Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-26-27 / 48. szám
HÍRLAP, 1994. február 26-^27., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 11. A hiányzó láncszem Szegények és dúsgazdagok Egy nemrég Afrikában talált, két és fél millió éves állkapocscsont nagy segítséget jelent a tudósoknak abban, hogy megfejtsék az ember történetének még nem teljesen tisztázott kérdéseit. A régészeti lelet egyike az emberi faj kifejlődése legrégebbi nyomainak. Igazi jelentősége azonban nem annyira a korában rejlik, mint inkább abban, hogy hol találtak rá. „Most már világosan be tudjuk mutatni, hogy az emberiség bölcsője a trópusi afrikai térség” - mondta Schrenk német paleontológus. Az általa vezetett csoport a Kelet- és Dél-Af- rika közötti térségben végzett kutatómunka után bukkant az állkapocscsontra. Schrenk és társai azt tartják, hogy a homo rudolfensis egyik egyedétől származó állkapocscsont létezése azt jelenti, hogy történelem előtti emberi lények Kelet-Afrika trópusi vidékeiről vándoroltak Dél-Afrikába, amikor a hőmérséklet csökkent két és fél millió évvel ezelőtt. Azt már korábban is tudták, hogy az ember korai ősei Dél-Afrikában és a trópusi Ke- let-Afrikában éltek, de a tudósok nem voltak biztosak benne, hogy a két csoport egymástól A Fényes Ösvény nevű maoista gerillaszervezet, amelynek életfogytiglani börtönre ítélt alapítója, Abimaél Guzman szeretne kibékülni a kormánnyal, még rendelkezik egy utolsó támaszponttal az őserdő mélyén. A Limától 300 kilométerre fekvő területről egészen a közelmúltig nem sokat tudtak Peruban. Nemrégiben azonban az Ashaninka indiánok főnöke a televízióban elmondta, hogy a Fényes Ösvény megszállt egy területet, négy folyó, az Apuri- mac, az Éne, a Tambo és az Urubamba mentén. A terület nagyságát nehéz megállapítani, de becslések szerint 18-20 négyzetkilométert tesz ki. A maoista szervezet az „Alakulóban Lévő Perui Népköztársaság” néven bitorolja az őserdőbeli zónát. A Fényes Ösvény tagjai már 1983-ban kezdtek beszivárogni a térségbe. Menekültek a hadsereg üldözőakciói elől. Az őserdő mélye biztonságosnak bizonyult. Szegény indián parasztok lakták, s néhány telepes, aki a hegyekből jött le. A maoisták eleinte igyekeztek békésen beépülni az ashaninka indiánok társadalmába. Később azonban fegyveres támadásokat intéztek a térség kis községeinek rendőrállomásai ellen, visszavonulásra kényszerítve a rendőröket. 1990-ben a Rio Tambo-i terület fővárosában, Puerto Prado- ban, ebben a háromezer lakosú helységben meggyilkolták az Nemrégiben rendezték meg a dél-romániai Strehaia városban a „nomád- és üstkészítő cigányok pártjának” első kongresz- szusát. A kongresszus az eddigi Buli Basa (törzsfőnök) helyébe újat választott. Julian Radules- cut, aki „minden cigányok császárává” koronáztatta magát, Mihai Gheorghe váltotta le. Gheorghe kijelentette: újjá fogja éleszteni a régi cigánytörvényeket. Ezek közé tartozik az az élénken vitatott törzsi szokás is, amely szerint menyasszonyokat, akik nem szüzek, amikor férjhez mennek, az egész közösség előtt meztelenül egy cölöphöz kötik, és addig ütik nedves kötéllel, amíg „csábítójának” nevét megmondja. Utána mind szülei, mind a közösség kitagadja, és a hegyek közé űzi. függetlenül fejlődött-e ki, avagy létezett kapcsolat a térségek között. A most talált lelet arra utal, hogy az ember őse vándorolt a két térség között. „A dolog úgy néz ki, hogy nem létezett áthatolhatatlan erdőség, amely elválasztotta volna egymástól a két térséget” - mondta Bemard Wood, a liverpooli egyetem professzora. A Wood professzor által korábban végzett kutatómunka alapján már feltételezni lehetett a két térség közti rendszeres kapcsolatot, de az első bizonyítékot Schrenk találta meg rá. Schrenk szerint a mostani lelet bizonyíték arra, hogy a homo rudolfiensis láncszem az ember előtti lények és a legkorábbi ősember között. Ráadásul az állkapocscsontra olyan területen bukkantak, ahol azelőtt semmi nyomát nem találták emberi életnek. A „hiányzó láncszem” megjelölés azonban annyiban félrevezető, hogy a jövőbeni felfedezések további fehér foltokat