Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)

1994-04-06 / 80. szám

4: __________________________________________HORIZONT_________ HÍRLAP, 1994. április 6., szerda K ét malac, egy kutya Fórum: kit érdekel? Miért nem figyelünk oda? képzőművészek Gál József: Aratók Gál József: Kemence Rövid idő alatt két lakossági fórumon vettem részt Gyöngyö­sön. Az egyiknek a Mátra Műve­lődési Központ, a másiknak a Kolping Művelődési Otthon adott helyet. Az egykori Legényegyletben — a mintegy négyszáz személyes nagyteremben — voltak vagy hú­szán. A másik helyen is hasonló volt az érdeklődők száma. — Mivel magyarázható ez a helyzet? — kérdeztem dr. Kom­iéi Károly tói, a város jegyzőjétől. — Gyöngyösön ez a gyakorlat — válaszolta. — Azt szokták csi­nálni, hogy utólag reklamálnak az emberek: „Miért intézkedtek így vagy úgy, amikor minket meg sem kérdeztek?”Pedig csak arról van szó, hogy nem olvassák az újságcikkeket az elképzeléseink­ről, a terveinkről, és nem jönnek el a lakossági fórumokra sem. — Most a város általános ren­Ritka dolog, hogy egy ilyen szép, finom erotikával átszőtt, romantikus film forgatásán a stáb tagjai jobbra-balra dőlnek a nevetéstől. A szó szoros értelmé­ben „dőlnek”, ugyanis az egyik technikus egy fácskával a kezé­ben orrabukik a síneken, mikor rendező intésére görnyedten be­leszalad a felvételbe. Ő ugyanis „a sínek mentén álló fácska", aki — időnként — társaival együtt el­botladozik a vagon mellett, a ka­mera előtt. Ugye tetszenek érte­ni? Ettől a moziban majd azt fog­juk látni, hogy megy a vonat. A kalapos, elegáns hölgy — Gáti Kati — és az ifjú Esti Kornél — Erdély Mátyás — úgy nevet a századfordulós vasúti kocsi a kában, hogy félbe kell szakit, .1 a próbát. Közben fúj a szél, plusz egy-két fok lehet: kivételesen még a művésznő dekoltázsál is dermesztő ránézni. A film,ke­netben ugyanakkor nyár van, dezési tervét ismertették. Mégis a felszólalások olyan dolgokkal foglalkoztak, hogy a szomszéd disznóóllá büdös, vagy: miért tarthat lovat az, akinek földje sincs... — ...S az említetteket is név nélkül teszik szóvá. Sajnos, a hi­vatalos eljárás pedig nem olyan hatékony, hogy visszatartó ereje lenne. — Csodálkoztam, amikor azt reklamálta valaki, hogy neki nem engedték meg a tetőkijavítá­sát, és így az eső eláztatja a belső helyiséget. Miért kell lakossági fórumon foglalkozni ilyen dol­gokkal? — Senki sem akadályozza meg az épület tulajdonosat ab­ban, hogy a házát kijavítsa, rend­ben tartsa, még akkor sem, ha az adott területre építkezési tilal­mat rendelt el a hatóság. Itt vala­mi másról lehetett szó. Arany­1903 nyara, amikor az ifjú költő elindul a tengerhez... így készül ma egy magyar mo­zi. Kevés pénzből gyönyörűfilm. Merthogy az Esti Kornél szép és igaz esz, arra biztosíték Koszto- lány ')ez.vó'novclláin kívül, a szí­nészválasztás — Máté Gábor, Igó Éva, Gáti Kati, Pap Vera, Benkő Gyula, Dunai Tamás és a többiek —, valamint a két fiatal társalkotó, Pacskovszky József rendező és Gázon Francisco operatőr. A film költségvetését a rende­ző, az operatőr és a gyártásveze­tő olyan módszerekkel csökken­tette a felére, amelyek nem befo­lyásolják az alkotás minőségét. Végül is az a fontos, amit a vász­non mi látni fogunk. Ha mi el fogjuk hinni, hogy az a század- fordulós vonat a tenger felé fut, akkor nem számít, hogy csak technikusok botladoztak fács- kákkal a kezükben a kamera szabály, hogy az egyedi esetet egyedileg kell kivizsgálni. Mint ezt is. A valós válasz csak úgy ad­ható meg. A gyűlésről szóló idézetek, re­mélhetőleg bizonyítják, hogy a lakossági fórumok hatékonysága alig-alig érzékelhető, legalábbis Gyöngyösön. Ott ülnek hosszú félórákon keresztül azok, akik­nek lenne mást is tenniük a város lakossága érdekében, ha nem ra­bolnák el az idejüket ilyen kevés­bé hatékony gyűlésekkel. Az igaz, hogy az a két tucat „érdeklődő”, aki belül a terembe — „jól szórakozik”. Az időseb­bek idejéből kitelik, jut erre is. Ráadásul még ki is panaszkod­hatna magát bárki a szomszédai malacára és kutyájára. De ahhoz nem kellene ilyen fórumot összehívni...! előtt. (Minden vállalkozó példát vehetne arról, hogy miként lehet olcsócsítani egy beruházást: a szokásosnál kisebb létszám, új gyártási módszerek, megfeszített munka). — Az átlagosnál jóval kisebb honoráriumot kaptam én is — mondja Máté Gábor (Esti Kor­nél) —, de ezért a szerepért, ezért a filmért vállaltam. No, meg Kosztolányiért, akinek a művei­ből összeállított estemet számos alkalommal láthatta is a közön­ség, és láthatják még többen majd a televízióban. A film egyébként a fiatal és az idősebb Esti Kornél egy-egy vonatútjáról szól és találkozásaikról lányok­kal, asszonyokkal, a szerelem­mel és az elmúlással... A film, a szerelem különböző korszakairól is szól. Az egyik je­lenetben Esti Kornél régi szere­tőjével (Rudolf Teréz) találko­zik. Szeretni akaiják egymást, de már minden kihűlt köztük. Gyö­nyörű lakásban, ódon bútorok között, korabeli ruhákban ját­szanak a színészek... — A régebbi korszakokban játszódó filmek mindig drágáb­bak, mint a jelenkoriak — jegyzi meg Kormos Andrea gyártásve­zető. — Ezért is vagyunk nagyon hálásak szponzorainak, a MÁV RT.-nek és a Hunicoop Kereske­delmi és Lízing Rt.-nek, vala­mint a munkánkról hírt adó újsá­goknak, amelyek segítenek ab­ban, hogy megszülethessen egy új magyar film. Kosztolányi mü­veiből már filmvászonra került néhány nagy siker — Pacsirta, Édes Anna, Aranysárkány—, re­méljük ezt a sort folytatja az Esti Kornél. A forgatáson a fák újra és újra elszaladnak a vagon előtt, hogy a filmszalagon majd derűsen zaka­toljon a vonat a szerelem, a ten­ger, az élet felé... V. G. A Megyei Művelődési Köz­pont kiállító termébe tíz napra beköltöztek a Kömlőn és kör­nyékén élő festők munkái. A meghívó arról értesítette a nagy­érdeműt, hogy Bartus Csaba, Csáti Jónás, Gál József, Hang- rád Zsolt, Kiss László és Szécsi Menyhért festők, valamint a fafa­ragó Antal György művészi eredményei tekinthetők meg. Művészeti vezetőjük nincs, de barátságban állnak a Komlói Női Kórussal, sőt a falu hivatalos része is felvállalja őket, mert a tárlat megnyitásakor Cseh József polgármester mondta a megnyi­tót. A városi szürkeségben — pa­nelházakban, bögrekocsmák ár­nyékában, lótás-futásban, a tár­sadalmi lét kisebb-nagyobb szín- játékaiban el-elmerülve — egy- szercsak kapunk egy képsort ar­ról a világról, ami alig pár kilo­méterre létezik mellettünk. Ül­nek a kemence padkáján az öre­gek, a pipázó öreg mellett ott a kanna, az élete-párja mellette, ott a búbos melegében a macska, a farka a teste elé kunkorodik, a falon húzós óra, kereszt, a meny- nyezeten kirajzolódnak a geren­dák, azok közein átüt a pácolt- festett deszkák fasárgája. Az öregek nagy kényelembe helyez­ték magukat, mert mindkettő­nek a lába alatt ott a sámli, hogy az öreg-bajszosnak a csizmás lá­ba ne lógjon a világba, az asszo­nyé meg hogy legyen nyugalma jól elbóbiskolni a gondolatai fe­lett. Az ő sámlija alacsonyabb is, nem olyan riégylábas, mint az öregjéé, aki a kucsmát a meleg­ben is magán tartja, mert hát mi­lyen ember az, aki nincs teljesen felöltözve. Megint itt egy másik életkép. Aratnak a párok. A háttérben suhint a kaszával az ember, az asz- szony — vagy a lánya — szedi a markot. Elől, ez a másik pár, ép­pen most jön meg a búzatábla melletti gyalogúton, elől a férfi, égnek fordított kaszával, a ka­szanyél végén felrakva a korsó, a kabát, a „bőgő”. A nadrágszíjra akasztva a tokmány a fenőkővel. A piros ruhás asszony baljában a sarló a marokszedéshez, jobb ke­zével a kézikosarat szorítja, ab­ban van az elemózsia meg a rékli, hátha olyan lesz idő. Láttam más életképeket, rava­szabb és izgalmasabb ábrázolá­sokat is, mint amiket ez a két le­fotózott festmény rögzített. A rutin is megszólalt bennem, hogy, no, igen, ez egy külön vi­lág, vagy azt is mondhatnám, a félmúlt, mert itt is van tévé, itt is van rádió, itt is van politika és sok egyéb nyavalyáskodása az emberfajtának, amikor azon kaptam magam: valami nyugta­lanít engem. Mi a csuda, csak nem leszek vénségemre romanti­kus lélek, hogy — aki sosem él­tem falun — nosztalgiát hordo­zok magamban, hogy a nagy francia hatása alá kerültem volna (vissza a természethez!)? És né­mely bóklászó kör után rádöb­bentem: az emberek nyugalma, az alakok energikus, de méltósá- gos tartása, „maguk-tevése” le­pett meg. A festő, ki kell mond­jam a nevét, Gál József a szoba­belsővel, a két öregével, a határ­ba, a búzatábla mellé érkező pár­jával nemcsak a Táj at, annak Ké­pét mutatta be, de rögzítette an­nak a lelkületnek a méltóságát, amit mi, akik aszfalton szaladgá­lunk, nem is igen értünk. Ebben a természetességben, a szerszá­mokkal és azok nélkül az ember csak hangsúlyt ad a körülötte lé­vő világnak, de azt pontosan adja és fontosnak is tartja. A faluban mindenki tud mindent egymás­ról, de bizonyára azt kollektiven élik meg, hogy az élet áramlásá­ban dallam van, ritmus. És ah­hoz, hogy ezt felismerhessük, nyugalom kell, békesség, az a pi­pázó ejtőzés, amit — többek kö­zött — az én füstölő nagyapám­nál magam is megcsodáltam. Jöjjenek csak ezek a falvakban élő művészek, művész-lelkek, meséljék el a gyökértelennek lát­szó városinak, hol lakik az Isten! És az ő magára valamit is adó szolgája, az ember. Majdnem nagybetűvel írtam! Farkas András Esti Kornéllal (Erdély Mátyás) elindul a vonat... (-ár) A tengerhez fut a vonat A megvesztegetett főbírót meg nyúzták A korrupció kezdete a történelemben A korrupció — korunk társa­dalmi betegsége. De csak a mi korunké? „Korrupció volt már az ókori keleten, a despotikus kormányzatú társadalmakban csakúgy, mint a polisztulajdon­ban alapuló görög városálla­mokban, a római köztársaság­ban, a császárság vagy a későró­mai dominátus viszonyai között” — írja Hahn István professzor, az ókor jeles kutatója és ismerője. Nem létezett, amikor az ókori hatalmas birodalmak uralkodói a sajátjukból engedték el az adót, adományoztak földet, en­nek vagy annak juttattak tisztsé- et. Mivel erkölcsi normák nem ötötték őket, nem is szeghették meg azokat. Megjelent nyom­ban, amikor az általuk megbízott személyek — bírák, adószedők, munkafelügyelők, stb. — más­nak az anyagi és erkölcsi javaival sáfárkodtak. Rájuk már vonat­koztak a normák, amelyeket megszeghettek, tehát lehettek korruptok. A korrupció kialakulásához legalább két alapvető feltételnek kellett megjelennie. Egyrészt: a közügyek intézése olyan szemé­lyek kezébe (is) kerüljön, akik ezeknek a javaknak, ügyeknek nem tulajdonosi hatalmú, ha­nem bizonyos megbízatás (hiva­tal) alapján tevékenykedő inté­zői. Másrészt: olyan törvények, erkölcsi-politikai normák kiala­kulása, amelyek a közügyeket intézők eljárásait meghatároz­zák. Ha ezek megléte esetén va­laki a közügyeket intézve az ér­vényes törvényeket, normákat megsértve egyéni előnyök ked­véért cselekedett — korrumpáló­dott. Már az Ószövetség mózesi tör­vénye megparancsolja a bírók­nak: „Megvesztegetést ne fogadj el, mert az ajándék vakká teszi az élesen látókat és eltorzítja az iga­zak szavait.” Hérodotosz pedig Kambüszész perzsa királyról (i.e. 529-522) mondja el, hogy egyik megvesztegethetőfőbíróját megnyúzatta, és kifeszített bőré­vel húzatta be hivatali utódainak bírói székét. Ez állítólag htékony nevelő eszköznek bizonyult. Arisztotelész a Politika című művének megírásához 150 gö­rög polisz adatait gyűjtötte össze, és megállapítja, hogy Spárta ve­zetői voltak a leginkább meg- vesztegethetők. Ennek legfőbb okait a puritán életforma erősza­kolásában, a megszerezhető anyagi javak szegényes választé­kában kell keresnünk. A forrá­sok szerint Delphoi-Apollón- szentélyek papsága is megfelelő ajándékért hajlandó volt kedve­ző jósatokat adni, sőt már a kö­zölt jóslatokat módosítani. A de­mokratikus Athénben a nyilvá­nosság ellenőrzési lehetősége megnehezítette az állami köz­pénzek kezelésében a tisztesség­telen haszonszerzést és az igaz­ságszolgáltatás machinációit. Ezért a korrupció játéktere a külpolitikai befolyásolás színte­rén tapasztalható. Idegen poli­szok, idegen hatalmak, legin­kább a perzsák folyamodtak at­héni államférfiak anyagi meg­környékezéséhez. Róma felemelkedésének, si­kereinek az i.e. 2. század dere­kán egyik tényezője a közélet tisztasága volt. S csupán néhány évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a numidiai Jugurtha király gúnyosan megállapítsa: Rómá­ban minden eladó, ha akadna ve­vő, magát a várost is eladnák a nemes szenátorok. A korrupció­nak táptalaja volt a rövid idő alatt létrejött világuralom, a ma­ga ellenőrizetlen hatalmi szférái­val. A kései, római dominátus kora (i.e. 4. sz.) ismét új arculatát mutatja a visszaéléseknek. A la­kosságra nehezedő állami terhek (adók, szolgáltatások, közmun­kák) rákényszerítik az érintette­ket, hogy minden eszközzel pró­báljanak mentességeket biztosí­tó kinevezéseket, kiváltságleve­leket szerezni. Ezekért a 4. szá­zad közepén valóságos roham indult meg, melyet bizonyítanak a korabeli történetírói és közírói a minden oldalú korrupció gát­lástalanságát bemutató írásokban. Nem annak az ismertetése volt a célunk, hogy a korrupció már a klasszikus ókorban is létezett, in­kább az, hogy rámutassunk: a táptalaja végsősoron mindig ugyanaz. A társadalmi normák és törvények megszegése az anya­gi javak, értékek, előnyök, állá­sok és tisztségek megszerzése ér­dekében. A korrupció mindig az ellenőrizetlen területeken jelent­kezik, mindig ott, ahol a dönté­seket meghpzó személyek és szervek nem egyértelműjogi nor­mák és erkölcsi kritériumok alapján cselekedhetnek, ahol en­nek következtében a nyilvános­ság ellenőrzése nem érvényesül­het teljes mértékben. Horváth Mihály Közhasznú munkavégzés Megnövekedett igények Egy időben pejoratív értelmet kapott a közhasznú munkavég­zés. Sokan egyenlőségjelet tettek e között és a segédmunka kö­zött, noha korántsem erről van szó. Mára valamelyest tisztult a kép, s a munkaerőpiacon mind többen élnek a lehetőséggel. Jelzi ezt például, hogy amíg 1993. első negyedévében mindössze há­romszáz közhasznú munkást tartottak számon a megyében, ma már csaknem nyolcszáz állástalan jut ily módon munkához. A Heves Megyei Munkaügyi Központ és a munkaügyi tanács a ta­valyi 93 millió forintjával szemben az idén 150 milliót fordítanak e célra. A közhasznú munkavégzés mind jobban elveszti szezonális jellegét. A tevékenységi formák között még mindig meghatározó ugyan a kommunális foglalkoztatás, de az utóbbi időben nőtt a művelődés az oktatás, az egészségügy, valamint a szociális terü­letek részaránya. A munkaügyi központ szinte a megye vala­mennyi polgármestrei hivatálával szerződést kötött, melyben a foglalkoztatási költség hetven százalékát biztosítják a foglalkoz­tatási alapból. Szakképzettségtől függően sávokat állapítottak meg, ennek megfelelően a felsőfokúaknái 25 ezer, a középfokú végzettségűeknél 17 ezer, míg a képzetlenek esetében 15 ezer fo­rint a térítés felső határa. Egyedül az első sávban gyakori, hogy a munkáltatók nem használják ki a keretet, és legtöbbször csak a minimálbért ajánlják fel a közhasznú munkásoknak. Az év eleje óta a kirendeltségek fogadják az igényeket, és helyben is bírálják el azokat, szemben a korábbi gyakorlattól, amikor a központhoz futottak be a megyei kérelmek. Beadvány­nyal menet közben fordulhatnak a városban található munka­ügyi irodákhoz, s a szakemberek arra törekszenek, hogy pénzhi­ányra hivatkozva lehetőleg ne kelljen beadványt elutasítani. Mibői fesz az Esti Kornél?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents