Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-23 / 45. szám

4. AZ OLVASÓK FÓRUMA HÍRLAP, 1994. február 23., szerda Emberségből elégtelen Várakozók az egri Bükk-kapu Áruház előtti buszmegállóban. Az időpont: 1994. február 11-én, 7.50. Beáll a megállóba egy „Északi lakótelepig” közlekedő busz. A busszal szemben, lépteit meg­gyorsítva, iparkodik egy valószínűen 70-en felüli férfi. Látni rajta, hogy a járás már igen nehezére esik. A busz első ajtaja — mivel ott nem szálltak fel utasok — bezárva. A kis öregember a második ajtó­hoz iparkodik, amely nyitva állt. Már emeli a lábát, hogy felszálljon, amikor az ajtó becsukódik előtte. A vezető számára nincs mentség, hisz jól láthatta a vele szemben történt eseményt. Gondolom, örült, hogy egy „ingyen utazót” otthagyott. És mi, akik ezt láttuk, szomorúan nyugtáztuk. Elgondolkod­tat: hová lett az egymás iránti megbecsülés, az em­berség, az udvariasság, a tisztelet? Mivel jómagam is 74 éves vagyok — „megbé­lyegzett, 70-en felüli” —, gyakran tapasztalom, hogy szombaton-vasárnap — amikor elől kell fel­szállni, személyi igazolványom bemutatása mellett — egyes vezetők (és azért itt kivételek is vannak, tisztelet nekik), gúnyosan átnéznek rajtam. Az utóbbi időben gyakran hallani 70-en felüliektől, hogy szégyellik ezt a megalázó bánásmódot. Igen, én is szégyellem. De mit tehetek? Talán szégyen­kezni valójuk azoknak van, akik 40 évi, becsületes munka után olyan nyugdijat juttatnak, hogy lassan már nem bérletre, hanem ennivalóra is kevés! Javaslom, aki teheti, ne szégyenkezzen, váltsa meg a havi nyugdíjas bérletét (csak 202 forint), és amikor felszáll a buszra, domborítsa ki a mellét, mutassa be bérletét, és súgja oda a vezetőnek: „pe­dig 70-en felüli vagyok...” Nagy István Eger, Sánc út 52. Küldjön egy fotót! Idősek farsangja A hatvani idősek szociáüs ott­honában a közelmúltban ren­dezték meg a farsangi bált. A Vadvirág együttes citerajátékára még a 108. évébe lépett Andó Juliska néni is vígan dalolt. A jó hangulathoz hozzájárult a friss farsangi fánk, a tombola, s a kü­lönféle ügyességi játékok. *** A hangulatos eseményről kül­dött fotót Lévai Tiborné főnő­vér. Nyílt levél a megyei könyvtár igazgatónőj ének Tisztelt Asszonyom! Az Ön vezetése alatt álló könyvtár olvasójegyén ez áll: „Vegye igénybe szolgáltatásun­kat!” S Önök mit nyújtanak ezért? A minap betértem a tizenhat éves lányommal, hogy könyvet kölcsönözzek saját részemre. A lányomat kiküldték az olvasó- szolgálat helyiségéből, mivel nem volt nála az olvasójegye — igaz, nem is kívánt kölcsönözni, csak engem kísért el. A „kedves fogadtatás” oka az volt, hogy nem voltam hajlandó számára a 10 forintos látogatójegyet meg­váltani. De miért is kellett volna, amikor ő is tagja a könyvtárnak, s ezúttal nem is kért volna köny­vet. Mire való a számítógép, amely- lyel másodpercek alatt ellenőriz­ni lehetett volna tagságát? Harminc éve látogattam az Önök könyvtárát, de ez az eset, s a stílus, ahogyan a fiatal könyv­táros hölgy beszélt velem — mel­lékesen: belépésemkor még a köszönésemet sem fogadta —, arra késztet, hogy ne vegyem többé igénybe az Önök szolgál­tatását. (Egyébként az ilyen módszer igazán nem segít a fiata­lok „olvasóvá nevelésében...”) Nagy Sándorné Eger, Hibay K. u. 20. Válaszol az illetékes Nem Videoton a panaszos tévéje Február 9-én lapjuk olvasói fórumában jelent meg Jáger András káli lakos levele. A Vide­oton gyártmányú készülékről, il­letve garanciális javításáról írt el­marasztalóan. Nos, a panaszos színes készü­léke nem Videoton gyártmányú: egy CTV 510 típusú, külföldről importált