szüntetnek majd meg a tudósok ismereteiben. „Ha visszamegyünk Afrikába, hogy újabb csontmaradványokat találjunk, akkor egy újabb hiányzó láncszemre bukkanunk” - mondta Schrenk. ashaninkák elnökét, Pablo San- tomast. Ezzel nagy hibát követtek el. Az indiánok megkezdték az ellenállást, ezzel megakadályozták, hogy a kommunista pártból kivált Fényes Ösvény további területeket hódítson meg. Arról, hogy mi folyik az „Alakulóban Lévő Perui Nép- köztársaságban”, nem sokat tudott a perui közvélemény. Nemrégiben azonban egy 28 éves földművesnek, Javier Mendo- zának, hat gyermek apjának sikerült megszöknie a „vörös zónából”. Mendoza beszámolt a térségben folyó életről az AFP francia hírügynökségnek. - 1990-ben egy kis falu 127 lakosával csatlakoztunk a gerillákhoz, akik minden jót ígértek nekünk. Hamarosan kiderült azonban, hogy a szép szavak mögött más igazság rejlik. A „vörös zóna” maoista alapon szerveződik. A pártvezetők irányítják az életet. A lakosok többsége földműveléssel foglalkozik. Aki gyönge ehhez a munkához, az kézi munkával fegyvereket gyárt. A mezőgazdasági munkákat kollektív módszerekkel végzik, a föld a „párt” tulajdonában van - mondotta az AFP-nek Mendoza. Az egészségügyi helyzet kétségbeejtő a „vörös zónában”. Betegségek pusztítanak, annál is inkább, mert a Fényes Ösvény vezetői „biztonsági okokból” arra kényszerítik a lakosságot, hogy a nedves őserdőben éljen. Ettől kezdve más cigányoknak szigorúan tilos kapcsolatot tartania a „bűnössel”. Az „üstkészítő romák” a román lakosság körében is bizonyos tekintélynek örvendenek. Ez munkájuknak köszönhető, amely bizonyos jólétet is eredményez. Gheorghe-nak az a kívánsága, hogy minden üstkészítő cigány gazdagodjék meg, nem áll messze a realitástól. Az Evenimentul Zilei című újság munkatársai, akiket az új törzsfőnök vendégül látott, beszámoltak Gheorghe villájáról. Az épület földszintjét csaknem egészében fehér márvánnyal borították. A Buli Basa nehéz aranygyűrűket visel az ujjain, felesége pedig egy húszdukátos masszív arany nyakláncot. Oroszországban a lakosság döntő többsége nem jut megfelelő minőségű táplálékhoz, a legelesettebb rétegek pedig már régen túl vannak azon, hogy hónapszámra nem jut asztalukra hús, vagy gyümölcs. Mindennél szemléletesebben mutatja a tömegek elszegényedését, hogy a családok jövedelmüket szinte teljes egészében élelmiszerre kénytelenek fordítani. Emellett az oroszországi társadalom polarizálódását jelzi az is, hogy középosztály hiányában a társadalom európai mércével mérve egyre inkább a nagyon szegényekre és az újgazdagokra oszlik. E sorok írója egy orosz család körében szerzett „testközeli” tapasztalatokat arról, hogy miként él ma egy átlag orosz család. A négytagú Morozov család kétkeresős. A férj és a feleség egyaránt mérnök egy volt hadiipari üzemben. Kettejük keresete nem éri el a százezer rubelt. A nagyobbik gyermek 12, a kisebbik 8 éves. A másfél szobás saját lakás orosz viszonylatban is szerényen berendezettnek mondható. A feleség, Irina harminckilenc ezer rubelt keres. Férje, Gennagyij a túlmunkákkal legjobb esetben is havonta hatvanezret visz haza, ami éppen ötven dollárnak felel meg. A család esténként otthon eszik főtt ételt, az üzemi koszt és a gyermekek menzája ugyanis annyira megdrágult, hogy nem engedheti meg magának a család ezt a luxust. Irina a legolcsóbb, csontos húsból - kilója 1750 rubel - főz levest, Észak-Koreának döntő bizonyíték van a birtokában arról, hogy a japán fél meghamisította azt az 1905-ös japán-koreai szerződést, amelynek alapján Japán bekebelezte a Koreai-félszigetet - jelentette ki nemrégiben Phenjanban az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője. A phenjani külügyminisztérium kezébe került ugyanis Ko- dzsong koreai császár 1906-ban írt levele, amelyet kilenc hataVannak emberek, akik naponta több tojást ehetnek, és 90 évig is elélnek. A kutatók azt hiszik, most már tudják miért: az ok a tojásevő gén. Azok a személyek, akiknek a tojásfogyasztás nem emeli a koleszterinszintjét, olyan géneket hordoznak szervezetükben, amelyek „megeszik” a tojás egészségre ártalmas összetevőit. Dr. Richard B. Weinberg, az észak-karolinai egyetem professzora mutatta ki, hogy azok a személyek, akik egy apo-A-IV-2 nevű proteintartalmú génnel rendelkeznek, rengeteg tojást ehetnek ártalom nélkül. Dr. Weinberg elmondta, hogy az apo-A-IV-2 génvariáció minden hetedik amerikai szervezetében megtalálható, míg a többieknek a tipikus apo-A-IV-1 génjük van. Ez a két változat befolyásolja a zsír lebontását a szervezetben. A kísérletek során kiderült, hogy napi négy tojás elfogyasztása után a normális génnel rendelkezők koleszterinszintje 20 százalékkal növekedett. A 2-es számú gén „tulajdonosainak” koleszterinszintje ugyanakkor változatlan maradt. A Journal of Medicine című orvosi szaklap beszámol arról, hogy egy idős férfi naponta 25 lágy tojást eszik, és koleszterinszintje normális. Az Amerikai Szívgyógyász Szövetségben számolt be dr. R. Curtis Ellison, a bostoni egyeamiből három napra valót készít egyszerre. Az ennél drágább húsra, a 4000 rubeles fagyasztott marhahúsra már ritkán telik. Irina így gyakran vesz halat. A fagyasztott tengeri hal, a treszka, vagy a szkumbrija kilója ezer rubel körül van. A drága, Irina fizetésének felébe kerülő húszezer rubeles tokhalat, vagy a kaviárt a „békebeli” évek cirkusz- vagy mozilátogatásairól ismerik csak a gyerekek... Akkor egy rubelért mérték a büfében a tokhallal vagy kaviárral készült szendvicset. Azóta sem erre, sem mozijegyre, vagy könyvekre nem futja a Morozov családnak. Irina leleményén múlik, hogy a viszonylag olcsó burgonyából - 250 rubel kilója -, halból és savanyú káposztából ízletes ebéd kerekedik. Reggelire a gyerekek zabkását kapnak, ami olcsó és laktató. Az Oroszországban kedvelt hajdinakására viszont már nem telik, ugyanis annak is nagyon felment az ára az utóbbi két évben. Új ruhára és cipőre a szülőknek szintén nem jut. Szerencsére mindkét gyermek leány, így a kisebbik a nagyobb kinőtt ruháiban járhat. A Morozov család nem panaszkodik, mint mondják, vannak náluk sokkal rosszabb helyzetben lévők is, akiket a kenyér árának szabadárassá tétele még súlyosabban érint. Morozovéknak legalább van lakásuk, amelyet nemrég privatizáltak. A Moszkva egyik külső kerületében lévő panelházi lakás piaci értéke 20 ezer dollár, ugyanis nagyon meg- emélkedtek a lakásárak az utóbbi egy évben. A szülők már lomnak, köztük az oroszoknak, az angoloknak, a franciáknak és a németeknek juttattak el tiltakozásképpen a japán intervenció ellen - nyilatkozta a kül- ügyminisztériumi szóvivő. A szóvivő szerint a levélben az áll, hogy Kodzsong császár, mint a szerződés ratifikálására egyedül jogosult személy, nem hatalmazta fel minisztereit a szerződés aláírására. Az uralkodó úgy vélekedett, hogy a jatem professzora arról, hogy érdemes a főétkezéshez egy pohár bort fogyasztani. Az orvosok évek óta vitatkoznak azon, vajon az alkohol csökkenti-e a szívbetegségek kockázatát. Most már kezdik azt hinni, hogy ez valószínű. Erre a megállapításra érdekes módon tettek szert. Fölvetették: miként képes a francia vajassüteményeket előre rettegnek, hogy mi lesz, ha a gyerekek felnőnek és családot alapítanak. Az összesen 42 négyzetméteren még négyen csak-csak elférnek, de több család számára már nagyon szűkös lenne a hely. Márpedig lakást bérelni Moszkvában jelenleg is csak a jól keresők, a vállalkozók, vagy külföldi cégek alkalmazottai tudnak. A legolcsóbb albérlet havi 80 ezer rubelnél kezdődik, ami Irina fizetésének kétszerese. A Morozov család helyzete átlagosnak mondható, azonban nagy a szórás felfelé és lefelé is. Sok ember még mindig társbérletben, vagy munkásszállón lakik Moszkvában, s a jelenlegi, a legtöbb európai fővárost leköröző lakásárak mellett nincs is esélyük, hogy valaha is saját otthonra tegyenek szert. Ugyanez vonatkozik a fiatalok többségére is. Mindennél többet mond a helyzetről, hogy Oroszországban a születések rohamos csökkenése miatt fogy a népesség. Moszkvában az árak az utóbbi években elérték, sőt, egyes esetekben jócskán meg is haladták a világpiacit, miközben a bérek a világon a legalacsonyabbak közé tartoznak. A nyugati és vegyes vállalatok sokszor magasan képzett orosz alkalmazottai a nyugatiakhoz képest hihetetlenül alacsony bérért dolgoznak. Helyi viszonylatban az ötszáz dolláros fizetés már az álmok netovábbja... A Morozov házaspár feje is arra számít, hogy sikerül jól elhelyezkednie, s ezáltal jobb életet tud egyszer biztosítani családjának. pánok valószínűleg fogva tartották minisztereit, majd kényszerítették őket a dokumentum aláírására. A koreai hírügynökség szerint az 1905-ös szerződés eredeti példányát 1992-ben, a volt császári levéltárban találták meg Szöulban. Ezen a dokumentumon sem a császár aláírása, sem a pecsétje nem szerepel. A New York-i Columbia Egyetem könyvtárában talált enni, marhasültjét zsíros mártásokkal leönteni és utána ca- mambert sajtot fogyasztani, s mégis a világon legalacsonyabb arányú a szívbetegség Francia- országban? A szívroham okozta halálozás Franciaországban százezer lakosra vetítve évente 75. Az Egyesült Államokban ugyanez az arány 200, miközben az amerikaiak étkezésében Plútó-tánc Mi lehetett vajon az, amitől a Plútó pályája olyan különösre sikerült? A Nature című amerikai tudományos folyóirat közelmúltbeli számában Renu Malhotra csillagász, a Houstoni Csillagászati Intézet munkatársnője abban találja a választ erre a tudósokat régóta foglalkoztató kérdésre, hogy a Naprendszer kialakulásakor a Neptun bolygó kiszakíthatta addig csaknem teljesen kor alakú pályájáról a Plútót, és az inkább tojás alakú pályára állította, amelyen ma is halad. A Plútó pályája azért is különös és szokatlan, mivel az ösz- szes többi ismert bolygó csaknem kör alakú pályán halad. A Plútó pályája ellenben annyira rendellenes, hogy bár a Nap körül tett 248 éves útjának legnagyobb részén a legkülsőbb bolygó, időről időre mégis keresztezi a Neptun pályáját, mielőtt megint a szélre kerülne. Ennek ellenére nem következhet be a két bolygó összeütközése. Hosszú ideje kutatják a titkot, hogy miért ilyen a Plútó pályája. Egyesek feltételezték, hogy a Plútó a Neptun elszabadult holdja, vagy egyedül maradt egyben, amikor a Neptun gravitációs ereje sok más, hasonló égitestet megsemmisített vagy messzire eltaszított. Helyesléssel fogadta Renu Malhotra feltevését Scott Tremaine, a torontói (Ontario állam, Kanada) egyetem fizika- és csillagászati tanára. Mint mondotta, a Plútó különös pályájára ez az első magyarázat, amelyben igazság rejlik. levélen viszont mind az aláírás, mind a pecsét rajta van. Történészek szerint a levelet kézbesítő küldött biztonságosabbnak vélte New Yorkban hagyni a koreai nyelven íródott és angolra fordított eredeti levelet, amely Szöulban esetleg a japánok kezébe kerülhetett volna. Ez a levél egyértelműen bizonyítja, hogy Japán jogtalanul szállta meg Koreát - mondta a szóvivő. a zsírtartalom 22 százalék, a franciákéban viszont jóval több. A tények azt mutatják, hogy az úgynevezett „francia paradoxon” titka: a bor. A franciák borfogyasztásával kapcsolatban dr. Arthur Klatsky, az oaklandi egyetem professzora kimutatta: téves az a felfogás, hogy a vörösbor egészségesebb a fehérnél. Nincs ilyen különbség. A Heves Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás pályázatot hirdet a Gyöngyös, Deák F. utca 17. sz. alatti 4902/1 hrsz-ú 1270 m2 területű, nem lakás céljára szolgáló ingatlanának értékesítésére. Az ingatlanon három épületben hét, összesen 326 m2 területű helyiség található. Az induló értékesítési ár: 5.800.000.- Ft, amely az ÁFA összegét nem foglalja magában. A pályázat nyertesének az elbírálás utáni 30. napon adásvételi szerződést kell kötni. A vételár fele összegét és az értékesítéssel felmerült költségeket a szerződés aláírásakor, a másik felét 1994. jűlius 30-ig kell megfizetni. A pályázat beérkezési határideje: 1994. március 10. A pályázat értékelése: 1994. március 16. 10 óra A pályázati tájékoztató átvehető és felvilágosítást ad az állomás gazdasági vezetője. Eger, Szövetkezet út 4. T: 312-388. N_____________________________________________________________________________J „Vörös zóna” Peruban A „cigánykirály” Jogtalan volt a japán megszállás A tojásevő gén és egy pohár bor