Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-29 / 74. szám
2. VILAGTÜKÖR HÍRLAP, 1994. március 29., kedd Lángra lobbant az olaj Észak-Olaszországban eltört egy olajvezeték és a kiáramló nyersolaj lángra lobbant. A harminc méteres lángnyelvek miatt lezárták a Torinót Aostával összekötő autósztrádát, és a forgalmat más útvonalra terelték. A vezeték a Snam olasz cég tulajdona, és Paviából szállít olajat a svájci Martignyba Piemonte és Valle d'Aosta tartományon keresztül. A tűz Borgofrancónál ütött ki a Torino közelében fekvő Ivrea mellett. Ellenőrzik a fegyverexportot Az új nemzetközi exportellenőrzési szervezet négy országgal - Eszak-Koreával, Líbiával, Irakkal és Iránnal - szemben érvényesít majd kiviteli tilalmat, korlátozza az ezen országokba irányuló, hagyományos fegyverek, illetve azok gyártására alkalmas berendezések exportját. A COCOM-nak, a NATO országok szervezetének feloszlatásáról novemberben született döntés, a helyébe lépő új szervezetről a jövő héten Hágában dönt majd a 17 COCOM-tagország. Japán értesülések szerint Oroszországot is bevonják az új szervezetbe, amelynek feladata az lesz, hogy megakadályozza a regionális konfliktusok kitörését. A hét vezető ipari ország Oroszország tagfelvételét azért javasolja, hogy elejét lehessen venni az orosz katonai technológia kiáramlásának. / Árcsökkenés mellett az OPEC A Kőolajtermelő és exportáló Országok Szervezete (OPEC) úgy döntött, hogy április 1-től az év végéig változatlan szinten, napi 24,5 millió hordón tartja a nyersolaj kitermelését, azzal együtt is, hogy további árcsökkenés várható. Egy hordó olaj ára jelenleg átlagosan 13-14 dollárnyi, tavaly ugyanebben az időszakban 18 dollár körül mozgott. Szövetségesek búcsúja Berlinből A Berlinben állomásozó francia katonaság vasárnap katonai parádéval búcsúzott el a német főváros lakosságától. A második világháborúban győztes nyugati - francia, brit, amerikai - szövetségesek 49 év után ősszel hagyják el végleg Berlint: szeptember 8-án a francia és az amerikai elnök, Francois Mitterrand és Bili Clinton, valamint a brit és a német kormányfő, John Major és Helmut Kohl részvételével rendezik meg a közös búcsút. Pár nappal korábban távozik az utolsó orosz katona Németországból, a berlini és a weimari német-orosz ünnepségeken részt vesz Jelcin orosz elnök. Göncz Árpád Varsóban Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn reggel felesége társaságában hivatalos látogatásra Varsóba érkezett. A magyar államfő Lech Walesa lengyel köztársasági elnök meghívásának tesz eleget. Göncz Árpád kíséretében van Kelemen András a külügyi, Joó-Rudolf a honvédelmi, Juhász Endre a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztériumának államtitkára és Biszterczky Elemér művelődésügyi államtitkár. Göncz Árpádot a Belweder, a lengyel elnöki palota udvarán Lech Walesa államfő, Jozef Olqfefrmsiéjm marsallja és Waldemar Pawlak miniszterelnök fogadta. Á vendég tiszteletére felsorakozott a lengyel hadsereg három haderőnemének díszszázada, és katonazenekar játszotta el a két ország himnuszát. Ezután a palota Pompei Termében megkezdődött a két államfő megbeszélése.-KÍiTuristáknak tilos a Krakatau ^mdtönéziai hatoságók hétfőn megtiltották a turistáknak a Krakatau tűzhányó megközelítését, mivel felerősödött a vulkáni tevékenység - jelentette az AFP hivatalos forrásokra hivatkozva. Március 19-e óta a vulkán átlagosan 5-10 percenként pára- és hamufelhőt lövell ki, s a kráterből mintegy 500 méteres magasságig emelkedik fel a füstfelhő. Éjszaka messziről látszik a hegy lejtőjén lefelé csúszó láva mintegy másfél kilométer hosszú vörös csíkja. Az indonéz vulkanológiai szolgálat a Krakatau környékét fokozottan veszélyesnek minősítette, mivel a vulkán „bármelyik pillanatban kitörhet, s a jelenleg nyugodtan ömlő lávafolyam helyére hatalmas mennyiségű láva zúdulhat, amelyet a védőgátak sem tudnak feltartóztatni”. A turisták saját védelmük érdekében legfeljebb 3 kilométerre közelíthetik meg a krátert. Kínai szolgáltatók és kereskedők Magyarországon Nem bűnöznek többet az átlagnál Jelenleg közel negyven kínai vendéglő működik Budapesten, de számuk két éven belül minden bizonnyal meghaladja majd a százat is. A főként ruházati termékek kiskereskedelmével foglalkozó kínai alapítású cégek száma 500-ra tehető - mondta el az MTI-nek Ying Wang-Hui, a Taiwan étterem tulajdonosa. A Magyarországon tartózkodó kínaiak száma 1990 és 1991 vége közt volt a legnagyobb, becslések szerint 40-50 ezer. Ennél azonban sokszorosan több kínai használta hazánkat átutazó-állomásként. Néhány éve a beutazás és az itt-tar- tózkodás feltételei jelentősen szigorodtak, így ma már csak 5-10 ezer kínai él az országban. Többségük a vendéglátóiparban és a ruha-kiskereskedelemben talált munkát. A kínai éttermek - melyek közül a legnagyobb forgalmú a Taiwan - évente több száz millió forintos forgalmat bonyolítanak, és alapanyagaik mintegy felét hazánkban szerzik be. A Magyarországon megtelepedett kínaiak egy része olyan mértékben halmoz fel tőkét, hogy néhány éven belül a vállalkozásalapítás újabb hullámát lesznek képesek elindítani - vélte Ying-Wang Hűi. Hozzátette: a kínaiak nem alkotnak kolóniát, körükben a bűnözés nem gyakoribb az átlagosnál. Ennek ellenére a hatóságok a stabil egzisztenciával rendelkező kínaiak helyzetét is megnehezítik azzal, hogy az ő tartózkodási engedélyüket is havonta hosszabbítják meg. Budapesten és az országban egyre több kínai étterem nyílik, a nyugati országokat e tekintetben azonban még meg sem közelíti Magyarország. Elmondta azt is: honfitársai készülnek az 1996-os expóra. A 160 férőhelyes Taiwant például a világkiállítás kezdetéig úgy alakítják át, hogy egyidőben 600 vendéget-tudnak majd kiszolgálni. Ukrán választás, perlekedéssel Az ukrán polgárok többsége vasárnap élt szavazójogával, de egyelőre nem biztos, hogy a parlamenti választások első fordulója nyomán máris bejut-e a törvényhozásba az alkotmányos munkához szükséges minimális 300 képviselő. A jelölteknek a leadott szavazatok felét kellett legalább megszerezniök, egyes körzetekben 5-6 induló is volt, így várhatóan sok helyütt szükség lesz a második fordulóra is. A szavazás kisebb-nagyobb szabálytalanságok ellenére mindenütt szabadon, külső befolyástól mentesen zajlott. Áz éjféli adatok szerint országosan a jogosultak 75 százaléka, az egyidejűleg megtartott krími parlamenti választásokon pedig 60,24 százaléka vett részt. A vezető politikusok zöme felhasználta az alkalmat, hogy élesen bírálja Leonyid Kravcsuk minapi nyilatkozatát, amelyben az államfő jelezte, hogy a júniusi elnökválasztás elhalasztását szeretné kérni mert szerinte nem lesz teljes értékű az új parlament. A legélesebben Ivan Pljuscs, a parlament elnöke és Leonyid Kucsma exkormányfő, az elnökválasztás egyik titkos esélyese támadta Kravcsukot. Nazarbajev és Jelcin megbeszélése A Kreml Szent György Termében tartott ünnepélyes fogadtatás után négyszemközti megbeszélést kezdett hétfőn reggel Borisz Jelcin orosz és Nurszul- tan Nazarbajev kazah elnök. A FÁK megalakulása óta most először találkoznak az államközösség két legnagyobb területű országának vezetői. Jelcin, akinek egészségi állapotával és hatalmának szilárdságával kapcsolatban találgatások láttak napvilágot az elmúlt két hét során, a íévéfelvételek tanú- bizonysága szerint kipihentnek és jókedélyűnek tűnt a feketetengeri Szocsiban töltött szabadsága után. A négyszemközti tárgyalásokat követő, a kormánytagok és a szakértők bevonásával tartandó megbeszéléseken szóba kerülnek a kétoldalú kapcsolatok, ezen belül a kazahsztáni oroszok helyzete, a katonai együttműködés, a gazdasági kapcsolatok, illetve a bajkonuri űrállomás jövője. A tervek szerint a tárgyalások végeztével 22 különböző megállapodást írnak alá. (MTI) Jövőkutatók - Oroszországról Nemcsak előrejelezni, hanem konkrétan megnevezni a legégetőbb problémákat és felkínálni ezek megoldásának optimális variációit - ezt tűzte ki maga elé a CIRKON (intellektuális erőforrások és együttműködés központja a társadalomtudományok terén) csoport. Az új kutatásokról számolt be a napokban Igor Besztuzsev- Lada akadémikus, a