Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-12-13 / 60. szám
HÍRLAP, 1994. március 12—13., szombat—vasárnap MEGYEI KÖRKÉP 3. A környezet védelmében A füzesabonyi horgászegyesület vezetősége ma délelőtt 9 órától várja a füzesabonyi sóder- bányatóhoz a természetvédőket, hogy megtartsák a környezetvédelmi nappal összekötött közgyűlésüket. A rendezők kérik, hogy a találkozóra vigyenek magukkal ásót, gereblyét, lapátot, metszőollót, a szeméttároláshoz papír- vagy nejlonzsákot. Továbbá tányért és kanalat, ugyanis a helyszínen ebéd is készül. Megalakult a Szociális Munkások Szövetsége A hét közepén, csütörtökön megalakult a Szociális Munkások Heves Megyei Szövetsége Hatvanban, a városi könyvtárban. Céljuk a szociális munka területén dolgozó szakemberek összefogása, valamint szakmai érdekképviseleteinek ellátása. A szövetség elnökének Jékli Sándort választották. Összegyűltek a kopogtatócédulák A füzesabonyi választási bizottság csütörtökön ülésezett, s mint dr. Zelei József jegyző lapunknak megerősítette: a megye 6. sz. választókörzetének fide- szes képviselőjelöltjét, Halász Károlyt nyilvántartásba vette. Összegyűlt a törvényben előírt 750 darab kopogtatócédulája. Nőnapi buli Ma, szombaton este Poroszlón, a New York discóban nőnapi bulit rendez a Fidesz. A hölgyeket természetesen belépő nélkül is invitálják, ahol a szórakoztatásról egyebek mellett a Republik együttes is gondoskodik. Egészségügyről Halmajugrán Ma, szombaton délután 5 órától az egészségügy aktuális kérdéseiről lesz szó azon a fórumon, amelyet Halmajugrán rendeznek. A meghívott előadó dr. Andrássy Tamás, az5. sz. választókerület MDF-es képviselőjelöltje. Keresztrejtvényünk nyertesei A március 5-én közölt rejtvényünk helyes megfejtése: Hála Istennek, akkor én tényleg szarvast lőttem! A jó választ beküldők közül a következők nyertek ajándékkönyvet: Szabó Béláné (Bükkszenterzsébet), Szalay At- tiláné (Eger), Vincze István (Al- debrő). Gratulálunk! A mai, 12. oldalon található feladványunk megfejtését március 18-ig küldhetik el címünkre, Eger, Bar- kóczy út 7. Pf. 23. Ügyfélfogadás a földhivatalokban Nemcsak Hatvanban, de a megye valamennyi földhivatalában ma, szombaton 8-tól 12 óráig dolgoznak az iroda munkatársai, és fogadják az ügyfeleket. Füzesabonyi Híradó A város önkormányzatának tájékoztatója ünnepi díszben jelent meg a minap. A megemlékező sorok mellett közlik a város képviselő-testülete legújabb rendelkezéseit, első félévi munkatervét, költségvetési előirányzatait. Azt is hírül adják, hogy a város vezetékes ivóvize a csecsemőknek fogyasztásra április 1-je és október 1 -je között nem alkalmas. A kicsik részére az ivóvizet ez idő alatt a Rákóczi úti artézi kútból lehet biztosítani. Gyere, táncolj! Az egri Helyőrségi Klubban tánctanfolyam indul minden korosztálynak. A felnőtt kezdőket és haladókat szombaton 19 órától, a kezdő gyerekeket vasárnap 10-től várják. A latin-amerikai és standard táncok lépéseit dr. Török József né oktatja majd. YIDEOTOP A VIDEOTOP (Eger, Rákóczi út 28.) ünnepi nyitva tartása: szombattól keddig naponta 12 órától este 9 óráig. (X) Hiába spórol a megye (Folytatás az 1. oldalról) Az ez évi előirányzataikat úgy készítették el, hogy tételesen felülvizsgálták az elmúlt évi kiadásaikat. Nem tudtak számolni a várható árintézkedésekkel, s ez további feszültségeket okozhat. Végül is a tervezés során a célkitűzésekhez jobban igazodó, de nagyon megfontolt, nehezen teljesíthető kiadási előirányzatokat fogadtak el. Megemelték a várható bevételek terveit is. Mindezek ellenére végül is a megye pénzügyi mérlegében 209,8 millió forint hiány keletkezett, amelyet a miniszterekhez írt levélben tételesen elemeznek. Összességében mintegy 40 milliót tudtak „megspórolni”, így megakadályozták, hogy még nagyobb legyen a „rés” a költségvetésen. Mint a levélben megállapítják, a normatívák az előző évekhez képest nem változtak, pedig az árak évről évre emelkednek. Ez annak ellenére így van, hogy az állami előirányzatok már tavaly sem nyújtottak fedezetet az intézmények támogatására. Ráadásul ebben az esztendőben tovább nehezítette a helyzetet az előző évek inflációja, az áfa-törvény megváltozása, valamint a közalkalmazotti törvényben foglalt kötelezettség. Ezek miatt kilenc intézménynél a támogatás nem fedezi a béralap és a tb együttes összegét sem. Ilyen intézményként említik ebben a dokumentumban a színházat is. A levél végén azzal a kéréssel fordulnak a miniszterekhez, hogy kiegészítő támogatást kapjon a megye. A költségvetési törvény szerint ugyanis az önhibájukon kívül működésképtelenné táló helyi önkormányzatok támaszkodhatnak ilyen lehetőségre. Mint leszögezik, a 209,8 millió forint olyan nagy hitel, amelynek visszafizetési feltételei nem biztosítottak. Hozzáteszik azt, hogy a kiegészítő támogatás feltételei a megyei önkormányzat részéről megvannak, mivel ebben az esztendőben nem nyújtottak be pályázatot központi céltámogatásra, kivéve a megyei kórház gép-műszer ellátását. Ezenkívül nem rendelkeznek tartós betéttel sem. Levelük végén még egy problémára kitérnek: tovább csökkent az illetékbevételük, amely további feszültség forrása lehet. Ezért mindenképpen arra kérik a kormány tagjait, hogy méltányosan bírálják el pályázatukat. A szakképzés aktuális kérdéseiről... ...is szó esett azon a kétnapos szakmai konferencián, amelyen — többek között — az-Országos Képzési Jegyzék szakmai és vizsgakövetelményeiről, a vizsgák feltételeinek kidolgozásáról tartottak tájékoztatást az illetékes szakminisztériumok képviselői. Az egri Flóra Szállóban csütörtökön és pénteken megtartott fórum első napját dr. Soós Adri- anna, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője, pénteken pedig Bihall Tamás, az Északmagyarországi Gazdasági Kamara ügyvezető igazgatója vezette le. A családok nemzetközi éve... ...alkalmából, amelynek az ENSZ Közgyűlése és a Római Katolikus Egyház az 1994. esztendőt nyilvánította, a feldebrői önkormányzat a helyi társadalmi szervekkel együttjpályázatot hirdetett. A feldebrői lakosok festményekkel, rajzokkal, fotókkal és más képzőművészeti alkotásokkal pályázhatnak, amelyeket május 30-ig kell elküldeniük a polgármesteri hivatalba, „A mi családunk ” címen. Hegedűs Béla gyűjteményéből, Hevesen Múzeumi kiállítóhely nyílt Hosszú ideig tartó raktári hányattatás után — ha ideiglenesen is — otthonra leltek azok a hely- történeti értékű dokumentumok, emlékek, használati eszközök, amelyek az amatőr, de annál lelkesebb hevesi gyűjtő hagyatékából maradtak a városra. Az egykori zeneiskola épületében kialakított ideiglenes kiállítóhely tegnapi megnyitóján erre a szenvedélyes gyűjtőre, Hegedűs Bélára emlékezett mind Kontra Gyula polgármester, mind pedig dr. Petercsák Tivadar, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója. S mielőtt a három helyiségben berendezett tárlat megtekintésére invitálták volna a szépszámú — ifjú- és idősebbkorú — érdeklődőt, mindketten hangsúlyozták: ennek a kiállítóhelynek a megteremtése és berendezése számbavehető alapként szolgál egy majdani állandó helytörténeti múzeum létesítéséhez. — Ezek az értékek — utalt rá beszédében Kontra Gyula — a szakemberek avatott kezei között váltak igazi kincsekké, olyanokká, amelyek a mi kis városunk múltját méltóképpen reprezentálják. Mindezek szükségesek ahhoz, hogy ismerjük helyünket a távoli es a közeli múltban, s meghatározhassuk jövőnk irányát. Petercsák Tivadar mindezekhez hozzáfűzte: — A Hegedűs-hagyaték csaknem tízezer darabból áll, s nagyon sokrétű anyag, amelyből megpróbáltunk ízelítőt adni ezekben a termekben. Egy részük a nagy múltú település főbb korszakaira utaló dokumentumokból tevődik össze, egy másik csoport a régészeti leletek gyűjteménye, míg a harmadik egyseg részben a kenderfeldolgozás, valamint a paraszti háztartás eszközeit, illetve egy századfordulóbeli, jómódú polgári család szobaberendezését tárja elénk. Mint a kiállítóhely vezetője, Gyimesiné Gömöri Ilona a megnyitó résztvevőinek elmondta: ez a gyűjtemény akkor válik igazán kózkinccsé, ha mind többen megtekintik majd a város polgárai közül. (szilvás) „ Csak” az olvasót szolgálják... Nem is tudom, hogy egyáltalán honnan veszem a bátorságot, hogy a zseniális képességű kolléganő, Seszták Ágnes írására reagáljak. A Pesti Hírlap főszerkesztő-helyettese ugyanis március 10-i vezércikkében kifejti, hogy a Magyar Rádióból elbocsátott sztárok között igen szerény tehetségű kolléga és kolléganő is van. Nem tudom, mit szól mindehhez Bölcs István, Havas Henrik, vagy éppen Mester Ákos. Ezzel nem kívánok foglalkozni. Annál inkább az előző gondolat folytatásával: „ Olyanok — írja a főszerkesztő-helyettes —, akikről köztudott a szakmában, hogy képességeikből maximum egy vidéki hetilapra futná1’. Bár ezek a vidéki hetilaposok valóban nem olyan tehetségesek, jótollúak, ügyesek, mint maga Seszták Ágnes. Egy azonban bizonyos: nem rángatják le a hatalom hátsó feléről a nadrágot, ama bizonyos nyelvöltögetés céljából. Egyszerűen nincs is szükségük a hatalomra, merthogy függetlenségüket többségükben önmaguk teremtettek meg. Nem szolgálják, „csak”az olvasót! S teszik ezt szakmai alázattal, büszkén vállalva vidékiségüket, lapjukat. A Magyar Rádióban történtek önmagukban is undorítóak. Nemcsak a szakma, hanem az egész magyar s nemzetközi közvélemény tiltakozását is kiváltották. Ilyen Seszták-féle írásokra pedig — egyszerűen bizonyára tehetségtelen vidéki mivoltombólfakadóan — nem találok minősítő szavakat. Kis Szabó Ervin Ritkaságok az egri Gótikus Palotában Éremgy űj tök bemutatkozása Milyen is az Arany Gyapjas Rend? (Fotó: Szántó György) Az egri vár Gótikus Palotájának állandó érmekiállítása mellett ezúttal a helyi éremgyűjtők értékes és sok esetben egyedi kollekciói tekinthetők meg. A most kiállított anyagban láthatók az I. és II. világháborús katonai kitüntetések. Köztük számos olyan ritkaság, mint a Habsburg-időkből származó Arany Gyapjas Rend, a Német Lovagrend és a Horthy-időkből származó Magyar Érdemrend Nagy Keresztje. Az éremverő műhelyben hétfő kivételével 9-től délután 15.30 óráig várják az érdeklődőket. Tempó 30 Gyöngyösön Bringások „Tempó 30” a biztonságos közlekedésért elnevezéssel városismereti és ügyességi kerékpárversenyre kerül sor március 15-én Gyöngyösön. Nevezni a helyszínen, Gyöngyös főterén, az OTP épülete előtt lehet, kedden 11 óráig, 10-16 éveseknek. A verseny résztvevőinek helyismereti feladatokat kell megoldafigyelem! niuk kerékpárral, amelyek kötődnek a belvárosi mellékutcák forgalmának csökkentése érdekében bevezetendő 30 kilométeres sebességkorlátozáshoz. A kiegészítő program a Kócsag úton, a zöldségespavilon mögött lesz, ahol BMX-bemutatót es ügyességi versenyt rendeznek 13 órától. Máltaiak a Mátrában Sajátos ház — idős embereknek (Folytatás az 1. oldalról) Ügy szólván véletlenül futottam össze egy készséges egri mérnökkel, aki kérés nélkül vállalkozott a szükséges műszaki dokumentáció elkészítésére, a tervezői művezetésre, s a kivitelezés ellenőrzésére is, ráadásul pedig mindenféle térítés nélkül. Ez a szakember már hozzá is látott feladatához, sőt rövidesen az építési engedélyt kérhetjük a hatóságnál. Ha megkapjuk, talán már áprilisban megkezdődhet az építkezés, s így esetleg még az idén teljesen befejeződhet. Gondunk azonban, hogy a támogatásunkra siető német Boeselager Alapítvány által felajánlott 20 ezer márka nem fedezheti teljesen az elengedhetetlen munkákat és a berendezést, jóval nagyobb összeg kellene ehhez. Igazából még a kivitelező sem biztos, ezért további patrónusok után kell néznünk. A közelmúltban így már az Önkormányzatok Mátrai Szövetségének közgyűlése elé is vittem az ügyet, hogy újabb híveket szerezzek. Biztató, hogy a települések képviselői — vezetői — készséget mutattak a segítségre, s ígérték: testületeiket is iparkodnak majd megnyerni. Gyöngyös várossal is meglehetősen előrehaladottak a tárgyalások a támogatásra, amelynek fejében — mint minden más esetben — férőhelyet adunk majd az időskorú lakosság rászorultjainak. A működtetéshez azonban máig tisztázatlan a költségek hivatalos biztosítása, mivel erre jelenleg állami normatívák vonatkoznak, s sajátos helyzetet teremt, ha nem önkormányzat kezeli az intézményt. Ám remélem, hogy előbb vagy utóbb erre is lesz valamilyen jó megoldás. A műszaki tervekből már látszik, hogy az 1930-as években készült villa toldaléképületét elbontják, s újabbra, korszerűbbre cserélik, amelyben már a tetőteret is hasznosítják. Földszintjén iroda, vizesblokk lesz több szociális helyiséggel, gépkocsitárolót, kazántermet alakítanak ki gázos tüzelőberendezéssel. A magasabb részbe lépcsőház vezet, s ruharaktárak kerülnek. A főépület alacsonyabb szintjén melegítőkonyha, s étkezésre, társalgásra alkalmas tágasabb helyiség, orvosi rendelő szolgálja az idős embereket. Feljebb pedig négy pihenőszobát rendeznek be, fürdőszobát, mosdót, s más nélkülözhetetlen létesítményt kap a Máltai Szegényekért Alapítvány új segítőbázisa. — S mi az, amit csak sejthet az érdeklődő a rajzok alapján? — A leendő intézmény a szociálisan rászoruló, eltartó nélküli emberekkel való törődésre hivatott. Az idősek klubjában a Gyöngyös-Mátrafüred térségében még saját otthonaikban él- hetők, de magukról gondoskodni már csak kevésbé, vagy nem is tudók nappali ellátását szeretnénk folyamatosan biztosítani. Az Időskorúak Gondozóházában a város és környéke, pontosabban a mátrai térség rászoruló lakói részére ideiglenesen — beutalással — próbálunk folyamatos kiszolgálást megvalósítani fizikai és mentális rehabilitációval, az önálló életvezetési képesség, a kreativitás helyreállításával vagy éppen kifejlesztésével. Az étkezés, a gyógykezelés — torna — mellett különféle diabetikus ismereteket is terjesztenénk. A vendégek állapotának megfelelő cselekvésre például olyan tevékenységek gyakorolhatóságával ösztönöznénk, mint a szövőszék, a guzsaly — amiket már fel is ajánlottak további segítőtársaink a munkához. S persze lennének kulturális foglalkozásaink is, amikhez vállalkozó népművelő, vagy az orvos, a pszichiáter egyaránt önzetlenül adná a tudását, gyakorlatát. A klubban tíz személy napi háromszori étkezéséről, ingyenes gyógyszerről gondoskodunk, reggeltől estig tartó kellemes időtöltést ígérünk, míg a gondozóban 13 beutalt kaphatna egyszerre helyet — orvosi felügyelet, szakellátás, ápolás mellett — turnusonkénti váltással. Ugyanekkor jogi tanácsadást, problémamegoldást, házi szociálisgondozó-képzést is szeretnénk vállalni. — A segítségben kikre számítanak még? — Mindenkire, aki egyetért törekvéseinkkel, s tehet ügyünkért valamit. Pályázunk a Pha- re-segítségre, a Népjóléti Minisztérium és a Szerencsejáték Rt. támogatásaira. Örömmel s hálával nyúlunk valamennyi, felénk nyújtott kéz után! Gyóni Gyula J X Az Egervölgye Mg. Szövetkezet Igazgatósága Andornaktálya és Nagytálya községekben lévő közmű nélküli házhelytelkeit árverés útján értékesíti 200 Ft/m2 induló árral. Árverés helye: Szövetkezet Központi Iroda Andornaktálya ideje: 1994. március 17-én 10 órakor. Érdeklődni: 313-374-es telefonon lehet. 78487 f ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Vásároljon ajtót a gyártótól: — belső ajtók 3450 Ft-tól — bejárati ajtók 10.000 Ft-tól. Tárnáméra, Delta Kft. 36/345-444/124.