Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-31 / 76. szám
HÍRLAP, 1994. március 31, csütörtök HATVAN ÉS KÖRZETE ____________________*■ Falugazdászi fogadóórák Lőrinciben és környékén Vajda István falugazdász megkezdte tevékenységét. Lőrinciben, a Közösségi Házban minden hétfőn és csütörtökön, az apci kul- túrházban minden kedden, Zagyvaszántón a polgármesteri hivatalban szerdai napokon, illetve Nagykökényesen, a kultúr- ház klubhelyiségében péntekenként várja azokat, akik tanácsért kívánnak fordulni hozzá. A fogadóórák mindenhol 8-22-ig tartanak. Új tagokat toboroznak A Hatvani Műhelyben szívesen látják mindazokat, akit szeretnének festeni, rajzolni, koron- gozni, fotózni, és munkájukhoz segítséget szeretnének kapni. A jelentkezőket a városi művelődési központban Simon Hilda fogadja. Herédi Hírmondó Márciusban is megkapták már a helybéliek az év elején alapított helyi újságot, a Herédi Hírmondót. A négyoldalas kiadvány a szerkesztők szándékai szerint ezentúl is havonta jelenik meg a legfontosabb tudnivalókkal, érdekességekkel. TIT-tanfolyam Hatvanban Könnyű- és nehézgépkezelői tanfolyam indul április 5-én, délután 5 órától a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Házban. A szakképesítést adó oktatásra még elfogadják a jelentkezést a szervezők. A KDNP is összegyűjtötte Megyénk 4. számú választó- kerületében (Hatvanban és környékén) is javában tart a jelölőcédulák szedése. A Keresztény- demokrata Néppárt jelöltje, Szi- nyei András is összegyűjtötte már a nyilvántartáshoz szükséges ajánlószelvényeket, és — mint a párt illetékeseitől megtudtuk — április elsejével kívánják azokat átadni a választási bizottságnak. Hatvani művészek a fesztiválon A Budapesti Tavaszi Fesztiválon két hatvani zeneművész képviseli a Zagyva-parti várost. Hargitai Géza fagotton, Vadász Zsuzsanna zongorán játszik április 2-án, szombaton 22 órától a régi Zeneakadémia termében (Budapest, Vörösmarty tér 35.). Műsorukban Vivaldi, Bach, Mozart, Debussy és Saint-Saens műveit hallgathatja meg a közönség. A tájház a Bódi házaspár jóvoltából bármikor Boldogi babák nyitva áll (Fotó: Perl Márton) Boldogon vigyázzák a hagyományokat Túltesznek másokon is Boldog az a község, ahol különösen ügyelnek arra, hogy megőrizzék az utókor számara azt a csodát, amit még őseiktől örököltek. Amikor a legkisebb faluban — sokszor még a tanyákon is — a parabolaantennák segítségével fogható a nyugati kultúra és divat, alig akadnak olyanok, akik ne ennek hódolnának. Az automata gépekben is mosható farmer és pólók helyett ugyan ki visel ráncolt szoknyát, hímzett blúzt és vállkendőt, s olyan főkötőt, amelynek a vasalása is külön tudomány? S ez csupán a külsőség. Boldogon nemcsak a viseletét ápolják, hanem a szokásokat is. Ehhez nyújtanak segítséget a kultúrház dolgozói. Vezetőjüktől, Kepesné Tóth Katalintól megtudtuk: három korosztálynak is tanítanak népi táncot. Oktatójuk, Lukács Erzsébet és Jó- zsa Erzsébet az elsős és másodikos, továbbá az ötödikes és hatodikos gyerekeknek, valamint a 27-28 ev közötti fiataloknak mutatja be a lépéseket. Bánatuk, hogy a faluban — s környékén — nincsenek olyan népzenészek, akik a talpalávalót szolgáltathatnák. Magnóval hidalják át a nehézséget, s ha évente egy-két alkalommal fellépnek, „megkörnyékezik” a szolnoki Sodrás együttest. Tavaly a helyi szerepléseken túl több megyei rendezvényen is részt vettek, így a hevesi ainnyefesztiválon, a balatoni augusztus 20-i rendezvényen, a nemzetközi cserkésztalálkozón, s nem utolsósorban az egri Megyei Művelődési Központban rendezett „Adjon Isten minden jót” című népszokásokat megelevenítő műsoron. S kik azok, akiktől e hagyományokat elleshetik a fiatalok? Válaszolnunk sem kell, hogy az idősebbektől, akiknek ugyancsak programokat kínál a kultúrház. Heti egy alkalommal, hétfőnként gyűlnek össze a korosabb asszonyok, hogy megvitassák a történteket, recepteket cseréljenek, politizáljanak, s megosszák egymással gondjaikat, örömeiket. Más települések nyugdíjasaival is tartják a kapcsolatot, így többek között a zagyvaszántói és a hatvani öregekkel. Különféle kirándulásokon vesznek részt, jártak már Szarvason, most hétvégén pedig ellátogatnak Budapestre, a Parlamentbe. Vezetőjük, Hargitai Istvánná, Icuka azon munkálkodik, hogy megédesítse a munkában megfáradt nénikék életét. De mit csinálhatnak a boldogi fiatalok? Pénteken és szombaton este az ifjúsági klub több érdekes ajánlattal szolgál. Előadást hallhattak a drogról, voltak színházban — legutóbb a Pomádét nézték meg Pesten —, s rövidesen beindul egy filmklub is, amelynek kereteben jeles alkotások kerülnek vászonra. Klubvezetőjük, Futó Rajmond sikeresen fogja össze az ifjoncokat, akik tartalmasabb elfoglaltságra vágynak. A házban működő aerobic- klubban — hétfőn és csütörtökön este 6-tól 7-ig — a fiatalasz- szonyok megmozgathatják izmaikat, s megőrizhetik remek alakjukat, férjük örömére. Kepesné Tóth Katalin szomorúsága, hogy a könyvtárt kevesebben látogatják, mint ahány olvasót fogadhatna. Csupán a lakosság tíz százaléka választja ezt a szórakozást. A kultúrház szerves része a boldogi tájház. Gondnoka a Bódi házaspár. Terka néniörömmel mutatja be az érdeklődőknek ezt a tomácos, vályogból épített, földpadlós házikót, amelyben népviseletbe öltöztetett babák várják a látogatókat. Az idős asz- szony szívügyének tekinti, hogy aki ide betér, megismerje Boldog kultúráját. Miközben szemléljük a berendezési tárgyakat, a konyhai eszközöket s a ruhákat, elmeséli: mit, hogyan és milyen alkalomból használtak. Nemrégiben részt vett egy „tanulmányúton” Bagón. Ott látta meg azokat a bábukat, amelyek a ruhák bemutatására szolgáltak. Kérte a „szakmai leírást”, hogyan készül egy ilyen állvány, de abban a tájházban titokként kezelték az ügyet. Mindaddig álmatlan éjszakái voltak Terka néninek, amíg ki nem eszelte a sokkalta jobbakat. Férje elkészítette a vázakat, s ezek az alkalmatosságok még forognak is... így a varázslatos kézügyességgel készült ruhacsodákat elölről és hátulról is meg lehet tekinteni, (négyessy) Nemrégiben ilyen ruhákban jártak Boldogon Lőrinciben A földkiadó bizottság abbahagyta... Lőrinciben sokakat meglepett, amikor a helyi földkiadó bizottság elnöke, ár. Nagy József bejelentette: testületük úgy határozott, hogy — miután az elmúlt év második felében nem kaptak tiszteletdijat — befejezettnek tekintik működésüket. Mint közismert, a földkiadó bizottságok alapvető feladata a szövetkezeti részaránytulajdonok kijelölése, illetve annak, aki kéri, ezek kimérése. (Sokan ösz- szetévesztik a földkiadó és földrendező bizottságokat, holott utóbbiak a kárpótlással foglalkoznak.) Miután a törvény az önkormányzatok feladatául adta e bizottságok működési feltételeinek a brztosítását, a legilletékesebbhez, Fónagy László jegyzőhöz fordultunk kérdéseinkkel. , — Mi lehetett a döntés oka? Úgy tudom, eleget tettek az előírtaknak. — Valóban, ahol tudtunk, segítettünk. Adtunk helyiséget, rrodai eszközöket, kifizettük a postát. Az utazási és egyéb költségeket is megtérítettük, ami — mrndent egybevetve — évi hatszázezer forint. Természetesen ezt a pénzt megigényelhettük a földművelésügyi hivataltól. — Akkor mi volt a probléma? — A földkiadó bizottság egy kimutatás alapján külön tiszteletdíjra is benyújtotta az igényét. Képviselő-testületünk ezt ’93 első felére meg is szavazta annak függvényében, hogy az elvárásokhoz képest a tényleges kifizetést a központi költségvetés mennyiben téríti meg. — Végül rendelkezésre állt az összeg? — Részben. A földkiadó bizottság öt tagja száztízezer forintot kapott, nekünk pedig — a két bizottságra összesen — csupán 45 ezret juttattak vissza. Ezek után az elnök szóban közölte, hogy nem kívánják folytatni... Sajnáljuk, mivel nagyon ló munkát végeztek, ám a mai helyzetben nem áll módunkban további terheket vállalni. — A hátralévő munkát azonban el kell végezni... — Mint a sajtóban is megjelent, időközben a Parlament úgy módosította az ide vonatkozó rendelkezést, hogy a nem jól működő, illetve nem funkcionáló földkiadó bizottságok feladatai a megyei földművelésügyi hivatalok hatáskörébe kerülnek. Miután nincs más lehetőségünk, Egerhez fordulunk mi is. (t.) Gettó: ezzel az olasz eredeti szóval nevezték meg a középkorban azt a városrészt, amelyet a zsidók számára jelöltek ki lakhelyül. Ezt a területet éjszakánként es keresztény ünnepeken tilos volt elhagyni. A Velencében kialakított rendszert Európa több országában átvették, így a maf yar városokban is. Ezt a középori hagyományt elevenítettek fel a hitleristák az általuk megszállt országokban. 2944 májusában Magyarországon is elrendelték a zsidók gettóba költöztetését a fasisztákat kiszolgáló magyar hatóságok. A német megszállást követően a hatvani újságokban is megjelentek a zsidók állampolgári íogait korlátozó rendelkezések hírei: április eleién például leszerelték a telefonkészülékeiket. Harmincnyolc távbeszélő-állomást szüntetett meg a posta. Megtiltották a zsidóknak, hogy keresztény alkalmazottat foglalkoztassanak. A tíz hatvani ügyvéd közül hatot töröltek az ügyvédi kamara tagjainak sorából származásuk miatt. Április ötödikétől megkülönböztető jelként 20x20 centiméteres, hatágú, kanárisárga csillagot kellett viselniük a zsidó származásúaknak. Bezáratták üzleteiket, megtiltották nekik, hogy engedély nélkül elutazzanak lakhelyükről, feloszlatták kulturális egyesületeiket. Május ötödikétől elkülönített városrészbe kellett költözniük. A hatvani gettó két szempontból is különbözött a hagyományostól. Egyrészt átmeneti jelleggel hozták létre, hogy innen vigyék őket a megsemmisítő táborokba, másrészt nem volt egységes, zárt terület — több, egymástól távoli részből tevődött össze. Hivatalos feljegyzés nem került elő, csak egy korabeli magánlevélre és a kortársak nem teljesen megbízható visszaemlékezésére támaszkodva kísérelhetjük meg a gettó leírását. Trepper József a. Zalesky utca 22-60/tudatja munkaszolgálatos öccsével, hogy egy egészsegtelen cukorgyári házban laknak, de vannak, akik úgy élnek a Pala- gyárban vagy a Kismajorban, hogy épp csak fedél van a fejük felett. A Palagyár a mai vásártérrel szemben levő gépkocsiparkoló helyén volt a Csányi úton, a Kismajor a mai Balassi utcában, a vasúti átjáró szomszédságában. A Zalesky ma a Hatvány Irén utca. A gettó fő területe az úgynevezett Lili-telep, amelyet Hatvány Lili bárónőről neveztek el. Itt számos olyan ház állt, amelyet Hatvanyék építtettek. A telep a Madách, a Csaba és a Zalesky utca nagy részét foglalta magába, de kitenedt a Hatvanas utcává és a mai Köztársaság utcára is, egészen a Vágóhídig. Néhány középületbe, így a Kaszinóba (régebben Sörház) a Kossuth téren, továbbá Újhatvanban a MÁV-dal- kör otthonába, és a mai 2. sz. iskolába is telepítettek zsidókat. Nem sikerült teljesen elszigetelni a gettót. így egyesek élelmiszert, mások leveleket juttattak be az itt élőknek. Tették ezt mindannak ellenére, hogy a rendelkezések értelmében tilos volt érintkezni a kitelepített zsidókkal. Nem is tűrték a hitleristák sokáig ezt a „lazaságot”: hamarosan beköltöztették a