tévéről van szó. E ké­szülék garanciális javítását nem a Videoton szervizhálózata végzi. *** Egyébként mi rendszeres jára­tokkal, díjmentesen biztosítjuk Heves megyében is a Videoton készülékek garanciális javítását, egri, illetve gyöngyösi telephe­lyünkről. Jaczkó József Videoton Szerviz Szolgáltató Kft. Észak-magyarországi Területi Igazgatósága A fenti levéllel egy napon kaptuk Jáger András levelét is, aki töb­bek között ezt írja: Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném panaszomat pontosítani: A szervizlapon Waltham Electronic szerepel, ami állítólag nem azonos a Videotonnal; erről később értesültem. A Videotontól elnézést ké­rek, nem állt szándékomban őket megbántani. Felhívom a vevők fi­gyelmét arra, hogy az üzletben a vásárláskor győződjenek meg róla, melyik a javító szerviz, hogy hasonlóan kellemetlen helyzetbe ne ke­rüljenek. Én sem ragadtam volna tollat, ha megfelelően tájékoztat­nak. Csak azt nem értem, hogy az újságcikkre azonnal reagáltak, az előtte való telefonálgatásokra pedig nem. A közlést követő második napon értesítettek: a tévékészülék megjavítva. Köszönet érte a Heves Megyei Hírlapnak... A közjóért, becsületből Ez a mondat az Önkéntes Tűzoltó és Mentőegyesület jel­szava, ez volt az az életfilozófia, amelynek szellemében végezték munkájukat, lelkesen, fáradha­tatlanul, a közjóért, becsület­ből... Ruzsin Ferencre, Eger város első hivatásos tűzoltóparancsno­kára és mentőállomás-vezetőjé­re emlékezünk most. Ő szervezte meg Egerben a hivatásos tűzol­tóságot és az első mentőállo­mást, emellett a hevesi és péter- vásárai járás tűzrendészed fel­ügyelője volt. Tanította és vezet­te az önkéntes tűzoltókat is, amely szervezetnek több mint 30 évig tagja volt. Tanfolyamokat szervezett az önkéntes és hivatá­sos tűzoltók tanítására, előadá­sokat tartott a legényegyletben, olvasókörben, iskolákban^ első­segélynyújtó tanfolyamokon. Oktatta a fiatalokat és időseket egyaránt. Mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett, legyen az tűz, házbeomlás, árvíz, baleset... Látványos tűzoltógyakorlato­kat tartott, és versenyeket szer­vezett, népszerűsítve ezzel a tűz­oltókat. A háború idején igen so­kat tett a polgári védelem meg­szervezéséért, az óvóhelyek be­rendezéséért, részt vett azok fel­szerelésében, szervezte a meg­előző tűzrendészetet, polgár- es tűzvédelmi oktatásokat tartott. Könyvet írt „Légi veszély ellen” és „Légvédelmi lexikon” cím­mel. Egerben — mert látták ön­zetlen, fáradhatatlan, segítőkész munkásságát — közismert, köz- tiszteletben álló ember volt. Ténykedését akkoriban számos újságcikk méltatta. A kommunizmus az ő életét is tönkretette. 1945-ben internál­ták, állásától megfosztották, mert nem lépett be a „pártba”. Lakása kétharmadát elvették. Egyik napról a másikra pénz, munkalehetőség, nyugdíj nélkül hagyták. Hogy megélhessen, eleinte éjjeliőr volt a szalaipince- soron, később egyházadot sze­dett. Haláláig nehéz körülmé­nyek között élt, de mindvégig rendületlenül hitt abban, hogy egyszer megváltozik minden, és rehabilitálni fogják, mert ő ártat­lanul szenvedett. Sajnos, már nem érhette meg, de lelke most bizonyára meg­nyugszik, mert a belügyminiszter úr ez év január elsejen rehabili­tálta, és posztumusz tűzoltó ez­redesnek nevezte ki. A kineve­zésről szóló okiratot már csak gyermekei vehették át. Emlé­kezzünk múltunkra, becsüljük meg azt az embert haló porában is, aki oly sokat tett Eger városá­ért és a tűzoltóságért. Ahogy mondta: a közjóért, becsület­ből... Ruzsin Ferenc gyermekei (Magda és Lajos) Miért szeretem az egri postá(soka)t? Ha ellenszenvesnek