Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-03 / 28. szám

HÍRLAP, 1994. február 3., csütörtök SPORT - HIRDETÉS 11. Őszi történések, tavaszi reménységek a megyei I. osztályban Merre pörög a kerék? Molcsán (jobbra) Apcról igazolt vissza a selypiekhez, Fekete pedig csatárból lett a cukorgyári gárda védelmének erőssége Edzőmeccs Besenyőtelken Ma délután három órakor elő­készületi labdarúgó-mérkőzés lesz Besenyőtelken. A helyiek megyei I. osztályú csapata az NB III-as Füzesabony együttesét lát­ja vendégül. Vezet a GMSZ I. Megkezdődött Egerben az ez évi városi sakk-csapatbajnokság. A tízes mezőny küzdelmében két forduló után a GMSZ első számú csapata áll az élen 6,5 ponttal, mögötte a LENIN (Le Nem Igazolt Nagymenők) és a Finommechanika együttese 6-6 pontot gyűjtött már eddig. Visszatérés hat év után Hatévi versenyszünet után ta­vasszal újból a szerekhez lép az egykori Szovjetunió tornász vi­lágbajnoka, Dmitrij Bilozercsev. A 27 éves moszkvai tornász a március 26-27-i cottbusi „Mes­terek tornája” viadalon kívánja ismét bemutatni tudását. Bilo­zercsev 1983-ban nyert először összetett világbajnoki címet, majd 1987-ben megismételte teljesítményét. Időközben súlyos autóbalesetet szenvedett a kitű­nő sportoló, s kis híján elvesztet­te bal lábát. Az 1980-as évek ki­válósága az utóbbi időben sport- menedzserként tevékenykedett. Privalova világcsúcsa Az orosz fővárosban rende­zett fedettpályás atlétikai viada­lon új világcsúcsot ért el az 50 méteres női síkfutásban Irina Privalova. A 26 esztendős orosz futónő 6,03 másodperc alatt ért célba, s átadta a múltnak saját, éppen egy éve, 1993. február 2-án felállított 6,05 másodper­ces világrekordját. Fordulat a Kerrigan-ügyben Váratlan fordulatot vett a leg­jobb amerikai műkorcsolyázó­nőt, Nancy Kerrigant ért táma­dást követő nyomozás, amely­ben a szövetségi nyomozóiroda, az FBI is részt vesz. Az már isme­retes, hogy a gyanúba kevert négy személy között van Jeff Gillooly is, aki Kerrigan nagy ri­válisának, Tonya Hardingnak a volt félje. Az ügyészségen Gillo­oly beismerte vétkességét, és el­mondta, hogy Harding nemcsak tudott a tervezett támadásról, de beleegyezését is adta ahhoz. A volt félj annak az ígéretnek a fe­jében tett beismerő vallomást, hogy őszinteség esetén „megúsz­hatja” két év börtönbüntetéssel és 100.000 dollár pénzbírság­gal. Bár a sors, amely az időjárás szeszélyes képében öltött arcot, úgy hozta, hogy egyetlen csapat sem játszott le 15 mérkőzést a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályának őszi szezonjában, az erőviszonyok azért meglehe­tősen tisztán kirajzolódtak. A legszembetűnőbb jelenség a mezőny hihetetlen kiegyensú­lyozottsága, hiszen a listavezető Selypet csupán öt pont választja el a nyolcadik helyezett Heves­től, és hasonlóan szoros ver­senyfutás tapasztalható a tabel­la alsó fertályán is. Mindez elő­revetíti azt, hogy a tavasszal ádáz küzdelmekre, vérbeli fut- ballcsatákra lesz kilátás. Okos erőbeosztással „futott be” a Selyp