Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-25-26 / 148. szám
4. oldal Szemtől Szembe 1994. június 25-26., szombat - vasárnap Funar - aki eljátssza az udvari bolond szerepét Korábban szinte mindenki azt hitte, Funar csak tréfál, vagy legalábbis a hatalom ízlelgetésének első óráiban hirtelen hevülete emelgeti csupán, s majd földre száll a „kardos angyal”, ha a dolgos hétköznapok megosztják figyelmét. Amikor a fasiszta Anto- nescu szobrát, azt a bizonyára Michelangelo ihlette csodát feltűzték a város egyik legforgalmasabb terére, a főút mellé, hogy mindenki csodálja és múltjában tölthessen pár ihletett percet, napot, amikor a magyar névtáblák körül kezdett bíbelődni, majd Európa egyik legszebb terére- betonoszlopok tetején - odabiggyesztette a Funar-ha- rangot, és a Mátyás-szobor feliratát románra fordította, a magyar és a román értelmiség hirtelen összerándult. Aki eddig kételkedett volna a Funarral ma szimpatizálók táborában, bizonyosra vehette immár, hogy ez az ember nem tréfál. Fasisztoid cselekedeteivel és megnyilatkozásaival őrültnek tűnik inkább, mint épelméjűnek, akit lliescuék injekciója bizonyára kigyógyít majd. Hiábavaló volt minden várakozás! A kiszabadult szellemet senki nem akarja visz- szatuszkolni a lombikba. Funar a legfőbb rendezőktől megkapta az „Udvari Bolond” szerepét, és azt legjobb tudása és képessége szerint igyekszik is eljátszani. Most éppen ásatásokba kezd, a régi kor árnya felé visszamerengeni tér: dákó-román leleteket kutat. És éppen a Fadrusz János-szobor 90 éve felállított Európa-hírű műemléke alatt. Megrepedt hát az újabb Funar-tojás héja, napvilágra gyámoltalanodik egy friss fasiszta költemény. „Le Funarral- éljen a béke!” Magyarok és románok együtt vonultak ki a térre, hogy az újabb torzszülött napvilágra tuszkolását feltartóztassák. Ott volt június 8-án délután 3 órakor az 1989-es esemény számos vezetője, élükön Do- ina Cornea polgárjogi harcossal és Tőkés Lászlóval. Ütemes taps és éljenzés köszöntötte a mikrofonhoz lépőket: „Le Funarral, éljen a béke” - ordították. Erre válaszként meghúzták a Fu- nar-harangot. Szitkok és átkok csattantak fel, és egyre több haragos arc fordult a „városatya” rezidenciája felé, mely szemben a Mátyás-szoborral, a tér másik végében terpeszkedik, kiebrudalt szerkesztőségek, kulturális szervezetek helyén. Octavian Buraku, az Inter- etnikus Szövetség vezetője evezetőjében az összromán- ság nevében tiltakozott az ellen, hogy az itt élő népeket különböző provokációkkal fordítják egymással szembe. Bemutatta a tüntetésen jelenlévőknek Hunyadi Mátyást, mint román származású magyar királyt, akinek emlékművét el akarja mozdítani az a polgármester, „akiről sokan úgy hiszik, hogy bolond, pedig csak eszköz a román politikai vezetés kezében, akit zavarkeltésre használnak.” Az emlékműveinkhez ne nyúljon senki - Doina Comea és több magyar szónok lépett a mikrofonhoz, a felforrósodott hangulat szinte 1989 karácsonyát idézte. Egyikük, a kolozsvári harcok egykori sebesültje mondta:- Sokszor beszéltem már ezen a téren. „Meghalt Mátyás király, oda az igazság” - mondja a közmondás. És az igazság megőrzéséért újra ide állok, Comea asszony mögé állok, az ö véleményéhez csatlakozva és tiszta, nyílt szívvel szólok mindenkihez: az emlékműveinkhez ne nyúljon senki. Előfordulhat, ha megmozdítják a szobrot, következő lépésként a gótikus templomot is lebontják. „Minket megállás nélkül provokálnak...!” Octavian Buraku kért újra szót, és felolvasta azokat a törvényeket, melyeket Funa- rék alkottak az utóbbi időben, majd egyre indulatosabban szólt a jelenlévőkhöz:- Funar prefektusa, Medea találta ki ezt a nemes gondolatot, hogy a szobrot vigyék innen el. Nekünk szükségünk van a békére, a csendre, de ezek az emberek nem értik meg, s a várost egy politikai ringgé szeretnék átalakítani. Mi nem akarunk támadni, minket megállás nélkül provokálnak, emberi kapcsolatainkat szét akarják tépni. Ion Iliescuhoz szólunk, hogy állítsa meg ezeket a provokációkat, mert a marosvásárhelyi pogrom után nem szabad megtörténni annak, hogy itt is egymásra támadjon a két nép. Az események sodrában - szűnni nem akaró taps kíséretében - végül Tőkés László is az emelvényre lépett, s összefogásra buzdította a demonstráló tömeget. Azóta - mint ismeretes - újabb tiltakozó megmozdulásokra került sor Kolozsvárott. Sziki Károly Az a nemcsak jelképes ajtó már a nagybetűs életre nyílott Az építőipari technikumi hallgatók a tetőszerkezet modelljét készítik. A meghívás érettségi vizsgára szólt, méghozzá az egri Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet építőipari technikumi osztályába, azokhoz a fiatalokhoz, akik az erőpróbán túl sem mondanak búcsút az alma maternek, hiszen ősztől még egy tanévet eltöltenek itt, hogy aztán jó szakemberként leljék meg a helyüket valahol. Elek Elemér igazgató így mutatja be a gárdát.- Ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy eloszoljék az a tévhit, ami szerint mi csak MTH vagyunk. Ezek a gyerekek - s ezt tapasztalatok sora bebizonyítja - helytálltak mind az osztálytermekben, mind a műhelyekben. E gondolatokat csak megerősítheti Hajdú Zsolt tanműhelyvezető, aki nem fukarkodik a tények felsorakoztatásával.- Nem panaszkodhatok rájuk. Kollégáim ugyanezt mondanák. Arra törekedtünk, hogy sokirányú, összetett képzést kapjanak, azaz az elméleti ismeretek ötvöződjenek a gyakorlati tudnivalókkal. Akik nem pályáznak valamelyik felsőfokú intézménybe, nálunk is megtalálják számításukat, hiszen ha itt töltik a szeptembertől rajtoló tíz hónapot, akkor technikussá válnak, s a kivitelezésben dolgozhatnak majd, mint munkaerő-irányítók. A lányok sem csalódnak, ők ugyanis az előkészítésben kamatoztathatják jártasságukat. Vendéglátóim azt javasolják, hogy látogassak el az egyik építkezésre, azért, hogy képet alkothassak arról, hogy menynyire ügyesek ezek az ifjak. Kikötünk a Vörösmarty utcában egy alakuló, többemeletes háznál. Itt Szabó János oktató fogad bennünket. Rögvest kiderül: a gárdával ő is elégedett.- Nézzen szét, kezük nyoma tanúsítja jó felkészültségüket. Bekukkantunk a lakásokba, ott megbizonyosodhatunk arról, hogy miként csempéznek, vakolnak. Azt hiszem, a leendő tulajdonosok aligha szidják majd őket, hiszen igényességről vall itt minden. Vissza az intézetbe! A vizsgateremben hamisítatlan ma- tura-hangulat. Letelepszem a bizottság asztalához, hogy belehallgassak a feleletekbe. Akaratlanul is nosztalgiázom. Eszembe jut az a legalább másfél évtized, amikor készséggel láttam el az elnöki tisztet. Nemcsak megyénkben, hanem szerte az országban. És felvillannak az emlékek. Az egykori arcok, tekintetek. Azok a tizenévesek már felnőtté keményedtek, de az egykori találkozás „bennük is felidézteti a múltba szökött perceket, órákat”. Boldis Erzsébet éppen történelemtételével birkózik. A második világháború krónikáját taglalja. Látszik: komolyan vette a feladatot, ugyanis az adatok regimentjét említi. Irigylendő magabiztossággal. Istenem, számára csak évszámok ezek a fordulók. De jó, hogy így van, s nem kellett szembesülnie a fél évszázad előtti valóság rettenetkeltő arcával. Remekül szemléltet, a térképhez megy, mutatja az egyes csaták helyeit. Nem kérdezem, de sejtem, hogy ezért a legjobb érdemjegy dukál. Deutch Ákos Voltaire-ről, a francia felvilágosodás periódusáról számol be. Megfontoltan, csoportosítva mindazt, amit szükségesnek tart közölni. Gregor Diána Bessenyei György munkásságából ad ízelítőt. Aztán kiviláglik: a nyelvtannal sem állnak hadilábon. Nemcsak a szabályokat sajátították el, hanem az elemzendő példákkal is boldogulnak. Bene Zsolt a francia forradalom világába kalauzol el bennünket. Ügyesen, talpraesetten. Vajon összevetette-e mindezt a jelennel, illetve a megelőző esztendőkkel? Ha nem tette, pótolhatja, s akkor még sajátosabb összefüggéseket fedezhet fel. Van rá ideje, nem kell sietnie. Mellettem Győr Gabriella tanárnő mérlegeli a teljesítményeket. Jelzem: nem kell szégyenkeznie diákjai miatt. Egyetért, s ekként reagál:- Átlagnál valamivel jobb szintű csoportot oktattam, neveltem. Igen felvillanyoz az, hogy most a megszokottnál is többet nyújtottak, visszaigazolva azt, hogy érdemes volt törődni, foglalkozni velük. Hát igen, ez az, amire a magvetők büszkék lehetnek, amiért megérte a sok áldozat. Nem akarom, mégis konklúzióval rukkolok ki. Mindenekelőtt dr. Szász Tibor elnöknek, akivel egy kissé elmélázunk is, hiszen egy időben voltunk a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatói. Igaz, igen régen, van annak vagy 37 esztendeje.' Arra utalok, hogy ezek a tanulók - s ez egy magyar szakos középiskolai pedagógus számára biztató - szépen, szabatosan fogalmaznak szóban. Nem harapják el a mondatokat, hanem kerekdeddé mintázzák azokat. Riportalanyom hozzáfűzi:- Ezt csak nyomatékolha- tom, mármint az írásbelik tekintetében. Az általam megkért bírálók szintén így nyilatkoztak. Az immáron érettek - ezért is megérte őket felkeresni - a feleletek után tisztelettel köszönve távoztak azon a nemcsak jelképes ajtón, amely az Életbe nyílik. Oda, ahol remélhetőleg nem kell majd annyit izgulniuk, hiszen útravalójuk a sikerre jogosítja őket. Úgy legyen... Pécsi István Boldogultak a falazási gyakorlatokon Is. (Molnár István felvételei) Tisztelgés a jövő előtt? A múltat idéztük, amikor megemlékeztünk Nagy Imre temetésének ötödik évfordulójáról. Évtizedekkel korábbi történésekre hívta fel ismét a figyelmet Gál Zoltán MSZP-politikus találkozója is az ’56-os szervezetek vezetőivel. Vajon valóban a múltról szóltak ezek az események? Aki hallotta Göncz Árpád emlékbeszédét, aki látta, hogy Horn Gyula és Nagy Erzsébet együtt hajtott fejet az egykori miniszterelnök sírjánál, az érezhette, hogy a mostani évforduló többre hivatott a kegyeletteljes emlékezésnél. Nem akart változtatni a forradalom és Nagy Imre történelmileg igazolt értékelésén, de hozzásegített ahhoz, hogy kilépjünk a múlt szorításából. Államelnökünk ezt így fejezte ki: „Akik 1956-ban szemben álltak egymással, ha élnek, sem ugyanazok már. Nem ellenfelek." Lehet ezen a platformon közösen munkálkodni? Ez a kérdések kérdése most, hiszen 1956 és vele együtt Nagy Imre személye eddig élesen megosztotta a nemzetet. Bizonyos, hogy ezek az ellentétek most sem tűnnek el egyik napról a másikra, de van esélye egy egészséges folyamat kibontakozásának: ma múltunk e szakaszának megítélése történelmi nyugvópontra kerülhet. S ez megvetheti az alapját annak az együttmunkálkodásnak, amely Göncz Árpád szavaival élve nem más, mint a visszanyert, a közös szabadság értelemmel való megtöltése. Ha a mostani évfordulón elhangzott szavak, megtett gesztusok valamivel is előbbre vitték ezt a folyamatot, akkor az események ugyan a múltról szóltak, de a tisztelgés már a jövőnek is szólt. (FEB) Eszre kell venni: mit nem kínálnak? Az újságok telerakodnak ezernyi hirdetéssel. Nem érdekel a Piaci Élet, de ha már fizettem érte, beleolvasok. így értesülök a Magyar Hírlap mellékleteként megjelenő Kurázsiban - a dátum 1994. hogy pályázatot hirdetnek az írói Népfőiskola Könyv- és Lapkészítési Ismeretek című, egyéves kurzusára. Az ajánlatot elolvasni egy perc müve, alatta a hirdető cég: írói Népfőiskola, 3301. Pf. 369. írói Népfőiskola Vezetősége. A címből csak az irányítószám igazít el igazán, innen sejtem, hogy Egerről van itt szó, kérem szépen. De hogy végleg eltűnjön a kétkedésem, és hogy gyanakvásom nem a semmibe indult, kisegít a mellette lévő, ugyancsak keretes hirdetés: „Szépség és költészet” címmel pályázatot hirdet az Új Arc című országos irodalmi, kulturális, és társadalmi lap szerkesztősége. És hogy senki ne kétkedjen tovább, itt már címet is adnak... A könyv- és lapszerkesztési egyéves kurzust 8 ezer forintért mérik, azt is elmondják, kikre számítanak, előképzettség gyakorlatilag nem szükséges, elég az általános is. A Szépség és költészet címének elnyerését is lehetővé teszi. Pályázni lehet a „Költészet”, a „belső és külső udvarhölgy” címért, középiskolai és általános kategóriákban, de felnőtteknek is nyitnak egy osztályt. Verssel, egyoldalas prózával, valamint egy egész alakos, fürdőruhás fénykép beküldése a belépő (férfiaknál is?). Eredményhirdetés később, országos rendezvényen. Díjakról, belépési és versenyjutalmakról nincs szó. Nekünk azonban beugrik a tavalyi évről néhány panaszos sor. Ázok írták, akik 1993-ban elhitték, hogy az Egerben szervezett irodalmi és egyéb képzés, az oklevél birtokában - akkor még 6 ezer forintért - feljutnak a Parnasszusra. Mára az ajánlat 8 ezerre ugrott - áfa nincs? -, besorol az attrakcióba a fürdőruhás kép, a vers, a próza együtt. Hogy az érintett lapnak miért kell egész alakos, fürdőruhás ancug, ha az arc a fontos? A „népfőiskola” és ami mögötte fészkel - vállalkozás. Ki-ki azzal foglalkozik, amivel akar. Csakhogy! Oklevelet ígérni, tudást lehetővé tenni, egyéves kurzust prognosztizálni, amire gondolni ezért az összegért, komolyan, megalapozottan - képtelenség. Az egy év - hány nap? Visszakérdezünk, mert tavaly a 6 ezerért három nap után otthagyták a delikvensek a pástot, mert számukra kiderült, hogy itt a nép is más, a fő is más, az iskola meg egészen más, mint aminek komoly értéke lehetne. Elhatároztam, hogy megrendelem az „Új ...” (lapot), mert bennem mindig is mo- corgott a kíváncsiság, hogyan lehetne ezen a satnyára sová- nyodott magyar irodalmi közéleten, s főleg a szétzilált magyar irodalmon segíteni. Ha csak a líra erejéig is... Farkas András
