Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-21 / 43. szám
4. AZ OLVASÓK FÓRUMA - TUDOMÁNY ÉS VILÁGA HÍRLAP, 1994. február 21., hétfő Kocsis Albert hegedűművész levele „...az érzelem és értelem harmóniája...” Csontbárónak csúfolták, mert sovány volt, de a legnagyobb székelynek is nevezték Orbán Balázst. Kalandos ifjúság után a megszállottak szorgalmával dolgozott életművén, amit hagyatékként ajándékozott az utókornak. Az erdélyi születésű néprajztudós bejárta a Közel-Keletet, évekig élt Londonban és a Brit-szigeteken, mint emigráns. Sokat látott és tapasztalt, az európai és a magyar politikai élet tanúja volt. A 165 éve született tudós élete fő művével, A Székelyföld leírása című monográfiájával pótolhatatlan kinccsel ajándékozta meg utókorát. Hatalmas néprajzi kincset mentett meg A múlandóság ellen minden tudományt segítségül hívott Hazaérkezvén majd öthetes japán turnémról, mély meghatottsággal olvastam lapjuk január 13-i számában Kocsis Pista barátom által megküldött írást Németi Gábor tollából. Köszönettel adózom... Meggyőződésem: minden embernek minden időszakban igen fontos tényező az Életúton: legszűkebb pátriájától soha ne szakadjon el; élők maradjanak, és megújuló táplálékot biztosítsanak a gyökerek. Szerencsés vagyok, mert nekem az otthoniak ma is segítenek. A mozgáskorlátozottakat érzékenyen érintő kérdésben a közlekedési támogatásra és annak módosítására vonatkozóan ezúton fejezem ki rosszallásomat. Olyan 3-18 éves gyermekeknél csökkentették a közlekedési támogatást, akiknek a szülei, családtagjai eddig is erejüket és anyagi tehetségüket meghaladóan próbálták szülötteiket segíteni, az élet amúgy is nehéz voltába beilleszteni. A rendelettel az illetékes jogalkotók a betegeket és szüleiket nagymértékben megkülönböztetik. A képzésüket és társadalomba való beilleszkedésüket, annak esélyeit kifejezetten rontja, csökkenti. A családok nemzetközi évében ezen intézkedés (jogszabály) a fogyatékos, mozgássérült, halmozottan beteg gyermekeket nevelő családokat megkeseríti és anyagilag megnyomorítja. Sajnálom és együttérzek azon szü(Fotó: Szántó György) Kérem, ne vegyék tolakodó illetlenségnek igaz örömömben a következő kiegészítést, javítást: lőtársaimmal, akik ezen rossz és nem méltányos rendelet ellenére megpróbálnak betegeiken továbbra is segíteni. Akik elviszik beteg gyermekeiket rehabilitációs intézménybe, tornára, úszásra, pedagógiai és gyógypedagógiai foglalkozásra. Akik továbbra is azon vannak, hogy csemetéik minél többet tudjanak a körülöttük zajló világról. Mert tudom, rettenetes lemondással és áldozattal tudják megadni mindazt, amit eddig is adtak, s ezentúl is adni szeretnének. De mélységesen megvetem azon jogszabályalkotókat, akik ezen réteg gondjaival nem számoltak. Teljes szociális érzéketlenségükről tettek tanúbizonyságot velünk szemben. Nem sorolom, hogy más területen mennyi pénzt szórt el tisztelt kormányunk. Azok a jogalkotók hol élnek, hol járnak? Egyikőjüknek sincs egy mozgássérült szomszédja, ismerőse, esetleg családtagja? Miniszter uraink miért érfelsorolt nevelőim majd mindegyike már eltávozott az élők sorából, de együtt van még velünk dr. Ignáczy Béla tanár úr, aki utolsó találkozásunkkor vagy utolsó levelében bizony nem kevesebb értékes útravalóval ajándékozott meg, mint az egykori földrajzórákon. Szent karácsony estéjén Hok- kaidón Sapporo városából felhívtam édesanyámat telefonon Budapesten: személyes találkozásunkkor mosolyával, erős kézszorításával, mostani telefonbeszélgetésünkkor aggódó, de biztató mondataival még ma is „nevel, segít” a 87 éves Édesanya; érzésem szerint valamennyiünk legnagyobb gondjában: „Meglelni és megőrizni az Érzelem és Értelem harmóniáját.” Ismételt köszönettel és tisztelő üdvözlettel: Prof. Albert Kocsis AM Kasselberg 1 D 34320 zik megerősítve még mindig magukat? 