Mindenki joggal azt képzel­hetné, hogy az elégedettség min­dent kitölt Selypen, hiszen akár­hogy is, de ők vezetik a mezőnyt az őszi szezon végén. Nagy Lász­ló edző azonban mégsem repes az örömtől. — Az bosszant, hogy felké­szültem egy csapattal, és az me­net közben háromszor alakult át. A második meccs után meg kel­lett válnunk a három ukrántól, akikre pedig az egész játékren­dünk épült. Olyan futballisták bevetésére került a sor, akik már hónapok óta nem jutottak szó­hoz. Szinte természetesnek te­kinthető, hogy jöttek a ponthul- lajtások, eleinte nem tudtunk a várakozásnak megfelelően sze­repelni. — Szerencsére ez a bizonyta­lankodás nem tartott az idény vé­géig... — Nem, az utolsó hét-nyolc fordulóra már összeállt a társa­ság, s ekkor már én is nyugodtab- ban ülhettem a kispadon. — Elsők ugyan, de a sokak ál­tal nagyon várt Selyp — Besenyő- telek rangadó elmaradt, és márci­us 19-ig kell rá várni. Tart ettől a mérkőzéstől? — Meggyőződésem, hogy nem egyetlen meccsen múlik majd a bajnoki cím, aminek megszerzéséért nagyon hajtunk. A Besenyőtelek akkor nyerhet, ha mi elveszítjük a címért folyta­tott csatát. — Mik a tavaszi tervek? — Én fanatikus vagyok, min­denáron a bajnokságig szeret­ném vezetni a csapatot. — A pénzügyi feltételek min­denesetre adottak... — Zavar, hogy mindenki azt hiszi, hogy könnyű az élet Sely­pen, mert van egy nagy csomó pénz. Nincs többünk, mint ko­rábban, csak becsületesebben osztjuk el. Senki egy fillért sem vesz föl, mindent a játékosok tel­jesítményének elismerésére tar­togatunk. Csak a buszköltsé­günk 500 ezer forint, vagyis a kétmillió negyede már oda is van. Hálásak vagyunk a vezető­inknek, Érsek Zsolt elnöknek és Vígh Zoltán szakosztályvezető­nek, mert a nyugodt munkakö­rülményeket nekik köszönhet­jük. Érsek Zsolt elmondta, hogy nagyon jó mostanában Selypen sportvezetőnek lenni, mert az ember érzi a megbecsülést. Bár sok kisstílű és irigységből fakadó támadás éri őket, de ezt az ered­ményességük velejárójának te­kintik. A cukorgyártól és az ön- kormányzattól egy-egy milliót kapnak, és a Galgatrans Euro- trans Bt. elnökének, Dolányi Jó­zsefnek a segítségével cukor­mintaboltot nyitottak Selypen, csakis ott lehet készpénzért vásá­rolni a gyár termékeiből. A csa­patra — elég ritkaság ez még ma­napság — 300 ezer forint érték­ben kötöttek biztosítást, amire Kurucz Csaba korábbi balesete is ösztönzött. A csapat január 4-én kezdte a felkészülést, s egy hét napközis rendszerben napi két tréninggel telt. Csak annyi változás történt a keretben, hogy Molcsán vissza­jött Apcról, a középpályás Smíd János viszont ugyanoda távo­zott. Februárban és március ele­jén nem kevesebb, mint tizenöt edzőmérkőzés vár Kerepesiékre. Az ősz számokban: Otthon: 7 5 2 - 23-4 12 ldegenben:6 3 2 1 10-4 8 Összesen: 13 8 4 1 33-8 20 Mint egykor a besenyők... Kiss János edző nem lehet elé­gedetlen fiaival, akik az ősszel úgy mentek előre, mint egykor a portyázó besenyők. Tavaly újonc létükre a negyedik helyen végez­tek, s az ősszel még ezt a teljesít­ményt is meg tudták fejelni, ott toporognak a listavezető sarká­ban. Ennek fényében tűzték ki a célt a bajnoki rajt előtt, ami nem volt más, mint az első öt közé ke­rülni. Ezt eddig bőven túlteljesí­tették, még úgy is, hogy edzéskö­rülményeik messze vannak az ideálistól. Egy héten két foglal­kozáson vesznek részt, három villanyoszlop ad gyenge világot, s a félhomályos pályán többnyire csak keresztben tudnak játszani, így aztán bármiféle stílus kialakí­tása szerfölött körülményes. Mégis nemcsak tartják, hanem inkább ők diktálják az iramot, ami nagyrészt annak köszönhe­tő, hogy ilyen fiatal társaság nincs még egy a megyében, az át­lagéletkor húsz év körül van. Pe­dig több veszteség is érte őket, a remek irányítókészségű Horváth Tamás abbahagyta, Hajsz nyílt lábtörést szenvedett az utolsó meccsek egyikén, Dománszki egyik hétről a másikra eltűnt a csapat öltözőjének még a kör­nyékéről is. A legszívesebben arra gondol az edző, hogy hét idegenbeli meccsükből tíz pontot szerzett a csapat, és három rangadón, a Recsk, a Péterke és a Felsőtár- kány ellen még gólt sem kapott a Besenyő. A Selyppel végig szinkronban haladtak, mindket­ten már a második fordulóban elszenvedték első vereségüket. Összesen 15 játékosuk van, ám szerencsére elkerülték a gár­dát a sérülések. A csapat 76,9 százalékos teljesítményt nyúj­tott, ami több, mint kiemelkedő. Összességében mindenki hozta a tőle elvárhatót, de az edzői pon­tozás szerint Forgács Péter 6,3, Nagy Endre6,2, Pásztor Zsolt 6,1, Tóth József 6,1 pontot kapott. A házi góllövőlista állása: Lehó 8, Pásztor 6, Dománszki 4 gólos. Január 12-én kezdték a felké­szülést, s a tervük változatlan: az első öt közé jutás, amiben persze a bajnoki cím is benne van. Az ősz számokban: Otthon: 6 5-1 14-6 10 ldegenben:7 3 4 ­10-7 10 Összesen: 13 8 4 1 24-13 20 Összeállította: Buttinger László Kordax-Eger — BSE 3-0 (10, 8, 12) Magyar Kupa, női röplabda- mérkőzés a legjobb 8 közé jutá­sért. Eger, 700 néző. V.: Varga, Zalánfi. Eger: CZAKÓ, Akimova, Popova, Fekete, Bárdi, VOJTH. Csere: Tímár, Nagy. Édző: Ko­sziba István. BSE: KŐRÖS, Brecher, Fel­legvárt, Voronyina, Schlégl, CSERKASZOVA. Csere: Iva­nov, Antoni. Edző: Csákó Ta­más. Tánya, Tánya, Tánya...! így üdvözölték mérkőzés előtt kó­rusban az egri szurkolók egykori kedvencüket, a BSE-ben játszó Cserkaszovát, miközben virág­gal is köszöntötték a népszerű já­tékost. Hazai szempontból nehezen indult a találkozó, hiszen némi bizonytalankodás után 5-2-re el­húzott a BSE. Elég volt viszont az egrieknek egy rövid fellángo­lás, és máris 11-5-öt mutatott az eredményjelző a Kordax javára. Akkor ismét a vendégek követ­keztek, és felzárkóztak 11-10-re, de aztán többet már nem enged­tek Bardiék, viszonylag gyorsan „jött” az első játszma. A második játszmában is a fő­városiak jutottak előbb előny­höz, a továbbiakban azonban vé­Egri Frigória — Bélapátfalvi Építők 3:5 (2958:2987) NB II-es tekemérkőzés, Eger. Frigória: Ipacs 479, Molnár Gy. 521, Gulyás 474, Pál 488, Nagy T. 511, Molnár A. 485 fa. Építők: Bóta 555, Vincze 507, Balázs 461, Molnár J. 485, Orosz 503, Magyar 476 fa. Az egriek nem kis meglepe­tésre szoros mérkőzést vívtak a listavezetővel, s csak az utolsó dobások döntöttek a vendégek javára. * A megyei rangadó előtt be­szélgettünk az egriek játékos­edzőjével, Simon Józseffel, aki a klub körül kialakult komoly ne­hézségekről számolt be. Bár első bajnoki mérkőzésüket lejátszot­ták az új idényben, állták is a sa­rat, mégsem lehetnek nyugod­tak. Ahogy a tréner fogalmazott: leszünk, nem leszünk, megmara­dunk, nem maradunk meg — folyton ez a kérdés foglalkoztatja a csapatot ezekben a napokban. — A Frigória Kft.-t a hónap végén minden bizonnyal felszá­molják, és ezáltal nagy bajba ke­gig az Eger vezetett. Ebben az időszakban Vojth keze többször is „megvillant”, de Czakó bom­baerős leütéseivel sem tudtak mit kezdeni a vendégek. A harmadik játszmában soká­ig úgy nézett ki, mintha csak egy csapat lenne a pályán. A Kordax 8-0-ra vezetett már, és a közön­ség azért szurkolt, hogy a lányok ne engedjenek át egyetlen pontot sem. A BSE azonban másképp gondolta. Mintha „gödörbe” lé­pett volna a hazai gárda, ki­egyenlítettek Cserkaszováék. Sőt, 10-9-re még vezetett is az NB I-ben ötödik helyen álló együttes. Volt néhány kritikus pillanat, Bárdi leleményessége kellett a 11-11-hez. Az Eger azonban rövidesen eloszlatott minden kétséget. Popova kétszer is úgy védekezett, mint egy ka­pus, átlendült a Kordax a holt­ponton. Hosszúra sikerült az utolsó labdamenet, de a vendé­gek térfelén landolt a labda. Ezzel teljesült a célkitűzés, az Eger 3-0-ás győzelemmel utaz­hat a visszavágóra, amikor egy nyert játszmával is „elintézheti” a legjobb 8 közé jutást. Kosziba István: — Csal* a győ­zelemre játszottak a lányok, egy kicsivel több „tüzet” vártam vol­rülünk mi is, hiszen a fő támoga­tónkat veszítjük el. A kassza már teljesen üres, semmit sem tudunk már kifizetni, semmire sem futja már — nyilatkozta elkeseredet­ten az ötvenes éveiben járó, és a sportágban jól ismert szakem­ber. — Van-e valamilyen remény­sugár? — A csapat mindenképpen szeretne együtt maradni, s to­vább folytatni az NB II-es sze­replést. Már 300 ezer forint is ki­húzna minket a sárból, ám eddigi próbálkozásaink zátonyra futot­tak. — Az ősz nem sikerült valami fényesre. Nem tart a kieséstől? — A nyolcadik helyen zártuk az őszt, de nem félek a kieséstől. Az ózdi Gulyás Ferenccel és az újra csatasorba álló Molnár De­zsővel sokat erősödött a gárda. Az is valószínű, hogy tízről fel­emelik tizenkettőre a mezőny létszámát, mert Szolnokról és Berekfürdőről akadt új jelentke­ző. így helyzetünk még bizta­tóbbnak látszik... (buttinger) na. (fesztbaum) Teke NB il. A végén vesztett a Frigória / Rendkívüli S szegvásár a Metalcoop Rt. nagybátonyi telephelyén. Ajánlatunk:- USA export huzalszegek 400,- Ft/doboz (22,7 kg) egységáron ÁFA-val - vegyes szeg 500,- Ft/doboz (25 kg) egységáron ÁFA-val Árukiadás naponta 8-15 óráig. Metalcoop Rt. 3070 Bátonyterenye, Bolyoki u. 8. Telefon: 32/353-750, L 32/353-167 J ÓRIÁSI ÁRENGEDMÉNY ZOLTANO CIPŐ VESZPRÉMBŐL Női bőrcipők 800 Ft-tól Női bőrcsizmák 2800 Ft-tól 1994. február 04-én 9-18 óráig az egri Tanárképző' Főiskolán. X ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az Állami Vagyonügynökség megbízásából a Bükk Holding Rt (3300 Eger, Csiky Sándor u. 32.) árverésen értékesíti a felsorolt üzletek tulajdonjogát, illetve bérleti jogát HEVES MEGYEI AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT 1. Autószerviz Lőrinci, Turbinaház u. (tulajdonjog) Kikiáltási ár: 5.100.000 Ft Privatizációs ktg.: 800.000 Ft Az árverés időpontja: 1994. április 07. 10.00 óra PANORAMA SZÁLLODA ÉS VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT 1. 310. sz. Park Szálló és Étterem Hatvan, Kossuth tér 14. (tulajdonjog) Kikiáltási ár: 14.423.000 Ft Privatizációs ktg.: 1,117.000 Ft Az árverés időpontja: 1994. április 07. 11.00 óra Valamennyi üzlet árverésének helye: Bükk Holding Szolgáltató és Vagyonkezelő Részvénytársaság 3300 Eger, Csiky Sándor u. 32. Az árverésre jelentkezés határideje: 1994. március 28. 16.00 óráig Az árverésre jelentkezés feltétele: írásbeli jelentkezés és a kikiáltási ár 5 (öt) %-ának megfelelő bánatpénz (látra szóló betétkönyv) letétbe helyezése 1994. március 28. 16.00 óráig a Bükk Holding Rt-nél, 3300 Eger, Csiky Sándor u. 32. szám. Az üzletek árverése az 1990. évi LXXIV. törvény hatálya alá tartozik. Az árverésen résztvevők anonimok maradnak. A vagyontárgy megvásárlása a privatizációs költség kivételével E-hitel és kárpótlási jegy igénybevételével is történhet. Az érdeklődők további információt és tájékoz­tatást az árverést lebonyolító Bükk Holding Rt-nél kaphatnak. (3300 Eger, Csiky Sándor u. 32. Telefon: (36) 310-987) C+C & DISZKONT N Gyöngyös, Karácsondi u. 2. Tel./Fax: (37) 312-165 HÉTVÉGI AKCIÓ!!! febr. 3-5. HÉTVÉGI AKCIÓ!!! BABAÁPOLÁSI CIKKEK ENGEDMÉNNYEL! Libero pelenkák eldobható (3 méretben) 372,- helyett 342,- Libero pelenkanadrág (3 korra) 588,- helyett 541,­Libero compact pelenkanadrág 879,- helyett 809,­JOHNSON TERMÉKEK Babahintőpor Babaolaj 200 ml Babafürdető 300 ml Babasampon 300 ml Babakrém 163,- helyett 150,- 163,- helyett 150,- 182,- helyett 167,- 182,- helyett 167,- 273,- helyett 251,­ZOMÁNCEDÉNYEK AKCIÓS ÁRON! Lábas + fedő 24 cm 444,- helyett 400,­Lábas + fedő 26 cm 495,-helyett 446,­Fazék 20 cm 307,- helyett 276,­Fazék 12 cm 164,- helyett 148,­Kukta (alu.) 2,5 literes 1491,- helyett 1342,­Kukta (alu.) 8 literes 2203,- helyett 1983,­Kukta (alu.) 6 literes 1915,- helyett 1724,­Kukta rozsdamentes 7 literes 3940,- helyett 3544,­Kukta rozsdamentes 5 literes 3610,- helyett 3250,­Kukta rozsdamentes 9 literes 3970,- helyett 3570,­Kukta rozsdamentes 7 literes 4150,- helyett 3740,­\ Továbbá MÁRKÁS fényképezőgépek, filmek kedvező áron! MINŐSÉGET! OLCSÓN! NÁLUNK! Nyitva tartás: H-P 8-17 Sz 8-12 Röplabda Magyar Kupa Ennyi is elég volt

Next

/
Thumbnails
Contents