tartanak, hát, én vállalom. Mert igenis, imádom az egri postát és a postá­sokat. Mindennapos örömforrá­som ők. Jó, jó, ha nem is minden áldott nap, de nagy gyakoriság­gal biztos örömszerzok. ... Megyek ügyintézni a főpos­tára (1. sz. Postahivatal). Nagy a tömeg, mindenki izzad, ingerült. Izzad, mert fűtenek, és fullaszt a léghiány. Bármikor megy is az ember, mindig van tömeg, izza- dás, ingerültség. Istenem, mikor annak idején modernizálták az épületet, elfeledkezett a tervező a légkondicionáló berendezés­ről, de még egy hitvány ventillá­tort is elspóroltak, ami enyhe légmozgást kelthetne. Ezért az izzadás. No, de kérem, gondol­tak már önök arra, hogy a bőr pórusainak tisztulnia kell, erre nem elegendő a heti egyszeri für­dés, aztán fürdőszobája sincs mindenkinek. Az izzadas, verej­tékezés pedig tisztítja bőrünk órusait, így elősegíti, élénkíti őrünk oxigénfelvételét, a bőr lélegzését. Köszönet a postának, hogy gondolnak ránk. Micsoda ellenséges, reakciós és rendsze­rellenes vélemény az kérem, hogy nem az oxigénfelvételt, ha­nem a csomag-, levél-, a távirat- és pénzfelvételt kéne inkább élénkíteni?! Az is megy kérem, megyeget, aki reggel betér, estig bizonyára végezni fog a dolgá­val. Mi az, hogy régebben gyor­sabban történt minden. Maguk visszakívánják azt a rendszert, ami régebben volt? Hát, arra voksoltak az első szabad magyar választáskor? Régebben minden mozzanat manufakturális volt, vagyis kézi munkával végezték a különböző folyamatokat, kézzel körmölték a számokat a nyilván­tartási lapok rovataiba, kézi stemplizés volt. Tessék, itt van­nak a számítógépek, könyvel­nek, féiwmásolnak és bélyegez­nek is. Hogy a postás hölgyek so­kat totojáznak, bíbelődnek, hogy olyanok, mint a villám, de nem olyan gyorsak, néha lecsap­nak. Meg, hogy olyanok, mint a sikító gepírónok, akik ujjonga- nak, ha megtalálják a keresett billentyűt. Tán csigaiskolában tanították őket. Ez teljesen hely­telen látásmód. Tán elfelejtettek volna az elemi iskolában tanult közmondások közül a legfonto­sabbakat, miszerint is „hamar munka sosem jó!”, és hogy „jó munkához idő kell! ” Aztán vere­tes proletárköltőnk, József Attila örökbecsű sorait is eszükbe idé­zem: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemesr Nahát! Nem szabad haragudni a postá­ra, pláne nem szabad hangulatot kelteni ellenük. Megvan nekik (is) a maguk baja, a maguk ke­resztje. Tudják önök, ingerültek és elégedetlenkedők, hogy mos­tanában legnagyobb gondjuk az új arculat, az image kialakítása? Nem semmi az, kérem! Még mindig nem találták meg például az új image-hoz való legmegfele­lőbb emblémaállatukat. A ko­molytalanságukra vall, hogy csak a csigát és a teknősbékat tudják ajánlani. Még azért se tudok haragudni rájuk, hogy az ajtóm résébe dug- dossák az értesítéseiket, és nem a levélszekrénybe dobják, ami erre való. Hogy felfigyelhetnek rá a betörők: azért vannak az ajtó ré­sében az értesítők, mert senki nincs itthon. Kérem, ne túlozzák el a bűnözést, a betörőket. Ha mégis megesik a betörés, hát, fi­zet a posta meg a postás a tre- hánysagért. A tolvajok figyelmé­nek felkeltésében ők lesznek a ludasok. Újabban már a pénzkülde­ményt se kézbesíti a postás. Hagy értesítést, be kell buszoz- nom a főpostára érte, ez oda-visz- sza 60 forint. Pluszban. Kérem, nem haragszom. Az Agria Vo­lánnak is elnie kell. A postás biz­tosan a Volán utastonorzója, s ezért a buszjegy árából percentet kap. Istenem, neki is elnie kell. Hogy nekem is? Kérem, hát tö­rődik ezzel valaki?! A kézbesítő az értesítő lapocskára írt egy fel­kiáltójeles mondatot legutóbb: „Névtáblát kérek!” A parancso­ló mód kissé rosszul esett. Levél- szekrényemen ott a nevem, és a lakók névjegyzékéből se hiány­zik. Igaz, az ajtón nincs semmi, csak a lakásszam. De ha a postás az ajtómig feljön, és bedugdossa az ajtó resébe az értesítéseket, csak tudja az illetőségemet. Ak­kor meg minek névtábla? A la­kás, az ajtó az enyém. A postá­nak és a postásnak vajon mi köze az én dolgomhoz? Megmagya­rázhatná ezt valaki... Vagy bele­avatkoznának momentán a bio­ritmusomba is?! Ne tegyék, ha azt akarják, hogy szeressem őket... Pataky D. Alapítvány Az önkormányzatok környezetvédelmi támogatására Az Alalpítvány az Önkor­mányzatok Környezetvédelmi Támogatására elnevezésű szer­vezet a „Környezetünkért” borí­tékos sorsjegy második sorozatá­nak árusítását kezdte meg. A Pénzügyminisztérium a boríté­kos sorsjegyet közcélú játéknak minősítette, mivel a bevételt az alapítvány az önkormányzatok A bekölcei lakosok végső két­ségbeesésükben a tévé Ablak cí­mű műsorához fordultak, amiért falujukban nem fogható a TV 2 adása, és helyenként az 1-es program is élvezhetetlen. Egerben a vétel remek, de az adás... Köszönet a muzsikáért! Felejthetetlen élményben volt részük azoknak, akik a közel­múltban meghallgatták az Egri Szimfonikus Zenekar két és fél órás koncertjét. Szepesi György sajátos, a közönséget is megmo­solyogtató humorral átszőve adott ismertetőt a Strauss-di- nasztiáról, valamint annak pá­ratlan életművéről. Köszönet Kollár Imre fiatal karmesternek, aki már a karmes­terversenyen is bizonyította te­hetségét. Most sem volt ez más­képp. Ráadásul egyéni stílusá­val, közvetlenségével, több vi­dám meglepetéssel tette még pezsgőbbé az előadást. A koncert végén a közönség szűnni nem akaró tapsviharral, hangos éljenzéssel köszönte meg a produkciót. A pótszékek ellenére is több zeneszerető vendég állva volt kénytelen meghallgatni a hang­versenyt. Az élmény azonban biztosan kárpótolta őket. Bizony, igazat mondott a szü­net után Szepesi György: nagy szüksége lenne a város zenesze­rető közönségének, zeneművé­szeinek, szimfonikus zenekará­nak egy méltó hangversenyte­remre! Kisbakonyj Krisztina Eger, Pápay út 10. környezetvédelmi támogatására fordítja, s nonprofit vállalkozás. A sorsjegyeket a szervezet bu­dapesti, IX. kerület Toronyház u. 3/b. szám alatti „Elszámoló iro­dájában” vehetik át. A 20 forin­tos egységáron kapható játék- szelveny szerencsés vásárlói 20- 100 ezer forint közötti nyere­ményhez juthatnak. Vakablak Irigylem a bekölceieket! Ők leg­alább nem hallhatták, amit én! Az Ablakban kétszer is elhang­zott : „Bekölce, a kis mátraalji fa­lu”. Kevéssel este 6 után, amikor Hivatkozva az 1994.január 26-i, „Válasz az olvasói hozzá­szólásokra” című anyagukban megjelent két levélre, szövetsé­günk üdvözli a lap azon szándé­kát, hogy helyt ad az olvasók vé­leményének közlésére — ez így helyes. Szövetségünket azért hoztuk létre, mert az állampol­gárok igen sok zaklatásnak van­nak kitéve, és — sajnos — ezen­kívül dinamikusan növekszik az elszegényedett tömegek száma. A legfőbb baj forrását a törvény- hozás végrehajtásában látjuk. Mire alapozzuk ezt? Egyes eset­ben azt sugallják, hogy környe­zetvédelmi szempontból váro­son kívül építkezzenek, most pe­dig azt nehezményezik — így az önkormányzat —, hogy a városon kívül, szűz területen kívánta Morvái úr ezt létrehozni. Ezen nem lehet kiigazodni. Meglepő ez azért is, hisz ha valaki járt Nyugat-Európában, láthatta, hogy ilyen területen működik például Ausztriában a bécsi Hu­nra vásárlóközpont. Nem mi nö­veljük az önkényes, illegális épít­kezők számát, hanem maga a törvényhozás, és a helyi önkor­mányzat kényszeríti rá a vállal­kozókat arra, hogy ilyen építke­zésre szánják el magukat. Telje­sen egyetértünk azzal, hogy min­den városnak legyen városrende­zési terve, viszont azzal nem, Kérik, hogy a környezetvéde­lem iránt elkötelezettséget érző személyek vállalkozzanak a sors­jegyek teijesztésére, 10 százalék jutalék ellenében. Cím: Alala- pítvány az Önkormányzatok Környezetvédelmi Támogatásá­ra, Telefon/fax: 06/1/127­1975. a környezettel most ismerkedő általános iskolások is nézték a tévét. Az ő pontos informálásuk ér­dekében beleegyezem: amíg e sorozat készítői nem tájékozód­nak jobban, addig alkotásuk az írásom címét viselje. Nagy József hogy ez 10-15 éves távra szóljon, hiszen addig az ország és a szűk környezet teljesen tönkre megy. Másrészről a szóban forgó ob­jektum nemcsak termékeket kí­nál, hanem munkahelyet is ad sok Gyöngyös környéki lakos­nak, enyhítve a munkanélküliség nyomasztó gondjain. Az objek­tum abszolút nem zavarja a köz­lekedést, és az agrárgazdaságot, sőt, szerény véleményem szerint nem rontja a Mátra látképét sem. Olyan törvényekre és végrehaj­tásokra van szükség, hogy a fel­adatok szubjektív megítélés nél­kül legyenek végeztessenek el. Szövetségünk hirdeti az állam­polgárok összefogását, minden területen könnyebbé teszi az em­berek életét, tevékenykedni akar abban az irányban, hogy a dol­gozni akaró állampolgárok meg­találják a helyüket. Az ellenségeskedés helyett azon kellene munkálkodni, hogy az elkészült objektumokat ho­gyan lehetne törvényes keretek között működtetni. Evégett a közös megegyezésre kellene tö­rekedni. Ennek reményében kérjük a helyi hatóságokat, segít­sék elő a tisztességes emberek, vállalkozók, a tenni akarók szán­dékának érvényesülését. Herczeg Lajos ügyvezető alelnök ÁÉSZ A Soros- alapítványnak köszönhetően Laconia, New Hampshire, USA Ezúttal február elején kezdtem a tanévemet az egri Szilágyi Erzsé­bet Gimnáziumban. Ez azonban nem egy újabb reformkísérlet eredménye, hanem a Soros-alapít­vány féléves ösztöndíjának kö­szönhető. Az alapítvány minden évben több és több tanuló USA- beli tanulmányát támogatja anya­gilag. Én voltam az egyik a szeren­csés kilenc egri tanuló közül, aki fél vagy egy évig egy amerikai isko­la tanulója lehetett. Otthonom New Hampshire ál­lamban volt, Laconiatól egy órá­nyira. Ezen a környéken az embe­rek többsége szétszórva — azon­ban egymástól egyáltalán nem tá­vol —, az erdőben él. Középisko­lámnak összesen csak hatvan tanu­lója volt. A család, aki otthont nyújtott a hat hónap során, sok mindennel megismertetett engem. Megértették azt is, hogy nekem szokatlan a városon kívüli élet és a kis magániskola. A vendéglátó „testvérem” a legjobb barátommá vált, és sok, életre szóló emléket szereztem. Az otthontól való tá­voliét és a megszokottól nagyon el­térő körülmények mindenképpen szélesítették látókörömet. Sok barátra találtam a „csereta­nulók” között, akik a világ számos pontjáról, Keletről, Nyugatról, Ázsiából és Európából látogattak az USA-ba. Jó érzés volt velük együtt körben ülni a földön, és bé­kében együtt énekelni a „wind of change”-t, — a változás szeleit —, mialatt úgy éreztem, hogy a fiata­lok ezúttal békét hozhatnak a vi­lágra, és véget vethetnek a gyűlöl­ködésnek. A többi ösztöndíjas június körül érkezik haza; emlékekkel, ame­lyek átformálták nézeteiket a vi­lágról. Igazán hálás vagyok az alapít­vány támogatásának, amely nélkül valószínűleg soha nem éltem volna át ezt az amerikai kalandot. Krüger Krisztián „A baj forrása...”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents