Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-22 / 145. szám

2. oldal Világtükör 1994. június 22., szerda r ___ / G öncz Árpád az Egyesült Államokban Göncz Árpád megérkezett az Egyesült Államokba Göncz Árpád magyar köztársa­sági elnök hétfő este háromna­pos nem hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba érke­zett. Tegnap délelőtt - Michal Kovác szlovák államfő társasá­gában - találkozott Bili Clinton elnökkel, ezt követően pedig szenátusi vezetőkkel folytatott eszmecserét. Este Göncz Árpád átutazott New Yorkba, ahol ma szlovák partnerével együtt átveszi a Ke­let-Nyugati Tanulmányok In­tézetének kitüntetését. A díjat a nemzetközi együttműködés és a két ország viszonyának javítása érdekében kifejtett tevékenységük elisme­réseként kapják. (MTI) Havannai nagykövetség-foglalók - újabb kubaiak hagyták el a rezidenciát Szöul sürgeti a csúcstalálkozót Az északiak időhúzására gya­nakodó Dél-Korea sürgeti, hogy minél hamarabb tartsák meg a csúcstalálkozót Kim ír Szén észak-koreai és Kim Jung Szám dél-koreai elnök között. Egy, a neve elhallgatását kérő déli illetékes - a Reuter je­lentése szerint — értésre adta: Szöul a halogatás vagy az obst- mkció jelei láttán kérni fogja, hogy térjenek vissza a nemzet­közi büntető intézkedésekhez. Ha az észak-koreaiak feltéte­leket támasztanak, és a végte­lenségig elnyújtják az előké­szítő megbeszéléseket, meg fogjuk szakítani a tárgyaláso­kat, és lépéseket teszünk a szankciók bevezetése érdeké­ben - idézi a Reuter az illeté­kest. Szöul június 28-át java­solta a csúcstalálkozó időpont­jául, helyszíneként pedig Pan- mindzsont ajánlaná. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Kim ír Szén észak-ko­reai köztársasági elnök azt sze­retné, ha a találkozó augusztus közepén lenne. Ezt Miki Takeo volt japán miniszterelnök öz­vegyére hivatkozva közölte a Kiodo hírügynökség. Miki Mi- cuko Phenjanban járt, ahol az észak-koreai vezetővel találko­zott, s tőle hallotta az ellenja­vaslatot. Az északiak a KNDK területén kívánják fogadni Kim Jung Szamot - tette hozzá. Dél-jemeni felszólítás A dél-jemeni erők vezére, Ali Szalem al-Beid alelnök hétfőn az ádeni televízióban mondott beszédében felszólította az ENSZ-t, hogy hozzon sürgős intézkedéseket a május 5. óta dúló jemeni polgárháború befe­jezése érdekében. A politikus szerint Ádent az északi csapa­tok barbár módon lövik. Újabb öt kubai hagyta el hétfőn a havannai belga nagyköveti rezidenciát... Amint az ismeretes, az épü­letben május 28. óta tartózkod­nak menekültek, akik így akar­nak politikai menedékjogot nyerni, hogy azt követően emigrálhassanak a szigetor­szágból - értesült diplomáciai forrásokból az MTI ottani tudó­sítója. Összesen 18-an távoztak a képviseletről múlt csütörtök óta, amikor Fidel Castro kubai állam- és kormányfő a kolum­biai Cartagenában kijelentette, hogy nem fogja megengedni az országból való elutazásukat azoknak, akik erővel behatol­nak diplomáciai épületekbe. Azóta hasonló értelmű közle­ményt adott ki a havannai kül­ügyminisztérium is. Politikai megfigyelők szerint a kubai álláspont további ke­ményedése elsősorban belpoli­tikai célokat szolgál: ezzel akarják megfékezni a további behatolási kísérleteket, ame­lyek elszaporodása esetleg el­lenőrizhetetlen helyzet kialaku­lását eredményezhetné. Ugyan­akkor a már a követségeken tar­tózkodók ügyének megoldását e változás tovább nehezíti; így azt a korábbi reményüket is el­veszítették, hogy otthonaikba hazatérve az érintett ország se­gítségével vízumot, Kubától pedig kiutazási engedélyt kap­nak, s végül mégis emigrálhat­nak. A követségfoglalások kezde­tekor ugyanis a kubai hatósá­gok azt hangoztatták, hogy aki felhagy akciójával, a szokásos keretek között folyamodhat út­levélért, s ha talál befogadó or­szágot, utazása elé nem gördí­tenek akadályokat. A belga rezidencián a távo­zások után jelenleg százan ma­radtak, és továbbra is kitart a német nagykövetségen 21, a chilei konzulátuson pedig nyolc menekülő. Növekvő elkeseredettségről tanúskodik a belga képviseleten tartózkodók hétfőn, a nemzet­közi sajtó képviselőihez eljutta­tott üzenete, amelyben - egye­bek mellett - beszámolnak ar­ról, hogy közülük már 12-en folytatnak éhségsztrájkot, ezzel adva nyomatékot emigrálási szándékuknak. Mint jelzik, a kis területen összezsúfolódott csoport köz­egészségügyi gondokkal küsz­ködik, a gyerekek közül többen betegek, az idősebbek pedig le­gyengültek. Ugyanakkor meg­ismétlik, hogy nem hajlandóak a kubai hatóságok kezére adni magukat, és a végsőkig kitarta­nak. (MTI) Önnek nincs újságszekrénye? Szereti, ha megázik vagy eltűnik az újságja? Most kedvező áron: 600 Ft (zárral ellátva) Mint a Heves Megyei Hírlap -ot is, házhoz visszük! Megrendelhető: a Heves Megyei Hírlap kézbesítőinél, ügynökségein, valamint a kiadónál (Eger, Barkóczy u. 7.) A kitöltött megrendelőlapon: A LEVÉLSZEKRÉNY MEGRENDELŐLAPJA: Megrendelek... ...db levélszekrényt, Név: ................. C ím:................ Európa leggyorsabb számítógépe Skóciában A Reuter jelentése szerint a komputer 40 milliárd aritmetikai műveletet képes elvégezni másodpercenként. A Cray T3D nevű számítógépet az edinburgh-i egyetem tudósai elsősorban atommagrészecskék, új anyagfajták, gyógyszerek kutatására és egyéb összetett problémák megoldására használják. A gép 12,15 millió dollárt ér, és a világon csupán tíz ilyen képességű komputer van. Olcsó modell 1996-ban a Volkswagen cégnél Az autó ára 15 ezer márka alatt lesz. Azzal a városi kocsival el­lentétben, amelyet a Volkswagen cég a Mercedes-Benzzel és a svájci Swatch vállalattal közösen fejleszt ki, ez az olcsó modell hosszabb utakra is alkalmas, de parkolni is könnyű lesz vele. Száz kilométerenkénti üzemanyag-fogyasztása nem fogja meg­haladni a 3 litert. 2 milliárd korona a környezetvédelemre Csehországban jövőre már csupán két olyan volt szovjet kato­nai telephely lesz, ahol még folytatni kell a katonai megszállás 23 éve alatt súlyos károsodásokat szenvedett környezet helyre- állítását - mondta el az AFP-nek Jirí Kerka, a cseh környezet­védelmi minisztérium tisztviselője a prágai Ecomilitary ’94 című konferencia után. A helyreállítás összesen 2 milliárd ko­ronába kerül, ebből félmilliárdnyit már eddig szétosztottak az érintett cégek között. Az országban 1968 és 1991 között 74 te­lepen állomásoztak szovjet katonák: a fennhatóságuk alá tar­tozó területek 90 százaléka súlyos környezeti károsodásokat szenvedett. Ezek jó részét ez év végéig sikerül helyreállítani, csupán az észak-csehországi Mladában és Hradcanyban létesí­tett föld alatti, hatalmas kerozintartályok nyomainak eltüntetése marad jövőre. Ötéves gazdasági terv Görögországban A terv lehetővé teszi, hogy Athén teljesítse a maastrichti szer­ződésben megfogalmazott valamennyi általános kritériumot az európai pénzügyi unió 1998-as létrehozásáig-jelentette hétfőn a The Wall Street Journal Europe című napilap. Az 1999-ig tartó program jövőre és 1996-ra 1,5, azután pedig három évig évi 2,8 százalékos GDP-növekedést irányoz elő. A terv szigorú pénzügyi politikával, azaz lassú és alacsony bérnöveléssel, az adócsalások számának korlátozásával számol. A cikk szerint a GDP egyharmada a feketegazdaságban termelődik, jelenleg több mint 1000 milliárd drachmányi adóhátraléka van a lakos­ságnak - ebből 700 milliárdnyit tartanak behajthatónak. A kormány azt reméli, hogy bevételi hiányát a privatizáció gyorsí­tásával is csökkentheti. Iráni állampolgárok letartóztatása Japánban A japán rendőrség majdnem ötven, illegálisan az országban tar­tózkodó iráni állampolgárt tartóztatott le és utasít majd ki vár­hatóan az országból. Több-kevesebb rendszerességgel razziáz- nak a rendőrök a külföldiek kedvelt találkozóhelyein és tartóz­tatják le az illegális bevándorlókat, a kábítószer-üzletelőket. A főváros egyik csomópontját, az Ueno állomást kétszáz rendőr vette körül és vette őrizetbe az irániakat. Az akciót részben a helyi árusok kezdeményezték, akik nehezményezik, hogy az irániak és más külföldiek „rontják az üzletet” hamis telefonkár­tyákkal és sokféle más áruval kereskednek Pető Iván és Horn Gyula pártvezetők sajtótájékozta­tót tartottak a koalíciós tárgyalások szünetében Ki győzött a vasárnapi lengyel önkormányzati választásokon? A vasárnapi lengyel önkor­mányzati választások még kö­zel sem végleges eredményei­nek elemzői általában pártállá­suknak megfelelően értelmezik az eddig nyilvánosságra került adatokat. Az már bizonyos, hogy nem igazolódtak be a közvéleménykutatási jóslatok, amelyek szerint ismét meg­semmisítő vereséget szenved­nek a jobboldali pártok. A 49- ből 23 megyeszékhelyen, ahonnan már befutottak az eredmények, a következő a megoszlás: a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) sze­rezte meg a legtöbb mandátu­mot 13 nagyvárosban, a radiká­lis jobboldal és a jobboldal kü­lönböző koalíciói hatban, a leg­nagyobb ellenzéki párt, a Sza­badság Uniója pedig négyben. Az SLD-t vezető szociálde­mokrata párt az eredményeket úgy kommentálta, hogy tanács­tagjai száma az előző választá­sokhoz képest tízszeresére emelkedett, bár Aleksander Kwasniewski, a párt elnöke új minőségként értékelte a jobb oldal térnyerését - ezt azonban a normalizálódás jelének minő­sítette. A párt lapja, a Trybuna kiemelte, hogy a választások igazolták a kormánykoalíciós pártok, vagyis a Lengyel Pa­rasztpárt népszerűségét falun, s az SLD népszerűségét pedig a városokban.

Next

/
Thumbnails
Contents