Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-11-12 / 136. szám

1994. június 11-12., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin 9. oldal Ismeretlen adatok Szálasi Egerben töltött éveiből Még a szaktörténészek közül is csak kevesen tudják, hogy a Hungarista Mozgalom hajdani alapítója, Szálasi Ferenc (1897-1946), a későbbi „nem- zetvezető”, aki a második vi­lágháború után az akkori tör­vények alapján mint háborús bűnös, akasztófán fejezte be dicstelen életét, fiatalkorában katonatisztként az egri honvéd helyőrségnél szolgált. írásom­ban a „ vezér" eddig ismeretlen egri éveiről szólok, jelenlegi ismereteim alapján. Egerbe érkezésének pontos dátumát jelenleg nem tudjuk. Feltehetően az 1920-as évek végén vagy 1930-es évek elején küldték Egerbe csapatszolgá­latra. Helyi katonai szolgálatának részleteiről nem maradtak fenn adatok. Azt viszont tudjuk, hogy be­kapcsolódott a helyi köz-, il­letve kulturális életbe. Egyik idős visszaemlékező szerint néhány alkalommal a ciszterciták gimnáziumában a testnevelési órákat helyettesí­tette. Szálasi az emlékező tudatá­ban úgy él, mint igen jámbor ember. 1934. december 16-án a helybeli Katolikus Legény- egyletben már mint őrnagy tar­tott előadást. A helyi sajtó szerint „nagy érdeklődéssel kísért előadását a háború és a katona szerepéről tartotta. A legteljesebb elisme­réssel emlékezett meg a magyar katona harci erényeiről, amely- lyel a magyarság évezredes küzdelmeiben mindig elöl járt a többi nemzetek között”. Az 1930-as évek közepén nyilvánosságra hozott politikai koncepciója a hungarista moz­galomról Egerben formálódott ki. Az emlékezések szerint iro­mánya Egerben illegálisan kéz­ről kézre járt. Miután ezt az ak­kori főispán megtudta, állítólag Szálasit a bolondok házába akarta záratni. Szálasi Ferenc 1933-ban Egerben megfogalmazott kéz­irata később 1935-ben: Cél és követések címen kidolgozot­tabb formában jelent meg, a Nemzet Akarata Pártjának ki­adványaként. Az említett brosúrában fo­galmazta meg Szálasi politikai programját. A programban soviniszta, nagy magyar birodalmi vágyait fogalmazta meg. A dokumentum felkészített a trianoni békeszerződés meg­semmisítésére, „csonka magyar föld fegyverkezési egyenjogo- sítására”, a fegyverkezés meg­kezdésére. Lényegében az 1933-ban Egerben megfogal­mazott programtervezetben, amit 1935-ben adtak ki, öltöttek testet Szálasi hangzatos „biro­dalmi” gondolatai. 1935-ben kilépett a honvéd­ség keretéből, és a fővárosba költözött. Ez év márciusában itt létre­hozta a Nemzet Akaratjának Pártját, amely 1937 áprilisáig működött. Ezután az említett év októ­berében német mintára meg­szervezte a Nemzeti Magyar Szocialista Pártot, amely 1938 februárjáig működött. 1938 márciusától e szervezete Nem­zeti Szocialista Magyar Párt - Hungarista mozgalomként mű­ködött 1939 februárjáig. Az év márciusában pártja a Nyilaske­resztes Párt nevet vette fel, s ilyen néven működött a szerve­zet a második világháború vé­géig. Közben a Belügyminisz­térium Szálasit, „a társadalmi rendet veszélyeztető” moz­galma miatt letartóztatta, el­ítélte. Börtönbüntetését 1938-1940 között a szegedi Csillagbörtön­ben töltötte le. Kiszabadulása után újra az általa indított mozgalom élére állott. A náci Németország kiszol­gálójaként 1944. október 16-án kormányt alakított, amely az ország népére zúdította a nyila­sok terrorját. A világháború végén „a ve­zér” a nyugati szövetségesek fogságába került, akik háborús bűnösként kiadták Magyaror­szágnak. Mint már említettük, 1946-ban népellenes bűnökkel vádolva, kötél általi halálra ítél­ték. A Szálasi által Egerben elve­tett férges mag sajnos, jó talajra talált. Egerből került ki vitéz Mánási Ödön, „a nemzetve­zető” későbbi főideológusa. Az 1930-as évek közepéig