Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-02 / 128. szám
4. oldal Gazdaság 1994. június 2., csütörtök Százéves társaság jubilált A pártok programjai csak iránytűként használhatók a gazdasági folyamatokhoz. A Magyar Közgazdasági Társaság viszont a jövőben is kész ésszerű és konkrét szakmai segítséget nyújtani a politika képviselőinek, gazdasági szakértőinek. Az MKT politikailag nem elkötelezett, közel ötezres tagságának egynegyede a gazdasági vezetők köréből kerül ki - fejtette ki Kemenes Ernő, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, az MKT centenáriuma alkalmából adott tájékoztatójában. Aláhúzta, hogy a közgazda- sági ismeretek széles körű elterjesztéséhez jelenleg nincsenek meg a hazai intézményes alapok. Ezért kérte az illetékeseket, hogy ehhez nyújtsanak megfelelő segítséget. Csak így várható ennek a megváltoztatása. Ma 36 ezer közgazdász tevékenykedik a gazdaságban, és- az új vállalkozói réteg mellett — nekik is van mondanivalójuk a társaságnak. Úgy vélte: fontos tevékenységet látnak el, és a jelentőségük várhatóan növekedni fog a jövőben. Évente - rendszeresen - vándorgyűléseket szerveznek, amelyeken nyolcszázan, ezren vesznek részt. A megyék többségében - így Hevesben is - rendelkeznek megfelelő tag- szervezettel. Ez utóbbiak az adott megye, térség fontosabb gazdasági folyamatait érintő tennivalókhoz nyújtanak szakmai segítséget az érintetteknek. A GAZDASÁG HÍREI Nemzetközi kárbecslés A nemzeti katasztrófák 11,6 milliárd dollárnyi kárt okoztak tavaly a világ biztosítótársaságainak, ez jóval elmarad az 1992-es év 26,4 milliárd dolláros rekordja mögött - közölte a Swiss Reinsurance Co., a világ második legnagyobb viszontbiztosítója. Ennek ellenére a tavalyi veszteség mértéke 60 százalékos volt. (Napi gazdaság) Bővülhet a világkereskedelem Lassult a világkereskedelem növekedése tavaly, derül ki a GATT legfrissebb jelentéséből. A világ, áruforgalma tavaly mennyiségben 2 f százalékkal bővült, ami elmaradt az 1992-es 4,5 százalékos növekedéstől. Idén a Nyugat-Éúrópában és Japánban remélt gazdasági kilábalás nyomán valamelyest javulnak a kilátások. A kedvező folyamatok megerősödése esetén 1994-ben akár 5 százalékkal is bővülhet a világkereskedelem. (Napi Gazdaság Élénkülés az USA-ban Az utóbbi időszakban megnőtt a beruházási kedv az Egyesült Államokban. A tavalyi év végén kezdődött gazdasági megélénkülés nyomán az amerikai vállalatok ebben az esztendőben jóval több állóeszköz- és termelőeszköz-beruházást terveznek, mint tavaly - tartalmazza a kereskedelmi minisztérium nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentése. Kevésbé biztató hír viszont, hogy a munkaügyi minisztérium bejelentése szerint - többhetes csökkenés után - ismét emelkedett a munkanélküli-segélyért folyamodók száma. (Napi gazdaság) Munkanélküliség Németországban Németországban négymillió alá csökkent a munkanélküliek száma idén márciusban, de a szezonális ingadozásokat kiszűrve változatlanul emelkedőben van a munkanélküliség - jelentette az ország statisztikai hivatala. A szezonális ingadozásokat is figyelembe véve - a tavaszi időjárás lehetővé teszi, hogy nagyobb mértékben végezzenek külső munkákat - 3,9 millió volt a munkanélküliek száma, ebből 2,64 millióan az ország nyugati, 1,26 millióan pedig a keleti felében voltak állás nélkül. Mindez elgondolkodtató lehet a szakértőknek. (Világgazdaság) Iráni olaj Bulgáriának Másfél millió tonna kőolajat