Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-18-19 / 142. szám
4. oldal Szemtől Szembe 1994. június 18-19., szombat - vasárnap Götz Anna és Sziki Károly jelenete Shakespeare Ahogy tetszik című darabjából Jegyzetek egy egri színházi évadról Hét éve indult Egerben az önálló színház. Ez már múltat jelent, a hagyományokat, kisebbfajta történelmet. Emlékezetes előadások sorozatát, amelyekkel a nézőkben felépült a teátrum képe. Talán nem is kell hangsúlyozni, hogy ez az, ami legfontosabb egy társulat számára: a közönség emlékezete, amely fényesen megőriz minden sikert, elnézően átsiklik a kisebb botlások felett, de az unalmas esték is megragadnak benne. Szinte észrevétlenül vált az egyik legjobb évaddá az 1993/94-es, amelyben újra megtalálta sajátos hangvételét az együttes. Darabról darabra vált egyre magabiztosabbá a társulat, s mindinkább érezték a nézők, hogy egyedi megfogalmazások születnek a színpadon. Ráadásul egy olyan időszakban, amely sok feszültséget hordoz magában; választások idején nem egyszerű szépen és tisztán fogalmazni. Két premier is foglalkozott ezzel a kérdéssel, a Komámaszszony, hol a stuk- ker? áttételesen szólt arról, hogy milyen mélyen rejlik a társadalomban a türelmetlenség más vélemények iránt, s ebből hogyan alakul ki a kényszer az elnyomásra, a diktatórikus megoldásokra. Görgey Gábor darabja kitűnő lehetőséget kínált e fontos maradandó megfogalmazásához. Sokkal kevésbé sikerült Az elveszett levél, amely direkt módon szólt a politika bakugrásairól. A féligazságok veszélyesek lehetnek, mert úgy tűnnek fel, mintha a valóság egy szeletét mutatná meg az előadás, közben pedig éppen hogy eltakarja a lényeget, a felszín alatt meghúzódó valódi problémákat. Azok a bemutatók váltak a leghangsúlyosabbá az évadban, amelyek a mindenkori kisember gondjaival vetettek számot, aki bizonyos szempontból a történelem alávetettje, a másik oldalról viszont a nagy túlélő. Rendszerek és politikai kurzusok jön- nek-mennek, de az örök emberi problémák itt maradnak. Ilyen szempontból a legjobb produkció a Svejk a hátországban volt, amely a világ- irodalom egyik legkedvesebb figuráját állította elénk. A derék katona az elpusztíthatatlan derűt testesíti meg, nincs olyan abszurd helyzet, amelyből ki ne tudná magát vágni. Itt kell megemlékezni az évad egyik legjobb színészi teljesítményéről: M. Horváth József azonosult ezzel a halhatatlan alakkal. Más darabokban is emlékezetes alakítást nyújtott, a Mária főhadnagy és a Pulyka is azt tanúsítja, hogy megérdemelten kapott művészeti díjat az idén. A „hétköznapi” emberi gondokkal vetett számot a Macskajáték is. Míg szállnak az évek, mi maradunk: egyéniségünk szerint indulunk az ismeretlen sors felé. A Szkalla-lányok története a magyar drámakincs egyik legszebb darabja: a homályos fénykép metaforája arra figyelmeztet, hogy az utolsó leheletünkig vállalni kell önmagunkat. Ezt a darabot Agárdy Ilona vitte sikerre, aki az év másik díjazottja — megérdemelten. Ebbe a vonulatba illeszkedik a Ványa bácsi is, amely a csehovi ízek mellett gazdagodott a társulat sajátos világképével is. Két nagyformátumú színész sajátos „párviadalává” vált ez az előadás, Ats Gyula és Csendes László vívta sportszerű küzdelmét a színpadon, így teljesedett ki és gazdagodott a mű, amely a vidékiség útvesztőiben vergődő értékes egyéniségek történeteként jelent meg. A történelem és aZ 'ember más vonatkozásairól beszélt a New-Buda. Ismert alakok jelentek meg benne, az 1848- 49-es forradalom és szabadságharc hősei. Ügyesen ötvözte a dokumentalista szemléletet ez a darab az érzelmes- séggel és a humorral, az évad kellemes meglepetésévé vált. Bizonyítja azt, hogy érdemes mai magyar alkotásokat műsorra tűzni, mert a kortárs dráma az élő színház legjobb alapanyaga lehet. Az évad szintézisét, legnagyobb teljesítményét a Shakespeare-darab, az Ahogy tetszik jelentette. Ebben a belső és a külső világ egységéről szólt a társulat, arról, hogy bármilyen rideg is a társadalom, legbelül jók vagyunk valamennyien, hajlamosak a változásra is. A sokak által áhított megbékélés levegőjét árasztotta az előadás. Igaz, a szerző sem támasztotta alá nagy lélektani elemzésekkel, hogy végül miért is fordul jóra minden. De talán nem is szükséges mindig az indoklás. A harmóniára irányuló vágy él bennünk, s talán sikerül ki- nek-kinek megtalálnia a neki kijelölt helyet, a neki teremtett embert. Csak idő kell, türelem. És őszinteség. Egy évad eltelt, a homokórán fordítani kell. A darabok mégis élnek, mert a közönség nem felejt. Együtt él, együtt gondolkodik a Gárdonyi Géza Színházzal. S ez nagy adománya a művészetnek, amely sorsfordító erejű. Gábor László Egy rosszul sikerült „keresztelő”, - avagy a jóindulatú szentségtörés A kötet címét látva felháborodtam. Nemcsak morbidnak - és itt e szó különös jelentőséget kap -, hanem ízléstelennek is találtam. József Attilára, a hús-vér emberre már kimondatott az ámen. Eltemettük. A közelmúltban pedig még hamvai is végleg megbékélhettek - az olyannyira szeretett Mama mellett nyugszik. Magam is azt mondom, csak az egyik József Attila szerelmeseden bele a párhuzamok örök végtelenjébe. A másik - és nem skizofrén értelemben! - itt él bennünk. Mindkettőt tiszteletben kell tartanunk. Ne kénysze- rítsük hát rá, hogy idegen toliakkal írja meg öregkori verseit! Vagy hogyan is van? Netán az a tizenhárom költő érzett valamiféle kényszert, hogy pótolja a pótolhatatlant, aki „Már nem sajog - József Attila legszebb öregkori versei” című könyvet az idei könyvhétre kiadta? De hiszen ez képtelenség, a dolog természeténél fogva lehetetlen. Nem kegyeletsértésről van szó itt valójában, a jó szándék ellenére is? Ez az, ami engem mérhetetlenül felháborít, meg ha „per Attilaként’’- emlegetik a költőt. Mert a „nemzetietlen szégyenrezsim házipoétájának” nevezni József Attilát, az „csupán” rosszindulatú, ostoba, esetleg hozzá nem értésből fakadó mélységes tévedés - megengedem: vélemény. Ám megírni helyette öregkori verseit, az bűn. Ez is vélemény, az enyém. Simor Andrást, Ladányi Mihály költészetének kitűnő ismerőjét egyszer afelől faggattam, vajon milyen hangulatúak lettek volna a költő öregkori versei. A tanár úr lakonikusan csak ennyit mondott: ez buta kérdés. A „mi lett volna, ha...?” - ahogy Zelki János az említett kötet Ajánlásában kérdezi - olyan hipotézis, aminek semmi értelme nincs. Mint ahogy azon töprengeni is hiábavalóság, vajon Petőfi és Arany híres barátsága mivé lett volna, ha az ifjú költő-harcos visszatér Segesvárról. Petőfi után Barguzinban kutatni pedig a legenda oktalan rombolása. S ahogy tudjuk - épp József Attilától -, mindig fájdalmas, ha a legenda odavész. Sokkal inkább lenne értelme az effajta kérdésnek: mi lenne, ha mondjuk fakszimile kiadásban külön-külön újra megjelentetnénk József Attila köteteit, esetleg Ladányi kiadatlan verseit? Zelki János magyarázó bevezetőjében egyébiránt több logikai bukfenc is van, aminek, mint ahogy már utaltam rá, jó szándékáról teljességgel meg vagyok győződve. De hogy egy másik költőre hivatkozzam: az még kevés. Meglesni a költőt, ahogy a szerzők tervezték, illetlenség. Annak ellenére, hogy József Attila „talán nem fog haragudni”. Biztosan nem. De örülhetett is volna, ha e szép verseket tartalmazó kötetet mondjuk nem helyette, hanem neki ajánlva írják meg a szerzők - akár „József Attilának, szeretettel" címmel. „Utánamegyünk szépen... Akármilyen módon persze nem lehet fölkerülni arra a szerelvényre..." Nem egészen egyértelmű: elképzelni kívánták halálának keserveit, vagy gondolatban meghosszabbítani az embertelenül szűkre szabott harminckét esztendőt. Valóban azon a bizonyos szerelvényen kívántak utazni? Rajta? Rosszul megfogalmazott metafora ez. „Nem véletlen ugyanis, hogy nem írta meg senki Rimbaud vagy Shelley vagy Petőfi öregkorát!” Szegény József Attilának már megint csak a véletlen jutott? A költő „nem tud öregnek lenni”, olvasom tovább az előszót. Hát akkor miféle versek is ezek? Egymás után sokszor elolvastam a kötetet bevezető sorokat, mert meg akartam bizonyosodni a szavak szándékolt jelentéséről. De első benyomásom, hogy az ajánlás leginkább egy esetlenül megfogalmazott iskolai dolgozatra emlékeztet, nem változott. Annak ellenére - hangsúlyozom sokadjára hogy a szerzők nemes szándékaiban bizonyos vagyok: „szeretni kell nagyon - ti. József Attilát -, mert ö is nagyon szeret” . Ebben is egyetértünk, de mindezt tehetnék okosan. Annál is inkább, mert a kötetben igen jó versek sorakoznak egymás után. Amit fájlalok - mondhatnám: sajog hogy majd mindegyiken kísértetiesen átvonul a költő skizofréniája és öngyilkossága. Szakadjunk már el végre ettől a rögeszmétől! Nem e két dolog a költő legfőbb érdeme. Folytonos emlegetése legalább olyan illetlen, mint a leskelődés. Szabó Lőrinc Tóth Árpádról mondott szavai József Attilára is vonatkoztathatók, hiszen holtában is ad. Ő, aki életében sem tett mást, mint adott. Egy ragyogó fejezetet a magyar irodalom történetének, és lelke virágaiból egy bokrétát mindannyiunknak. Éljünk ezzel a pazar örökséggel! Mást azonban én sem ajánlhatok, mint hogy itt van ez a kötet, „tessék elolvasni”. Kántor Péter nyitóverse klasszikusan szép reminiszcenciákat tartalmaz, tartalmilag és formailag egyaránt kitűnő költemény. Ra- kovszky Zsuzsa „A kettő és az egy” című költeménye megin- dítóan szép. A Babitson nevelkedett, antik műveltségű Imre Flóra „Bárcsak eltűnnék hirtelen” című verse híven idézi József Attila szellemét. És még hosszan sorolhatnám a verseket. Egy utolsót talán mégis idéznem kell gondolataim igazolására: Ferencz Győző Enyhül című alkotását. Tessék elolvasni! Bozsó Bea Kormányváltás után: mit várnak tőlünk? Nem vethetjük utólag senki szemére, megmondta a világ: mit vár tőlünk a kormányváltozást követően, ha azt kívánjuk, hogy minél nagyobb részt vállaljon programjaink megvalósításából? Ritka nagy számban nyilatkoztak erről a politikusok, megírták a lapok, s félreérthetetlenül tisztázták jövőbeni magatartásuk indítékait a Magyarországon érdekelt „multik” is. Mi számukra a legfontosabb? Ma már nem titkolja senki, hogy ha befektet nálunk, azt a haszon reményében teszi. Ezért nyíltan ösztönzik a leendő, s többnyire koalíciósnak remélt új kormányzatot arra, hogy kiszámítható jogi és üzleti feltételek mellett vonzza Magyarországra a külföldi tőkét. S mi ennek az első számú feltétele? A demokrácia természetes keretei között megvalósuló stabilitás. Ezért olvasható ki szinte minden, az elmúlt hetekben Budapestre címzett politikai-üzleti üzenetből, hogy az ésszerű és hatékony változások az ország alapvető, hosszú távú érdekeiből induljanak ki, s ne rövid távú, pártpolitikai meggondolások, esetleg puszta kampányígéretek motiválják őket. Miért is lenne hajlandó négyévenként 180 fokos fordulatot honorálni a világ? Mi akkor most az igazi lecke? A New York Times-nál aligha fogalmazta meg pontosabban bárki: Magyarország versenyben maradása a tét. Elérése egyszerre kíván társadalmi konszenzust a fő irányvonalat illetően, megértést a helyzet és a lehetőségek szabta korlátokat tekintve, és tenni akarást a nehéz helyzetből való kilábalás érdekében. A külföld - úgy tűnik - mindehhez partner, de ma már senki sem fogja meg a kezünket, hogy épségben átjussunk a veszélyes útkereszteződéseken. Felnőttként kezelnek minket. De nem ezt akartuk? Kocsis Tamás (Ferenczy Europress) Milyen jövendőbeli sors vár az egri Panakoszta-házra? Mivel a megyeszékhely polgársága részéről évek hosszú sora óta rendszeresen visszatérő panasz: a város szívében életveszélyes volta miatt kiürített, de egyre jobban és jobban pusztuló Panakoszta-ház elkeserítő állapota. Felkerestük tehát Gadavics Gyulát, az egri polgármesteri hivatal főmérnöki irodájának vezetőjét, hogy a leghivatot- tabb szakembertől kérjünk hiteles tájékoztatást az érintett épület jövőbeni sorsáról.