Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-16 / 113. szám

1994. május 14-15., szombat - vasárnap Sporttükör 15. oldal A megyeszékhelyen - a megye legjobbja Ezen a hétvégén mind a hat NB-s labdarúgócsapatunk me­gyén belül vizsgázik, városaink két rangadóján szórakozhat a publikum, de a Tenk és az Apc is otthonában lép közönség elé. Az NB II. 26. fordulójában találkozik a megyeszékhelyen az FC Eger és az FC Hatvan, és nyilvánvaló céljaik nagyon is távol állnak egymástól. A házi­gazdák a kiesés elkerülése ér­dekében szeretnének ponttal vagy még inkább pontokkal gazdagodni, a vendégek vi­szont, mint hírlik, újból NB I-es osztályozóra fenik a fogukat. Még szárnyaszegetten is.- Nálunk hétről hétre az a fő gond, hogy lesz-e tizenegy já­tékos, aki pályára lépjen - mondta tegnap Tóth Dénes, a Hatvan edzője, majd így foly­tatta: - Mint várható volt, a félig gyógyult Nagy Gy. T. sérü­lése a Kiskőrös ellen kiújult, Gephard két mérkőzésen nem játszhat a sárga lapok miatt, de még Kelemen eltiltása is tart. Az élet úgy hozta, hogy nem utazhatunk viszonylagos nyu­galommal Egerbe, ahol a házi­gazdáknak nagyon fontos lenne a győzelem. Sportszerű keretek között mindent megteszünk azért, hogy mi nyerjünk. Az egrieknél Vojtekovszki Tiszakécskén szerzett sérülése súlyosabb, mint azt először sej­teni lehetett, így a középpályás semmiképpen sem játszhat. Csuhay József edző csak köz­vetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki a kezdő csapatot. A szóba jö- hetők között van Lehnen is, aki hónapok óta bajlódik hasfalhú­zódással. Az esélyekről szólva a szakvezető a következőkép­pen fogalmazott:- A Hatvan jobb csapat, mint a miénk, és jó passzban is van. Az első félidőben kitűnően ját­szottak a Kiskőrös ellen, szünet után viszont már hiányzott a frissesség. A mérkőzésünket - mindentegybevetve-háromesé- lyesnek tartom. Kétszer várjak Gyöngyösre a Füzesabonyt A labdarúgó NB III. 25. fordu­lójában újabb sorsdöntő mér­kőzéseket játszanak csapataink. Főleg a házigazdák szempont­jából fontos a Gyöngyösi AK - Füzesabony rangadó, hiszen a tizedik helyen állva egyáltalán nem lehetnek nyugodtak a mát- raaljiak.- Nagyon besűrűsödött a mezőny a táblázat alján, min­denki igyekszik menekülni a kieséstől, így nekünk is össze kell szedni magunkat - nyug­tázta a pillanatnyi helyzetet Nagy László, a GYAK edzője, és még hozzáfűzte: - A bajnoki és kupamérkőzések gyakori­sága nem teszi lehetővé, hogy pihentessük a sérülteket, így teljesen bizonytalan a csapat összetétele. Az játszik, aki tudja vállalni. Nagyon igyek­szünk majd a Füzesabony ellen, velük jövő szerdán a dr. Hevesy György-kupa döntőjében is ta­lálkozunk Gyöngyösön. Trom­bitás István, az abonyiak szak­osztályvezetője érdeklődé­sünkre felemlítette a két együt­tes korábbi színvonalas mérkő­zéseit, a sportvezető most is ha­sonlóan jó labdarúgásra számít. Jóslásokba nem bocsátkozott, mert szerinte azonos erőviszo­nyok mellett a jobb helyzetki­használásnak, esetleg a szeren­csének lesz majd főbb szerepe a végeredmény kialakulásában. Semmit sem bízhatnak a sze­rencsére Apcon és Tenken. A papírforma ugyan hazai győ­zelmeket ígér, hiszen mindkét együttesünk kedvezőbb pozíci­óban van, mint a Szolnoki Cu­kor, illetve a Monor. Ennek el­lenére teljes odaadásra lesz szükség a sikerhez. A mérkőzé­sek eredménye hosszabb távon is befolyásolhatja az apci és tenki labdarúgás jövőjét. Vízválasztó lesz a besenyőtelki összecsapás A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában a hét végén a 22. forduló mérkőzéseit bonyolít­ják le. Áttekintve a kínálatot, azonnal megállapíthatjuk, hogy bőséges a választék, nincs hi­ány a jónak ígérkező meccsek­ben. Minden bizonnyal érdek­feszítő lesz a Bélapátfalva - Nagyréde mérkőzés. Hasonló élményekben lehet részük a tamaleleszi focihívőknek - akár nézőcsúcs is lehet - a Pé- tervására elleni találkozón. A prímet azonban mindenképpen a Besenyőtelek - Recsk rangadó viszi el, hiszen ez a mérkőzés könnyen arról dönthet, hogy ki marad versenyben a bajnoki címért zajló csatában. Kiss János házigazdák edzője érdeklődésünkre el­mondta, hogy a rangadó kedvé­ért sem változtattak felkészülé­sük megszokott ritmusán. Jól­lehet, edző és játékos egyaránt átérzi ennek a kilencven perc­nek a fontosságát, nem biztos, hogy az lett volna az egyedül üdvözítő, ha felborítják az edzések korábbi rendjét. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem figyelnek oda, hiszen a tréner a hét során külön is elbe­szélgetett tanítványaival, ked­den pedig megtekintette az FC Eger - Recsk felkészülési mér­kőzést, hogy megszerezze a legfrissebb információkat a szombati ellenfélről. Már ezeknek az ismeretek­nek a birtokában kértük fel az esélylatolgatásra: - Ez a mér­kőzés vízválasztónak ígérkezik, aki itt kikap, az könnyen búcsút mondhat a bajnoki címnek. Az a véleményem, hogy a Bese­nyőtelek jobb, egységesebb gárda, mint az ellenfél, és a ha­zai pálya is mellettünk szól. A vendég recskiek a tavasz- szal még pontot sem veszítet­tek, s ez a körülmény minden­képpen tekintélyt parancsoló. A Rozsnaki-legénységnek - meg­ítélésünk szerint - Besenyőtel­ken esélye van a győzelemre is, ámbár Farkas Rudolf eltiltása miatt nem lehet ott a pályán. Hiányát megérezhetik... Pályáról - pályára: Sopronban a Kispest Labdarúgó NB L, szombat: Sopron - Kis- pest-H., 17, Vasas - MTK, 19, Parmalat - Győr, 19, Ferencváros - ÚTÉ, 19, Haladás - Siófok, 19.30. Vasárnap: Debrecen - PMSC, 17, BVSC - Vác, 17. Hétfő: Csepel - Békéscsaba, 19. Labdarúgó NB II., keleti csoport, szombat: Di­ósgyőr - Tiszakécske, 17. Vasárnap (17): Bal­mazújváros - Tiszavasvári, REAC - Szeged, Hajdúnánás - III. kér. TVE, Kaba - Gödöllő, Kiskőrös - Kazincbarcika, Szarvas - Nyíregy­háza, FC Eger - FC Hatvan, Herbály (Csema - Vámos T.). Labdarúgó NB III., Mátra-csoport, szombat (16.30): SBTC - Dunakeszi, Szécsény - Balas­sagyarmat, Apc - Szolnoki Cukor, Komjáti, Jászberény — Szolnoki MÁV-MTE. Vasárnap (16.30): Gyöngyösi AK - Füzesabony, Holló, Bag - Pásztó, Kartal - Karcag, Tenk - Monor, Nagy S. Megyei bajnokság I. osztály, szombat (17): Selyp - Heves, Gombos (Nagy S., Mezei), Sírok - Felsőtárkány, Jenei (Berta L., Szabad), Bese­nyőtelek - Recsk, Szolnok m-i jv., Novaj - Gyöngyöshalász, Buda (Tóth B., Varga). Vasár­nap (17): Tamalelesz - Pétervására, Borsod m-i jv., Domoszló - Kompolt, Nógrád m-i jv., Tar- naörs - Poroszló, Pest m-i jv., Bélapátfalva - Nagyréde, Ducsai (Buda, Dévai). Sportműsor Szombat Asztalitenisz: HMÖ SE - Hejő- csaba, NB I-es férfimérkőzés, Eger, Kistályai úti játékcsar­nok, 11. Kézilabda: Füzesabony - Vác, NB I/B-s női mérkőzés, Mező­kövesd, 15. Egri KC - Som- sály, NB Il-es férfimérkőzés, Eger, Pásztorvölgy, 10. Megyei férfimérkőzések. Heves - Gyöngyössolymos, 17, Füzes­abonyi Dózsa - Dormánd, 16, Egri Forgácsoló - Hatvani KC, 9. Röplabda: Kordax-Eger - Va­sas, Magyar Kupa, női döntő első mérkőzés, Eger, körcsar­nok, 17. Természetjárás: mátrai túra, ta­lálkozás: Gyöngyöspata, temp­lom, 9. Vízilabda: Egri Vízmű — Pécs, OB I/B-s férfimérkőzés, Eger, Bárány-uszoda, 13. Labdarúgás: Apella - Gyön­gyösi Energia, megyei II. o. mérkőzés, Eger, stadion, 17. Heves—Füzesabony körzet (16.30) : Tiszanána - Hevesve- zekény, Kömlő - Sarud, Pély - Boconád, Szihalom - Kisköre. Eger körzet I. (16.30): Szilvás­várad — Egercsehi, Egerbocs — Kisnána. Eger körzet II. (16.30) : Szajla - Demjén, Ver- pelét — Dohánygyár Eger. Vasárnap Kézilabda: Egri TK - Berettyó­újfalu, NB Il-es női mérkőzés, Eger, körcsarnok, 17. Heves - Miskolc, NB Il-es női mérkő­zés, 11. Verpelét - Pásztó, me­gyei férfimérkőzés, 17. Tenisz: Eger SE - Kecskemét, OB I-es női mérkőzés, Eger, Érsekkert, 9.30. Természetjárás: Mátra TE tú­rája, találkozás: Gyöngyös, au­tóbusz-állomás, 7.45. Bükki VM kék túrája, találkozás: Eger vasútállomás, 7.10. Bükki VM Mónosbél—Berva túrája, talál­kozás: Eger, autóbusz—állomás, 7.20. Triatlon: megyei diákolimpia, országos ranglistaverseny, Eger, Bárány-uszoda, 9. Labdarúgás: megyei II. o. (17): Gyöngyösoroszi - Makiár, Boldog - Átány, Tamaméra - Erdőtelek, Párád - Hatvani Lo­komotív, Atkár - Gyöngyös­pata, Istenmezeje - Mátrade- recske, Petőfibánya - Szűcsi. Gyöngyös körzet (16.30): Aba- sár - Heréd, Karácsond - Gyöngyöstarján, Rózsaszent- márton — Vámosgyörk, Ecséd - Adács, Gyöngyössolymos — Visznek, Zagyvaszántó - Detk. Eger körzet I. (16.30): Vécs - Andomaktálya I., Noszvaj — Egerbakta, Kerecsend - Eger- szólát. Szabadnapos: Balaton. Eger körzet II. (16.30): Péter­vására II. - Bükkszék, Mikó- falva - Felsőtárkány II., Mátra- balla - Hevesaranyos, Márkáz - Váraszó. Szabadnapos: An­domaktálya II., Egerszalók. A Tungsram elleni játék kell a Vasas-meccsre is Kasziba tudja: Egyszer volt Budán kutyavásár A Magyar Kupára még soha­sem került fel az Eger neve. Ideje, hogy felvéssék. Hihetetlenül hangzik, de amióta Kasziba István a csapat edzője, nemhogy döntőt nem játszott az együttes, de még a legjobb négy közé sem jutott be. Tavaly például a Vasas állí­totta meg az egrieket, nem is akármilyen előzmények után. Történt ugyanis, hogy az Eger 3-0-ra nyert a körcsarnokban, ám a visszavágón a Vasas győ­zött 3-0-ra, s jobb pontaránnyal ment tovább. — Egyszer volt Budán ku­tyavásár - mondta kissé tréfá­san Kasziba edző a tegnapi esélylatolgatáskor. Amikor azt fejtegetem, hogy a Tungsramot a Kordax gond nélkül átlépte, a lámpagyáriak viszont a bajnoki elődöntőben verték a Vasast, nem is hagyja, hogy a mondatot befejezzem. — Arra akarsz kilyukadni, hogy eszerint mi leiskolázzuk a Vasast. Tévedés, ez nem igaz! Egy adott napon, egy adott mérkőzésen, egy adott forma dönti el, hogy melyik csapat mire képes. Nekünk az elmúlt napokban nyújtott teljesítményt kell kihoznunk magunkból. — Azzal is vitába szállsz, hogy jót tesz a lányoknak, ha a mérkőzések között nincs üresjá­rat, tehát magas fordulatszá­mon lehet tartani a csapatot? — Bebizonyosodott, hogy a a folyamatosság jó, nem esünk ki a ritmusból, kevésbé mutat hullámzó játékot a csapat. De nem szabad elfelejteni, hogy amíg a végére járunk a dolgok­nak, tehát mindkét döntőt le­játszszuk, közel ötven napig kellett izzó állapotban tartani a vasat, s ez nem könnyű feladat. — Profi csapatról lévén szó, úgy hiszem, nem illetlenség tu­dakolni, hogy milyen prémiu­mot tűzött ki az egyesület veze­tése, ha tegyük fel, mindkét aranyat megnyeri a Kordax. — Nem szívesen beszélek pénzről. A mi lányaink évek óta hozzászoktak ahhoz, hogy év közben nincs pluszpénz, és prémiumról is csak akkor lehet szó, ha az első kettőben végez­nek. Ha feljutunk a csúcsra, még akkor sem kell százezrekre gondolni. — Jó egy hete láttad a Va­sast. Verhető csapat? — Ha jól játszunk, nem szo­ríthat meg. Tudom azt, hogy kire kell szerválni, milyen tá­madási variációt kedvelnek, és hogyan védekeznek. Nekünk a Magyar Kupát Egerben kell megnyernünk, ami természete­sen az első meccsen 3-0-ás győzelmet jelent. Úgy hiszem, a lányok érzelmileg tökéletesen ráhangolódtak a döntőkre, s ta­lán náluk jobban csak a szurko­lók szeretnének két aranynak örülni. Nosza, nyerjünk együtt! Sőt, egy szerencsés drukker megnyerheti a csapat nagymé­retű, dedikált színes fotóját is. A teendő csupán annyi, hogy a Hírlapban megjelenő két kupa­tudósítás címét kell kivágni, és eljuttatni a sportrovathoz. A döntő második mérkőzé­sére hétfőn délután ötkor kerül sor a Vasas Budán lévő, Fo­lyondár utcai csarnokában. (budai) Nem lesz Forma-futam? Teljes a zűrzavar Monacóban a hét végi Foma-l-es világ- bajnoki futam előtt. Ismét be­következett egy tragikus bal­eset, ugyanis a csütörtöki sza­badedzésen a 25 éves osztrák Karl Wendlinger egy kanyar­ból kijövet, 270 km-es sebes­séggel a szalagkorlátnak üt­között. A pilóta olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még péntek délután is kómá­ban feküdt. Dominique Gri- mand professzor is alátámasz­totta, hogy a versenyző álla­pota életveszélyes. Az edzést azonnal leállítot­ták, és elkezdődött a pilóták és a FIA rendezőbizottsága közötti tárgyalás. A verseny­zők abban már megállapod­tak, hogy amennyiben Wend­linger meghal, nem indulnak el a holnapi futamon. A monacói herceg már csak az ország jó hírének megőrzése miatt is a legszíve­sebben lefújatná a versenyt. A pénteki lapok több oldalon is foglalkoznak a szomorú ese­ménnyel, miközben Monte Carlóban példátlan biztonsági intézkedéseket hoztak. Ez részben annak köszönhető, hogy a hét közepén Gerhard Berger kérte a sajtó képvise­lőit: a maguk eszközeivel te­gyenek meg mindent a a ver­senyzők és nézők nagyobb biztonsága érdekében. Az ut­cákon Sennára emlékeztető pólókban, sapkákban tüntet­nek az emberek azért, hogy ne következhessen be újabb tra­gédia. Ma minden eldőlhet: az üz­let és a pénz érdekei, vagy az emberi élet tisztelete érvénye­sül-e? Szántó György Atkári Lajos: Abonyban nem félnek a váciaktól Elérkezett a pontvadászat haj­rája a kézilabda NB I/B-ben. A hétvégi mérkőzéseken kívül már csak két találkozóra kerül sor, és nehéz helyzetben lévő csapatainknak ezeken kell ki­harcolniuk a bentmaradást. A kettő közül, úgy tűnik, a Sírok van könnyebb helyzetben, hi­szen a tabellán hozzá közelebb álló ellenféllel mérkőzik, mint a Füzesabony. Ez azonban csu­pán a látszat, mert az „életü­kért” küzdő sasadiakkal - rá­adásul idegenben - legalább olyan nehéz percek várnak Molnár Ferenc tanítványaira, mint az Abonyra a Váccal szemben r A debreceni győzelem visz- szaadta az abonyi lányok önbi­zalmát a szombaton 15 órakor kezdődő, a harmadik helyezett Vác elleni, mezőkövesdi meccs előtt. Gál kisebb sérüléssel baj­lódik, de ettől függetlenül vál­lalja a játékot. A kapus, Acs Il­dikó a héten nem látogatta az edzéseket, mert belázasodott. A mérkőzésre - minden valószí­nűség szerint - ő is rendelke­zésre áll. Atkári Lajos edző nyi­latkozata: - Nem félünk a váci­aktól. Nem tartom kizártnak a pontszerzést sem, ami igen jól jönne a végelszámolásnál. A Record-Sirok Sasadon vendégeskedik, s ahhoz nem férhet kétség, hogy ez nem lesz egy kellemes kirándulás. A há­zigazdák egyetlen póttal állnak mögöttük, vagyis ha Bótánéék ne adj isten kikapnak, akkor helycsere történik. Ivády to­vábbra is sérült, de Jakab már csatasorba állt. 1 női szandálok, női-férfi cipők 30 - 70 %-kaí 1 olcsóbban, amíg a készlet tart! 1994. május 16-án e? (hétfő) 9-17 óráúj Gyöngyösön, 'S a Művelődési ** Központban. (604) City taxival Ca-----eS. , J . kényelmesen, telefonhívásra ingyenesen. TAXI

Next

/
Thumbnails
Contents