a pillanatnyilag vesztes színeknek behódolok kesergé- sét. (Pálfi G., Nemeskürthy). A nemesen bölcs nép döntött. Elutasítva az elmúlt négy esztendőt, szavazva a nyugalomra, a toleranciára, megtagadva a szélsőségeket, a több évtizedről visszaálmodott anakronisztikus eszméket. Ezt illik tiszteletben tartani, mert enélkül nincs, nem lehet demokrácia. Senki számára... Pécsi István Ki kiért van? Azért írok Önöknek, mert sokunk számára felháborító dolog történt 1994. június 9-én 16.58 órakor az egri autóbusz-állomáson. Türelmesen várakoztunk többedmagammal az Eger-Bükkzsérc útvonalon közlekedő autóbuszra, aminek menetrend szerinti indulása 16.40-kor lett volna. Már elmúlt tíz perccel 16.40, még mindig nem érkezett meg a busz. (Jó, elnézi az ember, ha négy-öt percet késik valami műszaki hiba, vagy netán más probléma végett. De kérem tisztelettel, semmi információ az embereknek, se a hangosbemondón, vagy esetleg valaki odajönne az indulóhelyre, hogy késik vagy kimarad a járat, beletörődünk, mert kénytelenek vagyunk, szóval semmiről nem tudtunk. 17 óra előtt egy-két perccel már mindenki zúgolódott, hogy mi vant miért nem jön még most sem a buszunk: - Menjen be valaki a forgalmi irodára, és érdeklődjön. Ez a valaki én lettem. Vettem a bátorságot, és ahogy illik, köszöntem, s megkérdeztem, miért nem jön most ez a busz. Azt a választ kaptam a forgalomirányítótól: most telefonált ide-oda, de semmi érdemleges választ nem kapott. Sőt mi több, amiért meg merészeltem jegyezni, hogy illő lett volna a várakozó tömeget informálni néhány szóval, a „tisztelt” forgalomirányító úr eligazított, elküldött a fenébe, menjek kifelé, mit gondolok én, stb. Köszönöm utólag is neki a barátságos és hasznos információt, nem tudom, tulajdonképpen mit gondolj^;: mi vagyunk a Volánért, vagy ő miértünk. A mai drága bérlet-, illetve buszjegy ára után ezt érdemli az utazó ember? Gondolom, jobban oda kellene figyelni az ilyen dolgokra, hogy legközelebb ne forduljon elő ilyesmi, s illő volna a tisztelt úrnak egynéhány illemtanórát venni, mert borzasztóan bánt engem, amiért így beszélt velem, holott én nem bántottam őt egy rossz szóval sem. Mindenesetre nekem is és a többi utastársamnak is megvan a véleményünk a történt dolgokról. Tisztelettel: Egy utas a sok közül Köszönet A közelmúltban Egerben jótékonysági bált rendeztek, amelynek bevételét az első Heves megyei újszíves, Szakács László megsegítésére fordítottak. A szervezőbizottság ezúttal köszönetét mond mindazoknak, akik támogatták a rendezvényt. Többek között Heves Megye Közgyűlése, SUNACOR Rally Team, Toboz Kft. Parádfürdő, Pásztorhús Eger, Heves Megyei Hírlap, Szántóné Ivády Erzsébet dekoratőr, és még sokan mások nyújtottak segítséget a rendezvényhez. Az alábbi termékek árai az Áfa-t is tartalmazzák! I I Yl I I I I H Si r >/ ►< - IM I FT/M3 ÁLFILALC aerenda /házhozszállítással/ rrCNC MIMIIM: DCCSCD FALAZÓ 84 Ildii LYL S( >< %VIM 81 AI 177 I l dii | II I I MI I I IN I (A7H I III L II I MI I II Érdeklődni: lai sí András Eger, Homok u. 26. Munkanapokon 7-15-ig szombaton 7-12-ig TEL.: 36/311-144 Házhozszállítást is vállalunk! ,, „BIZTONSÁGI OR és KUTYÁS 0R" munkára {elvételt hirdetünk iérftak részére (porta és Hatvan város területén járőrszolgálatra) Alapvető felvételi követelmények:- maximum 40 éves életkor (katonaviseltség)- egészségügyi alkalmasság- legalább 8 ált. iskolai végzettség- büntetlen előélet- kutyás biztonsági őrnek rendelkezni kell saját, képzett őrző-védőkutyával (bemutatandó!) (A szükséges igazoló okmányokkal kérjük hozzák magukkal!) Jelentkezés: 1994 június I6-án 09.00 órakor Hatvan: Kossuth tér 1. Kossuth Lajos Általános Iskola Secur Intel! Biztonsági Szolgáltató Kft. (2655) „KUTYÁS BIZTONSÁGI OR” munkára (járőrszolgálat)- HATVAN város területén - felvételt hirdetünk férfiak részére. Alapvető felvételi követelmény:- maximum 40 éves életkor (katonaviseltség)- egészségügyi alkalmasság- legalább 8 ált. Iskolai végzettség- büntetlen előélet-erkölcsi feddhetetlenség- saját, képzett őrző-védőkutya (A szükséges igazoló okmányokat, valamint bemutatásra az őrző-vódőkutyát, kérjük hozzák magukkal!) Jelentkezés: 1994. június 27-én 09.00 órakor, Hatvan, Kossuth tér 1. sz. Kossuth Lajos Általános Iskola Securlntell Biztonsági Szolgáltató Kft. Sérvkötö-60 Bízzék a 80 év óta több százezer példányban eladott, kiváló német találmányban! Rugó és combszíj nélkül, mm-re pontosan a sérvkapura állítható be, teljes védelmet nyújt a lágyék-, a here-, a köldök- és a hasfalsérvre. Információ (levélcím): Spranz Kft., Pilisborosjenő, Ürömi út 34. 2097 • Tel./fax: (26)-334-322 Méretre megrendelhető 1994. június 29-én (szerdán): Egerben, a Főnix patikában (Pásztorvölgy, Csalogány u. 28.), 9-től 11 óráig. Polgári B\nrRt. EGRI FIÓK A BUDAPEST BANK CSOPORT TAGJA 3300 Eger, Bethlen Gábor utca 2. Telefon: (36) 321-766 Betétfogadás Lejárat Gazdálkodó szervezetek Takarékszövetkezetek Lakossági bruttó nettó Éves kamat %, nem sávos 14-30 nap 14,0 11,5 14,44 13,0 :l 31 -60 nap 17,0 19,5 17,77 16,0 61 -90 nap 18,5 21,5 18,89 17,0 91 -180 nap 19,5 22,5 20,00 18,0 181 -365 nap 20,5 23,5 21,11 19,0 365 nap felett 21,0 24,5 22,22 20,0 J Polgári Jegy évi bruttó kamat: 120 napos 21,0% 240 napos 22,0 % 366 napos 23,0 % Íjjjjjjjíjj JJUyJJjjj JOJJj jjjjjjj J uu,üoü-jjj jJyjjjjJ',