1990 tavaszán ígértek fűt-fát, minden jót, de sajnos semmit, vagy csak igen keveset tartottak be ezen ígérgetésükből. Az érdekképviseleteket kérem, vállalják ügyünket. Tárgyaljanak, érveljenek, hassanak oda, mert ezeket a gyermekeket csak úgy nem lehet kirekeszteni, mert mások, mert másságuk szembetűnő. Azok a szülők, akik úgy érzik, hogy többre nem képesek, merítsenek erőt harcuk további megvívásához gyermekük egy hálás pillantásából, mosolyából, szavából. Remélem és bízom abban, hogy ezen jogszabályt hamarosan visszavonják, és az előzőtől még jobban alkotnak. Emberségükben és belátásukban bízva: Erős Erzsébet Patvaros M. Évike halmozottan beteg gyermek édesanyja Eger, Tímár u. 1.1/3. A néprajzi irodalomban ma is úgy tartják nyilván, mint a „legnagyobb székelyek” egyikét. Orbán Balázs 1829. február 3-án született Lengyelfalván. Apja ősi székely család leszármazottjaként huszárkapitány volt, édesanyja pedig a görög származású Knechtel Eugénia. Iskoláit a székelyudvarhelyi római katolikus, majd a református gimnáziumban végezte. A sors szeszélye tette utazóvá ifjúsága kezdetén. Iskoláit ugyanis félbeszakította, és 1846- ban szüleivel Törökországba, Konstantinápolyba utazott azért, hogy az ott elhunyt nagyanyjának a családra hagyott vagyonát birtokba vehessék. Ám ez nem volt olyan egyszerű, miután évekig tartott az az eredménytelen pereskedés, amelyet a vagyonért folytattak a mohamedán egyházzal. Ezt az időszakot használta fel az akkor 19 éves Orbán Balázs arra, hogy nagyobb körutazást tegyen Görögországban, illetve a Közel-Keleten. Eközben értesült az 1848-as forradalom és szabadságharc híréről. Nyomban hazasietett, és olasz emigránsokból másfél száz főnyi szabadcsapatot szervezett. Bevetésükre azonban nem kerülhetett sor, mert mire a magyar határra érkeztek, a szabadság- harcot már leverték. így ez a csapat is hontalanná vált. Orbán Balázs 1850-ben Londonba menekült. Két esztendőn át órajavításból tartotta fenn magát, de nem bírta a társtalanságot, így átköltözött az emigránsok központjába, Jersey szigetére, ahol az ott levő magyarok Perczel Mór vezetésével olyan neves személyiségekkel éltek együtt, mint Victor Hugo. Az életre szóló eszmei feltöltődés mellett gyakorlati haszna is lett az ott-tartózko- dásának. Bensőséges barátságba került Vidor Hugó fiaival, akiktől a még kezdetleges fényképezés bonyolult fogásait és szenvedélyét is elsajátította. Nem bírta azonban sokáig a hontalanságot, és 1855-ben visszatért Konstantinápolyba, ahol az olasz-oszt- rák-francia háború idején részt vett Klapka György tárgyalásain. A honvágy azonban nem hagyta békén, és négy év múltán hazatelepült családjával szülőhelyére, Lengyelfalvára. Ott érte meg a kiegyezést, amelyet követően bekapcsolódott az ország politikai életébe. Pestre költözött, ám életének igazi értelmét mégsem a politika,- hanem a néprajzi tudományos munka jelentette. Szülőföldje, Szejkefürdő idegenforgalmi célokra történt kiépítésével mintegy példát mutatott a gyakorlati országépítésre is. Családot nem alapított, ezért végrendeletében örökösként a magyar népet tette meg. Ennek szellemében vagyonának egy részét a székelykeresztúri unitárius kollégiumra, másik részét pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyletre hagyta. Életrajzírói szerint 1848. március végén indult el egy barátjával közel-keleti kőrútjára. Ennek során bebarangolta az akkori török birodalomhoz tartozott Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot. Felkereste azok nevezetesebb tájait és városait. Ellátogatott az ókori Görögország földjére, és az Égei-tenger számos szigetét is meglátogatta. Az utazása során gyűjtött néprajzi anyagát hazatelepülése után az Erdélyi Múzeumi Egyesületnek adományozta. Útjának tapasztalatairól a Londonban feldolgozott, és itthon 1861-ben kiadott Utazás Keleten című művében számolt be. Ennek érdekessége volt, hogy egyes részeit még az emigrációból hazaküldte magyarországi lapoknak. Orbán Balázs fiatal kora ellenére is szakszerűen, élvezetesen írt. A Libanon-hegység, a Holttenger, vagy a meglátogatott Bej- rút, Jeruzsálem, Kairó, Alexandria, Athén leírása ma is tanulságos. Nem utolsósorban azért, mert — a bejárt területek — történelmi múltját és műemlékeit részletesen ismerteti. Könyvét különösen érdekessé tette, hogy az ottani területek történeti múltját és műemlékeit is pontos részletességgel ismertette. Az 1860-as években élete fő céljának a Székelyföld bejárását tekintette azért, hogy levéltári és tapasztalati anyagot gyűjtsön szűkebb hazája átfogó ábrázolásához. Nagyszabású és aprólékos kutatómunkája eredményeként született meg élete fő műve, A Székelyföld leírása című monográfiája, amely 1868-1873 között jelent meg. Ez öt erdélyi szék és a Barcaság területét mutatja be. Adatainak összegyűjtéséhez Orbán semmiféle anyagi támogatást nem kapott. Könyvében több mint félezer falut és várost ismertetett. Munkája során felkutatott nyolcvan várromot, több száz templomot, barlangokat, forrásokat, műkincseket, régészeti emlékeket. Műve — Orbán történelmi szemléletének romantikus vonásai ellenére — a legkülönbözőbb tudományágak szinte kiapadhatatlan forrása. Ezzel az enciklopédikus honismereti könyvével pótolhatatlan értékeket mentett meg a feledéstől. A tudományos munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1887-ben levelező tagjává választotta. A május 13-án elmondott székfoglalójában a Székelyek származásáról és intézményeiről beszélt. Nem sokkal később fotóalbumot is kiadott a Székelyföldről. Kriza Jánossal együtt készítette a Székelyföldi gyűjtést, majd egyik szerkesztője volt a Magyar Népköltési Gyűj- temények-nek. Az említett hírneves művének szerves folytatása a másik nagy alkotása, a Torda város és környéke volt, amely 1889-ben — halála előtt egy évvel — jelent meg. Ez a könyv a hazai városkutatás első jelentős alkotása. Mint országgyűlési képviselő, éveken át részt vett a hazai közéletben, de igazából legfőbb törekvésének — és élete értelmének — a Székelyföld megismertetését és nemes célú alapítványok létesítését tartotta. Úgy élt, mint egy koldus, miközben bőkezűen segítette az erdélyi iskolákat, a múzeumokat, a szegény diákokat. A romantikus hevületű, kalandos életű férfiú viszonylag fiatalon, 61 éves korában, 1890. április 18-án hunyt el Budapesten. Előtte már hosszabb ideje betegséggel küszködött. Halála előtt néhány nappal egy kényes parlamenti ügyben heves beszédet mondott, amely nagyon megviselte, és feltehetőleg hozzájárult a halálához. Szülőföldjén, Székelyudvarhelyen temették el. Kopjafás sírjához — a hagyományoknak megfelelően — székely kapun át vezet az út, amelyet a temetésekor ifjak álltak körül. A már említett tudományos művei a hazai irodalomban örökbecsűek. A darócruhában járó demokrata Nagy alapossággal és szívóssággal dolgoztaiéi Torda város és környékének múltját, jelenét. Hónapokon át kutatta a levéltári forrásait, szinte parcellánként járta be és ismerte meg annak húszezer holdas határát. A kétkötetes nagy mű 1889-ben jelent meg. A „szélsőbalon” álló, megrög- zött'48-as politikus a különcködő, legendás hírű agglegény, darócruhában járó demokrata báró volt. Bár mindössze alig több mint hatvan évet élt, ám halhatatlanságához ez is elegendő. Egész életében ”a jóért, az igazságért és a haza üdvéért” dolgozott. Végrendeletében a következőket fogalmazta meg: „ Hogy halálomból is némi haszon háramoljék e szegény hazára — adta mindenki tudtára —, melynek egész éltem tevékenységét szentelém, földi javaim egy részét... a hazai közművelődés megmentése oltárára szentelem, és családdal nem lévén megáldva, a magyar népet tekintem családomnak, és azt kívánom fő örökösömmé tenni...” A végrendelet sorai a kiművelt emberről — mint eszményről — tanúskodnak. Ennek fényében tündöklik fel igazán alkotása, és értjük meg szívós munkásságának nemzetpolitikai és történeti értékét. A legkisebb népközösség legnagyobbja Egykoron tisztelője és ellenfele, Kossuth Lajos nevezte Széchenyi Istvánt a „legnagyobb magyarnak”. Ennek példájára tartották többen is — Jókai Mórtól Sütő Andrásig — a kisebb népközösség legnagyobbjának Orbán Balázst. A kivételes rang méltó viselője „beutazta Kelet egzotikus világát is, az igazi