szállít Irán az idén Bulgáriának. Az erről szóló megállapodást Szófiában írta alá az iráni szállításügyi miniszter - idézi az MTI a UPI-t. Az iráni miniszter bejelentette: országa szeretne földgázszállításra csővezetéket építeni Európában, s szinte biztos, hogy a vezeték Bulgárián áthaladna. A két ország arról is megállapodott, hogy nemzeti légitársaságaik közvetlen járatot létesítenek Teherán és Szófia között. Ez egyértelműen a nyitást jelzi. (Világgazdaság) Munkában a robot. A Mezőgép Rt. egri gyárában korszerű robot könnyíti a munkát. (Fotó: Kaposi Tamás) Piacteremtő munkával és újdonságokkal versenybe lépnek a nemzetközi piacokon A gazdaságot sújtó recesszió nem kíméli Heves megye, Eger ipari üzemeit sem. Gazdasági egységeink vezetői nincsenek irigylésre méltó helyzetben. A jelenről és a jövőről kérdeztük Barta Sas Bélát, a Mezőgép Rt. egri gyárának igazgatóját.- Hogyan értékeli a gyár helyzetét?- Az elemzést az elmúlt évre visszatekintve kezdem. Egyik legnehezebb esztendőnk volt a ’93-as. Jelentősen csökkent a termékeink iránti kereslet külföldön és belföldön egyaránt. A létszámot vállalatunknál is kénytelenek voltunk csökkenteni. Ez összesen 30 személyt érintett. A termelés folyamatosságát csak hitel- felvétellel tudtuk biztosítani, mely közel negyvenmillió forint kamatterhet jelentett. Ezt vállaltuk, mert nekünk az alapanyagokért szinte mindenkinek azonnal készpénzt kell fizetnünk, partnereink viszont - akik tőlünk vásárolnak - csak 30-90 napos határidővel tudják a számlákat kiegyenlíteni.- Miben látja a nehézségek okait?- Társaságunk zömmel tőkés piacra termel. Termékeink mintegy 80 százaléka Nyu- gat-Európában kerül értékesítésre. Külföldön partnereink is eladási gondokkal küszködnek, és ez minket is érint. Belföldön a termelőszövetkezetek, állattartó telepek veszteségesen gazdálkodtak vagy fölszámolásra kerültek, a kárpótlás és a privatizáció révén viszont még nem alakult ki a fizetőképes tulajdonosi réteg. Ennek következtében az itthoni értékesítési lehetőségeink is csökkentek.- Hogyan akarnak ezen a helyzeten változtatni?- Természetesen a fennálló nehézségek áthidalására kerestük a megoldást. Elsősorban a termékeink körének bővítésével, igen nagy munkával már jelenleg is tudunk eredményeket felmutatni. Az első négy hónapunk eredményesebbnek bizonyult, mint tavaly az első fél év. Előállított termékeink 20 százaléka teljesen új, a jelenlegi piaci követelményeknek megfelelő áru ma már.- Ismertesse a gyár profilját, és ezen belül az új termékek körét!- A fő gyártmányunk a szalmaaprító adapter, amely kombájnra kerül felszerelésre. Ennek egy új típusát is kifejlesztettük. Nyugati partnereink közül a legjelentősebb a CLAAS német cég, amely ebből jelentős mennyiséget vásárol tőlünk. Belföldön, kapcsolódva a gázprogramhoz, fogadóegységeket, gázkazán-részegységeket, gázfűtéses vízmelegítőket állítunk elő, közvetlen megrendelésre. Tehát csak azokat a termékeket gyártjuk, melyekre piacunk van.- Röviden körvonalazza a jövő fő feladatait.- Folytatnunk kell a piacteremtő munkát és újabb termékeket kell a gyártásba bevonnunk azért, hogy árbevételünk és nyereségünk növekedjen. Célunk, hogy 280 dolgozónknak továbbra is biztosítsuk a megélhetést, függetlenül attól, hogy a privatizáció érint-e bennünket vagy sem. V. Tana Judit A benzinárak Európa-szerte változnak Szlovéniában és Hollandiában olcsóbbodott az üzemanyag a múlt évhez képest, míg leginkább Csehországban és Lengyelországban drágult. Az ólommentes szuperbenzin Lengyelországban a legolcsóbb, de alacsony az ára Szlovéniában és Horvátországban is. Legdrágább a tankolás Hollandiában és Olaszországban. Az ólommentes szuperbenzin német márkában kifejezett ára a felmérésben szereplő 13 európai országban: (zárójelben az egy évvel korábbi ár): Hollandia 1,88 (1,99) Olaszország 1,78 (1,75) Franciaország 1,54-1,64 (1,51-1,59) Belgium 1,55 (1,47) Dánia 1,47 (1,44) Ausztria 1,46 (1,43) Svájc 1,38 (1,35) Magyarország 1,31 (1,37) Csehország 1,16 (1,06) Luxemburg 1,15 (1,20) Horvátország 1,11 (1,13) Szlovénia 0,83 (1,06) Lengyelország 0,76 (0,66). A mezőgazdasági termelőkért A mezőgazdasági termelőket a kamattámogatáson kívül közvetlen, vissza nem térítendő állami támogatások is megilletik. Ilyen például a gabonavetési és a gázolaj-támogatás. A vetési támogatást a kukorica, illetve az őszi és tavaszi vetésű kalászos gabonák termeléséhez szükséges jó minőségű vetőmag beszerzésére, műtrágya, növényvédő és gyomirtó szerek vásárlására lehet igénybe venni. A gázolaj-támogatás a gépi munkák elvégzéséhez szükséges üzemanyag beszerzéséhez igényelhető. A támogatás mértéke a számlával igazolt beszerzési érték, de legfeljebb hektáronként 2 ezer forint. A termelőnek a vásárlás alkalmával személyre szóló számlát kell kérnie, majd a vetés befejezését a területileg illetékes földművelésügyi hivatallal igazoltatnia kell. Csak e két igazolás birtokában igényelhető vissza a támogatás az adóhatóságtól. Az állami támogatás előlegként is kifizethető: őszi vetésű növeények esetében augusztus 31-tol, tavaszi vetésű növények esetében pedig március 31-től lehet igényelni. Az előleg esetében a termelőnek igazolnia kell, hogy csak annyi előleget igényelt, amennyire a tulajdonában, a használatában vagy bérletében lévő mezőgazdasági művelésre alkalmas terület fedezetet nyújt. Az előleg fel- használásáról a termelőnek 60 napon belül el kell számolnia. A gázolaj-támogatás a számlával igazoltan megvásárolt üzemanyag mennyisége után jár: szántó esetében hektáronként legfeljebb évi 90 liter, kert-szőlő-gyümölcsös esetében évi 200 liter, gyep művelésére évi 12 liter üzemanyag számolható el. A támogatásra a bérmunkát végzők is jogosultak. A támogatás mértéke a gázolaj árában lévő fogyasztási adó 50 százaléka. A kedvezményhez úgy juthat hozzá a föld használója, ha a gázolajvásárlásról szóló számlát és a földművelésügyi hivatalnak az elvégzett munkáról szóló igazolását benyújtja az illetékes adóhatósághoz. Agrárválság Tavaly 15 milliárd forint vesztesége volt az agrárágazatnak, mondta Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezetek Országos Szövetségének főtitkára. Az idei esztendő első negyedében kilenc százalékkal nőtt az export, miközben 27 százalékos import- emelkedést tapasztaltak. így 25 millió dollárral romlott az agrár-külkereskedelem egyenlege. Most a hitelkonszolidáció megvalósítása és az adósságok rendezése a legsürgetőbb. A mátrai erőmű modernizálásához külföldi befektetőt keresnek Minden bizonnyal jelentősen felgyorsul a hazai energetikai ipar privatizációja. A Magyar Villamos Művek Rt. igazgatósága nemrég felhatalmazta a társaság menedzsmentjét, hogy folytasson hivatalosnak tekinthető tárgyalásokat külföldi befektetőkkel. Először a mátrai erőmű modernizálásához keresnek befektetőket, s emellett megkezdik a tárgyalásokat a bükkábrányi ligniterőmíi építésének finanszírozásáról is. Halzl József vezérigazgató elmondta: az Állami Vagyonkezelő Rt.-ben kialakított elképzelés szerint az alaphálózat tulajdonosa, az MVM Rt., valamint a paksi atomerőmű teljes egészében állami tulajdonban marad. Legalább 25 százalékos tulajdoni hányadot tart meg az állam a nagy erőművekben, míg a többit 100 százalékban privatizálják. Részben állami tulajdonban marad a Duna menti, a tiszai és a mátrai erőmű. Állami többségi tulajdonúak lesznek - 50 százalék plusz egy szavazat erejéig - az áramszolgáltatók. Az MVM Rt. elképzelése szerint a privatizációt egyetlen esetben sem a már meglévő részvények eladásával kell megoldani, hanem alaptőke-emeléssel, illetve a társaságok, áramszolgáltatók és erőművek modernizációjában való részvétel arányában szükséges tulajdoni hányadot adni a külföldi befektetőknek. A privatizáció, a haszon és az áram árának összefüggéseiről megtudtuk: a jelenlegi árak a költségeket sem fedezik, de valószínű, hogy a befektetőket akkor is érdeklik a magyarországi lehetőségek, ha most még nem is hoznak nyereséget. Vonzóbbá tételükhöz azonban elengedhetetlen, hogy a kormány ígéretet tegyen arra, mikortól emeli az áram árát. Az invesztoroknak látniuk kell, mikortól térül meg befektetésük. Úgy ítélte meg: az energetikai iparba befektetők hosszú távon gondolkodnak - egy erőmű legalább 30 évig üzemel -, s ezért nem az fontos, hogy mindjárt az elején megtérüljön a pénzük. Az alape- rőmű-építésről Halzl Józsefnek az a véleménye, hogy mivel az MVM Rt. számításai szerint csak 2000-re éri el az ország az 1989-esnek megfelelő áramfelhasználási szintet, nincs szükség újabb atomerőműre. Kapacitását ugyanis csak kismértékben használhatnák ki. A társaság ezért a gyors, rugalmas kisebb erőművek építésében érdekelt, illetve a hazai nyersanyagbázis kihasználásának előnyeit mérlegelve, egy lignitalapú erőmű létesítését látná helyesnek Bükkábrány térségében. Ehhez a beruházáshoz már szintén keresik a befektetőt. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy végleg lemondtak volna egy újabb atomerőmű építéséről. Tanyasi nyaralás, itthon Országos bemutatkozást rendezett a Magyar Falusi-Tanyai Vendégfogadók Országos Szövetsége. Ez alkalomból Csáky Csaba, a magyar és a kelet-közép-európai szövetség elnöke elmondta: a bemutatkozás célja, hogy a vendég- fogadók közvetlenül ismertessék meg a színes, természetközeli és nem utolsósorban olcsó nyári üdülési ajánlataikat. Ezek az Üdülés a magyar falun, tanyán című nyilvános katalógusban jelennek meg. Ez a kiadvány megyénként és régiónként tartalmazza az európai rangú védjeggyel rendelkező vendégfogadók címét, telefonját, negyvenféle üdülési ajánlatát és huszonötféle, szolgáltatását. Örvendetes, hogy a pártok legtöbbje választási programjában érdemben felkarolta az ügyet - hangsúlyozta az elnök. Ebben a legfontosabb a minőségi vendégfogadás feltételeinek megteremtése, a tíz ügyig és évi háromszázezer forint kiegészítő jövedelemig terjedő adómentesség, a higiéniai korszerűsítést szolgáló hitelkedvezmények s a piacra juttatást segítő támogatások fenntartása. A szövetség eljuttatja majd javaslatait mindezekről az új kormányhoz, illetőleg - az önkormányzati választások idején - felhívással fordul a helyi képviselő- és polgármesterjelöltekhez. Kéri, hogy vállalják községükben a vendégfogadás nyugati mintájú megszervezésének támogatását. Bíznak abban, hogy ezzel az említett területen is előbbre léphetnek a jövőben.