a város­ban élt a kitűnő tollú és tehetsé­ges újságíró, a szihalmi szüle­tésű, az egri kereskedelmi isko­lát elvégző Dövényi Nagy La­jos, aki később a nyilas Futár című újság munkatársa lett. 1938. január végén feltehe­tően Mánási Ödön terjesztette a Szálasi-féle nyilas röpiratokat, melyeket a hatóság elkobzott. Szálasi említett pártjainak Heves megyében, különösen a gyöngyösi és az akkor még He­ves megyéhez tartozó tiszafü­redi járásban lumpen elemek­ből, talaját vesztett kispolgá­rokból, értelmiségiekből, ag­rárproletárokból és szegénypa­rasztokból, valamint néhány feltűnési viszketegségben szenvedő földbirtokosból jelen­tékeny tömegbázisa alakult ki. A megyében szított nyilasde­magógia volt a következménye annak, hogy az 1939-es or­szággyűlési képviselő-választá­sokon e régióból két nyilas képviselő is bejutott a parla­mentbe. Szecskó Károly Színházi levél Hamburgból Részletek az egyik nagy sikert aratott bemutatóból A gazdag történelmi múlttal rendelkező közel kétmilliós Hanza-város a világ egyik ka­puja. A nagyszabású kereske­delmi központban hetente van­nak kongresszusok, kiállítások, és természetesen színházi pre­mierek is. A város büszke a művésze­tére, s azért áldozatokra is haj­landó. Az északi metropolis­ban mintegy húsz színház mű­ködik, nem számítva az al­kalmi helyeken játszó társula­tokat. Világszínvonalon Hamburgnak a világszínvo­nalhoz mérve is jelentős a színházművészete. Színházait a kiváló stílusérzék, a ragyogó kiállítás, a technikai virtuozi­tás, a nagyvonalú rendezés és a precíz színészi alakítás jel­lemzi. A színvonalas és kockáza­tokat is merészen vállaló dara­bok többsége a modem világ alapkérdéseit feszegeti, értel­mezi. A meghökkentő, az idegeket borzoló, a tabukat nem ismerő művészi produkciók sem ide­genek a hamburgi színházak­tól. Mint bárhol a világon, a klasszikusok - Shakespeare, Ibsen, Schiller, Csehov - fo­lyamatosan műsoron vannak. Példamutató módon gyakran választanak a színházak mai német drámákat és Tankred Dorst, Francz Kroetz, Botho Strauss s mások, alkalmanként extrém témákat is tálaló mű­veit sajátos, továbbgondolko­dásra késztető formában állít­ják színpadra. A legkiválóbbnak tartott Schauspielhaus, Thalia és a Komédia Színház előadásai mellett mindig szolgálnak mű­vészi újdonsággal a St. Pauli, az Altona és az Ohnsorg Szín­ház bemutatói is. Az eredetien modem hangvételt képviselő Monsun Színház és a Kisszín- ház darabjai is gyakran reflek­torfénybe kerülnek. Az utób­biban éppen egy Camo- letti-vígjáték a sláger: „Sex és féltékenység.” Érdekes témák A vázlatos beszámoló élére mindenképpen a Schauspiel­haus kívánkozik, ahol három olyan darabot is játszanak, amelynek témája különlegesen érdekes. Napjaink egyik legkiválóbb német szerzője, Tankred Dorst „Paul úr”-ja azt fogalmazza meg fanyar-szarkasztikus él­lel, hogy minden újrakezdés­nél pontot kell tenni a korábbi­akra. Az évtizedek óta egy elha­gyott gyártelepen tengődő, munkát nem vállaló, emberek­kel nem érintkező Paul úr a folytonosságot, az állhatatos­ságot, a következetességet próbálja képviselni. Mikor fel­tűnik Helm, aki a meggazda­godás személyében a romos üzemből egy ultramodern mo­sodát akar varázsolni, Paul úr rezzenetlen arccal utasítja vissza az előnyös ajánlatot, nem költözik el, mert úgy érzi, hogy a maga építette börtön­ben, a realitásokon túltett vilá­gában még megőrizheti a sza­badság ábrándját. A tetterősek gyengeségéről és a semmirekellők erősségé­ről szóló remek parabolából, Paul úr torz tükörben felmuta­tott sorsdarabjából az összeku- szálódott, részben elfajult jelen értékrendzavarai sejlenek fel. A címszerepet parádésan ala­kító Peter Roggisek minden gesztusában a felemás élet tra­gédiája és fekete humora vib­rál. Nem kevésbé hatásos