Nagy Utazás mégis az itthoni volt — írja Sütő András. — Ez nehezebb, s eredményesebb is: batyut követve elindul — önmagunk felé. Ismerős arcunk, ha föltűnik a múltból és netán megnyugtató mosolya is, hogy ahol vagyunk: huzatban is jó helyen vagyunk, a vigaszért Orbán Balázsnak is kijár a köszönet...” Összeállította: Mentusz Károly Harc a hajhullás ellen Köztudomású, hogy a férfiak nagy százaléka előbb-utóbb megkopaszodik, pedig elkerülhető ez a nemkívánatos „testi fogyatkozás”. Nem kell mást tenni, mint vásárolni egy tíz centiméter hosz- szúságú kis fésűt, és ezzel mindennap néhányszor jó erősen véf igfésulni a hajat homloktól nya- ig, elölről hátrafelé — mind oldalt, mind a fejtetőn. Azért kell ilyen kisméretű fésű, mert ez hegyesebb, mint a nagyobbak. A fésülés azt eredményezi, hogy élénkül fejbőrünk vérellátása, melynek következtében megáll a hajhullás, sőt néhány hónapon belül sűrűsödni kezd megritkult hajzatunk. Nekem például most, 86 éves koromban sűrűbb a hajam, mint volt 40-50 évesen, amit ennek az eljárásnak köszönhetek. Ajánlom hát mindazoknak, akiknek ritkulni kezd a haja. Merem remélni, hogy náluk is megmutatkozik majd az eredmény. Kérném, hogy a tapasztalatokról — a Hírlapon keresztül — pár soros írásban tájékoztatni szíveskedjenek,,.. „. , Körmendi Karoly az egri Gárdonyi-gimnázium nyugalmazott tanára Még egyszer a füzesabonyi lakásügyről Tisztelt Koltay Klára! Fölháborodását tiszteletben tartva, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam azt, miszerint nagyon furcsa gondolkodásmódról vall az a vélemény, hogy egy önkormányzati tulajdonú bérlakást csak akkor javítson ki, újítson fel, tegyen lakhatóvá a tulajdonos, ha a bérlője nem mond rosszakat a polgármesterről. Ha Ön lakna abban a lakásban — melyet egy 1992-ben készült építőmérnöki szakvélemény „a tűrhető és a veszélyes állapot közöttinek” minősített, és a cserelakás iránti kérelmére azóta semmi változás nem történik —, Ön miket gondolna és mondana az ügyben illetékes szerv vezetőjéről? Vagy úgy gondolja, hogy előbb meg kell nézni, ki lakik a lakásban, mielőtt a törvény által kötelezettségét teljesíteni kívánja az önkormányzat? Nem azt kell vizsgálni elsősorban, hogy kinek milyen a modora, hanem azt, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő épület lakás céljára alkalmas vagy sem; s ha ezt az utóbbit állapítják meg, akkor ezt kell orvosolni, és lehetőleg nem évek eltelte után... Blahó István * * * Amint azt lapunk február 17-i számában, a füzesabonyi képviselő-testületi ülésről szóló cikkben olvashatták: „a Ke- lemenné-ügy megoldódott. Fia magához vette, 100 ezer forint lelépési díj ellenében. Ezt az összeget a hivatal kifizette, s ilyen címen a gyámkodás fölötte megszűnt.” Ezzel lapunk az ügyről való vitát lezártnak tekinti. Jókai egyik kedvenc könyve volt... A fennmaradt magyar anekdotakincs egyikének számít, hogy egyszer megkérdezték Jókai Mórt arról, melyik lenne az a tíz könyv, amelyet egy esetleges világégés esetén magával vinne. Az író elsők között említette Orbán Balázs: A Székelyföld leírása című könyvet. Nem véletlenül, hiszen ez a mű történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból a XVIII-XIX. század magyar szellemiségének legnagyobb, legmaradandóbb értékű alkotásai közé sorolható. Az egyik ágon Bél Mátyás, Benkő József, Fényes Elek, Palugyay Imre és Galgóczy Károly nép- és államismereti munkáinak, másik ágon a reformkori nagy utazók: Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Bölöni Farkas, Szemere Bertalan, Erdélyi János, Pulszky Ferenc és Eötvös József fényes sorozatába illeszkedik. Orbán művét később Bartók Béla és Kodály Zoltán — illetve mások — folytatták tovább. Söhrewald-Eiterhagen duecq&éáíSQrtt-- GSuurióm <2JrtiteßmßJl£ ralruW Mietern, Lom kvks Q& tbzJbLhoCb ■ feüíA-ÁlCew uQ. di; muúűápivdt és rOJ^u uM ^mélúD^r öütaw— aqxx&iL clöKoI(j&süL. - SmenQ&s me*J ad^fauO^ OtótöÖJLöi' nZCi cS ^ . . . Egy „embertelen” jogszabály nyomán... „A reménytelent még reménytelenebbnek látjuk”
