Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-25 / 121. szám

1994. május 25., szerda Sporttükör 11. oldal Nyerő pozícióban az egri teniszezők Túri Zsuzsa remek teljesítményével járult hozzá az Eger SE teniszezőinek sikeréhez (Fotó: Szántó György) Az egri teniszsport már több mint nyolc évtizedes múlttal büszkéíkedhet, de eddigi tör­ténete során még egyetlen­egyszer sem fordult elő, hogy mind a női, mind a férficsa­pata az első osztályban sze­repeljen. Márpedig ezúttal az esélyek kiemelkedően jók, hiszen mindkét gárda nyerő pozícióban van az első for­duló befejeztével. Vala­mennyi ellenfelüket legyőz­ték, és a női csapat az OB I. felső, a férfi pedig az alsó ágának mezőnyébe kerülhet. A sansz több mint kecseg­tető... A női csapat pénteken ott­honában 8:l-re verte a szege­dieket, majd másnap nagy csa­tában az egri salakon 5:4-re győzött a Bp. Építők ellen. A nagy rivális két vállra fekte­tése ígéretes fegyvertény, hi­szen többnyire az első forduló dönt a feljutás kérdéséről. Gergely János, a csapat kapi­tánya a következő kerettel érte el ezt a sikert: Túri Zsuzsa, az egriek nemzetközi és országos eredményeket elért tenisze­zője, Pestuka Szilvia, az idei országos főiskolásbajnokság egyéni és páros győztese, Do- mán Éva, a magyar juniorvá­logatott tagja, Bóta Renáta, Il­lés Judit, Domboróczky Tí­mea, Molnár Mónika, Dér Henriett. A férfigárda az OB II. leg­nehezebb csoportjában úgy szerezte meg a félidei elsősé­get, hogy vetélytársainál, a Testnevelési Egyetem és az Újlak-Dokuplast együttesei­nél jobbnak bizonyult. Akik az elsőséget kiharcolták: Popa Lucian Adrian, Szekrényes Zsolt, Noszek Csaba, Csepregi János, Szabó Ferenc, Takács Péter, Molnár Attila, Domán Imre, Szabó Gergely. m Sajnos, a városi önkor­mányzat már „leírta” nemcsak az Eger SE-t, de a teniszező­ket is. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy eb­ben az évben nem részesítet­ték támogatásban az egri teni­szezőket, pedig eredményeik önmagukért beszélnek. Azért nem szűntek meg bizakodni, reményeiket az új városi veze­tésbe vetik... Egy negyedóra mozgás - Challenge Day Ma eldőlhet a bajnoki cím RÖVIDEN Egri lövészsiker Nyír­egyházán. Az Egri Polgári Lövész Egylet serdülőkorú ver­senyzői a hét végén Nyíregyhá­zán vendégszerepeitek. A Sza- bolcs-kupa légfegyveres verse­nyen szép egri siker született, ezúttal is a 12-es iskola lányai céloztak pontosabban a többi­eknél. A pisztolyosok között Kozma Katalin most sem talált legyőzőre, míg a puskások me­zőnyében Román Judit máso­dik, Bóna Katalin harmadik he­lyezést ért el. Megalakult a GYAK ökölvívó-szakosztálya. A fél esztendővel ezelőtt életre keltett klub eddig labdarúgó- és birkózó-szakosztályt működte­tett, de szóba került már az atlé­tikai szakosztály létrehozása is. Az ökölvívók azonban „fris­sebbek” voltak náluk, korábban léptek a tettek mezejére. A szakosztályvezetői tisztségre Eperjesi Mihályt választották meg, az edzői feladatokat pedig G. Tóth Miklós látja el. Foglal­kozásaikat kedden és csütörtö­kön tartják az Egri úti sportte­lepen, ahol szívesen látják az érdeklődő fiatalokat. Ma: Ecséd - Detk lab­darúgó-mérkőzés. Mint ismeretes, a detki labdarúgók romániai meghívása miatt elha­lasztották a Gyöngyös körzet­ben az Ecséd-Detk labda­rúgó-mérkőzést. A találkozóra ma délután kerül sor. Az ifjúsá­giak 15.30-kor, a felnőttek 17.30-kor mérkőznek. Lószépségverseny Bé­késben. A szervezők tudo­mása szerint az országban elő­ször kerül sor lószépségver­senyre június 19-én, vasárnap Békéscsabán, a városi sport­csarnok mellett kialakított pá­lyán. A békéscsabai nemzet­közi ipari vásár idején zajló, a helyi Kentaur Lovas Egylet ál­tal szervezett nem mindennapi vetélkedőn azokkal a lovakkal lehet indulni, amelyek részt vesznek az ugyanakkor tar­tandó meghívásos díjugrató versenyen. További feltétel, hogy csak a kétéves kort betöl­tött négylábúak rajtolhatnak. A kiírás szerint kizáró ok egyebek közt, ha a ló rúg, harap, s álta­lában engedetlen. A nevezési határidő június 4. Kanada: halálra ítélt sportágak? Úgy tűnik, a sport nemcsak a közép- és ke­let-európai országokban van bajban, a gazdagabbnak hitt nemzetek sem tudják kellőkép­pen támogatni. Legalábbis erről vall az orosz hírügynökség ka­nadai tudósítójának beszámo­lója. A jelentés szerint a kor­mány 19 sportág támogatását kívánja megszüntetni, köztük olyan olimpiai sportágakét is, amelyekben a lillehammeri téli játékokon több érmet is szerez­tek versenyzőik. Kell egy kis életkedv, kell egy kis nekibuzdulás ahhoz, hogy valaki rászánja magát a rend­szeres sportolásra. „Rávezető gyakorlatnak” kiválóan alkal­mas a már évek óta biztos pont­nak vehető Challenge Day, vagyis a Kihívás napja. Ezen a májusi napon - ezúttal szer­dára, vagyis mára esik - arra igyekeznek rávenni a lakosság minél nagyobb részét, hogy egy negyedórás tetszés szerinti testmozgással fejezze ki a sport iránti rokonszenvét, vonzódását az egészséges életmódhoz. Időről időre egyre több tele­pülés küldi el nevezését a szer­vezőknek, ami a fokozódó nép­szerűségre utal. Heves megye nagyon jól áll az országos rang­sorban, hiszen a 118 település­ből harminckilenc fogadta el ezt a kihívást. Ennél jobb muta­tókkal csak a lényegesen na­gyobb Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendelkezik az ország­ban. A Kihívás napján induló me­gyénkben települések listája: Kisnána, Domoszló, Márkáz, Abasár, Gyöngyös, Gyöngyös- oroszi, Gyöngyöspata, Rózsa- szentmárton, Apc, Lőrinci, Hort, Ecséd, Csány, Gyöngyös­halász, Füzesabony, Besenyőte­lek, Kömlő, Tiszanána, Atány, Heves, Tárnáméra, Tarnaörs, Tenk, Kompolt, Aldebrö, Fel- debrő, Verpelét, Egerszalók, Ostoros, Noszvaj, Felsőtár- kány, Mónosbél, Bélapátfalva, Nagyvisnyó, Egerbocs, Péter- vására, Sírok, Recsk, Mátrade- recske. A felsorolásból kitűnik, hogy megyénk két legnagyobb tele­pülése, Eger és Hatvan nem vesz részt a megmozdulásban, ami legalábbis furcsa. Kovács János, a megyei sportigazgató­ság vezetője is értetlenül fo­gadta a távolmaradás tényét: - Nehéz megérteni, hogy a me­gyeszékhely miért tüntet tá­volmaradásával, miközben szerte az országban pontosan a megyék első városai viszik a prímet. Ez már a negyedik Challenge Day, de az egri tan­intézetek még soha nem nevez­tek. Nagyon szomorúan álla­pítja ezt meg a megyei sportve­zetés, és szeretné, ha a jövőben változás történne. Akik viszont megmozdulnak a mai napon, azokat nem lehet megvádolni szegényes képze­lőerővel, mert a zsákbanfutástól a teherautó-vonszolásig a leg­változatosabb módon sportol­nak. Lőrinciben például hajnal­tól késő éjszakáig tart majd a „vigalom”, majd látványos lampionos és fáklyás futással zárul a program. Füzesabony­ban kézi- és kosárlabdapályát is avatnak ez alkalomból. A tel­jes kínálatot természetesen kép­telenség leírni, de ízelítőnek ta­lán ennyi is elegendő. A Challenge Day regionális központja Miskolcon székel majd, ide várják a nap során az értékeléshez szükséges infor­mációkat. Az adatszolgáltatás a következő számokon történhet: 46/353-666, 353-166, 353- 511, 412-805, 412-827, 412- 920. Telefax: 46/412-918. Nem lennék meglepve, ha a női röplabdadöntő ma délután négy órakor a Megyeri úti csarnok­ban sorra kerülő negyedik mér­kőzésére az MRSZ vezérkara magával hozná az arany­érmeket. Mert hát ne legyünk szégyellősek, az Eger karnyúj­tásnyira van attól, hogy meg­nyerje a bajnoki döntőt. Ehhez „csupán” azt a formát kell nyúj­tania, amit a legutóbbi két ta­lálkozón kihozott magából. A Tungsram edzője azt nyi­latkozta a 3-0-ás Kordax-győ- zelemmel zárult hétfői talál­A labdarúgó megyei bajnok­ság II. osztályának legutóbbi fordulójában az Atány és az Apella ISZE visszalépése mi­att a Gyöngyösoroszi és a Mátraderecske szabadnapos volt. A visszalépések miatt a Helasz törölte az érintett csa­patok eredményeit, így a baj­noki táblázat már az új hely­zetnek megfelelően készült el. A fordulóban csak a Párád nyert, mint vendég, értékes a Petőfibánya pontszerzése Gyöngyösön. Eredmények: Gyöngyösi Energia ­Petőfibánya 1-1 (0-1) Gyöngyös, 350 néző. V.: Nagy. Gy. Energia: Miksi — Mátray (Domoszlai), Huszár, Horváth, Balogh, Farkas, Molnár, Szűcs (Bárdos), Szekeres, Szabolcsi, Deli (Szabó). Edző: Péczeli Szabolcs. P.bánya: Kozsa — Szabó, Sirkó, Hinics, Karóczkai, Valkó, Zelnik, Jónás (Bata), Fi- tyó, Nagy, Jancsó. Edző: Osz- tafi András. G.: Bárdos, ill. Nagy. Jók: Molnár, Szekeres, Szabolcsi, ill. Kozsa, Hinics, Karóczkai. Ifik: 2-0. Kurfürst István Makiár - Tárnáméra 2-1 (1-1) Makiár, 200 néző. V.: Berta. Makiár; Misz - Meggyes­falvi (Nyeste), Sumi, Alter, Kovács, Csomós (Sasvári), Magi, Molnár, Parádi, Hennin- ger, Kővári (Szigetvári). Edző: Szepesi Tibor. T.méra: Juhász - Kovács (Pári Zs.), Ugrai, Besenyei, Lő- rincz, Hevér, Bártfai, Tóth, Bemát (Bárány T.), Bárány M., Csintalan. Edző: Keresztesi Ist­ván. G.: Alter, Parádi, ill. Bártfai. Jók: Kovács, Csomós, ill. Ju­hász (a mezőny legjobbja), Bártfai, Ugrai. Ifik: 1-2. Misz György Hatvani Lokomotív - Atkár 1-0 (1-0) Hatvan. V.: Gergelyi. kozó után, hogy ha játékosai képesek lesznek odafigyelni a feladatra, akkor még minden lehetséges. Ha nem, nincs esé­lyük a bajnoki címre. Azt hi­szem, ez utóbbi megállapítással - kijelentő módban - mindnyá­jan egyetértünk. Az egri lányok megszégye­nítő vereséget mértek a meccs első szettjében a vendégekre. Bajnoki döntőn párját ritkító kiütéses győzelem! Remélhető­leg ebből a kábulatból nem ocsúdik fel a Tungi, és csak az ezüstéremmel vigasztalódhat. H. Lokomotív: Rozmaring - Demeter, Oldal, Hegyi, Dávid, Bodnár, Lukács (Jobbik), Si­mon, Tóth, Buzma, Pete (Petlá- novics). Edző: Kiss György. Atkár: Nagy - Szabó, Szek­rényes, Bezzegh, Csernyik, Hasznosi, Molnár, Zsoltész, László, Racskó (Simkó), Benei (Fülöp). Edző: Nagy Ferenc. G.: Buzma. Jók: Rozmaring, Buzma, ill. Nagy. Ifik: 1-1. Kovács Sándor Gyöngyöspata - Istenmezeje 2-2 (1-1) Gyöngyöspata, 300 néző. V.: Perge. Gy.pata: Szlovencsák ­Sinka, Kecskés Gy., Morvái J„ Hegedűs J„ Maka (Patai), Ora- vecz (Varga), Ferencsák (Szi­lágyi), Kosa, Morvái T„ Haller. Edző: Nádudvari László. I. mezeje: Kovács S. - Murá­nyi (Földesi A.), Kovács B„ Csóka, Nagy, Ország, Földesi J„ Ludvig J. (Utasi), Ludvig A., Ludvig T„ Mihály. Edző: Utasi József. G.: Haller, Szilágyi, ill. Mi­hály 2. Jók: a hazaiak közül senki, ill. Kovács S„ Nagy, Mi­hály. Ifik: 4-1. Nádudvari László További eredmények: Szűcsi - Boídog 2-0 (1-0) Erdőtelek - Párád 1-2 (0-0) A bajnokság állása: 1. Párád 21 17 1 3 57-20 35 2. Gy. Energia 21 13 6 2 59-17 32 3. Makiár 21 13 4 4 41-35 30 4.H. Lók. 22 10 8 4 42-21 28 5. P.bánya 20 12 3 5 48-25 27 6. Gy.pata 22 7 9 6 38-30 21 7.1.mezeje 20 9 3 8 40-40 21 8. Atkár 20 6 8 6 29-27 20 9. Erdőtelek 22 5 8 9 30-46 18 10. T.méra 21 6 4 11 37-44 16 11. Boldog 20 3 5 12 18-58 11 12. Szűcsi 21 5 2 14 25-40 10 13. M.derecske 21 2 6 13 25-51 10 14. Gy.oroszi 20 1 7 12 18-53 9 Megjegyzés: a Szűcsitől és a Gyöngyöspatától 2-2 büntető­pont levonva. Petőfibányai pontszerzés . a Gyöngyösi Energiánál Az Egri Cipőipari Szövetkezet Igazgatósága értesíti a tagjait és üzletrész tulajdonosait, hogy technikai okok miatt az éves közgyűlését 1994. június 10-én 13 órakor tartjuk Eger, Cifrakapu u, 162. sz. tanácsteremben. Napirend: 1. / Az Igazgatóság beszámolója az 1993. évi gazdasági munkáról és az 1994. évi tervről 2. / A Felügyelő Bizottság beszámolója 3. / Az alapszabály módosítása 4. / Az Igazgatósági tag választása A közgyűlésre tisztelettel g meghívjuk. ~j A határozottság hiányzott á Tarnaörsből Nem játszott megilletődötten Recsken a kiesés elkerüléséért harcoló Tarnaörs a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi forulójában. Vesz­tenivalójuk nem volt Agó- cséknak az egyik bajnokesé­lyes otthonában, ők amit lehe­tett, már megtették, ősszel le­győzték a recskieket. Mostani hadrendjük természetszerűen arra épült, hogy megőrizzék kapujukat a góltól, és ha úgy adódik, a hosszú indítások nyomán a két Varga közül va­lamelyik esetleg eredmé­nyessé válhat Juhász kapussal szemben. A stratégia nem volt rossz, még a két bekapott gól is el­megy egy ilyen mérkőzésen, az örsiek helyzetkihasználása viszont már csapnivalóan si­keredett. A 15. percben még hivatkozhatott a balszeren­csére Varga István, hiszen mi­után egy nagy védelmi hiba következtében tisztán lőhetett kapura, labdája a felső lécről lefelé vágódott ugyanide ki­felé, Varga Norbert pedig a kapu fölé fejelt. A 80. perc tá­ján viszont már olyat produ­kált a gyorsan és jól cselező szélső, amit a profi világban súlyos pénzekkel büntetnek. Ezúttal középen vágtázhatott tisztán Varga I., elhúzta a lab­dát Juhász mellett, aztán még­sem gurított az üres kapuba. Újabb cselekkel próbálkozott két keresztező hátvéddel szemben, majd estében a kapu mellé gurított. Esése miatt Si- peki játékvezető vitatható bün­tetőt ítélt, a 11-est aztán Csö­mör elpuskázta. Erős lapos lö­vését Juhász lábbal tisztázta! Két százszázalékos helyzet­ből egyetlen gólt sem tudott szerezni a Tarnaörs, mégsem voltak túlságosan bánatosak a végén a vendégek. Torma Sándor edzőt játékosaival együtt inkább az vigasztalta, hogy nem szenvedtek súlyo­sabb vereséget, pedig a szépí­tés, esetleg a döntetlen lehető­sége is benne volt a játékuk­ban, a most sokat bizonytalan­kodó Recskkel szemben. (fb) A forduló válogatottja: A megyei I. osztály 24. for­dulójának válogatottja: Dobó I. (Novaj) - Kozma (Recsk), Ötvös (Heves), Pásztor (Selyp), Esvégh (Tarnaörs), Pásztor (Besenyőtelek), Bajkó (Felsőtárkány), Csanádi (Bél­apátfalva), Szabó Z. (Heves), Suha J. (Tamalelesz), Sós (Besenyőtelek). Poroszlóra utazik a Recsk A labdarúgó megyei bajnokság I. osztályának 25. fordulójára kerül sor ma délután. Az éllo­vasok közül a Recsk helyzete látszik nehezebbnek, hiszen Po­roszlóra utazik, a Selypnek fel­tehetőleg könnyebb dolga lesz Domoszlón. A Besenyőtelek gyorsan kiheverte a Recsktől elszenvedett fiaskót, most a megtorpant Pétervásárát fo­gadja, feltehetőleg az újabb győzelem reményében. Sírok­ban kiesési rangadó lesz, ahol a Kompolt vendégszerepei. A forduló párosítása: Do­moszló - Selyp Szolnok m-i jv„ Bélapátfalva - Heves Bor­sod m-i jv„ Tamalelesz - Fel­sőtárkány Szabó S„ Besenyőte­lek - Pétervására Mészáros, Po­roszló - Recsk Márta S., Sírok- Kompolt Lánczos, Novaj - Nagyréde Kovács L., Tarnaörs- Gyöngyöshalász Szolnok m-i jv. A II. osztályban érdekes le­het a Párád - Makiár és az Is­tenmezeje - Hatvani Lokomo­tív összecsapás. A párosítás: Párád - Makiár Nagy S„ Bol­dog — Gyöngyösi Energia Koncz, Gyöngyösoroszi - Tár­náméra Varga L„ Atkár - Erdő­telek Farkas Zs., Istenmezeje - Hatvani Lokomotív Kalicz, Pe­tőfibánya - Mátraderecske Holtner. Valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik. Kérjük tudósítóinkat, hogy az I. osztályú mérkőzésekről a le­fújás után adják le részletes be­számolóikat, a II. osztályú mér­kőzésekről holnap reggel a szo­kásos időben és módon várjuk a tudósításokat. A Helasz közli a klubokkal, hogy a hétközi fordulók miatt a most következő két héten, szer­dán 10, csütörtökön 16, pénte­ken 10 órakor lesznek a fe­gyelmi tárgyalások. e

Next

/
Thumbnails
Contents