jövőkutatás legjelesebb orosz képviselője, valamint Igor Zadorin a CIR- KON-csoport vezetője. A kutatók szerint bámulatos, hogy korábbi rövid távú előrejelzéseik (1-1,5 év) milyen nagy bizonyossággal teljesültek. így például 1993 legfontosabb várható eseményei között szerepelt a kormányváltás, képviselők választása és az új alkotmány elfogadása. Az elkövetkező néhány évre még készül a részletes előrejelzés, a csoport vezetője csak röviden vázolta fel a jövő fejlődésének négy lehetséges változatát. Az első változat szerint irányított stabilizáció valósul meg: a kormányzat megfelelően ellenőrzi a helyzetet és a stabilizáció felé irányítja az országot. A második elképzelés szerint nem irányított stabilizáció várható: vagyis a piaci mechanizmusokat felszabadítják és a piaci viszonyok megteremtése magától kihúzza az országot a válságból. A harmadik változat szerint nem irányított válság lép fel. Végül az irányított válság is lehetséges: működnek ugyan a hatalmi szervek, de tudatosan viszik az országot a válság felé. Mint Zadorin elmondta, az első 3 változatnak körülbelül ugyanannyi híve van, a negyedik valószínűségét természetesen kisebbre értékelték. Pusztító időjárás Tornádók söpörtek végig vasárnap az Egyesült Államok délnyugati részén, az oroszországi Tatarsztánban pedig pusztító hóvihar dühöngött a múlt héten. A forgószeleknek az Egyesült Államokban 35 halálos áldozata van, a sebesültek száma több százra tehető. A legsúlyosabb katasztrófa az észak-ala- bamai Piedmontban történt. A tornádó egy, a délelőtti virág- vasárnapi istentisztelet alkalmából zsúfolásig megtelt templomra csapott le. Az AP jelentése szerint az épület teteje beszakadt, egy téglafal pedig a gyülekezetre dőlt. A törmelékek alatt 16 személy, köztük hat gyerek lelte halálát, a sebesültek száma meghaladja a kilencvenet. Az oroszországi Tatarsztánban a múlt héten hóvihar dühöngött. Az ítéletidő következtében 12 személy vesztette életét, a sebesültek száma 62. Az embermagasságúnál is nagyobb hófúvások miatt a hadsereg páncélozott járművei segítettek a mentésben. Beteg torony Miután folyamatos dőlése megállt, sőt egy icipicit egyenesedni kezdett, az illetékesek derűlátón úgy nyilatkoztak, hogy hamarosan ismét beléphetnek a turisták a pisai ferde toronyba. A remény egyelőre elszállt: a hét végén a torony ismét jelét adta, hogy beteg. Ezúttal az első ke- rengőről vált le és zuhant a földre a márvány díszburkolat egy jelentős darabja. A XII. század végén elkezdett és majd két évszázaddal később befejezett torony „születése” pillanatától ferde. Dőlése folyamatos volt, mára tengelye a torony tetején a képzeletbeli függőlegestől több mint 4 méter 20 centiméterre tér el. A szakértők ólom ellensúlyok alkalmazásával megállították a dőlést, sőt az elmúlt években 1,3 centimétert egyenesedni kezdett a torony. A turisták viszont 1990. január 6. óta nem léphetnek az épületbe. A torony teljes restaurálási munkálatainak befejezését 1995 végére tervezték. Most azonban kiderült, hogy a statikai probléma megoldásán töprengve kissé elfeledkeztek az épület állagmegóvásáról. Huszonöt éve halt meg Eisenhower A politika csatamezőin is jól helytállt Dwight David Eisenhower 1890. október 14-én született. Hivatásos katonatiszt szeretett volna lenni. A híres West Po- int-i akadémián végzett, s remek katona lett belőle, gyorsan haladt előre a ranglétrán. Ekkor még ő sem gondolta, hogy kiváló képességeit századunk legvéresebb háborújában kell majd bizonyítania. Ä japánok Pearl Harbor elleni támadása után vezérőmagyi rangban a Hadügyminisztérium hadműveleti osztályának élére került, 1942-ben pedig ő lett az fegyesült Államok európai haderőinek főparancsnoka. A vele szemben támasztott szigorú elvárásoknak eleget tett; ő vezette a németeket Észak-Afrikából kiszorító támadást, és az ő vezetésével szálltak partra az amerikai csapatok Szicíliában. Sikereit Roosevelt elnök is méltányolta, és 1943-ban kinevezte valamennyi európai szövetséges haderő főparancsnokának. így természetesen részt vett a normandiai partraszállás előkészítésében, és meghatározó szerepe volt a szövetségesek végső győzelmében. Nem véletlen, hogy a háború vége felé már Roosevelt elnök mellett ő volt Amerika legünnepel- tebb embere. Hazatérése után kinevezték az amerikai hadsereg vezérkari főnökévé. Roosevelt 1945. április 12-én hirtelen meghalt, s utódja az al- elnök, a jórészt ismeretlen Harry Truman lett. Ezért sokan úgy gondolták, hogy Eisenhower eséllyel indulhatna el az 1948-as elnökválasztáson. A tábornok azonban másként gondolta; visszavonult az aktív katonai szolgálattól, s megírta háborús emlékiratait, amely egyébként Keresztesháború Európában címmel magyarul is megjelent. Csakhamar visszatért azonban a katonai pályára, Truman elnök felkésérére ugyanis elvállalta a NATO-haderők főparancsnoki tisztét. Nem sokáig látta el feladatát, 1952-ben indult az elnökválasztáson, amelyet nagy fölénnyel meg is nyert. O volt az Egyesült Államok 34. elnöke, egyébként az első texasi. 1956-ban újraválasztották, s a két kormányzati ciklus alatt bebizonyította, hogy a nemcsak a háborús harctereken, de a politika békésnek látszó csatamezőin is kiválóan helytáll. Ő kötötte meg a koreai fegyverszünetet, s 1957-ben ő hirdette meg az Eisenhower- doktrínát. Talán, mert sajnos alkalma volt személyesen tapasztalnia a háború borzalmait, sokat tett a béke megőrzéséért. Az ő nevéhez fűződik az első szovjetamerikai csúcstalálkozó; 1959 őszén Camp Davidben találkozott Nyikita Hruscsovval, s meg is állapodtak abban, hogy a vitás kérdéseket csakis tárgyalások útján fogják rendezni. Az bizonyos, hogy elnökségéig Eisenhower volt a 20. század egyetlen amerikai elnöke, aki kitöltötte a törvény által biztosított két teljes elnöki ciklusát, ami azt jelzi, hogy honfitársai meg voltak elégedve tevékenységével. Híres üzenetében is hitet tett békevágya mellett: „Előretekintve a történelem még megíratlan, hosszú lapjaira, Amerika tudja, hogy a világ egyre kisebbé zsugorodik össze, s ezért el kell kerülnünk, hogy a népek közösségét a szörnyű félelem és a gyűlölet irányítsa.” Eisenhower hideg fejű katonaként temészetesen tudta, hogy még nem tört ki a világbéke, ezt ő sem tudta elnöksége alatt kimunkálni. Búcsúzóul mindenesetre kijelentette: „Állampolgárként soha nem szűnök meg megtenni mindazt, amit tehetek azért, hogy a világ ezen az úton haladjon...” Magánemberként sokat már nem tehetett, nyolc év múlva, pontosan negyedszázaddal ezelőtt, 1969. március 28-án hunyt el Washingtonban. Hétköznapi rasszizmus Alighogy hazaérkezett a Hollywoodból, plágiumvádakkal kénytelen szembesülni a legjobb rövidfilmért Oscar- díjban részesülő Pepe Dan- quart Németországban. Az RTL televízió nem egyebet állít, mint hogy a 38 éves filmkészítő lopott, amikor megcsinálta a 12 perces gyöngyszemet. A „Schwarzfahrer”-t (szó szerint: potyautas, de utalás az egyik főszereplő, villamosutas bőrszínére is) Pepe Danquart 1992-ben forgatta, rendkívül olcsón. A történet egy keletberlini villamoson játszódik, és a hétköznapi rasszizmus témaköréből mesél el egy epizódot. Egy idősebb hölgy fekete bőrű fiú mellé ül, s egész útoh be nem áll a szája. Zsörtölődik, „mert annyi itt már a külföldi, hogy lassan nem is tudjuk, mely országban vagyunk”, „eleszik előlünk a kenyeret”, és: „ön bűzlik, de erről legalább nem tehet.” A fiú szellemes bosszút áll: a hölgy előkészíti jegyét az ellenőrnek, mire a fekete utas kikapja kezéből a papírfecnit és lenyeli. A hoppon maradt dámának az ellenőr nem hisz, leszállítja, megbünteti, kétségbeesett magyarázkodására- „mellettem ez a néger éppen most ette meg a jegyemet” - csak ennyit válaszol: „Ilyen hülye kifogást sem hallottam még”. Az RTL televízió állítja, hogy az oslói közlekedési vállalat 1986-os reklámfilmjében ugyanezt a történetet már feldolgozta. A „Schwarzfahrer” készítői- mint mondják - hírét sem hallották a norvég filmnek, az ötletet egy baseli utastól vették, aki szem- és fültanúja volt egy ilyen esetnek. „Tipikusan német dologról van szó- magyarázta Danquart -, mihelyt valaki Németországból díjat nyer, rögtön sárral dobálják meg.” (sarkadi)