és el­gondolkodtató Waechter „Ki- ebich és Dutz” című darabjá­nak mondanivalója. A ládában nyomorgó, de abban fantázia­dús kalandokat „átélő” Kie- bich sorsa sok hasonlóságot mutat Paul Iréval. Itt is megje­lenik a másik, Dutz, s együtt lépnek be a valódi világba, ahol a gyáva mihasznának kell megvédeni a „ládahőst”. A fi­lozófiát és bohózatot vegyítő remek darab rendezését maga a szerző vállalta. A harmadik színházi cse­mege a nálunk alig ismert amerikai Tony Kushner nevé­hez fűződik. Megdöbbentő drámájában, az „Angyalok Amerikában”, az AIDS-jelenséget dolgozta színpadra. Egy homoszexuális szerelmespár mindennapjaiba ágyazza a sok politikai pikan­tériával is megszínesített, le­nyűgöző történetet, amelyet az invenciózus rendező, Wemer Schroeter igényes munkája tesz még frappánsabbá. A Schauspielhaus kiváló színészei három helyen is fel­léphetnek: a nagy- és a kisz- színpadon meg a kantinban. Az utóbbiban egy hangulatos zenés estén bizonyíthatják sokoldalú tehetségüket. A ta- lálq cím szinte mindent elárul: „Idegenként költöztem oda, s úgy itt távoztam.” Előnyben a klasszikusok A Thália elsősorban a klasz­szikusokat részesíti előnyben, mértéktartó eleganciával ál­lítva színpadra alkotásaikat. Több Shakespeare-tragédiát tartanak egyszerre műsoron, és Lessing, Pirandello neve mel­lett ott található Csehov is. Az orosz drámaíró hamburgi „Si- rály”-ában a művésszé válás problémája került a közép­pontba. A Thália színház értelme­zéséből az hallik ki, hogy az igazi tehetség szabadsága a te­hetségért hozott áldozat nagy­ságában rejlik. A Komédia Színház biztos akar lenni a sikerben, s ezért több Neil Simon-vígjátékot játszik. A biztos kezű Broad- way-star fergeteges darabja a „Mézeskalács és gin”, a tüne­ményes Evely Hamann-nal a főszerepben felejthetetlen él­ményt nyújt. De kasszasiker a rutinos amerikai szerző „Biloxi Blues” és „A szökevény” című színpadi műve is. A Peter Schiff, Uwe Neumann és ha­sonló színvonalú művészek nevével fémjelzett színházban nem okoz gondot a másfajta stílusú művek bemutatása sem. Reménytelen vállalkozás lenne a hamburgi színházak műfajilag, szerkezetileg és hangulatilag igencsak külön­böző előadásait számba venni. A vázlatos képhez az minden­képpen hozzátartozik« hogy a sokszínű palettán a tragédiába oltott abszurd, az extrém drá­mával fűszerezett líra és anti- lira meg a tragikomikusra „vett” életkép jól megfér egy­más mellett. Azt is meg kell őszintén mondani, hogy a darabok kivá­lasztásánál elsősorban nem a nagy nevek vonzottak - bár tény, ami tény hanem azokat a színházi produkciókat sorol­tuk fel, amelyek a vajúdó jelen értelmezését kísérlik meg akár elmélyültebb, akár humoro­sabb aspektusból. Nagyformátumú rendezők S bár a művészi színvonal nem mindig egyenletes, a kínzó sikereket néha melléfo­gások követik, de az is jel­lemző, hogy a nagyformátumú rendezőket és színészeket fel­vonultató hamburgi színházak minden szerző darabjához a siker reményében foghatnak hozzá. E . rövid színházi körkép csupán ízelítőt adhat. A felfo­kozott igények rendkívül gyors változását talán az érzé­kelteti, amit az egyik színházi nagyság nemrégen mondott: Én nem színházat akarok. Más színházat akarok! Hekli József Pundra és trombitaszó... A zt mondja öregedő föl- dim, gyermekkorom ta­núja, örökös barátom, „az a jó bozsonnyai trombitás” - Kerek Gyula: - ... Pundrás korodból emlékszem rád... Meg kell mondjam: igazán kü­lönös divattal hordtad a pund- rát, komám... A pundra még a viganós korszak előtt volt. A pundra a második világháborút meg­előző és az utána következő és - egyáltalán a legszegényebb - idők általános gyermekviselete volt a palócoknál. A szó után hiába nyomoznánk, egyetlen szótárban sem fellelhető. Van ugyan egy, a németből szár­maztatott plundra szavunk, de az csak hangzásában és igen erőszakoltan rokonítható lenne a palóc pundrával. A plundra térd alatt vagy bokában össze­szűkülő bő nadrág, tájnyelvi használatban pedig köpönye­get jelent. A pundra teljesen más: Berhant (palócosan: bar­héf, más népies megnevezés­ben parget). Ezzel az arab nyelvi jövevényszóval megne­vezett anyagból, vagyis az egyik oldalán bolyhozott vas­tag pamutszövetből készült a pundra. Tulajdonképpen kezes­lábas volt. A pundra, ez a tör­zset, a karokat és a lábakat be­fedő egybeszabott ruha erede­tileg alsóruha lett volna. A pa­lóc gyermekviseletben a felső­ruha szerepét töltötte be. Ezt hordtuk egyöntetű öltözékként. A lehető legpraktikusabb vise­let volt. Volt hátulról - a fene­künknél - egy függőleges vá­gása, nyílása. Nem kellett le­vetni, nem kellett kibújni be­lőle, teljesen felöltözötten ma­radhattunk, mert ha az ember­fia csak leguggolt, a pundra ki­vágása automatikusan szélesre szétnyílt, szabad utat engedve a nagy dolgok végrehajtásá­hoz. A pundra feleslegessé tett minden más felsőruhát. Nyu­godtan hordhattuk télen is, mert a bolyhos pamutszövet tökéletes meleget biztosított, megóvott a hidegtől. Pláne, ha inget is húztunk magunkra, a pundra alá. Az én „különös” divatozó szokásom - amire Kerek Gyula ma is emlékszik - annyi volt, hogy a pundra ki­vágásán át kihúzott inggel sé- tafikáltam, s a kihúzott ing fa­rokként fityegett, billegett utá­nam. Azt is meséli Kerek Gyula, hogy csípős, gúnár idő járta már, és én még akkor is mezít­láb ballókáztam, s ez a látvány didergetősen megborzongatta.- „Kié ez a gyermek?” ­kérdezgette az embereket ag­godalmasan. - „Nincs tán ci­pője, hogy ilyen cudar időben is mezítláb járkál?!”- Van annak, már hogyne volna cipője... Csak nem áll­hatja lába a cipőt. Jobban sze­reti a talpával érezni a földet... - mondták az emberek, és fur­csán mosolyogtak. Egy másik jellegzetes meg­figyelést is őriz gyermekko­romból az én idősebb barátom:- Igen szigorú, nagyon mér­ges tekintetű gyermek voltál te, hallod-e?! Mintha mindig ha­ragudtál volna... Én soha, soha, még csak véletlenül se láttalak volna úgy, hogy a többi gyer­mek közé vegyültél volna... Hosszú hajú szőkeségemet is emlegette... De arra már csak én emlékezem, hogy volt ha­jam fehérségében egy aprócska fekete jel, koponyatetőm bal oldalán. Parányi, szinte észre­vétlen anyajegy. Rőzsehordás mellékeként kaptam. A rőzse­hordás általános, mindennapi dolog volt falunkban. Az erdő­ről kötéllel összekötve a há­tunkon cipeltük haza a tüzelő­nek, gyújtósnak való száraz gallyakat, ágakat, vagyis a tűz­gyújtásra alkalmas aprófát. A magasabban levő száraz galy- lyak és ágak letörésére, lesza- kítására kampós, horgas végű alkalmatosságot használtak, s ez volt a kamó, gamó, kajmó. Már várandós volt velem jó anyám, de még így is eljárt az erdőre, hogy egy-egy hát szá­raz fát hozzon. Kamóval szag­gatta a magasabban levő ága­kat, s egy nagyobb ág a fejére esett, s azon a helyen támadt fehér hajamban az apró fekete jel... Erről jut eszembe, hogy a bozsonnyai • szomszédunkban lakó Férő Bálint bácsi (Kormos Férő Bálint) feleségének, Ve­rőn néninek volt a jobb lába bokáján a legkülönösebb anya­jegye. Olyan fekete volt az a boka, mintha bebokszolták volna. Verőn nénivel várandós volt az édesanyja. Valamiért perlekedett a férjével, aki ép­pen a fekete csizmáját bok­szolta, fényesítette, s a perle­kedés annyira feldühösítette, hogy asszonyához vágta a bok- szoskefét. A kefe a várandós asszony jobb lába bokáját találta el, s azon a helyen vi­selte fekete anyajegyét a szüle­tendő leány Veronika, élete végéig... Pataki Dezső (Részlet a Harmatcseppek gyöngyvirágon című készülő életkönyvből)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents