Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-04 / 53. szám
HÍRLAP, 1994. március 4., péntek SPORT 15. NB-s eredmények Abonyban mattoltak a hevesiek Farsang-kupa Gyöngyösön A napokban terem-labdarúgótornát rendeztek Gyöngyösön, ahol a mezőnyt két fővárosi és két gyöngyösi csapat alkotta. A kupát a magyar úgyvédválo- gatott nyerte, nem véletlenül, hiszen olyan neveket vonultatott fel, mint Izsó Ignác és Horváth Gábor. A második helyet a színészek válogatottja szerezte meg, amelyet az ökölvívó világbajnok Kovács István is erősített. A két helybeli csapatnak, az Öregfiúknak és a Jozi Drehernek meg kellett elégednie a harmadik és a negyedik hellyel. Kézilabdás hétvége Szombaton indul a Dobó és Bornemissza-kupa több héten át tartó rendezvénysorozata. Az if- jüsájgi fiúcsapatok szombaton és vasamap a kompolti tornacsarnokban mérik össze tudásukat. A lányok két helyszínen, Sírokban es Mátraderecskén játszanak. Eladósodott olasz futballklubok Úgy tűnik, véget értek az aranyévek Itáliában. Bár az európai labdarúgókupákban még mindig az olasz együttesek játsszák a főszerepet, ám a prognózis szerint ennek hamarosan vége. A fényes kupasikerek és győzelmek, a milliós játékosvásárlások, amelyek után a Calcio a világ legerősebb bajnoksága lett, most megkövetelik az árat. A legtöbb klub ugyanis a „mindent a sikerért” jelszónak köszönhetően szép lassan eladósodott. A három legnagyobb olasz klubnak, az AC Milánnak, az Internazionalénak és a Juventusnak például az utolsó öt évben 30 százalékkal nagyobb volt a kiadása, mint a bevétele. Kevesebb jut a sportra Minden jel arra mutat, hogy szomorú jövő vár Győr-Moson- Sopron megye sportjára. A megyei sportigazgatóság alelnöke, i Szentkuti Károly arról tájékoz-' tatta az érintett szövetségek vezetőit, hogy az idei támogatás mértéke jóval elmarad a tavalyitól. Elmondta, hogy 1994-ben csak a már megkezdett beruházások befejezésére jut pénz. A megye sportélete idén 3,5 millió forintból gazdálkodhat, ami azt jelenti, hogy a törlesztések után 2,3 millió kerülhet szétosztásra a klubok, egyesületek között. Torvillék profiként folytatják A brit jégtáncpáros, Jayne Torvill és Christopher Dean, a tíz évvel ezelőtti szarajevói olimpia bajnokai nem vesznek részt a márciusi műkorcsolya-világbajnokságon Japánban. Dean a na- okban erősítette meg korábbi ejelentésüket, hogy a lilleham- meri bronzérmet követően profi karrieijüket kívánják folytatni. Árverezik a tarjáni kosarasokat Árverésre bocsátják pénteken a salgótarjáni NB I-es kosárlabdacsapat négy játékosát, edzőjét, valamint a klub elnökét. A különös megoldás oka: a pénztelenség. Az ötletekben egyébkor sem szűkölködött ez az együttes. Amennyiben nem sikerül bevételhez jutni, „lehúzhatja a rolót” Salgótarján utolsónak megmaradt NB I-es csapata, az árverésre a péntekre és szombatra meghirdetett kosaras-hétvége keretében kerül sor. A „legenyárve- résre” egy nem akármilyennek ígérkező show-műsorban kerül sor. A meghívott művészek tár- saságábán — hetek óta tartó szorgos gyakorlás után — maguk az árveresre bocsátott kosarasok is énekelnek, táncolnak majd. A „hatosfogatra” licitálhatnak vállalkozók, akik a „megvásárolt” játékostól például portékájuk keltetését kérhetik. Segítenek az „ultrák” Azt nem tehet tudni, vajon éheznek-e a nápolyi labdarúgók, de tény: három hónapja nem kaptak fizetést. Nem is kaphattak, az olasz első ligában szereplő SSC Napolit ugyanis pénzügyi válság „szögezi a földhöz”. A Napoli mellett mindhalálig kitartó törzsszurkolók, az „ultrák” ugyanis felajánlották: minden játékos számára 6000 dolláros összeget előteremtenek, ameny- nyiben ezért életük végéig ingyen látogathatják a nápolyi ille- tekességu futballmérkőzéseket. Szám szerint 3000 „ultra” tett erre ígéretet. A sakk OB II-ben első ízben találkozott egymással a két város, Füzesabony és Heves csapata, s a randevú a vendég hevesiek sikerével zárult. Az Egri TK férfi és női kosarasai tovább folytatják menetelésüket, ezúttal négy győzelemmel gyarapították pontjaik számát. A bélapátfalvi tekézők a jelek szerint lassan magukhoz térnek, a tiszakécskei győzelem dicsérhető, ha a játék nem is volt még az igazi. Kosárlabda Egri TK — Nyíregyházi Kereskedelmi DSK 89:54 (37:28) NB Il-es női mérkőzés, Eger, V.: Schaffer, Tárnái. ETK: Kiss 10, Riedlinger 8, MAGYAR 14, BRESÁK 17, Kovács 2. Cs.: Nagypál 2, Márton 4, Czúder 10, HERBSTER 14, Kaposi 8. Edző: Kovács Gyula. Az első félidőben még akadozott a gépezet, a szünet után azonban magára talált a főiskolás gárda. Egri TK — Kiskunfélegyháza 82:12 (46:8) NB Il-es női mérkőzés, Eger. V.: Sztrakovics, Hegedűs. ETK: Kiss 7, RIEDLINGER 16, MAGYAR 13, BRESÁK 15, Kovács 7. Cs.: Márton7, Czúder 5, Herbster 10, Kaposi 2. Edző: Kovács Gyula. Újabb fölényes győzelmével az ETK tartja első helyét. A mezőny legjobbjának Bresák bizonyult. Egri TK — Biogal 75:58 (38:26) NB Il-es férfimérkőzés, Eger. ETK: Balog 15, Szendi 6, PIROSKA 15, MÁRTON 16, FAZEKAS 15. Cs.: Pásztor 8, Lódi. Edző: Cseh Kálmán. A rangadón magabiztosan nyertek a főiskolások. Egri TK — Kiskunfélegyháza 89:51 (47:28) NB Il-es férfimérkőzés, Eger. ETK: BALOG 13, Szendi 4, PIROSKA 20, Fazekas 11, Márton 6. Cs.: Pásztor 2, Lódi 15, Kátai 10, Frecska 2, Kovács 4. Edző: Cseh Kálmán. Alaposan sikerült a visszavágás az őszi kétpontos vereségért. A nagy magassági fölényben lévő főiskolások helyenként ötleA Vasvill Present Trade támogatásával rendezték a hagyományos „Eger-kupa” elnevezésű diák Á-korcsoportos országos kötöttfogású birkózóversenyt. Népes mezőnyök vonultak fel a két szőnyegen — 88-an mérlegeltek —, feltűnően sok érdeklődő népesítette be a Tinódi általános iskola tornatermét. A házigazda szerepét is vállaló Egri Vasas birkózói kitűnően szerepeltek a rangos erőpróbán, és Csé- pány Gergely, valamint Kun Mátyás révén két első helyezést szereztek. Kun hétközi sérülését is feledve küzdött a 38 kg-os súlycsoportban, ahol tizenhárom ellenfelét megelőzve került az élre. Csépány a 35 kg-ban utasította maga mögé a mezőnyt. Áz egri színeket képviselők közül második tett Mihály G., tes játékkal ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Sakk Füzesabony — Heves 5:7 OB Il-es mérkőzés, Füzesabony. Győztek: Kladiva, Hajnal Gy., Vadászi, ill. Bódi, Barta, Orosz, Racskó, Vajda. Remiztek: Gál S., Gál P., Engel, Hajnal Z., ill. Gacsó, Tóth M., Veres, Tóth Sz. A hevesiek a hajrában biztosították győzelmüket. Teke Tiszakécske — Bélapátfalva 2:6 (2751:2782) NB Il-es teke-csapatmérkő- zés, Tiszakécske. Építők: Orosz 443, Fidarov 455, Rusznyák 469, Balázs 464, Vincze 474, Bóta 477 fa. A még mindig hullámvölgyben lévő Építők csapata csak a győzelem megszerzéséért dicsérhető. Vincze és Bóta az utolsó párban fordított vesztett helyzetből. Nádújfalu — Frigória 7:1 (2885:2803) NB Il-es teke-csapatmérkő- zés, Nádújfalu. Frigória: Molnár Gy. 517, Nagy T. 461, Gulyás 455, Pál 464, Ipacs 449, Molnár A. 457 fa. Alacsony színvonalú mérkőzésen a találkozó tétje túlságosan megbénította a vendég egrieket. Petőfibánya — Sajóbábony 6:2 (2406:2320) NB III-as teke-csapatmérkő- zés, Petőfibánya. Ld.: Kovács 445, Sarankó 412, Sáfár 397, Lippai 389 fa. Újabb győzelmével listavezetővé lépett elő a Petőfibánya. Parádsasvár — Egri Vasas 6:2 (2382:2363) NB III-as teke-csapatmérkő- zés, Parádsasvár. Ld.:Tamási411, Gyányi 404, Nyilas N. 399, Juhász 399, ill. Bajzát 426, Tamasi 406 fa. Hazai pályán továbbra is veretlenek a sasváriak. Egri Áfész — Szabolcsi Építők 2:6 (2306:2424) NB III-as teke-csapatmérkő- zés, Eger. Ld.: Bede 430, Jezoviczki 393 fa. Magabiztosan nyertek a vendégek. Mik, Bozsik, Horváth N. és Má- csai. Pászti és Dohai negyedik, Jágerszki és Balázs pedig ötödik tett súlycsoportjában. Kun József edző a dobogósok teljesítménye mellett Dobai, Mező és Berta küzdőképességével, továbbá Jágerszki erőteljes birkózásával volt elégedett. Az egri versenyen mátrade- recskei birkózók is szőnyegre léptek, közülük Elek negyedik, Kiss és Szarka hatodik tett a rangos küzdelmek végén. Az összesített pontversenyt a B VSC nyerte, az Egri Vasas lett a második, a Dorog pedig a harmadik. A patronáló Vasvill Present Trade jóvoltából minden első helyezett egy rádiós walk-mant kapott, Kun és Csépány még magnós walk-mant is átvehetett az eredményhirdetéskor. A tus előtti izgalmas pillanatok. Jól birkóztak az egri diákok Kedvező helyzetben a megyei sakkozás Új elnök a szövetség élén Négyéves tevékenységét értékelte Füzesabonyban megtartott közgyűlésén a Heves Megyei Sakkszövetség. Engel Tibor főtitkár beszámolója kedvező képet mutatott az elért eredményekről, mennyiségi és minőségi vonalon egyaránt örvendetes fej - lődésről tanúskodott. Mint a szövetségi főtitkár elmondta, tíz évvel ezelőtt álomnak tűnt a mai valóság, jelenleg egy OB I-es és három OB Il-es szakosztálya van a megyének. Annak idején csak Eger es Gyöngyös sakkozóit számíthatták minőség tekintetében, az utóbbi időben előbbiek előrelépését Heves és Füzesabony isi követte. A beszámolási . időszakban négyről nyolcra emelkedett a megyei bajnokságban szereplő csapatok száma, ami a következetes munka, a rendszeres versenyeztetés javára írandó. Mint a főtitkár megállapította, minden várakozást meghaladó az utánpótlás-nevelés helyzete. Makiár, Párád és az Egri Vasas számos fiatalt hozott be a sportág vérkeringésébe. Már az OB I-es HMÖ SE szakosztályában sem csupán azzal foglalkoznak, högy kiket tehetne átigazolni, hiszen kiemelt feladatuknak tekintik a fiatalokkal való foglalkozást. A szövetségi sportvezető kiemelte a diákolimpia megyei döntőjét, ahol 84 gyermek ült asztalhoz. Az egyéni eredményeket értékelve elhangzott a közgyűlésen az is, hogy jelenleg három nemzetközi mester, négy FIDE-mes- ter és további huszonegy nemzetközi értékszámmal rendelkező sakkozó van a megyei szakosztályokban. Két fiú es két lány szerzett ifjúsági aranyjelvényes minősítést az utóbbi időben, Seres Lajos az ifjúsági világbajnokságon is részt vehetett. Áz utánpótlás további tagjai közül sikeA szövetség rendszeresen foglalkoztatja a legkisebbeket is résén szerepelt az országos erőpróbán a hevesi Tóth Adrien és Tóth Szilvia, a parádi Varga Julianna és a hatvani Brinder Tamás. Sikeres a megyei versenyrendszer, jól segíti a sakkozók fejlődését. Tavasztól őszig bőven van esemény, de Gyöngyösön a „Mátrai nyár”, valamint Egerben az „Agria” elnevezésű salck- verseny mar nemzetközileg is régen számon tartott, idegenforgalmi szempontból is fontos esemény. Számos külföldi neves nagymester fordult meg már többször is megyénkben, Svédországtól a Fülóp-szigetekig érkeztek vendégek a rangos erőpróbákra. A Flórián Tibor-emlékver- seny Makiáron, vagy a Kristálykupa Párádon rendszeressé vált a fiatalok számára, utóbbi már országossá fejlődött. Ha nem feledkezünk meg arról, hogy több helyen a sakkozást már iskoláinkban is oktatják, akkor valóban számítani tehet az utánpótlás további megerősödésére. A megyei közgyűlésen részt vett Békési József, a megyei TSH vezetőhelyettese is, aki hozzászólásában, miközben elismerőleg szólt, megjegyezte: — Sokkal többet és jobbat már nem is lehet elvárni a szövetség munkájától. A testület úgy is segíti a klubokban folyó munkát, hogy a tagdíjat befizetőknek az egyes versenyeken már nem kell nevezési díjat fizetni, így korlátlan számban indíthatnak versenyzőt. A megye sakksportjáért végzett társadalmi munkáért a következők kaptak Aranyhuszár- dijat: Vadászi János, Rauch Ferenc, Csizmadia Lajos, Mészáros András és Engel Tibor. A közgyűlés tisztújítást hajtott végre a szövetség elnökségében. Új elnöknek Lukács Ernőt választották, helyettese Rauch Ferenc lett, a főtitkár változatlanul Engel Tibor maradt. Az elnökség további tagjai: Csizmadia Lajos, Kolláth József Zbiskó Vilmos, Vass László, Mátrai László, Mészáros András. (fesztbaum) Bérletek az FC Eger mérkőzéseire Fontos tudnivalókról értesíti szurkolóit az FC Eger vezetése. Megtudtuk, hogy mostantól kezdve egységesen 100 forintért tehet felnőtt-, 50 forintért pedig diák- és nyugdíjasjegyet vásárolni az NB Il-es mérkőzésekre. A tavaszi szezon hét hazai mérkőzésére bérletet is kiadnak, ára 600, illetve 300 forint. A labdarúgóklub pártoló tagság szervezését is megkezdte. Az eves ösz- szeg minimumértéke: 2640 forint. Ám kiadnak évi 5280 forintos pártoló tagsági igazolványt is. A pártoló tagoknak ingyenesen biztosítja a mérkőzések látogatását az FC Eger. A bérletek és igazolványok naponta megvásárolhatók a klubházban, 13 és 16.30 óra között. Mozgóárusként Csorna Gyula teljesít a klub részére hasonló szolgálatot. Labdarúgó megyei II. osztály A tavaszi idény sorsolása A Helasz versenybizottsága elkészítette az 1993-94. évi megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének sorsolását. Mivel őszről két teljes forduló, valamint egy további mérkőzés elmaradt, a tavasz szezon valójában március 26- án indul. A teljesség érdekében közöljük az őszről elhalasztott mérkőzések sorsolását is. A program szerint májusban és júniusban hétközi forduló is lesz. I. forduló: március 5. szombat: Apella ISZE — Atkár (14.30). XIV. forduló: március 13 vasárnap: Atkár — Gyöngyösoroszi, Párád — Istenmezeje, Tárnáméra — Apella, Hatvani Lokomotív — Átány, Mátrade- recske — Gyöngyösi Energia, Gyöngyöspata — Szűcsi. Március 14. hétfő: Erdőtelek — Boldog (valamennyi 14.30). XV. forduló: március 19. szombat: Átány — Erdőtelek, Apella — Párád, Gy. Energia — Gyönyöspata. Március 20. vasárnap: Istenmezeje — Atár. Boldog — Makiár, Petőfibánya — Tárnáméra, Gyöngyösoroszi — Mátraderecske, Szűcsi — H. Lokomotív (valamennyi 15.00). XVI. forduló: március 26. szombat: Makiár — Átány, Gy. Energia — H. Lokomotív. Március 27. vasárnap: Atkár — Apella, Gyöngyösoroszi — Istenmezeje, Petőfibánya — Párád, Boldog — Tárnáméra, Mátraderecske — Gyöngyöspata, Szűcsi — Erdőtelek (valamennyi 15.00). XVII. forduló: április 2. szombat: Makiár — Szűcsi, Párád — Boldog. Április 3. vasárnap: Erdőtelek — Gy. Energia, Tárnáméra — Átány, Istenmezeje — Apella, H. Lokomotív — Mátraderecske, Átkár — Petőfibánya, Gyöngyöspata — Gyöngyösoroszi (valamennyi 16.00). XVIII. forduló: április 9. szombat: Gy. Energia — Makiár, Átány — Párád, Apella — Gyöngyos- oroszi. Április 10. vasárnap: Boldog — Atkár, Petőfibánya — Istenmezeje, Mátraderecske — Erdőtelek, Gyöngyöspata — H. Lokomotív, Szűcsi — Tárnáméra (valamennyi 16.00). XIX. forduló: április 16. szombat: Makiár — Mátraderecske, Apella — Petőfibánya, Erdőtelek — Gyöngyöspata. Április 17. vasárnap: Atkár — Átány, Tamaméra — Gy. Energia, Gyöngyösoroszi — H. Lokomotív, Istenmezeje — Boldog, Párád — Szűcsi (valamennyi 16.30). XX. forduló: április 23. szombat: Átány — Istenmezeje, Gy. Energia — Párád. Április 24. vasárnap: Gyöngyöspata — Makiár, Boldog — Apella, Mátraderecske — Tamaméra, H. Lokomotív — Erdőtelek, Petőfibánya — Gyöngyösoroszi, Atkár — Szűcsi (valamennyi 16.30). XXI. forduló: április 30. szombat: Apella — Átány, Makiár — H. Lokomotív. Május 1. vasárnap: Atkár — Gy. Energia, Gyöngyösoroszi — Erdőtelek, Tamaméra — Gyöngyöspata, Párád — Mátragy ka derecske, Patőfibánya — Boldog, Szűcsi — Istenmezeje (valamennyi 15.00). XXII. forduló: május 7. szombat: Gy. Energia — Istenmezeje, Átány — Petőfibánya. Május 8. vasárnap: Erdőtelek — Makiár, Szűcsi — Apella, Mátraderecske — Atkár, Gyöngyöspata — Párád, H. Lokomotív — Tamaméra, Boldog — Gyöngyösoroszi (valamennyi 17.00). XXIII. forduló: május 14. szombat: Apella — Gy. Energia. Május 15. vasárnap: Gyöngyösoroszi — Makiár, Boldog — Átány, Tamaméra — Erdőtelek, Párád — H. Lokomotív, Atkár — Gyöngyöspata, Istenmezeje — Mátraderecske, Petőfibánya — Szűcsi (valamennyi 17.00). XXIV. forduló: május 21. szombat: Makiár — Tamaméra, Gy. Energia — Petőfibánya, Átány — Gyöngyösoroszi. Május 22. vasárnap: Mátraderecske — Apella, Szűcsi — Boldog, Gyöngyöspata — Istenmezeje, H. Lokomotív — Átkar, Erdőtelek — Párád (valamennyi 17.00). XXV. forduló: május 25. szerda: Párád — Makiár, Boldog — Gy. Energia, Gyöngyösoroszi — Tárnáméra, Atkár — Erdőtelek, Istenmezeje — H. Lokomotív, Apella — Gyöngyöspata, Petőfibánya — Mátraderecske, Átány — Szűcsi (valamennyi 17.00). XXVI. forduló: május 28. szombat: Gy. Energia — Átány, Makiár — Atkár, Erdőtelek — Istenmezeje. Május 29. vasárnap: H. Lokomotív — Apella, Tamaméra — Párád, Mátraderecske — Boldog, Gyöngyöspata — Petőfibánya, Szűcsi — Gyöngyösoroszi (valamennyi 17.00). XXVII. forduló: június 1. szerda: Istenmezeje — Makiár, Szűcsi — Gy. Energia, Gyöngyösoroszi — Párád, Atkár — Tamaméra, Ápella — Erdőtelek, Petőfibánya — H. Lokomotív, Boldog — Gyön- j^ösgata, Átány — Mátraderecske (valamennyi XXVIII. forduló: június 5. vasárnap: Gyöngyöspata — Átány, Makiár — Apella, Tamaméra — Istenmezeje, Párád — Atkár, H. Lokomotív — Boldog, Erdőtelek — Petőfibánya, Mátraderecske — Szűcsi, Gy. Energia — Gyöngyösoroszi (valameny- nyi 17.00). XXIX. forduló: június 12. vasárnap: Petőfibánya — Makiár, Gyöngyösoroszi — Atkár, Istenmezeje — Párád, Apella — Tamaméra, Boldog — Erdőtelek, Átány — H. Lokomotív, Gy. Energia — Mátraderecske, Szűcsi — Gyöngyöspata ( valameny- nyi 17.00). XXX. forduló: június 19. vasárnap: Erdőtelek — Átány, Párád — Apella, Gyöngyóspata — Gy. Energia, Atkár — Istenmezeje, Maklar — Boldog, Tamaméra — Petőfibánya, Mátraderecske — Gyöngyösoroszi, H. Lokomotív — Szűcsi (valamennyi 17.00).