- Örömteli hírrel szolgálhatok: még ebben az évben megkezdődik a Panakoszta-ház felújítása, s terveink szerint talán 1995-ben az igen költséges és igényes munkát be is tudjuk fejezni - kezdte tájékoztatását a főmérnök. - Már 1993-ban a város saját kölségvetésében elkülönítve biztosította a pénzt a felújítás előkészítésére. A tervezői gárda három lényeges kérdést vizsgált: az épület zeneiskola, a Szenátor-ház bővítéseként szálloda, avagy éppen menedzserklub céljait szolgálja-e a jövőben. Ezeket a funkciókat először egy tanulmányterv szintjén dolgoztatta fel a város, ezt azután a szakbizottságok megvitatták. De nem alakult ki egységes döntés a funkciók tekintetében. Az urbanisztikai bizottság a szálloda, az oktatási bizottság pedig a zeneiskola mellett foglalt állást, érvekkel védve, indokolva saját érdekeit.- Mit tett végül is ezek nyomán a főmérnöki iroda?- A hivatal azt a megoldást választotta, hogy olyan beavatkozásokat és kiviteli terveket készített, mely minkét funkciónak megfelel, s majd a későbbiekben eldől, hogy mi lesz az értékes épület végleges funkciója. Ezért egy olyan kiviteli tervet készíttettünk, amely azokat az életveszélyes épületrészek bontását és újraépítését tartalmazza, melyeket bármelyik funkció esetében el kell végeznünk; természetszerűen a külső homlokzat felújítását a nyílászárókkal egyetemben. Végeredményben a ház kívülről s belülről egy felújított épület benyomását kelti majd, s a Dobó utca, valamint a kis Dobó tér egy ilyen nagy szégyenfoltja végre eltűnik majd a város középpontjából.- Mi volt a szakemberek lépése ebben a kétségtelenül kényes és egymással szembenálló érdekek kereszttüzében?- Tárgyalások indultak, melynek során a menedzserközpont létesítése mindjárt első lépésben kiesett. A másik két funkció között a döntés rövidesen megszülethet, ugyanis a főmérnöki iroda - más irodákkal együtt - kibővített tanácsnoki ülés elé tárja ezt az ügyet is, több városi épület sorsával együtt. Ide tartozik a többi között a Tábornok-ház, a Kertész utcai Kötélverő ház, a Rossztemplom, a Valide szul- tána török gőzfürdő maradványai, valamint a Hibay Károly utcában a város részére visszaszerzett zsidó kultúrház is. Az egyes objektumokról részletes leírást dolgoztunk ki a tanácsnoki ülésen való megvitatás céljára. E kétségtelenül sorsdöntőnek minősíthető ülésen dől el, hogy a Panakoszta-házból zeneiskola, avagy éppen szálloda lesz-e! Nem Gadavics Gyulának - mint e fontos kérdésben pártatlan műszaki személynek -, hanem az egrieknek, természetszerűen elsősorban az oktatásügy felelős illetékeseinek az a leghatározottabb véleménye, hogy a zeneiskola funkciójának kell megvalósításra kerülnie, mivel a ferencrenci kolostort a szerzetesek visszaigényelték, tehát onnan a városi zeneiskolának el kell költöznie. Viszont a város ezért az idén és jövőre - várhatóan - 28-28 millió forintot kap majd a kormánytól. Ez mindenképpen jól is jön, mivel a Panakoszta-ház felújítása 60-80 millió forintot fog felemészteni.- Kérjük, vázolja fel a megyeszékhely következő teendőit- fordultunk további információkért a városi főmérnökhöz.- A már említettektől függetlenül megkezdődik a felújítás, egyben országos pályázatot írunk ki, s versenytárgyalást hirdetünk meg a lapokban a végül is eldöntött funkciónak megfelelő munkálatok elvégzésére. Úgy tervezzük, hogy ezekben a hónapokban az eldöntött funkciónak megfelelően - legkésőbb az ősz folyamán - megszületik a döntés a Panakoszta-ház végső munkálatait majdan elvégző vállalatot illetően is. A fentiekből úgy tűnik: a város nagy körültekintéssel, az ellentétes érdekek figyelembevételével döntött és kezelte a ház ügyét. Sugár István
