Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)
1994-04-09-10 / 83. szám
HÍRLAP, 1994. április 9—10., szombat—vasárnap 9. Honnan fuj a szél? Tények a recski aszfaltüzemről Értetlenséggel vegyes megdöbbenéssel olvastam a Heves Megyei Hírlap 1994. március 16-i számában megjelent véleményt, amellyel kapcsolatban a következő észrevételeket tenném. Az aszfaltüzem elképzelt helye (kezdettől fogva) — 1993. szeptember 20-án a recski ön- kormányzathoz írt levelünkből is kitűnően — és azóta változatlanul) Recsk külterületén a kőbányához vezető út menténv an. Ellentétben a véleményt alkotó állításával. Erről bárki meggyőződhet, úgy a község hivatalában rendelkezésre álló térképekről, mint valóságosan is. Megjegyzem, hogy felmerült a kőbánya területén történő telepítés gondolata is, azonban ez esetben a területért járó milliókat nem a község, hanem a bánya tulajdonosa kapná. Ugyanakkor a község elesne a gáz-hozzájárulástól is, mivel a telep üzemeltetése ez esetben nem földgázzal történt volna. A hely kiválasztásánál igenis figyelembe vettük az uralkodó szélirányt — elleniében a véleményt alkotó állításával. Az uralkodó szélirány: É, ÉNy-D, DK, amely megegyezik annak a völgynek a vonulatával, ahol Recsk község fekszik. Ez az adat ugyancsak mindenki számára elérhető, mivel az évszázados statisztikai adatokkal rendelkező Országos Meteorológiai Intézettől szármázik. A „polgár” azonban még ennél is egyszerűbben meggyőződhet erről, ugyanis ha felállunk a leendő telephelyen, azonnal megtapasztalható a dolog. Megjegyzem, hogy ez az irány a község belterületétől elfelé mutat. A munkaerő-felvételt illetően fenntartom korábbi állításomat, mely szerint 30-35 fő felvételére van igényünk — ellentétben a véleményt alkotó állításával. Igaz ugyan, hogy kifejezetten a telepen 4-5 főt tudunk foglalkoztatni, azonban azon a fórumon, ahol a STRABAG-ot PET- RÉNY (és nem Petrányi) Miklós képviselte, az is elhangzott, hogy azokon a munkákon, ahol az aszfalt felhasználásával számolunk, további 25-30 főt kívánunk foglalkoztatni. Tény, hogy a Polgár- mesteri Hivatalnál még eddig körülbelül 30 fő jelentkezővel vették fel munkatársaink a kapcsolatot, akiknek mintegy egy- harmadával folyamatban van a munkaszerződés megkötése. Az igaz, hogy a porkibocsátás 5,1 kilogramm/óra (amely egyébként a vonatkozó előírásokban megállapított határokon belüli!), de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a mennyiség egy több mint 20 méter magas kéményen át távozik cca. 50.000 köbméter levegőben. Ez azt jelenti, hogy egytized gramm jut egy köbméter levegőbe. A legfontosabb ellenvetésekkel kapcsolatban a következőket szeretném megemlíteni. A település útja — amelyen az aszfaltot a 24. sz. országos főútig szállítjuk — háztól házig 17,0 m széles, amely nem igazán nevezhető szűknek. A szállított aszfaltnak valóban van kipárolgása. Hogy ez penetráns bűz-e, az egyéni megítélés kérdése, tehát szubjektív dolog. Az pedig, hogy rákkeltő hatása van — teljességgel igaztalan állítás. Ha ez igaz lenne, akkor azoknak körében, akik naponta 8-10 óra hosszat a közvetlen közelében (pontosabban rajta) vannak, mert ezzel az anyaggal dolgoznak, törvényszerűen meg kellett volna növekednie a rákos megbetegedéseknek, valamint az ezzel összefüggő halálozások számának. Jómagam immár több mint 30 évet töltöttem a szakmában, de nem hogy nem tapasztaltam ilyesmit, de még nem is hallottam róla — világviszonylatban sem. Egyébként ha ez igaz lenne, akkor be kellene tiltani mindenféle aszfaltgyártást. Ezen az alapon a szomszédos településen, Eger- baktán már két évtizede üzemelő és részben Recsken is átszállításra kerülő aszfalt gyártását, illetve szállítását is be kellene tiltani. Ugyancsak meg kellene tiltani akkor a települések átkelési szakaszain az aszfaltburkolatok építését is, mivel az is ártalmas lehet a lakosságra. Azt tudni kell, hogy a község területén átszállított anyagok mennyisége csak kismértékben növekszik, mivel a kőbányában termelt követ továbbra is a községen keresztül szállítják Ny-i, É-i és DK-i irányban, és ennek egy része aszfaltkeverékként került átszállításra pormentesen. A termelés beindulásával a fő szállítási útvonalak leaszfalto- zásra kerülnek, ami csökkenti a községi szakaszon a porképződést és a zajképződést, és ez nem hogy károsítja a belterületet, hanem javítja az érintett utcák környezetét. A tervezett teleppel kapcsolatos egyeztetések és tárgyalások nem titokban folytak, hanem már sok testületi ülésen szerepelt és több lakossági fórum tárgya is volt. A cikk írója (1994. március 16-i) szakértői bizonytalansági tényezőket emleget és csekély esélyt lát a negatív hatások kivitelezés közbeni elhárítására, feltesszük a kérdést, mire alapozza ezen állítását a tárgyi műszaki ismeretek hiányában. A lakosság nevében egy személyben nyilatkozik, hogy „egy tál lencséért nem adjuk az örökségünket”. A tál jelen esetben 14-15 mFt bevételt jelent azonnal az önkormányzat számára, amit a fejlesztéseinél fel tud használni, nem beszélve a helyi munkahelyteremtésről, helyi és környékbeli vállalkozók beszállítási lehetőségeiről, különféle szolgáltatási bevételekről és nem utolsósorban a helyi útépítéseknél a kedvezmények adásáról. Az előző cikk írója egyes megnyilatkozásaiban a munkahely- teremtés fontosságáról, a munkanélküliség megszüntetését tűzi ki célul, jelen esetben pedig ezt egyenesen gátolja. Összegezve a leírtakat a STRABAG Hungária Kft. a telepítés során be fogja tartani az összzes érvényes környezetvédelmi és egyéb hatósági előírásokat és reméli, hogy a recski ön- kormányzattal jól együttműködve, a lakosság megelégedésére dolgozhat hosszú időn keresztül a térségben. Fehér András igazgató (x) Elegánsak klubja Az elegancia újra divatba jött — állapították meg a nemzetközi divat irányadó körei, amikor nemrég nyilvánosságra hozták szokásos éves listájukat a világ legjobban öltözött hírességeiről. A legjobban öltözött nők 1994. évi listáján szerepel többek között az ünnepelt színésznő, Sharon Stone, Joan Rivers, az ismert talk- show-haziasszony, valamint egy előkelő társasági hölgy, a New Yor- k-i felső tízezer tagja, Anne Bass. A díj odaítélői szerint a fiatalok körében „az elhanyagolt öltözködés elleni mozgalom” újjáéledésének lehetünk tanúi. Úgy vélték, hogy az „elegancia” napjai ismét felvirradóban vannak. Az Eleanor Lambert divatszakértő nevével fémjelzett listát 1940 óta minden évben összeállítják. A legjobban öltözöttek klubjában európai nemesi előkelőségek is szép szambán kaptak helyet. A felsorolásból nem maradt ki Caroline monacói hercegnő, Lmley brit vicomte felesége, de a festőművészként ismert Balthazar Klossowski gróf lánya, Harumi sem. A divatszakértők összeállították a legjobban öltözködő szakmabeli hölgyek listáját is. A „nyertesek” között van többek között Anna Wintour, a Vogue divatmagazin amerikai kiadásának kiadója, akit a divat világában manapság a legnagyobb hatalmú személyiségnek tartanak. Kelly tűéin, Calvin Klein divattervező felesége, és a londoni divattervezőnő, Anouska Hempel. A hozzáértő zsűri szerint négy hölgy vezeti a legjobban öltözött hírességek listáját: Pamela Harri- man, az Egyesült Államok párizsi nagykövet-asszonya, majd Camilla Chandon de Briailles grófnő, a Moet-Chandon borbirodalom előkelő rangú képviselője, okét Jessye Norman operasztár, valamint az üzletasszonyként befutott francia grófnő, Hubert di Omano követi. A szigorú zsűri a férfiakról sem feledkezett meg. A gazdag és ismert hírességek számos, az erősebbik nemhez tartozó leszármazottja szerepel. Az előkelő klub tagja többek között Ralph Lauren divattervező ria, Andrew Lauren; Martin Amis regényíró, Kingsley Amis fia, valamint az egykori bolgár uralkodó, Simeon fia, Cinl herceg is. Hl h HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rí. Minden ha a vege jo Már csak egy legény van talpon... Február végén, március elején négy vállalkozó szellemű férfi versenybe szállt, hogy gyalogszerrel, kutyák, motoros jármű és egyéb külső segítség nélkül hódítsák meg az Északi-sarkot. Közülük azonban már csak a norvég Boerge Ousland küzd elszántan, hogy a vékony jégen megtegye a hátralévő 4z3 kilométert, és elkerülje az éhes jegesmedvéket. A 32 éves Ousland Szibériából indult március 2-án, és már 551 kilométert tud a háta mögött. A nem hivatalos versenyben ketten már feladták a küzdelmet, a harmadik „felfedező” pedig kénytelen volt külső segítséget elfogadni, miután majdnem megfagyott a mínusz 40 fokos hidegben. Ousland utolsó riválisa, a 32 éves brit Rupert Hadow a múlt héten rádión kérte, hogy küldjenek érte repülőgépet, mivel 23 nap alatt mindössze 46 kilométert sikerült megtennie a 768 kilométeres útból. Ő egyébként Kanada északnyugati csücskéből indult. Tüzelője vészesen megcsappant, mivel egyszer beleesett az óceánba, és több órába telt, míg végre felolvasztotta magát. A fiatalember kénytelen volt beismerni, hogy a kitűzött időpont, azaz május elseje előtt nem fogja elérni az Északi-sarkot. — Mindennap veszélybe került az, életem, a lábam és a kezem. Úgy gondolom, hogy ezért nem érdemes feláldozni az életet — mondta. A megpróbáltatások, kisebb fagyások és némi súlyveszteség ellenére Hadow jó egészségnek örvend, és jövőre kész újból nekivágni az útnak — ha addig le nem aratják előle a babérokat. A szintért norvég nemzetiségű Willy Gautvik március 17-en szállt ki a versenyből egy hátsérülés miatt. A 40 éves japán Mitsuro Óba — aki február végén Szibériából vágott neki az útnak, beleesett a jeges óceánba, elvesztette felszerelésének nagy részét, és mivel kénytelen volt külső segítséget elfogadni, kiesett a versenyből — írja az AP. A POROTHERM® rendszer elemeiből a ház szerkezete teljes egészében felépíthető. A hét alapelem mindegyike kiváló minőségű. Alapanyagát a természet adja, ehhez mi a szakértelmet és a legmodernebb gyártástechnológiát tesszük hozzá. Az egyes termékek hőszigetelése (k-ér- ték), hangszigetelése, teherbírása kitűnő, az építkezés gyors és gazdaságos, a végeredmény tökéletesen megfelel az elvárásoknak. Beszerzésüket nagyban megkönnyíti, hogy termékeink megtalálhatók a helyi kereskedőknél, ahol prospektussal és tanácsadással is szeretnénk segíteni az építkezőket. Az átgondolt munka eredménye, POROTHERM® termékekből épített ház megteremti a harmonikus élet feltételeit. A POROTHERM® termékek számtalan előnye közül kettőt külön kiemelnénk: Gazdaságosság A POROTHERM® rendszer elemeivel az építkezés gyors és gazdaságos. A belőle felépülő rendszer egységes, az elemek kiváló tulajdonságainak köszönhetően a fűtés kevésbé energiaigényes. Lakóérzet A POROTHERM® tégla pórusos kialakítása miatt a ház egészségesen lélegzik, természetes hatásaival harmonikusan beépül életünkbe Kérem küldjenek címemre részletes információt Név:.......................................................... ................................ C ím:........................................................................................... Tel.:............................................................................................ Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1115 Budapest, Bánk bán utca 17. Tel.: 185-2266 Fax: 185-1610 POROTHERM®