Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)

1994-04-22 / 94. szám

1994. április 22., péntek SporTTüköR Birkózók emlékversenye Holnap ismét rangos birkózó­verseny színhelye lesz Eger­ben a Kemény Ferenc Sport­csarnok. Az idén tizenötödik alkalommal rendezik a Dobó István elnevezésű nemzetközi junior kötöttfogású emlékver­senyt, amely birkózásban leg­rangosabb esemény a megye- székhelyen. A megyei birkózószövet­ség gondosan előkészítette a versenyt. A mérlegelést ma este tartják, a résztvevők száma akkor válik véglegessé. Az ünnepélyes megnyitóra szombaton reggel 9 órakor kerül sor, majd három sző­nyegen indul a verseny. Mivel a juniorok mellett az ifjúsá­giak is nevezhetnek, várható, hogy remek csatákban alakul majd ki a sorrend az egyes súlycsoportokban. A megye- székhelyi birkózók közül né- hányan most is pályázhatnak jó helyezésekre, remélhetőleg a sorsoláskor a szerencse is segíti majd Prokajékat. A megyei szövetség min­den érdeklődőt szívesen vár a versenyre, amelyen cseh, szlovák, román birkózók is indulnak, de várnak osztrák versenyzőket is a hétvégi bir­kózógálára. Kézilabdások idegenben Mindkét NB I/B-s női kézilab­dacsapatunk, a Sírok is, a Füzesabony is a bentmaradásért küzd a bajnokság további ré­szében. Az FSC ma az 5. helye­zett Jászberényhez utazik, nem túl biztató előjelekkel. Gál kéz­sérülése miatt nem játszhat, és Havasi szereplése is kétséges. Atkán edző mégis bizakodik a tisztes helytállásban. Akárcsak Molnár Ferenc, a sirokiak mes­tere, akinek csapata szombaton a D. Medicorhoz utazik. A Szuper Liga legjobbjai. A női röplabda Szuper Liga mérkőzései során minden al­kalommal megválasztották a Kordax-Eger legjobb játékosát, aki ajándékban részesült. A szezonban nyújtott teljesítmények alapján holtverseny alakult ki Bárdi Gyöngyi (balról) és Vojth Ildikó között. Az értékes különdíjat a Quattroker BT jóvoltából a szerdai Magyar Kupa-mérkőzés előtt adta át a két játékosnak dr. Seress Gábor, a Kordax-Eger SC ügy­vezető elnöke. (Fotó: Szántó György) 7------­l llilli« Flaskay jól úszott A napokban Dunaújvárosban rendezték meg a diákolimpia úszóversenyeinek országos döntőit, amelyen elsősorban az ÚVK Eger versenyzői szereztek értékes helyezéseket a korosz­tályok színét-javát felvonultató viadalon. Igen jók Fábry And­rea és Flaskay Mihály időered­ményei. akik az egy évvel idő­sebbek mezőnyében is remekül helytálltak. Flaskay két negye­dik helyet szerzett, 50 mellen 37.08-at, 50 pillangón pedig 32.05-ot úszott, s csupán né­hány századdal maradt le a do­bogóról. Vass Judit 50 gyorson, 33.84-gyel hetedik lett. Az UVK Eger úszói a duna­újvárosi verseny után a BVSC-uszodában megrende­zett viadalon is rajtkőre álltak. A legeredményesebben a 12 éves Flaskay Mihály szerepelt (Edző: File István), aki 50 pil­langón 32.57-tel nem talált le­győzőre. Ugyanebben a szám­ban a lányoknál a 34.31 a hato­dik helyhez volt elegendő Fábry Andreának. Az időered­mények az egri úszók legjobb­jainak folyamatos fejlődését mutatják. Bízom benne Bízom az SZDSZ egészségügyi programjában. Szívvel és ésszel készült. Szívvel, mert gondol a kisnyugdíjasokra ingyen gyógyszerekkel. Olyan alapellátást akar, amihez mindenki hozzájuthat. Ésszel, mert több pénzt juttat a betegségek megelőzésére. Több háziorvos tevékenykedését ösztönzi. És tudom, hogy tisztességgel valósul meg. Bízom az olyan emberekben, mint Szolnoki Andrea, akik szaktudásukkal, odaadásukkal, kitartásukkal szolgálják a magyar egészségügyet. Akiknek szívügye az ország ápolása, orvoslása. Mi nem baráti alapon fogjuk elosztani a pozíciókat. A szakértelem, a tapasztalat, a tisztesség és a munkakedv lesz a mérce. Meggyógyítjuk az egészségügyet. ,:||||! Együtt sikerülni fog SZDSZ Diáklányaink tündököltek A megyei női kézilabda-baj­nokságban remek mérkőzésen találkozott az Egri Tanárképző és a Közgazdasági Szakközép- iskola csapata, a győzelmet vé­gül a.r főiskolások szerezték meg. Élesedik a harc a listave­zető Hatvani Aranyfácán és a Novaj között. A férfiaknál a Heves és a Gyöngyössolymos diadalmaskodott a rangadókon, ami a solymosiaknak helyezé­sük megőrzését, a hevesieknek viszont előrelépést jelent. A legutóbbi forduló eredmé­nyei: Férfiak: Gyöngyössolymos - Hatvani KC 20:19 (13:6) L<i.:Gráf 7, ill. Vasas 7. Hiába hajrázott a Hatvan, egyenlíteni már nem volt ideje, pedig szünet után jelentősen feljavult a csapat játéka. Heves - Pásztó 27:18 (12:10) Ld.: Makó 8, Burovicz 5, ill. Stark 6. Szünet után ellenállhatatla­nok voltak a hevesiek, akik megérdemelten nyertek a sport­szerűen játszó nógrádiakkal szemben. Gyöngyösi Főiskola - Egri DSE 42:18 (21:9) Ld.: Sellei 13, László 8, ill. An­tal 10. Osztálykülönbség mutatko­zott a gyöngyösiek javára, akiknél különösen Sellei brillí­rozott. Egri Forgácsoló - Egri TK 20:31 (9:16) Ld.: Bíró 8, Bukuli 5, ill. Kozma 12, Csontos 7. Javuló játékkal nyertek a fő­iskolások. Füzesabonyi Dózsa - Verpelét 21:15 (11:9) Ld.: Veres I. és Godó 5-5, ill. Domoszlai 5. Magabiztos, de nem fölényes hazai siker, a vendégek dereka­san harcoltak. Nők: Egri TK - Közgazdasági Szakközépiskola 22:20 (15:9) Ld.: Polgár 7, Zólyomi 6, ill. Stregova 11, Oláh 5. Valamennyi játékost dicséret illeti a remek játékért, a hazai­aknál Holtz Anikó, a vendégek­nél Antók Henrietta tűnt ki. A színvonal a magasabb osztály kívánalmainak is megfelelt. Füzesabonyi SC - Hatvani KC 17:19 (6:10) Ld.: Kóródi J. és Havasi 5-5, ill. Fülöp 8. A fiatalokkal szemben a na­gyobb tapasztalat diadalmas­kodott. Hatvani Aranyfácán - Tiszafüred 15:11 (7:3) Ld.: Fekete 6, ill. Gál 5. Biztosan és megérdemelten nyertek a listavezető hatvaniak, feledtetve az előző héten el­szenvedett kudarcot. Novaj - Kál 32:13(14:8) Ld.: Drozdik 5, ill. Varga 5. A nagyobb tapasztalat a no- vajiak mellett volt, győzelmük­höz nem fért kétség. Ifjúsági lányok: Gyöngyösi Ke­reskedelmi - Mátraderecske 25:11, Jászberény - Novaj 27:24. Fiúk: Vak Bottyán DSE - Hatvani KC 18:14, Gyön­gyösi 7-es iskola - Egri DSE 19:17, Heves - Recsk 26:12, Recsk - Gyöngyösi 7-es iskola Heves-Füzesabony körzet, a tavaszi szezon sorsolása A Heves Körzeti Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészí­tette a Heves-Füzesabony körzeti bajnokság tavaszi sorsolását. A szezon április 23-án indul, és június 4-én fejeződik be. I. forduló, április 23. (16): Boconád - Sarud, Szihalom - Kömlő, Pély - Tiszanána, Kisköre - Hevesvezekény. II. forduló, április 30. (16): Kömlő - Pély, Sarud - Szihalom, Hevesvezekény - Boconád, Kisköre - Tiszanána. III. forduló, május 7. (16.30): Pély - Sarud, Tiszanána - Kömlő, Boconád - Kisköre, Szihalom - Hevesvezekény. IV. forduló, május 14. (16.30): Tiszanána - Hevesvezekény, Kömlő - Sarud, Pély - Boconád, Szihalom - Kisköre. V. forduló, május 21. (17): Kisköre - Kömlő, Sarud - Tisza­nána, Hevesvezekény - Pély, Boconád - Szihalom. VI. forduló, május 28. (17): Sarud - Hevesvezekény, Tiszanána - Szihalom, Kömlő - Boconád, Pély - Kisköre. VII. forduló, június 4. (17): Kisköre - Sarud, Hevesvezekény - Kömlő, Boconád - Tiszanána, Szihalom - Pély.

Next

/
Thumbnails
Contents