szétszórt gettóból a zsidókat a cukorgyár telepén kialakított gyűjtőtáborba, amelyet már német SS-kato- nák őriztek. Ez már előszobája volt a haláltáboroknak, ahová nem sokkal később vagonokban indították útnak a tábor lakóit a Német Birodalomba. Néhány hónapja Kismartonban (Eisenstadt) voltam egy kirándulócsoporttal. A helyi idegenvezető nem mulasztotta el megmutatni az egykori hitlerista f ;ettó bejáratát jelölő emléktáb- át. Hatvanban is meg kellene örökíteni a gettó emlékét a Sörház falán. Az utókor számára. Németi Gábor Kék Lagúna képekkel A „Kék Lagúna” Hatvan egyik új pizzériája a Doktay utcában. Szolid, kellemes hely, ahol a betérők most néhány napig nemcsak az olasz specialitásokat élvezhetik, hanem a falakon függő képeket is. A tulajdonos, Bánkuti László saját bevallása szerint mindig is művészetpártoló volt — bizony, hiánya van az ilyen embereknek manapság —, és most, errefelé újnak számító kezdeményezéssel meghívta kiállítani V. Kedei Zoltán lőrinci festőművészt. Jó ötlet volt... Többszörösen jó, hiszen így a pizzéria dekoratívabb lett, V. Kedei, az Európa több városában is sikerrel kiállító, Erdélyből áttelepült művész pedig új képekkel rukkolt elő. Ezek a munkák oldottabbak, derűsebbek, a művész szerint a magyarországi nyugod- tabb lelkivilágának termékei. A tárlatnyitón ott volt Hatvan polgármestere, Szinyei András és a könyvtár igazgatója, Kocsis István is. Mindketten dicsérték a kezdeményezést. Kocsis István szerint ez csak a kezdet, újabb tárlatok, irodalmi esték várhatók a Kék Lagúnában. Örvendenénk, ha úgy lenne...- - f tompa) Hit — Mégiscsak kell a vallás — bizonygatja egy idős ember a vonaton, s mindjárt egy példázattal is szolgál. — Az én unokám egy komisz kis csibész. Nagyon sok bajunk van vele. Kirántja a nagyanyja alól a széket, hajku- rássza a naposcsibéket az udvaron. Az iskolában is panasz van rá. Szegény menyem minden áldott szülői értekezletről pironkodva érkezik haza. De amióta a gyerek az atyához jár — már nem harap. (né-zi) Hányatott sorsú folyóirat a Délsziget. Első — és mindmáig egyetlen - szerkesztője, Mold- vay Győző nehéz időkben, a háború utáni első évben indította útjára, hogy aztán az akkori kultúrpolitika áldozataként — négyszeri megjelenést követően — betiltsák. Pedig micsoda szerzőket sikerült megnyernie a közreműködésre: Német László, Kodolányi János, Szabó Lőrinc publikáltak — mások mellett — a lapban, mígnem legtöbbjük szintén hallgatásra kényszerült. A Deísziget négy évtizedes — többen úgy véltek: örök — csöndre ítéltetett. Moldvay közben (az irodalmárok már csak ilyenek!) kereste a lehetőséget, hogy mutassa: jelen van, dolgozik. Szakmai ártalom ez, vagy még rosszabb annál? Lételem. A forradalom egy városi lapnál találta a szerkesztőt. Nem meglepő, de ezt az újságot is betiltották. Ki tudja, tálán ez is kellett hozzá, hogy a Délsziget ’86-ban újra nekigyürkőzzék. Ezúttal már nagyobb lélegzettel. A folyóirat azóta rendszeresen megjelenik, úgy, ahogy elhatározták: négyhavonta. Pénzük ugyan nem nagyon van, ám ha kell — sokszor keservesen —, a végső időpontra mégis összejön. A nyomda meg a papír a fő gond, mert a szerzők ingyen dolgoznak. Igen, a szerzők... Érdemes számba venni őket, még ha a teljesség igénye nélkül is. Fülöp Lajos, Bállá József, Tandori Dezső, Szíj Rezső írtak a legutóbbi lapba, meg a régi barát, Zas Lóránt és Erdély Miklós, Wass Albert..., sokan, nagyon sokan. Nem egész egy évtized alatt ez volt a 28. megjelenés. Várjuk a többit, Győzőlbácsi! (t. o.) íKIOSZj [TEHER] EGER 1 t-20t-ig vállalja bútor, homok, sóder, beton, tüzelőanyagok, fa-, raklapos áruk stb. szállítását! A hatvani gettó A holocaust ötvenedik évében Délsziget