Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)
1994-04-14 / 87. szám
HÍRLAP, 1994. április 14., csittöltök HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Hatvaniak Finnországban Jeges-tenger, rénszarvasok és fülvágás A legendás hírű finn-magyar barátságot hivatott erősíteni az a találkozó, amelyre negyvenegy magyar település vezetője kapott meghívást. Hatvant Szinyei András polgármester és dr. Pálos Osz- vala képviselte. A fogadó város a finn Remi volt. A kalandos utazásról a polgármestert kérdeztük. Szinyei András elmondta: a 25 ezer lelkes település életében érezhetően rendkívüli eseménynek számított a magyarok látogatása. Kórus és transzparensek sora fogadta a repülőtéren a vendégeket, a konferenciateremben pedig Kossuth Lajosra emlékezve, kiállítással várták őket a finnek. A tanácskozáson Kérni polgármestere és a magyar nagykövet köszöntötte a meghívottakat. A konferenciát három szekció keretében — önkormányzati, kereskedelmi és európai közösség — rendezték. Valamennyi téma a finn-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok erősítését szolgálta. A program — ahogy már lenni szokott — nemcsak komoly tárf yalásokból állt. Az előadásokat övetően a vendégeket vízhatlan kezeslábasokba öltöztették, motoros szánra ültették — amit maguk kormányoztak —, s a szikrázó jég hátán a Sampo nevezetű jégtörőhöz vezették. Itt a bátrak Í Hatvan képviselői is!) gumiru- ában megmerítkezhettek a fagyos tengerben. Az üdítő pancsolás után Lappföldre hajtattak, ahol népviseletes lappok vártak rájuk. A vendégek megnézték a takaros jégkunyhót, s hamisítatlan specialitással — rénszarvas- pörkölt, krumplipüré és áfonya — enyhíthették éhségükét. Miután jóllaktak, az ottani szokáshoz híven megkeresztelték őket. Ez abból állt, hogy az avatásra várók letérdepeltek, jelképesen megvágatták füleiket, rénszarvastejet ittak, s fogadalmat tettek: a törzs tagjainak vallják maf 'ukat. S ha már lappföldiekké ettek? Nem nélkülözhették a rénszarvas-vezetői jogosítványt. Rövid gyakorlatozas után vala- hányan megkapták a szükséges okmányokat! Szinyei úrtól megtudtuk: a képeken oly jámbor jószágok korántsem kezesek, az egyik utastárs is rútul megjárta a barátkozást. A jégmezők patása megunva a simogatást (fittyet hányva a vendégszeretetre) — felrúgta. A feledhetetlen kirándulást követően visszatértek Kemibe, ahol a testvérvárosok képviselői kocsiba ültették a magyarokat, és elvitték őket településeikre. Szinyei András és dr. Pálos Osz- vald Kokkolába utazott. Ott ismét tárgyalásokra került sor, s alkalom nyílt arra, hogy személyesen is megköszönjek azokat az orvosi műszereket, amelyeket Hatvan kapott az elmúlt evben Finnországból. Bepillantást nyerhettek a kokkolai kórház életébe, és megnézhették azt a szakképző intézetet is, ahol egy hatvani fiú, Kis Tibor tanul, immár a harmadik esztendeje. Megtudták: a diák az iskola büszkesége, kitűnőek az eredményei, s felveszik őt a finn műszaki egyetemre. Szinyei András és Pálos Osz- vald tolmácsolta a hatvaniak meghívását az idei Hatvan Expóra, s a kokkolaiak elfogadták ezt. Minden bizonnyal egy finn kórus is érkezik maja erre a rendezvényre. (négyessy) ASSZONYOK ÖRÖME. Új élelmiszerbolttal gazdagodott Selyp. A Melódia cukrászda helyén a napokban nyílt egy mini ABC, ahol az alapvető élelmiszerek — tej, kenyér — mellett gyümölcsöt, kon- zervet, italokat (egyszóval mindent, mi szem-szájnak ingere), valamint vegyiárukat is találhatnak a háziasszonyok. Megvalósul-e az új terv? Városi tévé Hatvanban is Eladó lakások Lőrinciben Zagyvaszántón Zagyvaszántó képviselő-tes- tülete közmeghallgatást tart: ma este 6 órától az általános iskolába várják mindazokat, akiket érdekel az eltelt négy évről szóló beszámoló, illetve az idei fejlesztési elképzelések sora. Az új beruházási tervek között szerepel a gyógyszerszoba kialakítása is, amelyet — ha a megyei főgyógyszerész jóváhagyja a koncepciót — a Bajcsy-Zsiunszky úton, az ABC és a butiksor között létesítenek majd. Beiratkozások Lőrinciben Megyénk legfiatalabb városában is elkezdődtek az általános iskolai beiratkozások. Ma délután 2-től 6-ig az erőműnél, ma és holnap 8-tol 16 óráig Lőrinciben, szintén ma 12 és fel 4 között Selypen fogadják a legkisebbeket. A szülőket kérik, hogy személyi igazolványt, gyermekük óvodalátogatási bizonyítványát, valamint az 50 forintos biztosítási dijat vigyék magukkal. Tudományos ülés A hatvani Albert Schweitzer Kórház szemészeti osztálya tudományos ülést rendez — pénteken 14 órától — dr. Egres Jenő osztályvezető főorvos nyugdíjba vonulása alkalmából. A programban szakmai előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Lőrinciek Erdélyben A gyergyóremetei kulturális delegáció látogatását viszonozva — április 20-25. között — erdélyi testvérközségében vendégeskedik a lőrinciek küldöttségé. A csoportnak — melyet Varga Antal polgármester vezet — tagja lesz a vegyes kórus, a zeneiskola tanáraiból álló zenekar, továbbá az önkormányzat képviseletében Hegyaljai József, Víg Zoltán és Szűcs József városatyák. „Gulliver szemével” Kánig Róbert grafikus képeiből nyílik kiállítás holnap délután 5 órakor a hatvani Ady Endre Könyvtár és Közösségi Házban. Ezt követően író-olvasó találkozón vehetnek részt az érdeklődők, melyen dr. Arató Antal beszélget Nagy Gáspár költővel. Az est során a költészet napi vers- és jprózamondó verseny résztvevői is szerepelnek. A Föld napja Rajzpályázatot hirdet a hatva- ni Városi Művelődési Központ a Föld napja alkalmából, Hogyan óvjuk meg a természetet? címmel. A gyerekek április 20-ig küldhetik be alkotásaikat, amelyekből kiállítást rendeznek a szervezők. A várossá válás idején már csak kevesebb mint félszáz bérlemény maradt Lőrinci tulajdonában, amelyek további sorsáról várhatóan a következő ülésén dönt a képviselő-testület. A rendelkezés értelmében a bérlakások minősítése megszűnt, a szolgálati és egyéb ingatlanok egységesen önkormányzati tulajdonú bérlakásokká váltak. A városban ez huszonegy bérleményt érint, ezekkel együtt — január elsejétől — 41 önkormányzati tulajdonú lakásról beszélhetünk. Eltérő kezelést csupán az államilag átadott, illetve az önkormányzat által szerzett ingatlanok esetében lehet alkalmazni, miután ez utóbbiakra az önkormányzatoknak nincs eladási kötelezettségük. A kitétel alkalmazása Lőrinciben várhatóan nem okoz problémát, miután a város mindössze egyetlen „szerzett” bérleménnnyel rendelkezik, a selypi óvoda épületében. Elképzelhető—mivel a műszaki feltételek adottak, a lakás üresen áll, és az igények is ezt támasztják alá —, hogy az óvoda bővítésre kerül, így a koncepció tárgyalásánál egyéb szempontok esetleg szóba sem kerülnek. Mint ismeretes, a tavaly elkészült lakástörvény-tervezet egyes pontjait az Alkotmánybíróság újratárgyalásra visszaadta a Parlamentnek. Az Országgyűlés a szükséges módosítást végrehajtotta. Az új törvény március 25- én jelent meg a Magyar Közlönyben, így az önkormányzatok nehezen tudtak eleget tenni azon kötelezettségüknek, hogy március 31-ig rendeletet alkossanak. Az új törvényben nem változott a megvásárolható lakások köre, s a vételre jogosultak személye sem. A hatályon kívül helyezett rendeletben megfogalmazottnál sokkal problémásabb volt a szolgálati lakások minősítése, így az önkormányzati paragrafusokban igen körültekintően kell fogalmazni. A vételi jog bejelentési határideje egy évre rövidült. Amennyiben a bérlők nem vásárolják meg, akkor sem kerül eladásra a lakásuk, ehhez ugyanis írásbeli hozzájárulásuk szükséges. A vételár megállapításában az önkormányzatok szabadabb kezet kaptak. így — többek között — figyelembe kell venni a bérlemény lakottságának tényét is. A törlesztési feltételek tíz százalék előleg befizetése után 25 évi részletet tesznek lehetővé. Lőrinciben 21 lakást vásárolhatnak meg az érintettek alanyi jogon, húsz bérlemény további sorsa a képviselő-testület döntésétől függ. Jelenleg mintegy ezerötszáz hatvani lakásban élvezhetik a külföldi televíziós csatornák adásait. A közvetítő kábelrendszerhez azonban már nem lehet csatlakozni. Ecseri 7óz.ve/vállalkozó, a Fórum Udvar Kft. ügyvezető igazgatója új tervvel állt elő. Véleménye szerint kétmillió forintos bankhitelből bővíthető a rendszer — ezáltal tisztább lenne a kép is —, s megduplázhatnák a műholdas műsorok nézőinek számát. Elmondta, ez nem jelentene anyagi megterhelést a korábbi előfizetőknek, csak azoknak kellene a pénztárcájukba nyúlni, akik eztán szeretnék fogni a nyugati adásokat. A vállalkozó japán konstrukció megvásárlásán gondolkodik, olyan berendezéseket szeretne, amelyek hosszú távon garantálnák a lakáson belüli szórakozást. Ezzel párhuzamosan a Horváth Mihály utca 8. alagsorában egy stúdiót is beindítana, lehetőséget kínálva a vállalkozóknak a reklámra, s a lakosságnak arra, hogy helyi televíziójukból értesüljenek városuk eseményeiről. A tárgyalások már folynak, és ha pont kerül a szerződésre, rövidesen megkezdődhetnek a szerelési munkák. Jelzőlámpa A hatvaniak és a városon gyakrabban átutazók régóta hiányolták, hogy a cukorgyári útkereszteződésnél nem volt közlekedési jelzőlámpa. Különösen csúcsforgalomban jelentősen megnehezítette ez a vasútállomás és a kenyérgyár felől érkezők 30-as útra való besorolását, illetve az ezen közlekedők balra kanyarodási szándékait. Mindenki azt gondolta, az áldatlan állapotokon már csak a villanyrendőr segíthet. Megváltásként — talán két esztendeje — munkások tűntek fel a csomópontban. A szükséges berendezések rövid idő alatt a helyükre kerültek, ám jó ideig mégnem kapcsolták be azokat, hiszen előbb tanulmányozni kellett a forgalom alakulását. Nemcsak a járművekét, a gyalogosokét is, hiszen számukra is biztosítani kívánták a baleset- mentes áthaladás feltételeit, szinkronba hozva azt a közút forgalmával. Hogy túl hosszú ideig tartott-e a megfigyelés, avagy inkább ebiették — ma már nehéz eldönteni. Amaz tény, hogy — még vbzonylag szerény forgalom esetén b — a gócpontban kaotikus állapotok uralkodnak. A jelzőt szinte soha, még éjjel sem állítják át villogó sárgára, így hosszú percekig kell várakozni akkor b, ha semmi nem indokolja. Ha mégb sikerülne gond nélkül — mondjuk, a hídról legurulva — az első lámpasoron átjutnunk, néhány méteren belül máris újabbal találjuk szembe magunkat. Jó esetben a kettő között rekedünk, elzárva másoktól a kikanyarodás lehetőségét a főútra. A másik irányban ugyanez a helyzet. Az autóval érkező csupán abban bízhat, hogy nem jön arra egy unatkozó tinédzser, aki — más dolga nem lévén — megnyomj a a zebrán való átjutást biztonságossá tévő gombot, majd a zöldet meg sem várva, továbbsétál. A többiek meg várjanak a sorukra. Ráérnek. (t. o.) Április van, de ha nem a naptárt lapozgatnánk, hanem az időjárást néznénk — el sem hinnénk. A hideg szelek nemcsak a fóliasátrakat tépázták meg Boldogon, hanem a gazdák idegeit is — látván: munkájuk kárba vész. Odalettek a palánták, és pici, zöld paradicsommal telt meg a föld. A szűnni nem akaró vihar könnyet csalt a gazdák szemébe. Hogyan befolyásolja a természet a Hatvani Mezőgazdasági Szolgáltató, Termelő és Kereskedelmi Szövetkezeté letét? Ezt Jó- zsa Pál elnöktől tudhattuk meg: — Vízválasztó lesz számunkra ez az év. Csak elfogadható termés esetén kezdhetjük 1995-öt. A tavalyi aszálykár 63 százalékos volt. Ha ez még egyszer megismétlődik, és nem segít a kormány, akkor a szövetkezet nem tud működni. Pénzügyi támogatást nem vállal senki, hitelhez sem jutottunk. Pedig most kellett megvenni a vetőmagot, műtrágyát, ugyanakkor fizetni a bért és takarmányozni az állatokat. Egy tej palackozó megépítését terveztük, a környékbeliek olcsóbban vásárolhattak volna tejet, de ez a törekvésünk is meghiúsult tőke hiányában. — A vetőmagok időben a földbe kerültek, megmunkálat- lanul nem maradt terület. Heves megyében az egyetlen olyan szövetkezet vagyunk, ahol az összes erőgépvezető egyéni vállalkozó, a szövetkezettől bérelt eszközökkel dolgoznak, önálló bankszámlával rendelkeznek. Végre látni kellene, hogy az élelmiszereket a mezőgazdaság termeli! A lakosságnak sem mindegy, hogy méregdrága külföldi termékek sorakoznak az üzletek polcain, vagy mindenki számára elérhető magyar áru. Zólyominé Koczka Mária : KÖSZÖNJÜK A NYUGALMAT A MAGYAR IPARI MUNKÁSOKNAK Lelkifurdalással tesszük ezt. Hiszen átérezzük, hogy a szocializmus illúziójának elvesztése, a “való világ” kegyetlen változása, a mindennapok egyre kíméletlenebbé váló gondjai éppen ezt a társadalmi réteget érintették leginkább. Mindez már-már az elfeledettség, a kivetettség érzését keltette fel. Pedig a vértelen forradalom alapvető feltétele volt a magyar munkásság egyetértő türelme, önfegyelme. Lelkifurdalásunk annak szól, hogy az elmúlt évtizedek terheit cipelve, nem tudtunk megfelelni annak az intésnek, amit József Attila így fogalmazott meg: “Emeljétek föl szívünket! Azé, aki felemeli.” Köszönetünkben nincs hitegetés és hazugság. Minden erőnkkel, azon vagyunk és azon leszünk, hogy minél előbb eljöjjön az a nap, amikor minden magyar munkás európai körülmények között, európai bérekért dolgozhat, hogy végre ne “mogorva gépek”, hanem az élet szőjje valósággá “szövőnők omló álmait”. KÖSZÖNJÜK A NYUGALMAT. A TÜRELEM EREJÉT. —— $MDF Garabonciások Erdélyben járt a Magyar Garabonciások Szövetsége héttagú elnöksége, hogy előkészítse a nyári olvasótáborok egyik helyszínét. A szövetséget Hatvanból Kocsis István könyvtárigazgató képviselte, tőle értesültünk út- jukról és terveikről. Mint elmondta: az idén csaknem száz tábort szerveznek szerte az országban, s erősítve a nép- ben-nemzetben gondolkodást, a határokon túl is összehívják a fiatalokat. Mostani látogatásuk alkalmával felvették a kapcsolatot többek között a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi könyvtárosokkal, intézményvezetőkkel és pedagógusokkal, akik előadásokat, valamint kiscsoportos foglalkozásokat tartanak majd a diákoknak. Az elmúlt évhez hasonlóan, ezen a nyáron sem marad el az erdélyi és a hatvani középiskolások csereutaztatása. Lesz-e búza, lesz-e lágy kenyér...?