Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)

1994-04-09-10 / 83. szám

HÍRLAP, 1994. április 9—10., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 13 Együtt az iskolában - könyv fogyatékos gyerekekről Több mint nyolcszáz hazai általános és középis­kolás diák küldte el pályázatát a debreceni Segítsd, Óvd Fogyatékos Társadat (SOFT) Alapítvány „Együtt az iskolában” című felhívására. A diákok­nak arról kellett írniuk: milyen lenne, ha fogyatékos gyerekekkel együtt járnának iskolába? A pályázat páratlan sikert aratott — mondta Vekerdy Zsuzsa főorvos, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A pályázók kétharmada valamilyen formában — iskolában, családban — már találkozott fogyatékos emberekkel, de egyharmaduk csak elképzeléseire hagyatkozva írta le a véleményét. A gyerekek telje­sen természetesnek tartják, hogy együtt nőnek fel fogyatékos társaikkal, hogy együtt vannak az óvo­dában, együtt tanulnak és játszanak. Vagyis a gye­rekek gondolatában fel sem vetődött az a korábbi hazai gyakorlat, amikor a mozgássérült, vagy más testi fogyatékos gyerekeket egészséges társaiktól el­különítve oktatták-neveltékJ Vekerdy Zsuzsa bejelentette: egyre több iskolá­ban természetes, hogy együtt tanulnak a fogyatékos és a teljesen egészséges gyerekek. Mint ahogy a tár­sadalom hozzáállásának megváltozását is jelzi, hogy ma már nem fogyatékos, hanem speciális ellá­tást igénylő gyerekekről beszélünk. Az „Együtt az iskolában” pályázatra érkezett pályamunkák leg­jobbjait egyébként az alapítvány hasonló címmel könyv formájában is megjelentette, amely elsősor­ban a fogyatékos gyerekeket nevelő szülőknek és a szakembereknek lehet rendkívül érdekes olvas­mány. A könyv egyébként a FAMINFO Szülőkönyvtár Sorozat első kötete is, amelyet az idén és jövőre to­vábbi 3-3 követ. Ezek az akadályozott értelmi fej­lődéssel, a mozgásfejlődés, az egészségkárosodás és az érzékelés, az érzelmi fejlődés zavaraival, vala­mint a kommunikációs, illetve a tanulási zavarok­kal foglalkoznak. Megyénk nagyobb városaiban a következő árak fogadják a ve­vőket a piacokon: Egerben a tojást 7, a burgo­nyát 40, a sárgarépát 60-80, a zöldséget 60-80, a kelkáposztát 60, a fejes káposztát 20, a lila ká­posztát 40, karfiolt 130, a salátát 30-40, a karalábét 40, a paradi­csomot 260-300, a paprika da­rabját 10-45, a kaliforniai joapri- ka kilója 450-500, a hónapos retket 15-35, a fokhagymát 200- 250, a vöröshagymát 50, a lila hagymát 70, zöldhagymát 10, a gombát 120-180, a petrezselyem csomóját 10, savanyú káposztát 45-50, a babot 120-150, a zöld almát darabonként 25-30, a ba­nánt 100-120, a narancsot 60- 80, a citromot 100, a kiwit 100, A tavaszi fáradtság ellen az epret tálcánként 150, a diót 400 forintért szerezhetjük be. Hatvanban a tojás 7, a burgo­nya 25-30, a sárgarépa 50, a zöldség 60, a vöröshagyma 50, a fejes káposzta 20, kelkáposzta 50, a salata 35, a paraj és a sóska csomója 10, a karalábé 40, a kar­fiol 120, a paradicsom 300, az uborka 200, a zöldpaprika 15-30 darabja, a hónapos retek 20-25, a zöldhagyma 15, a fokhagyma 180-220, a gomba 150-200, a szárazbab 180-200, a savanyú káposzta 40, az alma 40-45, a diobél 400, a mák 510 forintba kerül. Hevesen a tojást 6,50, a burgo­nyát 26, a sárgarépát 25, a zöld­séget 50, a vöröshagymát 30, a fejes káposztát 30, a kelkáposz­tát 36, a paradicsomot 240, a zöldpaprikát 10-20, a retket 20- 25, a zöldhagymát 10, fokhagy­mát 140, a szárazbabot 120-150, a savanyú káposztát 36, az almát 15-20, a banánt 100, a narancsot 65, a tisztított diót 400, egy do­boz földiepret 100 forintért kí­nálják az árusok. Az Egri Családsegítő Intézet Telefonos Lelki Elsősegély-szolgálata Hívható: a hét öt napján, szerdától hétfőig este 7-től reggel 7-ig. A hívás ingyenes. Telefon: 36-321-488. A Tourinform- Eger jelenti Megyei Művelődési Központ, Eger: Április 11.18.00 A költészet nap­ja alkalmából „Idegen ég alatt ma­gyar szívvel” (Horváth István Rad- nóti-dijas versmondó előadóestje) 12. 14.00 Az Amazon-klub fog­lalkozása. 12.18.00Környezetvédők klubja (élménybeszámoló egy arizoniai ta­nulmányúiról — dr. Ujfaludi Lász­ló) 14.18.30 Angol társalgási klub — Presley Darren. 15.19.00 Balassi Bálint-emlékest — fellép a Musica Historica Régize­nei Együttes. Forrás Gyermek- Szabadidőközpont, Eger: 15. 17.00 Aprók tánca. 10.00 Törpölő — síkbábok készí­tése. Ifjúsági Ház Eger: 12. 19.00 Szabadulás-perfor- mance. Előadó: Godó János. 13. 18.00 Irodalmi összeállítás a Gárdonyi Géza Gimnázium diákjai és öregdiákjai közreműködésével. 14. 19.00 MÁS - The Chop Choy és Corpse koncertje. 15. 19.00 Dobós diszkó. 16. 10. OOTeknőcnap — kisállat­bemutató, könyvvásár, rajzverseny, filmvetítés. Hotel Senator-ház Eger: 16. 16.00 Kiállítás Blaskó János kisplasztikáiból, Blaskó Balázs gra­fikáiból. Megnyitja: Blaskó Péter színművész. Túrák: 16. 7.45 Vándorló túrák: találko­zás a buszpályaudvaron (Eger — Márkáz — Várbérc — Rókalyuk-te­tő — Mária-kép — Disznókő — Markazi-kapu — Tarjanka-völgy — Márkáz). 17. 7.20 Bükki Meteor-túra: ta­lálkozás a buszpályaudvaron (Bél­apátfalva Telekessy th. — Hársaste- tő — Gilitka — Homonna — Ko­rózskő — Berva). ____F l »í_______ L UUI [ J 111 l/l 111 m=r ■ ■cg TOURIST INFORMATION H-3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: 36-36-321-807 Tel. & Fax: 36-36-321-304 HÍRLAP- naptár 1994. április hó Napok Névnapok R. kát. naptár Protestáns naptár 11. hétfő Leó, Glória Szaniszló Leó 12. kedd Gyula Gyula 13. szerda Ida Márton Ida 14. csütörtök Tibor Jusztin Tibor 15. péntek Anasztázia, Tas Anasztázia Tas 16. szombat Csongor Mária, Bernadette Rudolf 17. vasárnap Rudolf Izidora Enikő Jeles napok Jó időt jósol Tibor április 14-én, már amennyiben ekkor már szép zöld a vetés. Ezen a napon szólítja meg a néphit a kakukkot is. Április 17-18-án a svájci Zürichben tarka ruhába öltözött gyer­meksereg vonul fel az utcákon, s kezükben viszik a tél szobrát, ame­lyet aztán a város végén elégetnek. Az ünnepség neve: Sachsenlau­ten. Kossuth Lajos üzenetei Kossuth gondolatainak, poli­tikai megnyilatkozásainak gyűj­teménye és egyben fejlődéstör­ténete is a „Kossuth Lajos üzene­tei” című kötet. A könyv arra vállalkozott, hogy megjelenítse korának és az utókor nemzedé­keinek szánt iránymutató eszmé­it — mondta Szabad György, az Országgyűlés elnöke, a kiadvány összeállítója. Az Ikva Könyvki­adó Kft. gondozásában napvilá­got látott díszkiadású kötetet nemrégiben budapesti sajtótájé­koztatón ismerhették meg az új­ságírók. A történész-szerkesztő, Sza­bad György hangsúlyozta: nem szűk körnek, nem kizárólag a szakmának szánták a könyvet. Reményeik szerint az mások hozzájárulnak egy árnyaltabb Kossuth-kép kialakításához. A szoros időrend történeti vezérfo- I nala az összeállításnak. A doku­mentumok alapján bontakozik ki Kossuth tevékenysége 1828- tól 1894 február-márciusáig, az utolsó üzenetig. Szabad György arról is szólt: a kötetben öt, eddig kiadatlan Kossuth-levél is olvas­ható, illetőleg két olyan beszéde, amelynek eddig csak részletei je­lentek meg. Szabad György hangsúlyozta: nagyon sok min­den megjelent Kossuthról, Kos- suthtól, mindezek ellenére ha­gyatékának döntő része még ki­adásra vár. A „Kossuth Lajos üzenetei”-t az eredeti, korabeli nyelvezettel jelentették meg, csak ott történtek módosítások, amelyeknél az érthetőség érde­kében feltétlenül szükséges volt. A tájékoztatón elhangzott: a számozott, ezer példányban közreadott díszkiadású kötet a centenárium alkalmából jelent meg, áprilisban kapható lesz egy olcsóbb változata is. Állandó kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban „...és Magyarország hadszíntér!” Többet kell tanulnunk a történelemből. Tanulnunk kell azért, hogy az elődök hibáit még egyszer ne kövesse el az utókor. Ma­gyarország 1944-től hadszíntérré vált ugyan, de a nép mindig el­utasította a szélsőségeket — mondta Horváth Lajos országgyűlé­si képviselő, a Parlament honvédelmi bizottságának tagja a nem­régiben Budapesten, a Hadtörténeti Múzeumban rendezett „...és Magyarország hadszíntér!” című állandó kiálh'tás megnyi­tóján. A tárlókban helyet kaptak a többi között korabeli plakátok, újságok, a hadmozdulatokat követő térképek, hadfelszerelési tárgyak. Időrendben a következők az események: Magyarország német megszállása, a kiugrási kísérlet és a nyilas puccs, valamint a hadműveletek Galíciában, a Kárpátokban, Erdélyben, Buda­pest térségében és a Dunántúlon. A dokumentumokat magyar és német nyelvű magyarázó szövegrészek egészítik ki. r Valuta- 'l ytrfolyamoly Pénznem Vételi Eladási árf. 1 egységre Ft-ban Angol font 149,55 152,55 Ausztrál dollár 71,75 73,09 Belga és luö. frank (100) 292,82 298,32 Dán korona 15,34 15,64 Finn márka 18,44 18,78 Francia frank 17,63 17,97 Görög drachma (100) 40,99 41,79 Holland forint 53,66 54,70 ír font 144,28 147,08 Japán yen (100) 99,33 101,19 Kanadai dollár 73,13 74,65 Kuvaiti dinár 343,44 350,10 Német márka 60,27 61,47 Norvég korona 13,85 14,13 Olasz líra (1000) 62,32 63,54 Osztrák schilling (100) 856,88 873,58 Portugál escudo (100) 58,74 59,88 Spanyol peseta (100) 73,98 75,44 Svájci frank 71,66 72,98 Svéd korona 12,87 13,11 USA-dollár 102,20 104,20 ECU (Közös, Piac) 116,21 118,45 Az iskolaigazgató Megjelent „Az iskolaigazga­tó” című — pedagógusoknak, is­kolaszervezőknek es iskolaveze­tőknek szóló — kötet a DFC Ki­adó gondozásában. A szerzője Hoffmann Rózsa, aki tudomá­nyos alapossággal rendszerezte azt, amit mindazoknak tudniuk kell, akik napjaink tanügyi vitái­nak kereszttüzében állnak. A szerző (az Országos Közművelő­dési Tanács alelnöke és a Függet­len Pedagógus Fórum ügyvivője) annak a Nemeth László Gimná­ziumnak az igazgatója, ahol elő­ször vezették be a nyolcosztályos középiskolai képzést — mondta Derera Mihály, a kiadó ügyveze­tője a minapi sajtótájékoztatón. Az összefoglaló mű „beszél” az iskolavezető alkalmasságáról, szerepéről és a vezetési módsze­rekről. Tanácsokat ad a pedagó­giai program, illetve a szervezeti es működési szabályzat elkészí­téséhez. Segít a tantárgyfelosztás és az órarend kialakításában. Hoffmann Rózsa foglalkozik az igazgató diákokhoz, pedagógu­sokhoz, szülőkhöz és fenntar­tókhoz fűződő viszonyulásával is. A 3000 példányban megje­lentetett művet a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegye­tem tankönyvei közé választotta. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Andomaktálya, Nagytálya, Makiár, Kerecsend, Derajén, Egerszalók, Eger- szolat, Óstoros, Novaj, Felsőtárkány, Noszvaj, Bátor, He­vesaranyos, Egerbocs. HELYE: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Telefon: 411-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: megyei kórházgyermekosztály földszintje, Eger, Árva köz 1. Telefon: 410-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7—13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14—20 óráig, vasár­nap 8 órától 20 óráig a Technika Házában 310-111 MEGYEI TISZTIORVOSI SZOLGÁLAT - készenlét munkaidőn kívül és munkaszüneti napokon a 06-60-52- 170 számon hívható (Egerből is). GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Kará- csond 1—2-es körzet, Gyöngyösoroszi, Gyöngyössoly- mos, Gyöngyöstarján, Gyöngyóspata, Szűcsi részere. HÉ- LYE: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. szombat reggel 7-től hét­fő reggel 7-ig. Telefon: 313-162. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Szombaton 8-12 és 14—18 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8—12 óráig. Helye: Gyöngyös, Puskin u. 3. Tel.: 312-350. FOGORVOSIÜGYELET: szombaton 7-13 és 15-18 óráig, vasárnap 9-12 óráig. Helye: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőinté­zet, Balassi B. u. 16. Telefon: 341-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30- tól 11 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Balassi B. u. 16. Telefon: 341-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 8-12 és 14-18 óra között, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8-12 és 14-18 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hat­van, Balassi B. u. 16. Telefon: 341-899. HEVES ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Boconád, Tar- nabod, Tárnáméra, Tamazsadány, Tamaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesvezekény, Tarnaszentmiklós, Pély, Erdőte­lek, Tenk részére. HELYE: Heves, Szerelem Alfréd u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reg­gel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelőben. FÜZESABONY: Eü. központ Rákóczi út 36-40. T.: 341-153 RECSKEN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Párád, Parádóhuta, Bodony, Parádsasvar, Mátra- derecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkútpuszta részére. HELYE: Recsk, Táncsics u. 9. Telefon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámosgyörk, Adács, Atkár, Gyöngyöshalász, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vá­mosgyörk, Petőfi u. 25. IDÉJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Abasár, Detk, Ludas, Márkáz, Nagyfüged, Halmajugra lakosainak. HELYE: Visonta, Pe­tőfi u. 20. szám alatti rendelőben szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 60-083. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mátraszentimre, Mátra- szentlászló, Mátraszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő, Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. Mátraszentimre és a hozzá tartozó települések hétvégeken a gyöngyösi ügyelethez tartoznak. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: EGRI: Eger, Szövetkezet u. 4. (az Állatkórháznál) Tele­fon: (36) 312-460. GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: (37) 313-991. HATVANI: Hatvan, Vágóhíd. Telefon: (37) 341-901. HEVESI: Heves, Fő út 10. Telefon: (36) 311-917. FÜZESABONYI: Füzesabony, Zrínyi út 32. Petőfi szö­vetkezet iroda. Telefon: (36) 341-533. RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARNAMÉRAI: Tárnáméra, Boconádi u. 50. Tama- Holding Agrárszövetkezet központi iroda, Telefon: Tárná­méra 6. Az egyes ügyeleti helyekhez tartozó településekről, ál­latorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tá­jékoztatást. ANIMED ÁLLATKÓRHÁZ KFT.: Rendelés, ügyelet: hétköznap 7.30—18.30, szombat de. 9—11.30, du. 16— 17.30, vasárnap és ünnepnap 9—11 óráig. Sürgős esetben a jelzett időpontokon túl készenléti szolgálat. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Tel.: (36) 312-460. HÉTKÖZNAPI ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére délután 18 órától reggel 8 órá­ig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HE­LYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 411-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYÉ: megyei kórház, Árva köz 1. Telefon: 410-841. GYÖNGYÖS VÁROS felnőtt betegei részére állandó 24 órás ügyelet 0—24 óráig. Helye: Gyön­gyös Dózsa út 18. Tel.: 04 vagy 311- 727. HATVANBAN: délután 17 órá­tól reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Balassi B. u. 16. Telefon: 341-040. HEVESEN: délután 19 órá­tól reggel 7 óráig Heves, Vörös­hadsereg u. 32. Telefon: 46-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉ­KÉN: este 18-tól reggel 6-ig Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezolárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, egészségügyi központ. Telefon: 341-153. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapát­falva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szúcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapát­falva, Lenin u. 24. IDEJE: este 6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PETERVÁSÁRA ÉS KÖRZE­TE: Összevont háziorvosi ügyeleti szolgálat helye: Pétervására, Sza­badság tér 28. Hétköznap 19 órától másnap reggel 7 óráig. Hét végén, illetve ünnepnapokon: reggel 8 órá­tól az ünnepet követő munkanap reggel 7 óráig. Telefon: 368-013. Ide tartozó települések: Pétervásá- ra, Erdőkövesd, Ivád, Kisfüzes, Vár­aszó, Istenmezeje, Szederkény­puszta, Szentdomonkos, Tarnale- Iesz, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Bükkszék, Szajla, Terpes. TISZANÁNA: Tiszanána, Komló, Kisköre, Poroszló, Újlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon: segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldeorő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tamaszentmána, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HE­LYE: Vermeiét, Szabadság tér 2. Te­lefon: segélykérő. MEGYEI TISZTIORVOSI SZOLGÁLAT — készenlét mun­kaidőn kívül és munkaszüneti na­pokon a 06-60-52-170 számon hív­ható (Egerből is). Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10, 11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 10.30 óra va­lamint a kórházi betegeknek is, (akik az utcán át tudják a templo­mot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u.7.): 7, 9 és 18 óra Szent Bernát-templom (Szé­chenyi u.15.): 7, 8,10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth u.14.): 8, 9,11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiá­ri út 91.) 7 és 8.30 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra K isboldogasszony-templom : fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8.00 óra Istentisztelet az egri reformá­tus templomban (Deák F. út 56.) de.10 órakor, hitoktatás du.15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott is­tentisztelet 17 órakor Baptista istentisztelet (Vörös­marty út 15.) vasárnap fél 10-től és 18-tól. Evangélikus istentisztelet (Vörösmarty út 28.) vasárnap 10-től. Hittanóra: vasárnap 8.45, konfirmandusoknak 11 óra. Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7, 8.30, 10.30 és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6,30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 8, 10 és 18 óra Hevesen 8, 9.30 és 18 óra Újtelepen: 11 óra. A református templomban istentisztelet vasárnap 10 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents