Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-05-06 / 54. szám

HÍRLÁP, 1994. március 5—6., szombat-vasárnap SPORT 19. Röplabda Nyitott esélyek Labdarúgószezon-kezdés Talányos tavasz várható Egy őszi emlék az FC Hatvan — Eger SE összecsapásról (Fotó: Szántó György) Két cseh csapat látogat a hét végén Egerbe, hogy a Szuper Li­ga keretében összemérje erejét a házigazdákkal. Az egyik túlontúl ismerős a Kordaxnak, hiszen a Sla via Prahávala CEV-kupában is megmérkőzött, és kettős győ­zelemmel jutott tovább a ne­gyeddöntőbe. Kasziba Istvánt pénteki be­szélgetésünkkor elsőként arról kérdeztük, hogyan telt a hét: — A legfontosabbal kezdem, sajnos Akimova sérülése maka- csabb, mint az az első pillanatban látszott. A jövő héten alapos ki­vizsgáláson esik keresztül a Sportkőrházban, remélem, a diagnózis nem lesz lehangoló. Az ő kiválása elképzelhető, hogy az eredményességünk rovására megy, de inkább most járjunk a A vízilabda I. osztály tavaszi idénye szokatlanul korán, már február végén elkezdődött eb­ben az évben. Ez nem valami kedvező hír az egrieknek, de — mint Pócsik Dénes ügyvezető el­nök elmondta — nem várhatják el, hogy mindenki ahhoz az egyetlen csapathoz igazodjon, amelyik nem rendelkezik fedett uszodával. így sem lehet okuk a panaszra, hiszen a szövetség és az ellenfelek is nagyon segítőké­szek, szinte alig várják, hogy va­lamiben támogatást adhassanak. sérülés végére, mint hogy a baj­noki rájátszásban érjen bennün­ket meglepetés. így továbbra is a már jól bevált „beugró ember­rel”, Tímár Edittel játsszuk le a hét végi meccseket. Bár Akimo­va nélkül alacsonyabb lesz a csa­pat, bízom abban, hogy ezt a hát­rányt lelkesedéssel leküzdik a lá­nyok. — Mindkét ellenfél, a Slavia és a Brno „nekitámadhat” a csa­patnak, és az is elképzelhető, hogy az első szettet, vagy ne adj isten, a mérkőzést is elveszíti a Kordax. Legutóbb már egy játsz­ma kiengedése miatt is nekitá­madt néhány néző a csapatnak. — Rosszulesett, ez a színtiszta igazság. Utána lehiggadva ren­det csináltam a gondolataimban. Nekünk most három lapot kell A Magyar Kupában két év után újra megszerzett bronzérem sem tehette kényelmessé a társa­ságot, már készülődhettek is a szezonkezdetre. A Fradi elleni múlt heti meccsen sajnos, az utolsó negyedben megismétlőd­tek azok a hibák, amik a kupában az UTE-val szemben súlyos ve­reségekhez vezettek. Nagy kár, mert három negyeden át kifeje­zetten jól tartotta magát a csapat, méltó ellenfele volt a fővárosi gárdának. A hét annak jegyében zajlott, kijátszani: egyet a Szuper Ligá­ban, egyet a Magyar Kupában és egyet a hazai bajnokság play off- jaban. Nekünk természetesen az a vágyunk, hogy minden lap ász legyen, s ezért dolgozunk. Ha majd lezárul a „parti”, szerintem akkor lehet, sőt kell mindenki­nek mérleget vonnia. És nem most. — Konkrét tipp a két találko­zóra? — Nincs, hiszen Akimova nélkülözése nyitottá teszi az esé­lyeket. Abban biztos vagyok, hogy egyik ellenféllel szemben sem lesz elegendő átlagos telje­sítmény. A sikerhez pluszt kell nyújtania a csapatnak. Szombaton a Slavia elleni mérkőzés 17-kor, vasárnap a Kordax-Eger — Brno meccs 11 órakor kezdődik. hogy a mai mérkőzésre ütőképe­sebbé formálódjon az együttes, javuljon a helyzetkihasználás és az emberelőnyős helyzetek gólra váltása. A hajtós, kemény vízi­labdát játszó Kurca-parti csapat ellen ugyanis csak abban az eset­ben lehet győzelmi remény, ha gyermeteg bakik nem fordulnak elő. Itthon Áncsánék az esélye­sebbek, de ez kevés, az is kell hozzá, hogy higgadt, okos, szer­vezett pólót mutassanak be a pontban 12 órakor kezdődő ösz- szecsapáson. Sportműsor Szombat Asztalitenisz: HMÖ SE — Budaörs, NB I-es férfi­mérkőzés, dr. Ruttkay Vil­mos Játékcsarnok, 11. Kézilabda: Dobó-kupa, női torna, Sírok, sportcsar­nok, 9. Dobó-kupa férfitor­na, Kompolt, sportcsarnok, 9. Röplabda: Kordax Eger — Slavia Praha, Szuper Liga női mérkőzés, Kemény Fe­renc Sportcsarnok, 17. Teke: Bélapátfalvi Építők — Hódgép, NB Il-es mérkő­zés, Bélapátfalva, 10.30. Természetjárás: a Rózsa- szentmártoni Művelődési Ház versenye, találkozás: Gyöngyös, autóbusz-állo­más, 8. Vízilabda: Eger — Szen­tes, OB I-es férfimérkőzés, Bárány-uszoda, 12. Labdarúgás: Apella ISZE — Atkár, megyei II. o. mérkőzés, Eger, 14.30. Au- tó-2 teremtorna, Gyöngyös, Kócsag, u. 12.45. Vasárnap Kézilabda: Dobó-kupa férfitorna, Kompolt, sport­csarnok, 9. Bornemissza­kupa leánytoma, Mátrade- recske, sportcsarnok, 9. Röplabda: Kordax Eger — Brno, Szuper Liga női mérkőzés, Kemény Éerenc Sportcsarnok, 11. Sakk: megyei bajnokság. HMÖ SE II. — Egri Vasas, Pétervására — Makiár, Mát­ra SE II. — Párád, Hatvan — Bélapátfalva, egységes kez­dés: 9 óra. Természetjárás: Bükki VM „hóvirág” túrája, talál­kozás Eger, autóbusz-állo­más, 7.10. Labdarúgás: Narancs­kupa, kispályás csapatok tornája, Eger, Pásztorvölgyi Iskola, 9-14. A közeledő tavasz egyik biztos jele, hogy ezen a hétvégén meg­kezdődik a bajnoki szezon az NB I-ben és NB II-ben. Megyénk két NB Il-es csapata közül az FC Hatvan ősszel 18 pontot gyűjtve a hetedik helyen fordul. Össze­hasonlításul: az első helyezett Diósgyőrnek öttel több pontja van. Szó sincs arról, hogy a hat­vaniak bajnoki címről álmodoz­nának, ámbár esetükben — gon­dolva a tavalyi esztendőre — nem tudni, milyen meglepetésre ké­szülnek. Tóth Dénes edző szerint attól most messze állnak: — Körülményeink a lehető legrosszabbak az utóbbi időben. A pénz hiánya mindennapi gon­dot jelent, a szezonnyitóra mind­össze tizenegy játékosom van. Óriási bravúrnak számítana, ha előbbre jutnánk a tabellán. Ezzel együtt kötelességünknek tartjuk a pályán mindent megtenni, úgy lesz vasárnap is a mögöttünk álló Tiszavasvári ellenében. A játékosok közül Szabados sárga lapok miatt két mérkőzé­sen nem játszhat, Krasnyánszki az egyik edzésen súlyosan meg­sérült. A Szegedről jött Kiss gyorsan visszament, mint köztu­dott, Bíró Kiskőrösre igazolt. Új játékosuk az Egerből ismert váci Bánföldi. Az FC Hatvan kezdő csapata: Nagy — Károly, Kele­men, Fekete, Nagy Gy. T., Tuifel, Orovecz, Gephard, Cseresznyik, Mózner, Bánföldi. Az egriek új név alatt, mint FC Eger folytatják a bajnokságot. Tizennegyedikként, 10 ponttal kieső helyen állnak a piros-ké­kek. Céljuk hasontó lehet, mint egy esztendővel ezelőtt. A remé­nyek is változatlanok, Kiss Tibor edző most is bizakodó: — Többet tudnak ezek a játé­kosok, mint a táblázaton elfog­lalt helyük mutatja. Régi gon­dunk a gólhelyzetek kihasználá­sa, talán lesz ezen a téren javulás. Lehetőségeink mindenben sze­rények, a felkészülést számos sé­rülés, betegség zavarta. A pálya­viszonyok kritikán aluliak vol­tak. Egy hete Budafokon nagyon biztatóan mozgott a csapat, és 3-1-re nyert. Remélem, ez jót tesz a srácok önbizalmának, és Haj­dúnánáson sem leszünk esélyte­lenek. Az Eger őszi csapatából Sallai visszament Vácra, Bánföldi az FC Hatvanban folytatja. A ka- us Lukács és Huszár Székesfe- érvár közelében játszik a jövő­ben. Jávorszki félévi kihagyás után jelentkezett újból játékra, Lengyel viszont már nem akar Egerben labdarúgó lenni. Újoncként mutatkozik majd be Schindler, ő Kiskőrösről, Halász pedig Vácról érkezett. Ügyesnek mutatkozik a hevesi Szabó Cs. is. Mivel Molnár kapus, valamint Bordács, Kecsmarik és Lehnert sérült, Nagy G. pedig beteg, az FC Eger a következő csapattal kezd Hajdúnánáson: Halász — Éles, Csató, Schindler, Csendes, Vojtekovszki, Búd, Lévai, Já­vorszki, Baranyai, Berecz. Asztalitenisz NB I. Lépés előre A hét végén folytatódik az asztalitenisz NB I. A HMÖ SE férficsapata már biztos résztve­vője a rájátszásnak, így nyugod­tan készülődtek az újabb fordu­lóra. Szombaton délelőtt 11 óra­kor a Budaörs látogat a Kistályai útra. A szakvezetés gond nélküli győzelmet vár a kiesőjelölt ven­dégek ellen, akiknek — a volt vá­logatott Molnár vezérletével — ez az utolsó lehetőségük a bent- maradásra. Pályáról — pályára Labdarúgó NB 1. szombat: Vác FC — Kispest H. 11, Pécs — MTK, 14.30, Békéscsaba — Siófok, 14.30, Csepel — Haladás, 16, ÚTÉ - Sopron, 16, Parmalat FC - DVSC, 16, Rába ETO - Vasas, 17, FTC - BVSC, 17. Labdarúgó NB II. keleti-csoport, szombat, 14.30: Nyíregy­háza — Tiszakécske. Vasárnap (14.30): Kazincbarcika — Sze­ged, Gödöllő - REAC, in. kér. TVE - Balmazújváros, Szar­vas — Diósgyőr, Kaha — Kiskőrös, FC Hatvan — Tiszavasvári, Szabó J. (Holczimmer, Nagy L), Hajdúnánás — FC Eger, Her- bély (Cserna, Hidasi). Utánpótlás-mérkőzések: FC Eger — Kaba, Eger, Északi sporttelep, 11 és 13 óra. Vízilabda OB I. Az első vendég: a Szentes Mindenkinek zsebbe kell nyúlnia (11/1.) Ki nyer a réven, ki veszít a vámon? Amit az egri sport köreiben már régóta rebesgettek, az bekövetkezett. Ettől a hónaptól már egyetlen klub, szakosztály számára sem teljesen ingyenes a sportlétesítmények használata, többet-kevesebbet, de valamennyit mindenkinek fizetnie kell a megyeszékhelyen, ha sportolni, edzeni, versenyezni akar. A „közszáj” ezt az összeget bérleti díjként emlegeti, a hivatalos körök azonban pontosítanak: szó sincs bérleti díjról. Az önkormányzat intézménye, a Sport és Létesítményigazgatóság által kidolgozott tari­farendszer nem tartalmaz mást, mint a létesítményfenntartási hozzájárulások mértékét. Mindegy, ho­gyan nevezzük, egy biztos: ebben az évben kénytelenek lesznek még jobban kinyitni a sportszervezetek egyébként is soványka pénztárcájukat. Minderről két alkalommal ösz- szehívott megbeszélésen értesül­hettek az érintettek. A létesítmé­nyeket rendszeresen használó valamennyi sportág egy-egy képviselőjét felkerestük, s kértük őket, mondják el, hogy milyen helyzetbe kerültek a zsebbe vágó döntés nyomán. Káló József, az FC Eger ügy­vezető elnöke:—Nekünk, labda­rúgóknak az az alapállásunk, hogy ha már adni nem is tud a vá­ros, legalább ne vegyen el. Már­pedig kapni csak nagyon módjá­val kaptunk. Számításaim szerint az utóbbi tizenöt évben, amióta én az egri fociért dolgozom, ösz- szesen hatmillió forintot utaltak át nekünk. Tavaly már csak fél­millió forint érkezett hozzánk, holott mi az elmúlt két évben 6,5 milliót fizettünk be az államnak. Levélben két ízben is megkeres- t v a polgármester urat, kértük, , íérlegelje a város az egri foci ne­héz helyzetét, hiszen a dohány- yári privatizáció kihúzta a lá- unk alól a talajt. Választ sem kaptunk a megkeresésre. Azt is kértük, hogy értéknövelő beru­házásainkat — lelátóbővítés, öl­tözőépítés stb. — „lelakhassuk”, ám erre sem reagáltak. Klubunk­nak évi 1800 óra edzésidőre len­ne szüksége, ám ebből csak 1300 óra az, amiért nem kell fizetni. Eddig 2000 forintba került egy NB Il-es mérkőzés, ezután 9 ezernél olcsóbban már nem úsz- szuk meg. Ha minden az értekez­leten elhangzottak szerint törté­nik, akkor 1,3 milliót kell letenni az edzések és bajnoki mérkőzé­sek megtartásáért. Amúgy is ne­héz helyzetünket ez az intézke­dés csak súlyosbította. Pócsik Dénes, az Egri Úszó- és Vízilabdaklub ügyvezető el­nöke: — Mindkét szakosztályunk, az úszó és a vízilabda megsínyli a tarifarendszer bevezetését, ami azzal j ár, hogy az összes felkészü­lési, gyermek- és emléktorna megrendezéséről le kell monda­nunk. Magyarán, az idén nem lesz sem Agria-kupa vízilabda­torna, sem Pro Agria-emlékver- seny — hacsak a szövetség nem vállalja a költségeket. Kénytele­nek voltunk erre a döntésre el­szánni magunkat, ugyanis egyet­len kétnapos gyermektorna he­lyének a biztosítása 40 ezer fo­rintba kerülne. Két pályáért az edzéseken is fizetni kell óránként 240 forintot, ami éves szinten már nem is olyan kevés, ingye­nesnek pedig semmiképpen sem nevezhető. A pluszpénzek előteremtésére nem sok lehe­tőséget látok, marad a szűkítés. Az edzésmennyiséget és a csapa­tok létszámát kell csökkenteni. Ez már csak azért sem szeren­csés, mert klubunk az élsport mellett a diák- és szabadidősport igényeit is hivatott lenne kielégí­teni. Egy városi érdekegyeztető sportfórum létrehozását tervez­zük, az első lépések már meg is történtek. Liptai Tibor, a Kordax-Eger SC technikai vezetője: — A szán­dék ugyan tiszteletre méltó, de a megvalósítás rossz. A sport is a nevelés és a kultúra része, s ugyanúgy létesítményeket kíván, mint a színház, a könyvtár vagy az iskolák. Ezek fenntartását vi­szont az önkormányzat teljes egészében állja. A sportnál ez nem így van, ami könnyen ka­tasztrofális helyzetbe sodorhatja a magukra hagyott klubokat. Nemcsak én, masok is úgy vélik, hogy szándékosan szorítják visz- sza a sportjellegű igénybevételt, azért, hogy magánkézbe, vállal­kozásba játsszák át a létesítmé­nyeket. A tanácskozáson el­hangzott elszólások is megerősí­tettek ezt a feltételezést. Konkré­tan a röplabdaklub tiszta bevéte­lének kétharmadát elviszik a bérleti dijak, s azoknál a sport­ágaknál, ahol alig vannak nézők, ez komoly gondokat okozhat. Domán Imre, az Eger SE te­niszszakosztályának elnöke: — Az igazgatóság által ingyenesnek minősített rendszer elfogadása a sport számára egyenlő a leépü­léssel. Szakosztályunktól, az ok­tatási és sportbizottság félreve­zetésével, három pályát elvettek. Irlanda úr, a bizottság vezetője ugyan meghirdette az Eger SE felszámolásának programját, amiből azonban hiányzik a jövő­re vonatkozó minden elképzelés. A versenyek rendezése megfi­zethetetlen többletköltséget je­lent, a nélkülözhetetlen reklám- bevétel nagy része szintén a léte­sítményigazgatósághoz kerül. Tehát a lényeg, hogy egy olyan mechanizmust alakítottak ki, amely az igazgatás, a bürokrácia növekvő költségeit a létükért küzdő sportszervezetekkel fizet­teti meg. Több sportvezetővel együtt mielőbb szükségesnek tartjuk egy városi érdekegyezte­tő, érdekképviseleti Sportforum létrehozását. Annál is inkább, mivel Társy úr eddig minden al­kalommal meghiúsította a pol­gármester úr javaslatának meg­valósítását, egy önálló sportbi­zottság létrehozását. Oláh-Tóth Emil, az Egri Tan­ép kosárlabdacsapatának tech­nikai vezetője: — Mi, amióta az eszemet tudom, fizetünk a kör­csarnok használatáért. Amit vi­szont most kívánnak tőlünk, az meghaladja az anyagi erőnket. A fiúk már eddig is saját költségü­kön utaztak el az idegenbeli mér­kőzésekre, ha nem volt pénzünk a játékvezetőre, azt is összedob­ták. Létezik azonban egy határ, amit nem tudunk pusztán sportszeretetből átlépni, és egyetlen mérkőzé­sért 5-6 ezer forintot fizetni. A tavasszal még öt találkozónk van, s úgy néz ki, ez lesz a hattyú­dalunk. Csak annyit kérünk, hogy ezekért a meccsekért már ne kelljen fizetni... Fekete György, az Eger SE ví­vóinak edzője: — Egy kész diktá­tumot kaptunk kézhez a február 18-i összejöveteleken, felszóla­lásnak már nem volt helye. Már akkor arra gondoltam, hogy ezért fölösleges volt összegyűlni, elküldhették volna postán is. Eddig heti 12 órát igényelt a szakosztály, amiből ezentúl 5,5- et nekünk kellene megtéríteni. Hogy miből, arról fogalmam sincs. Én nagyon szívesen fize­tek, ha a költségvetésem ezt le­hetővé teszi, vagyis az önkor­mányzattól megkapjuk a korábbi támogatást. Egyelőre nem tu­dom, hogy kapunk-e, mennyit és mikor? Tehát nem arról van szó, hogy akarunk vagy nem fizetni, hanem hogy tudunk-e vagy sem. Pál József, a Heves Megyei Te­ke Szövetség főtitkára: — Nem vettek túl komolyan ezen a tájé­koztatón, pedig azzal kezdtem, hogy még egy ilyen ingyenesség, és eltemethetjük Eger sportját. Fültanúi lehettünk ott matemati­kai bűvészmutatványoknak, de a lényeget csak kerülgették. De­cemberben megígérték az ingye­nes használatot, ami nem egri ta­lálmány, Gyöngyösön is így van. A többség továbbra is emellett érvelt, egyedül a röplabdaklub képviselői kérték inkább pénz­ben a támogatást. A teke való­ban az alapoktól épül fel, a városi szinttől az NB I-ig mindenféle csapat megtalálható ebben a sportágban. Most ezek az alapok kerültek veszélybe, hiszen a mű­ködtetési hozzájárulások befize­tése még a legjobb helyzetben lé­vő Agrta Bútor együttesének is komoly nehézségeket okoz. A többiekről már nem is beszélve... Egy Egri Vasas vagy egy Frigória hogyan is tehetné, hiszen ez utóbbi cég jogutódjának már a jogutódja ellen is megindult a szanálási eljárás. Egyelőre né­hány tekeszerető sportbarát ér­deme, hogy csapatainknak nem kellett visszalépniük a bajnoksá­gokból. A jövőt így is nagyon kilátástalannak érzem... Szabó Péter, az Egri Kézilab­da Klub ügyvezető elnöke: — Ami pozitív, hogy heti négyórás díjmentes edzéslehetőséget kap­tunk. A bajnoki meccsekért vi­szont 11 ezer forintot kellene „le­szurkolni”, ami egy amatőr csa­patnál nyilvánvalóan nem megy. Az önkormányzattól nem ka­punk támogatást, ezért valószí­nűleg máshol fogjuk megrendez­ni a bajnoki mérkőzéseket. Pedig a csapat szívesen játszana a kör­csarnokban, ott bizonyára több nézőjük is lenne, mint másutt. Amit legalább ugyanígy sérel­mezek: ha szponzort szerzünk, s az reklámozza magát a körcsar­nok falain, a megkapott pénz egy bizonyos százalékát be kell fizet­nünk a létesítményigazgatóság­nak. Azt szeretnénk, na legalább a bajnoki mérkőzések olcsóbbá válnának. Holló Győző, a Búvár Klub Eger, ügyvezető elnöke: — En­gem a legjobban az aránytalanság bánt, az, hogy különbségét tesz­nek olimpiai és nem olimpiai sportág között. Eszerint az oum­S ortágak, íjgy az úszás és ví- i több órát és pályát hasz­nálhat ingyen, mint mi, a búvá­rok, akiknek az edzésidő 90 szá­zalékáért fizetni kell. Méltányta­lan az ilyen kategorizálás, mert minden szakosztály, klub ugyan­azt az alapfeladatot látja el, vagy­is egészséges gyerekeket nevel­nek. Húsz év óta egyedüliként fi­zetünk az uszoda használatáért, most pedig költségeink 70-80 ezer forinttal emelkednek meg. Horváth Tamás, az egri csel- gáncsozók edzője: — Mi kész­pénznek vettük, hogy ingyenes marad a használat, erre február elején közölték: még januárra visszamenően is fizetnünk kell. Az óránként 300 forintot úgy tudjuk kigazdálkodni, ha tagdí­jat emelünk. Mégsem ez a legna­gyobb bajunk, hanem az, hogy a galérián, ahol az edzéseink foly­nak, konditermet akarnak létesí­teni. A történethez hozzátarto­zik, hogy már évek óta kérjük: vihessünk fel súlyzókat a galériá­ra. Mindannyiszor azzal utasítot­tak el, hogy nem búja a körcsar­nok szerkezete. A konditermet bírja? Ez a terv a karatésokat is sújtaná, több száz gyerek sporto­lási lehetősége kerül veszélybe. Ha ennyi sportolót szívfájdalom nélkül az utcára tesznek egy kon­diterem miatt, akkor nem minő­sítem a városi sportvezetést, mert egyszerűen nem találok rá szavakat. Buttinger László Hétfői számunkban megszólal a művelődési és sportiroda, vala­mint a Sport és Letesítményigaz- gatóság vezetője.

Next

/
Thumbnails
Contents